Tűzzel, Wass-sal

A három írót – erdélyiségükön kívül – csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze.

Wass Albert inkább népszerű lektűríró - Index

Néhány éve egy polgári társaságban asztaltársaim egy Wass Albert-estről lelkendeztek. Van egy rossz szokásom: ha irodalmi témát szagolok, elfeledkezem az udvarias csevej szabályairól, és bevetem magam, mintha ki tudja, mi múlna az én saját bejáratú véleményemen. Akkoriban friss élményeim voltak Wass Albert könyveivel kapcsolatban, nehézbombázókkal vetettem magam a beszélgetésbe, és kezdtem kielemezni, melyik műve kitűnő olvasmány, melyik kevésbé, s mindezt vehemensen – ahogy már említettem. Asztaltársaim arca megmerevedett, szemük üvegesen meredt rám, s én megszeppenve hallgattam el. Nem reagáltak, és már tudtam, nem olvastak semmit Wass Alberttől. Lelkesedésük a rajongási hullámnak és a rajongók táborának szólt, nem az írói életműnek.

Miféle egység?

A Kárpát-medencei reformátusság 2009. május 22-én közös alkotmánnyal erősítette meg egységét. Közös alkotmányunk preambuluma így fogalmaz: „Az egykor erőszakkal szétszakított Magyar Református Egyház szervezeti egysége fokozatosan ismét helyreállítható. [...] Az egység helyreállítása annál inkább megvalósítható, mivel a magyar reformátusság Isten igéje, óegyházi hitvallások, a Heidelbergi káté, a II. Helvét hitvallás alapján folyamatosan megőrizte hitbeli és teológiai egységét. Őrizte istentiszteleti rendjének közös alapelveit, a sákramentumok – a keresztség és úrvacsora – kiszolgáltatásában egységét soha fel nem adta."

A magyar református egység vasárnapjára - reformatus.hu


Ez mindig úgy van, hogy aki egy közösségen belül él, az magától értetődően jobban látja annak a közösségnek a belső problémáit, feszültségeit és megosztottságait. Sőt, meglehet, csak azt látja. Egy közösség belső életének a dinamikája sokszor elfedi a közösséget magát. Nem látni a fától az erdőt. Ezért aztán ma, a Magyar Református Egység Napján is, már ha komolyan vesszük, okkal feltehető a kérdés: miféle egység?

Puzsér

Puzsér Róbert korábban saját Reklámtörvényszékének „bírájaként” ítélkezett, a Hír TV-n politikai kérdésekben borzolta a kedélyeket, dolgozott az Echo TV-nél, a Budapest TV-nél, a Budapest Rádiónál és a Radiocafénál, számos kisfilmet készített, médiahackek ötletgazdája. Aktuálisan hozzávetőleg tizenkétezer követője van a Facebookon, s kommentjeinek remixe imponáló karriert fut be a YouTube videomegosztón. Legújabbkori ismertségének oka: beült az RTL Klub Csillag Születik című tehetségkutató műsorának zsűrijébe.

Puzsér Róbert: ez az a hely, ahol az adócsalással csajozni lehet - nol.hu

Évekkel ezelőtt a szokásos sörözések, baráti beszélgetések aktuális témája volt a politika. Az Unióba való belépés előtt parázs vitákat folytattunk pro és kontra. A parlamenti választások előtt éjszakákba menően győzködtük egymást. Mára azonban eljutottunk odáig, hogy ha valaki szóba hozza az aktuálpolitikát, a többiek lehurrogják, beszéljünk másról! Az én generációm belefáradt a politikai megmondóemberek állandó csúsztatásába, ígérgetéseibe, hazudozásaiba, a szekértáboraikhoz tartozó, Gyurrri papagáj módjára ugyanazt szajkózó zsoldosok szószaporitásába. Szükség van hiteles valakire/valakikre, akik visszaadják a poltikiai véleményformálás értelmét és izgalmát. Szükség van valakire/valakikre, akiknek elhisszük, hogy van értelme, sőt szükséges a véleményalkotás (nem sárdobálás), mert ez a sokat emelgetett és sokszor meggyalázott demokrácia alkotórésze. Itt jön a képbe a Puzsér.

Áldozópéntek

A hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám markommal, elillan. Milyen kár, micsoda fájdalom marad itt utána. Üresség. Nem lesz itt velünk, nem érintjük, nem tanít, nem etet meg. ...  De még ennél is többről van szó. Ahogy Jézus elment, újra vissza is fog jönni. Újra érinthetem, újra velem lesz, mesterem lesz. És életprogramomat addig is ő adja: kísér a Szentlélek által.

Tanítvány mester nélkül - Parókia

Nem valljuk be, de nehéz ünnep ez az Áldozócsütörtök. Nincs rajta fogás. Nem nagyon tudjuk közelengedni magunkhoz - amúgy is a távolodásról szól. Vannak szép és értékes gondolataink, teológiai magyarázataink, dogmatikai igazságok. De akkor is marad valamennyi hiányérzet. Miért történt? Miért ünnep egyáltalán? 

Nagyrészt mentegetőzünk, hogy azért ment el Jézus, hogy közelebb legyen, így túllépi a tér és idő korlátait, jó nekünk így, persze, satöbbi, satöbbi... Meg amúgy is, a mennyről mit mondjunk már? Evilági kérdésekkel küzdő fölhözragadt keresztyénség a miénk - részben mert túllendültünk egy másik szélsőségből, amelyik köpött a láthatókra, és csak a túlvilágra rendezkedett be. (A sors iróniája, hogy az egyre vadabb és egyben egyre változatosabb kozmológiai elméletek több teret engednek a mndent átható isteni valóságnak, de ezt most hagyjuk. A tudományellenes kreacionistáknak azért ajánlom, hogy néha legyenek képben a kortárs természettudományban, meg fognak lepődni a húrelméleten, a skalártereken, multiverzumokon!)

De nem is erről akarok írni. Írtak a kopó és feledésbe merülő ünnepről a Reposzton is, máshol is. Engem most az itt maradt ember érdekel.

Elment, de nem hagyott el

Május 17-én emlékezünk Jézus Krisztus mennybemenetelére.

Teológiai eszmefuttatás a mennybemenetelről - reformatus.hu

 

Nem és nem! Krisztus nincs időhöz kötve! Ha csak ennyit tud valaki mondani, hogy negyven nappal Húsvét után, mondhatná azt is, hogy tíz nappal Pünkösd előtt. De azt is, hogy nyolcvankettő Böjtfő után és tizenhét nap Szentháromság vasárnapja előtt. Aki zsonglőrködni akar az idővel, megteheti. De annyit mond el a lényegről, mint amit adatokba kényszerítenek az emberről: név, nem, születési hely, idő, családi állapot, haj- és szemszín, nemzetiség, nyelv, iskolai végzettség, foglalkozás.

Elgondolkodtató rajzok Pawel Kuczynskitől

Pawel Kuczynski egy lengyel művész, aki a szatirikus  illusztrációkra specializálódott. A diplomás grafikus elgondolkodtató képeivel már közel száz díjat és kitüntetést gyűjtött be. haerdekel.hu / elgondolkodtató

"A legtöbb műve komoly témákkal foglalkozik, mint például a szegénység, a kapzsiság, a hazugság és a halálozás. Míg a grafikák mondanivalója messzemenőkig éles, a stílus amiben rajzol kifigurázza ezeket a nehéz témákat, így azt gondolom a legjobb módját választotta, hogy elgondolkoztassa az embereket." 

Porcelán az elefántboltban

 

Mészáros János Elek Alcsútdobozon már régóta sztárnak számít. A Csillag Születik felfedezettje azonban nem szállt el magától, visszafogottan és egyszerűen éli mindennapjait. Megtisztelő lehetőség számára, hogy megmutathatja tudását az egész ország előtt.

Elárulta titkos vágyát a Csillag születik versenyzője - kiskegyed.hu

Tartozom egy vallomással, bizony jómagam is bulvárfogyasztó vagyok. No, nem jár az összes színes magazin, de olykor-olykor megveszem egyiket vagy másikat. A neten sincs letiltva a összes bulvároldal, van amikor rájuk kattintok. Sőt TV-t is nézek, még populáris adásokat is, nemcsak rétegműsorokat, nemcsak a Spektrumot és a National Geographic-ot. Igen, mostanában újra nézem a Csillag születik műsorát is, legalább is egy részét. Bár már rég elvesztettem a fonalat ezekben a tehetségkutató műsorokban, nem tudnám szétválogatni az X-faktor, a Megasztár és Csillag születik sztárocskáit, szerintem megkopott az újdonsága és bája ezeknek a műsoroknak, meg is fogadtam, hogy elég belőlük, most mégis azon kaptam magam, hogy érdeklődve várom az következő Csillag születik fordulót. Odáig fajult a dolog, hogy még adásonként egy-egy sms-t is megeresztettem. Kérlek benneteket, ne nagyon vessetek meg érte, csak amennyire kell!

Bér helyett bürök


A Hetyei Daloskör a szabadságról, a tavaszról énekel, viszi a szél a kottalapokat - gyönyörű, fényes, meleg tavaszi idő van mindig a Berzsenyi-napokon. 

Merklin Tímea: Berzsenyi-ünnep az egyházashetyei szülőháznál - Vas Népe 

A zöld lugasban még búg a gerlice, amikor májusban Hetyén megemlékeznek Rólad, drága bátyámuram, Dani uraság. Heves, friss szél kap bele a vadgesztenye míves virágzatába, s hull az öreg fákról a szirom, mint valami illatos, buja eső. A születésnapodat ünneplik a kanyargós falusi utcán, nyitva szülőházadnak ajtaja, a sötét folyosó hűs szobákat rejt, csöndes elvonulások emlékét őrzi, ahol még olvasni és gondolkodni lehetett. Az utcán a szél megtréfálja a helyi énekesek szívből jövő lelkes műsorszámait, úgy szedi szét elválló szólamokra a harmóniát, mint ahogy a gesztenyevirág bugáját tépázza apró virágokra, kerek szirmokra. De mindez, a szél, a zene, a szó visszaidézi a te álmodat egy Kemenesaljáról, ahol a Zephyr lengedez, s ahol a kékellő halmokon klasszikus görög mondák elevenednek meg.

Gyarmat vagy nem gyarmat?

Trianon katasztrófája pedig szinte megpecsételte, felerősítette a korábbi heroikus áldozat-gondolatot, az önkritika minden próbálkozását gyengeségnek és nemzetellenesnek nyilvánítva. A szocialista diktatúra által elhallgatott és tiltott nemzeti érzelmek csak jegelték a kérdést, az eddig megoldatlan és kibeszéletlen sebek-hibák gyógyulásának esélyét is megakadályozva. A spirituális vákuumban felnőtt, rendszerváltás után született vagy felnőtté vált generációk számára nem volt reális vagy használható önkép, csak egy kacagányos, már a 20. század elején is anakronisztikus vonásokat hordozó történetszemlélet, amiben nincs helye öniróniának és magunkkal való szembenézésnek, hibakeresésnek, bocsánatkérésnek és adásnak, mert ez maga a gyengeség, és mi Mohács óta vágyunk arra, hogy újra erőt mutassunk. Mert már megbűnhődtünk, mert mi vagyunk a történelem azon vesztesei, akik valami sokkal nagyobb és magasztosabb sorsra vagyunk érdemesek, akik méltók vagyunk egy nagy igazságtételre. Ezt érezzük minden elveszített sportmérkőzésen, amikor reflexszerűen összeesküvést vizionálunk vagy minden minket ért kritika hallatán ellenséges támadásra gondolunk. Vajon el tudjuk-e valaha hinni, hogy a világ nem a mi vesztünkre vár? Vajon felhagyunk-e az ellenségek gyártásával?

Nemzeti Identitásunk - avagy miért akar az EU folyton gyarmatosítani minket? - El Mondo

Az egyik kedvenc blogom, az El Mondo, figyelemre méltó írást közöl egyik kedvenc témámról, a nemzeti identitásról. Arról szól, hogy a mai magyarság egy részében vajon miként alakulhatott ki az a kép, hogy Európa gyarmatosítani akarja Magyarországot? A cikk azért is érdekes, mert ez a kérdés csak a címben van megfogalmazva. Maga a szöveg a 19. századra kialakult, s a Himnuszban testet öltött magyar történelemszemlélet motívumait elemzi, s mintegy válasz a címben feltett kérdésre.

Édes Erdély itt vagyunk...

Románia lesz idén a magyarországi turisták legkeresettebb utazási célpontja – állítja a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó csütörtöki számában, a Magyar Turizmus Zrt. egy friss felmérésére hivatkozva. „A rokoni kapcsolatok miatt látogatnak a legtöbben Romániába. Azonban a rokoni szálakkal nem rendelkező magyarországiak is egyre nagyobb számban jönnek Erdély, Székelyföld felfedezésére” – magyarázta a bukaresti lapnak Soós Júlia, a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári külképviseletének vezetője. Hozzátette: Erdély sikeréhez a diákoknak szóló, határon túli iskolakirándulásokat ösztönző kormányprogram is nagyban hozzájárult. 

Románia a magyarok idei fő turisztikai célpontja - mandiner.hu

Tizenkilenc évesen jártam először Erdélyben azzal a céllal, hogy az ottani magyar testvéreinket ismerjük meg, és a "standard" látnivalókat megnézzük. Mindez egy felejthetetlen ifis kirándulás keretében történt. Én akkor "fertőződtem meg" a határon túli magyarok és az általuk lakott területek szeretetével.

Oldalak