A Pénzcentrum.hu információi szerint több budapesti bevásárlóközpontban már a keddi nyitásnál nagyobb sorok alakultak ki. A vevők elsősorban a műszaki üzletek vevőszolgálatainál várnak arra, hogy kicserélhessék vagy megjavíttassák karácsonyra kapott ajándékaikat.
... Kellemetlen lehet az is, amikor a karácsonyfa alatt derül ki, hogy az ajándékba szánt holmi nem tetszik a megajándékozottnak, esetleg nem jó a méret, vagy már van neki belőle.

Kezdődik: megint tömeg van a magyar boltokban

A cikkről először angolszász esküvős filmvígjátékok képsorai jutnak eszembe, azok a nászajándék-bontogatós jelenetek: az egy pillanatra elborzadó tekintet az ixipszilonéktól kapott hupikék posztmodern váza láttán, majd az ajándékozó felé már hálás-udvarias mosolygás.
Nekünk meg itt van a jó kis magyar mondás: Ajándék lónak ne nézd a fogát! (Bár egyre kevésbé jellemző, hogy lovakat kapnánk ajándékba.)
De a karácsonyból való eszmélés reggelén mégiscsak ott van a kérdés: hogyan is állunk, mit is kezdünk az ajándékainkkal?

Visszavinni, becserélni, kidobni, illikből tartogatni, ... szeretni, örülni, őrizni???

Nekem nem nehéz a dolgom. Idén egy rejtvényfüzetet, egy mécsest és egy cserépcsuprot kaptam. A füzetet a fiamtól, aki tudja, hogy szeretem a logikai fejtörőket, az "olasz" meg a nagy kecvenc, hát most van belőle elég. Kiváló vasaló az egy lelkész-karácsonyban megviselt, összegubancolódott idegeknek. A mécses narancssárga, mert a lányom tudja, hogy ez a kedvenc színem, és hogy szeretem a meghitten világító, apró de biztos lángokat. A harmadik gyerektől kapott cserépedényke is nagyon helyes. Afféle "praktikus csupor" Micimackótól Fülesnek, jó lesz a kallódó kacatjaimnak, ha most még kidurrant lufim nincs is... Három apró tárgy. Ennyi.

Pedig dehogy ennyi. A tárgyak mögött látom az arcukat. Kamaszságuk minden nyegleségét és érzékenységét, az átélt belső magányból is kikapaszkodó ragaszkodást, odafigyelő szeretetet. Ezek, vagyis ők az idei karácsony igazi ajándékai.

Ajaj! Hát nem idetolakszik egy adventi prédikáció kicsit sablonosba hajló, de őszintén kimondott befejezése: "Az idei sokak számára nem lesz gazdag karácsony. Eladósodottság, növekvő árak, kisebb pénz… De valóban tárgyak kellenek az ünnephez?! Miért ne lehetnének idén emberek az ajándékok? Kinyílók, befogadók, befogadottak, egymásban megajándékozottak…"?!

Rendben, akkor nézzük csak, milyen ajándékaim vannak!

Egy pillanat, ahogy a kezünk összeér, mikor az ünnepi úrvacsorán a férjemmel egymásnak adjuk a kenyeret és a bort.

A legcsöppebb hittanos lelkesen harsogó hangja, ahogy szenteste bejelenti a kötelező népszámlálást.

Gyülekezeti asszonyok kipirult arca, mikor "legyártjuk" a száz karácsonyi gyerekcsomagot.

Apám hangja messziről a telefonban, ahogy kimondja, hogy szeret.

A ferences nővérek őszinte ölelése, s ahogy kacagunk a közemberi öltözetükön, mikor betegen orvoshoz indulnak.

A huszonharmadikai koporsó a fagyos temetőben, a volt gondnok-presbiter örök tréfás kedvének és mély hitének emlékeivel.

Hallgatása annak, akitől most a csend a legnagyobb ajándék.

Összeszólalkozások, kimondott fájdalmak és gyógyulásnak induló sebek.

Egy csendes de határozott kiállás értem.

Istenem, ülök a nappaliban, szemben a feldíszített fenyővel, és a gondolataim során megjelenő ajándékaim már nem férnek be a fa alá, a szoba lassan megtelik. Emberekkel, akik ajándékaimmá lettek...

És valahol egészen oldalt, a kanapé szélére szorulva, a karfán üldögélve, ott látom Jézust is. Nekem úgy tűnik, kicsit mulat is, örül is hálától fényesedő döbbenetemen. Félrehajtott fejjel, csendes mosollyal kérdezi: Ugye tudod, hogy én is a tied vagyok?

Nekem nincsen mivel beállnom a bevásárlóközpontok hosszú soraiba.

 

Fogadjátok be egymást!