Kedves Véradóink!
Oldalunkon egyszerűen és gyorsan tájékozódhatnak a véradási helyszínekről és időpontokról. Kereshetnek a térképre kattintva vagy egy adott város megadásával. Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy egyes véradásainkon lehetőségük van időpontfoglalásra is.

Véradási alkalmak – térképes kereső - Az Országos Vérellátó Szolgálat keresőoldala

Idén ma volt az utolsó véradás a városomban. Egy 7000-es dunántúli kisvárosban a 42. voltam a sorban. Készültünk rá, vidám felszabadultsággal léptünk be a művelődési ház aulájába. Egy lelkész (vagy pedagógus, vagy bármelyik segítő hivatást űző ember) esetében ritkán van olyan hamar látszata az elvégzett munkának, mint egy véradáskor. Ilyenkor már előre lehet örülni a gyors sikernek, ami felszabadulttá tesz. Főleg ha előtte unalmas hivatali ügyekkel foglalkozol. Másrészt a Székesfehérvárról hozzánk érkező stáb tagjai vidám emberek, és ilyenkor mindig jól el lehet viccelődni velük. Eleve már az alapszituáció is komikus, egyrészt, hogy ott fekszel, folyik a véred, és közben se fájdalom, se tragédia, sőt, ellenkezőleg: valami nagyon fontos és értékes folyamatnak lehetsz a részese.

Egyszer egy irányított véradásra mentünk a munkatársakkal, és annyira dőlt belőlünk a hülyeség, hogy szabályszerűen potyogott a könnyünk a nevetéstől a kórházi folyosón. (A Kórház a város szélén című csehszlovák tévésorozat és Boncz Géza találkozása az asztalon.)

A papírok kitöltése után az első rossz óment az jelentette, amikor bal kezem már fenn volt a karfán, rajta a szorítókötéssel, és hirtelen eszembe jutott, hogy közben még innom kellene, nehogy megálljon a vérem. Volt már ilyen. Ez azért kellemetlen, mert ha nem folyik le a 4,5 dl, akkor azzal nem nagyon tudnak mit kezdeni. Nem gond, megoldom. Jobb kezemmel kinyúltam az ásványvizes palackért, térdeimmel összefogtam, és egy elegánsnak szánt mozdulattal lecsavartam a kupakot. Ám ekkor egy számomra roppant érdekes, ám fizikailag teljesen indokolt dolog történt: az összeszorított palackból szökőkútként spriccelt ki a víz a lábamra. Az egyik asszisztens diszkréten elfordult, nehogy megsértsen, ahogy térdét csapkodva küzd a röhögőgörcs ellen, én viszont örültem, hogy csak a térdem felett egy picivel lett vizes a nadrágom. A nővér közben végezte a dolgát, és behelyezte a tűt. Egy kellemetlen csípésnél nem volt több.

Viszont a víz szeret lefelé folyni, az enyhén hátradöntött székben ezért el is indult a maga útján, és nemsokára úgy feküdtem ott, mintha csak egy, a térdemtől nagyjából a derekamig felhasított vízágyban sziesztáznék. Egy idő után megnyugtattam a nővért, hogy semmi gond, a víz már kezd langyosodni, így már nem is olyan kellemetlen. És akkor elállt a vér. Még csak egy deci sem folyt le. Teljesen hiába jöttem. Még a nadrágomon is több folyadék volt, mint a vérnek szánt tasakban.

De a véradásoknak csak az elenyésző százaléka végződik a fenti forgatókönyv szerint (mondjuk 0). Azt mondják, egy 7000-es kisvárosban 42-43 véradó átlagosnak mondható. Ami elszomorító. Mert az embereknek csak kis százaléka nem adhat vért, a 18 és 65 év közöttiek túlnyomó többsége (egészséges és legalább 50 kg) képes erre az életmentő adakozásra.  Ami nem, hogy nem kerül egy fillérünkbe sem, de rövid idő alatt tudunk ezzel az adománnyal életet (akár 3-at is egy egységnyi vérrel) menteni, vagy gyógyulást segíteni. A férfiak ötször, a nők háromszor egy évben. A véradáskor levett 450 milliliternyi vért pedig a szervezetünk pár nap alatt pótolja.

2012 óta évről-évre csökken a véradók száma. Bár krónikus vérhiány állítólag még nem volt hazánkban, az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt állandóan kampányol a véradás mellett. Idén mintegy tizenháromezer véradó eseményt szerveztek országszerte, azaz nem volt szinte olyan munkanap, hogy ne lehetett volna eljutni egyre. Ezen a térképen lehet megtudni, hol lehet legközelebb vért adni.

Református véleményem szerint a véradás pontosan ugyanolyan természetes része a keresztyén életnek, mint a pénz-, vagy tárgyi adományaink. És ha közben még vidám dolgok is történhetnek velünk, akkor miért hagynánk ki? Nem ismerek még egy ehhez hasonló segítségnyújtási formát, amikor ilyen kevés áldozattal ekkora változást hozhatunk egy felebarátunk életébe. Nem az életünket, csak a vérünket kell feláldozni, de ha a pár nap alatt bepótolódó mennyiségre gondolunk, áldozatnak sem igazán nevezhető.

Tényleg, Te adtál már vért, és legközelebb mikor?