Egyre pusztítóbb a nemzetközi politika dinamikája, a békésebb világ felépítését célzó együttműködés helyett egyre inkább jellemző a versengés, a konfliktus, a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, a bizalomhiány és a nemzeti bezárkózás - hangsúlyozta a német államfő pénteken az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferenciát (MSC) megnyitó beszédében.

Egy „sötét korszak” eljövetelétől tart a német államfő – Portfolio.hu, 2020. február 14.

Van egy álmom. Jön a következő háború. Itt, nálunk.

Évek óta vissza-visszatérő félelmem, hogy nagyszüleink generációjának (délvidéki magyarok, horvátok, bosnyákok és szerbek esetében: mai szülők nemzedékének) egyik legmeghatározóbb élménye, a háború újra lecsap Európára. Nem nyugtatott meg, amikor pár éve Spiró egy interjúban szintén megemlítette a következő háborút, ami lassan bár, de kitartóan közelít felénk. Egy kicsit megkönnyebbültem, hogy talán mégsem kezdek megzakkanni, de lássuk be (ez is milyen modoros szóösszetétel már – olyan, mint a „halkan megsúgom”) nem mindig esik jól kimondani, hogy én megmondtam.

A tegnap véget ért Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (Münchner Konferenz für Sicherheitspolitik – angol rövidítéssel: MSC) nyitóbeszédében pedig Frank-Walter Steinmeier német államfő beszélt ugyanerről. Nehéz elképzelni, hogy az EU vezető országának elnökét kikerülnék a katonai hírszerzői jelentések. Még kevésbé valószínű, hogy ha ezek a jelentések a következő biztonságpolitikai gócpontokat mind Európán kívülre helyezik, akkor a német államfő csak der Hecc kedvéért (francia olvasóinknak: l’art pour l’art) európai összefüggésben nyomná meg a vészcsengőt.

Németként egy megoldási javaslata van, és ez az uniós kötelékek erősítése. Az indok: II. világháború utáni nyugat-európai felemelkedéshez fűződő amerikai érdek mára elillant. Az Egyesült Államok számára ma már egy kifejezetten széttartó, ezer felé húzó, gyenge Európa a jó Európa. Ráadásul ebben olyan partnerekre talált, mint Oroszország vagy Kína. Azt is elmondta, hogy mindez nem a jelenlegi amerikai adminisztrációval változott, az előző és a következő szövetségi kormányok is hasonlóképpen álltak és állnak majd Európához.

Emlékszünk: Merkel kancellár magán mobilját még Obama elnöksége alatt hallgatták le – nem véletlenül, hanem az amerikai külpolitika paradigmaváltásával teljesen összhangban. Trump ebben a helyzetben nem hozott semmi újat, csak felismerte, hogy szavazatot hoz, ha kimondja, amit elődjei elsumákoltak. Az ő csapata csak az America first szlogent találta ki, a gyakorlatot már régóta űzik. Még csak nem is titokban. Annyira nem, hogy a legfrissebb kémfilmekben, a sorozatoktól kezdve James Bondig, már állandó eposzi kellék az európai és amerikai kémek és szolgálatok egymással való rivalizálása.

Megemlíti a „klasszikus biztonsági dilemmát” – szerinte már rég itt tartunk: az én biztonságomat a te biztonsághiányod szolgálja. Más szavakkal: aggasztja, hogy a diplomáciai és politikai érdekösszefésülési igyekezetek helyét a fegyverkezési verseny vette át.

De ami igazán meghökkentő az nem is az. hogy a diplomáciai törekvéseket hangsúlyozza a fegyverkezési verseny helyett, hanem az, hogy még Németország esetében is egy egységes Európai Unióban látja a kontinensünk békéjének biztosítékát. Mennyivel inkább vagyunk ebben mi, félperifériális államok érdekeltek. A Baltikumtól Románia érintésével Horvátországig. Különösen mi, magyarok, akiknek a határon túl élő része egy európai háborúban ismét túszhelyzetbe kerülne.

Ismét Spiró: „Úgy gondolom, erősíteni kellene Kelet-Európán belül az összefogást, a közös érdekérvényesítést, akármennyire is szétcincál bennünket az aktuális nagyhatalom, ahogy szokta. Akkor is meg kellene próbálni, ha a dolog majdnem lehetetlen, mert a nemzetiségi gyűlöletet bármikor fel lehet szítani, és a kisantantot mindig össze lehet hívni Magyarország ellen. Már a Monarchia is ezért bomlott szét, és mi jártunk a legrosszabbul. Ha az összefogást nem sikerül kialakítani, akkor megvan a veszélye, hogy megint mi járunk a legrosszabbul. Ezt hajtogatom egyfolytában vagy negyven éve, persze hiába.” (Forrás.)

Ha a német államfő mer arra utalni, hogy Európa helyzete jelenleg sokkal inkább a határain túl dől el, mennyivel inkább igaz ez miránk, akik éppen Németországtól függünk a legjobban. Hogyan lehet felkészülni a következő háborúra idelenn, a leendő elszenvedők oldalán? Fel lehet egyáltalán? Milyen útravalót pakoljunk a gyermekeinknek, diákjainknak, hittanosainknak? Mennyire lesz erős az embertelen jövőért Istent kárhoztatók hangja?

A „sötét korszakot” előrejelző titkosszolgálati jelentések mellett vannak olyan forgatókönyvek is, amelyekben a következő európai háború elkerülésére tett érdemi erőfeszítésekről is tájékoztatnak? Egyelőre úgy tűnik: múlt hét pénteken kondította meg a második világháború után először európai államfő a kontinens felé közeledő háború vészharangját. A jelek sokasodnak, és mi idelenn csak egyet tudunk biztosan: „akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.”


A szentlászlói református templom magyar és horvát lobogóval, 1998-ban.
(Kép: Erdős János, forrás: www.reformatus.hr)


A müncheni konferencia egy másik magyar vonatkozású híre:
Magyar kutatót díjaztak a világ legrangosabb biztonságpolitikai konferenciáján - 2020. február 17.

 

Hozzászólások