Minősítők, Jobs és az angyalok - kis istenkörkép karácsony előtt

Hat euróövezeti országot jelölt leminősítésre pénteken a Fitch Ratings. A hitelminősítő ezt azzal indokolta, hogy gyakorlatilag megoldhatatlannak tartja az euróövezeti adósságválságot. Múlt hétfőn, még az egy héttel ezelőtti EU-csúcs előtt, hasonló lépést tett a Standard & Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítője is: előbb szintén csak néhány államot, majd a teljes eurózónát leminősítésre jelölte.

Most a Fitch rúgott egyet Európába - Index  

Most már tényleg csak egy ugrás karácsony. Jézusát veszített Európánk, meg úgy az egész úgynevezett Nyugat próbálja a szokásos karácsonyi valamit prezentálni, habcsókkal nyakonöntött, túlvilágított fogyasztóibetlehem lettünk, mint mindig, az évnek ebben az időszakában - még ha egy kicsit vissza is fogjuk most magunkat, a válság miatt. 
Istenei ennek a kornak is vannak persze, izgalmas pantheont mutat fel a jelen, még ha hamar emelkednek és zuhannak (értsd: válnak divatjamúlttá, felejtődnek el, lesznek unalmasak stb.). Így, karácsony előtt érdemes körülnézni a világpolcon, kik is ülnek felettünk, kikből lettek Istenek - akaratuk ellenére. Csak három példát szeretnék bemutatni, a sor tetszőlegesen folytatható.

Jövel, Higgs-bozon, avagy adventi példa a CERN-ből

Az utolsó nagy lépések következnek napjaink egyik legfontosabb tudományos problémájának megoldásához: rövidesen eldől, létezik-e a részecskefizika "Szent Grálja", a régóta keresett Higgs-bozon, amely nélkülözhetetlen az anyagi világot leíró elmélethez.

"Rövidesen levadásszák a Higgs-bozont" - Origo.hu

A nukleáris kerekasztal lovagjai nemsokára megtalálják saját Szent Gráljukat. Egy kis darabot a világkirakósból, azt, ami még hiányzik, egy nagyon pici csavart, amit a Teremtő messzire hajított, nehéz rátalálni ebben a részecskéktől hemzsegő univerzumban.
Irigylem a tudósokat ott Genf mellett a Európai Nukleáris Kutatási Szervezetben. Az a tudományos munka, amit itt végeznek, nem csak hasznos, de izgalmas és látványos is. Aztán úgy hangzik minden, mintha egy fantaszikus regényben lennénk - például az, hogy Nagy Hadron Ütköztető, óriási, mit nem adnék, ha naponta egy ilyen feliratú ajtón járhatnék be és ki, illetve, mivel a föld alatt van, le és fel. Ami miatt különösen is irigylésre méltó a helyzetük, hogy értik, mit jelent adventben lenni. 

Retus

A többek közt a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt úgynevezett kimaszkolásos technikát alkalmazva kitakarták Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökét a Duna TV és az MTV szombati híradójában. Az eredeti, adásba került felvételt ráadásul azután meghamisítva tették fel az MTV videótárába.

Kiretusálták Lomnicit a Híradóban - Index.hu

Valami jó magyarázatot találhattak volna, ami hihető. 
"Ez valami új para-jelenség, Exfőbíró úr aurája különös hatással van a fényre, megcsúszik rajta, csakis ez lehet, aztán a kamera nagy felbontásával láthatóvá vált!" Vagy: "Túl fontos volt, amit Tőkés László mondott, féltünk, hogy a középkorú asszonyok nem figyeltek volna rendesen, ha meglátják a jóképű bajuszos Lomnicit." Esetleg: "Vicc volt, tényleg, hóhérakasztás, hány elitéltet takartunk ki, olyanokat, akiknek elítéléséhez köze volt Főbíró úrnak!"

Vakrepülés

A felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkező fiatalok az utolsó pillanatig nem fogják megtudni, hogy a választott egyetemen vagy főiskolán milyen magasak lesznek a tandíjak, vagy hogy milyen feltételekkel kaphatnak kedvezményt a fizetés alól. Az új törvény csúszása miatt a hivatalos felvételi tájékoztatóban ugyanis sem a térítések összege, sem az államilag támogatott hallgatók által kötendő szerződés feltételei nem szerepelnek majd. 

Index: Vakon választanak egyetemet a felvételizők

Én még úgy tudtam, szüleim és tanáraim is azt mondták, hogy a továbbtanulás a tudásról, szorgalomról, céltudatosságról szól. Mindezek mellé felzárkózott most még valami: a bizonytalanság. Ha valóban így fog megtörténni, ha leendő szakok fizetési paramétereit a jelentkezés célegyenesében lehet majd megtudni, akkor ez egy új állami szerencsejáték - amúgy is stresszes és ideges végzősöknek.

Oldalak