A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata a 2011-es balatonszárszói tematikus ülése után létrehozott egy testületet, amelynek feladata, hogy „az egész református közösséget bevonva, leírja a reformátusság jelenlegi helyzetét, és megfogalmazza azokat a lehetséges irányokat, utakat, amelyen haladva az egyház hiteles tanúságtétele mind több emberhez elérhet".
Az Egyházi Jövőkép Bizottság ennek megfelelően cselekvési tervet készít a Zsinat számára annak novemberi ülésére. A bizottság tagjai elkerülhetetlennek tartják, hogy „az egyház a maga jövőjéről párbeszéd formájában fogalmazza meg látását", ezért a stratégia megfogalmazásába a gyülekezeteket és az egyházi intézményeket is be szeretnék vonni. Érintés címmel tájékoztató-segítő anyagot készítettek, melyet már eljuttattak a gyülekezetekhez és intézményekhez (és amely már az interneten is elérhető, lapozható formátumban).

Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért - Református.hu

Az Egyházat nem féltem a jövőtől, nincs semmi félnivalónk. Az Egyház, Krisztus teste maga a jelenben megvalósuló jövő. Mondom ezt, mert fülemben cseng teológiai professzoromnak, Szűcs Ferencnek a mondata: "Mi nem a jövőt, hanem az Eljövendőt várjuk!" Félnivalóm az egyetemes Egyházzal kapcsolatban nincsen, jöjjön bármi az elkövetkező pillanatban vagy években, bármennyi is legyen még kimérve az emebriségnek.

Hogy Isten népén belül a saját szegletemmel, a magyar reformátussággal mi lesz, az már más kérdés. Válságban vagyunk, rengeteg megoldatlan problémával küzdünk, egyre kevesebben hallják meg a hangunkat, ráadásul már a fel-fel mutatott tömegek is a múlt ködébe vesznek. Vagyis hát a múlt az pont, hogy nem ködös. A jelen az, a jövő méginkább, való igaz, a múltunk világos, de hát nem jelent megoldást a múltba való révedezés. Levéltárakat rendezni jók vagyunk, hithőseink emlékműveit tisztán tartjuk (még), de képesek vagyunk a jövőre? Jövőképesek vagyunk-e?

Napjainkban a középhegységek melegebb, délies kitettségű oldalain a cseres-tölgyesek és mészkedvelő, melegkedvelő tölgyesek elszórt előfordulású fája. A régi, felhagyott gyümölcsösök, szőlők területén is általában szálanként fordul elő. Lassú növekedésű fa, de 4-500 éves kort is képesek megélni, ekkora akár 25-30 méteres is lehet. Termése csoportos körte, esetleg alma alakú. Őszi lombszíneződése dekoratív narancssárágás-pirosas, így manapság inkább díszfaként ültetik.
A házi berkenye leginkább a madárberkenyéhez hasonlít, de az nem melegkedvelő, és kérge sem ennyire durván tagolt. Érdekes, hogy több kutató vitatja őshonos voltát, és az erdei egyedeket kivadult alakoknak tartja. Túráinkon ritkán találkozhatunk a 2013. év fájával. Talán többen kóstoltunk házi berkenye pálinkát, mint láttuk fáját. A legismertebb a Köveskáli házi berkenye matuzsálem.

Az év fája 2013. - Természetbarát

Egy házi berkenyét már az 1055-ben kelt tihanyi alapítólevél is említ helymeghatározási céllal. A későbbi századok okleveleiben szintén rendszeresen feltűnik a fafaj, mint a magyar vidék egykor meghatározó, említésre méltó eleme. 

A házi berkenye a 2013-as év fafaja - Fatáj

2013-ban az év fája lett a házi berkenye. 

Itt, ezen az oldalon már volt szó egy hasonló helyzetbe került teremtmény-társról, a gyurgyalagról, amelyik hazatérve téli szállásáról fog értesülni, hogy idén az év madara lett hazánkban. A házi berkenye nem vándorol. Évszázadokig él ugyanazon a helyen, emberőltökön keresztül hozza a gyümölcseit.
Hogy hányan tudják az országban, hogy eszik-e vagy isszák a házi berkenyét? Nem sokan. Fontosabb dolgok is vannak. Ez különben sem hír, kit érdekel néhány nyűves fa, a Reposzton is jó lenne, ha valami értelmes témával foglalkoznának, nem ilyen felesleges dolgokkal. 
Nekem hír. Fontos hír, hogy többet megtudhatok erről,  a századok óta velünk élő fáról - vagyis, mi jöttünk társul, hisz előbb itt volt, mint őseink. Különben is - Wass Albert sorait kitekerve - az aktuális politikai, bulvár, közéleti botrány szalad, a házi berkenye marad. Már, ha vigyázunk rá.

December 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-jor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak az otthonukba karácsonyozni. Néhány szakmában azonban a legnagyobb családi ünnepeken sem állhat meg az élet, így évről évre rengetegen kénytelenek szeretteik társasága nélkül, a munkahelyükön túlélni az ünnepet. Sokszor el is felejtjük, mennyire fontos, hogy karácsonykor is legyen ügyeletes orvos, legyen tűzoltó, aki eloltja a karácsonyfatüzeket, legyen szakember, aki biztosítja az áramszolgáltatást, vagy aki hazavisz minket, amikor véget ért a vacsora. 

Különleges, felemelő érzés karácsonykor dolgozni - Origo.hu

Még gyerek voltam, amikor egyszer bejárhattam a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház épületét, annak minden részét. Akkor csodálkoztam rá arra először, hogy hány ember dolgozik azon, hogy én, beülve egy darabra felszabadultan, jól szórakozzam. A ruhatáros, a világosító, a díszletező és ki tudja, még hány ember precíz munkája miatt áll össze megfelelően színész és néző találkozása. 

A Szentestének is van ilyen háttérbirodalma, nagyon örültem az Origo cikkének, hogy elhúzta kicsit a függönyt és mögétekinthetünk a színpadnak. Mert az ünnepnél is ott vannak a háttéremberek. 

Több száz világvégehívő érkezett a Pireneusokban megbúvó apró településre, Bugarachra, hogy ott vészelje át az ítélet napját. A helyi hatóságok már korábban bejelentették, hogy december 19. és 23. között korlátozzák a bejutást a településre, és ennek megfelelően lezárták a településre vezető utakat. A francia csendőrség több ellenőrző pontot hozott létre a falu mentén, a helyi lakosokon kívül mást nem engednek be. Bugarach lakói egyre nehezebben viselik a kiemelt figyelmet.

Világvége: megtelt az UFO-falu - Hír24

Látszólag minden rendben volt a világgal. Az emberek élték megszokott, hétköznapi életüket. Az otthon biztonságos védelmében, a tévéből szerezték élményeiket és igényeiket. Azért dolgoztak, hogy vásároljanak. Hogy fogyasszanak. Az tette őket boldoggá. Szerették, ha megmondják nekik mit érezzenek -, olyan egyszerűek voltak, hogy egymás között gépies rutinná váltak az érzelmek.
És ki voltak éhezve a szenzációra.
Most épp saját világuk végét várták, pedig nem is sejtették, hogy az már régen véget ért. Az emberiség a lelke mélyén már hosszú ideje halott. A civilizáció amiben hittek felzabálta őket, mintha tartósított, kompakt kis hamburgerek lennének.
És amikor végleg eltűnnek a Föld színéről, nem marad utánuk más csak romok és értéktelen zöld színű papírfecnik. A természet pedig teszi a dolgát. Szép lassan elnyeli a romokat és tovább lép.

Világvége / End of the World - Kalló Péter

Hát elmaradt. Ez van. Apokalipszis - most sem. Minden megy tovább, nem ütköztünk üstökössel, nem leptek el bennünket zombihordák, nullsíkba sem értünk. Bruce Willis maradhat a helyén, mi pedig készülhetünk tovább karácsonyra.

Persze tudtam én ezt, nem vártam én semmit, mindez megy fel a polcra a többi múltbéli világvég-rettegés mellé. Ami izgalmassá tett, az a bulvársajtó és az internetes közösségi oldalak egymást gerjesztő tánca. A gyorsabb, több (ál- és/vagy fél)információ nagyobb port kavar.

Kövér László úgy fogalmazott: nem érti, hogy mi ellen tiltakoznak a tüntetők, hiszen őket már nem érinti a keretszám csökkentése, bent vannak a felsőoktatásban.

Kövér a diákokról: ez konzultáció vagy erődemonstráció? - HVG.hu

A röhögés végig rendkívüli erővel ingerelt, többnyire sikerült is visszafojtanom, de távozáskor (sajnos én már a Parlamentnél megelégeltem) valami furcsa elégedettséget éreztem. Valami olyat, hogy mi bizony most megmutattuk. Hogy a borzalmas rétorok bizonyára tartalmas beszédei, az ellentmondó követelések, az inkább wúdsztokkos mint okkjupályos tellegetések és a kaotikusan nyomuló tömeg mind csak a felszín. Valahol mélyen történt valami, ami a cél felé mutat.

Kellemes esti sétával az oktatáspolitika ellen - Alternatíva

Délelőtt több középiskolában tartottak ülősztrájkot a diákok, hogy így tiltakozzanak a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen. Délutánra a Széll Kálmán térre hirdettek meg újabb diáktüntetést. Négyszáz középiskolás vonul az Oktatásért Felelős Államtitkárság Szalay utcai épületéhez.

Hoffmann Rózsához mennek a diákok - Index

Mondjuk, lehet, hogy korszakalkotó, amit a kormányzat tett. Hiszen mindenhonnan azt hallottuk, hogy a fiatalok távol vannak a politikától, teljesen érdektelenek, csak a számítógép kell, meg a kábszi (ami természetesen nem igaz) - bezzeg a mi időnkben, hejj. Erre most felállnak, vonulnak, szervezik magukat, először az egyetemisták, majd a középiskolások, petőfisándorok, zrínyiilonák születnek meg az előadók, osztálytermek rejtekéből. Sikerült. Felébredt a fiatalság. Ez az egyik. A másik, hogy végre színesedik a politikai paletta, azt mondták, diktatúrát épít a jobboldal, de itt a bizonyíték, nem igaz, előkerül velük szemben valami formálódó, ki tudja mi lesz ebből. Milyen diktatúra, hol? Ugye?

De persze nem ez van. Inkább valami sokkal rosszabb, valami sokkal hidegebb. A gazdasági kényszer találkozása a kapkodással, némi választási logikán átszűrve. De a történet félrement. A lelegyintett fiatalság felkelőben van a hipotetikus kómából.

Mérföldkőhöz érkezett a Reposzt. Egy évesek vagyunk, tavaly Advent első vasárnapja után, hétfőn került fel az első bejegyzés és azóta így van ez mindegy egyes nap.

Úgy gondoltuk, izgalmas mód az ünneplésre, ha egy hétre kiengedjük a kezünkből a gyeplőt. Felkértünk hét embert, akikről úgy gondoltuk, hogy hozzá tudnak adni az eddigiekhez. Ők lesznek a házigazdái a következő napoknak.
Fogadja őket az Olvasó akkora szeretettel, mint amekkorát mi tapasztaltunk az elmúlt évben!

A Reposzt szerzői

Kereszténydemokrata felszólalásra szokás szerint kereszténydemokrata kormánytag válaszolt. Rétvári Bence (igazságügyminisztérium) szerint sem kérdéses, hogy Magyarország keresztény állam. Ahogy az sem, hogy keresztényüldözés folyik, még ha nem is úgy, mint Rómában.

Keresztényüldözés folyik (Percről percre) - Index

Újabb plágiumbotrány készülődik a magyar közéletben - most éppen Semjén Zsolt írásait szedte elő a HVG.hu. Hogy igaz vagy nem, most számomra nem érdekes, ennek az írásnak nem tárgya, majd megharcolják a harcaikat az érintettek. Amire felkaptam a fejemet, az Pálffy István KDNP-s képviselő parlamenti felszólalása volt és Rétvári Bence államtitkár válasza. Pálffy képviselő úr ugyanis azt mondta, hogy itt keresztényüldözés folyik, Rétvári államtitkár úr pedig helyeselt, valóban az. Hát nem! Álljunk csak meg egy kicsit!

Mi is a keresztényüldözés? A Magyar Katolikus Lexikon így definiál: "tág értelemben a keresztényeket a hitük vállalásáért ért nyílt vagy burkolt támadások összessége; szoros értelemben a keresztényeket ért üldözések az első három évszázadban." Maradjunk a tág értelemnél. Ha valakit a hite miatt, keresztyénsége miatt bántanak, bebörtönöznek, kínoznak vagy megölnek, az keresztényüldözés. Ha valakit hátratétel ér hitvallása miatt, ha valakit meghurcolnak, az keresztényüldözés. Valakit megvádolnak, hogy nem megfelelően írta meg a doktoriját - hmmm, ez azért más kategória.

Jóllehet azt hinnék, hogy Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt. Számomra is mértékadó rendezéseidet láttam a Nemzeti Színházban, amelyek arról győztek meg, hogy Magad is érzed művészi küldetésed súlyát. Amikor felkértünk - szerzőtársammal egyetértésben - két eddigi legfontosabb és legsikeresebb művünk, az István. a király és a Kőműves Kelemen jubileumi előadásainak megrendezésére, ezek a tapasztalatok vezéreltek.

Szörényi Levente elismerő levelet írt Alföldi Róbertnek - HetiVálasz.hu

GMH. Az interneten elterjedt rövidítés ennyit jelent: Gives me hope. Talán így fordíthatnánk: van remény. Ez jutott eszembe, miközben Szörényi Levente levelét olvastam. Hogy végre valaki, aki árkokat akar átlépni és ezzel kiállni a nyílvánosság elé. Tényleg jó elolvasni az egész levelet.

Egy olyan néphez tartozom, ahol minden emberre jut két szekértábor, ahova tartozhat, ahol a közös nevező a matematikán kívül szinte ismeretlen fogalom. Van, hogy önzésből, anyagi érdekből, van, hogy sértettségből, esetleg valós rossz tapasztalatokból, de képtelenek vagyunk meghaladni - egy jó cél/ a túlélés / a továbblépés érdekében, azt ami elválaszt. Nem parttalan oldódásról beszélek, nem a gondolkodásbéli, kultúrális különbségek feladásáról. Amiről beszélek, az csak erősíti mindezt, egyszersmind a közös próbában elégeti, ami csak felesleges kellék. 
Szörényi Levente minta, az élet többi területé felé is, annak a országnak, ahol nagyon sokan pártállásnak megfelelően töltik fel a könyvespolcaikat és olvasmányaik alapján választanak pártot. Egy minta, de jó lenne, ha máshol is írodnának hasonló levelek. Hogy mire gondolok? Mutatok két példát (Szörényi Levente levelét felhasználva - remélem nem sértődik meg).

A dialógus az, amikor teljes lényével átjár a másik. Nemcsak a mondandója, hanem ő maga. Átjár, belém kerül, megérint, és elkezd működtetni, megváltoztatni, ha úgy van, fájni, kaparni, görcsösen szorítani. Beúszik a gondolataim közé, beivódik a bőrömbe, meglátszik rajtam. Nincs dialógus empátia nélkül. Nincs dialógus változás nélkül. Ha valakinek megengeded, hogy átjárjon, az átalakít. Nem tudsz egy embert másképp megérteni, csak empátiával. Ha ő érdekel téged. Ahhoz pedig érdemes jelen lennie. ... Ami tuti: a dialógushoz asztal kell, amit körbe lehet ülni. Kocsma, ahol fel lehet olvasni Luther kilencvenöt tételét. Kihúzható asztal egy napfényes konyhában. Úrasztala egy templomban. Betonból öntött asztal egy parkban. Egy hely, ahová leülsz, és ahová kipakolod, amit gondolsz, és megnézed, mások mi mindent hoztak. Ahol ott lehetsz testben, lélekben, gondolattal, mindenestül. Nem elég a desktop. Adjon I. asztalokat, ahová le lehet ülni találkozni magunkkal, egymással, vele! Különben kommentáradattá silányulnak potenciálisan gyönyörű és inspiráló párbeszédek, amelyek megváltoztathatják az egész életünket.

Asztali beszélgetések - Bagdán Zsuzsi

Asztal van. Pipa.
Vélemény is. Pipa.
Itt ül a másik ember is, asztal ugyanaz, vélemény más. Pipa.
Párbeszéd... Az nincs. Pár monológ, jobb esetben egymás után, de van, hogy ugyanabban az időben. 

Sokak szerint az, hogy olvas-e valaki, azon múlik, milyen háttere van, látta-e gyermekkorában azt a mozdulatot, hogy szülei könyvet vesznek le a polcról vagy hogy olvasnak. Gyermekkoromban hozzánk a parókiára két irodalmi folyóirat is járt (Kortárs, Nagyvilág), emellett apukám megrendelte a Film, színház, muzsika, az Élet és Irodalom c. lapokat és a Ludas Matyit is (vicclap), amelyből csupán ketten rendeltek a faluban, ebből az egyik a pap volt. Mindig nagy derültséget teremtett ez egyházmegyei gyűléseken, amikor ezt felolvasták. Mert akkor még ezt is felolvasták. Már ebből is látszik, hogy milyen széleskörű lehetett az igényesség az irodalom mélységétől a humorig, mellyel egy lelkész felvértezte magát. Nem kérdezem meg, hogy ma hogyan állunk ezzel az igényességgel, az olvasottsággal, irodalmi ismeretekkel. Nem azért szűkülünk-e be, mert az igényességünk is beszűkül? A látókörünk, a cselekvőképességünk korlátozottsága nem csupán a korral és a kényelmességgel, lustasággal magyarázható.

Tudós tiszteletes - Közös(s)Ég

Korán megtanultam olvasni. Mire iskolába mentem, már nagyjából ment a dolog, anyukám látta a korai igényt, és ezért előbb elkezdtük. Azóta olvasok, mindig, folyamatosan. Nálam törvényszerű volt, életem első pár éve betegeskedéssel telt, már akkor látszott, nem a sport vagy a kar ereje fogja a jövőmet meghatározni, inkább fejben kompenzáltam. Aztán szemüveges lettem, kicsit ügyetlen maradtam, hát hol tűnjön ki a magam fajta gyerek, ha nem a tájékozottságban, tudásban. De persze ez csak visszanézve ilyen egyértelmű, akkor más volt. Édesanyám szeretett olvasni, sok könyve volt - én is olvastam, és sok könyvet akartam. Így maradtam a mai napig.

Persze a Gutenberg-galaxis az egyszeri ember számára legalább annyira befoghatatlan, mint névadója, töredék, ami jut egy életre. De baj ez? A lényeg, hogy a lehető legtöbbet megtegyük az ügy érdekében.