Tölgyessy Péter szerint jelenleg nyílt kimenetelű a 2014-es választás, a politikai elemző erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt . Hozzátette: a Fidesz ugyanakkor inkább esélyese a választásoknak, és pozícióit az is erősíti, hogy a baloldalon nem alakult erős koalíció. Arról is beszélt, hogy a baloldalnak kevés a szavazója jelenleg, a már meglévő szavazók száma kevés a baloldali győzelemhez.

Tölgyessy: a Fidesz az esélyes, de nem dőlt még el a választás - inforadio


Mióta „blogger” lettem, ráadásul olyan felületen, amely folytonosan re-posztol, témák után kutatva fokozottabban is figyelnem kell a közéleti internetes nyilvánosságot. Teszem ezt nagy érdeklődéssel, mert református keresztyénként nagyon is érdekelnek hazánk és a világ dolgai, s próbálom valahogy megérteni a történelmet, amelynek részese vagyok. Ám érdeklődésem gyakran lankad, ha azt tapasztalom, hogy szinte ömlenek rám a politikai szekértáborok gyorstüzelésű hadtesteiként működő vélemény-felületek. Sokszor hiányzik az árnyaltság, a visszafogottság, a reflexivitás. Szóval, néha elunom magamat, s elegem van a párpolitikai klisékből.

Értem én természetesen, hogy egy demokráciában a pártok hatalomért folytatott küzdelmének egyik alapvető terepe a tematizáció. Azt is lehetne mondani, egy párt erejét a tematizációs képességén is le lehet mérni. Egy párt számára alapvetően fontos, hogy a szavazók miről gondolkodjanak, s arról, amiről gondolkodnak, hogyan gondolkodjanak.  Ez az igyekezet tükröződik aztán a közéleti nyilvánosság alapvetően politikailag strukturált különböző felületein, amelyek arra vállalkoznak, hogy elmagyarázzák az olvasónak azt, „ami van”. Egy demokráciában a mindenkori jelen társadalmi valóságának értelmezései küzdenek egymással. Merthogy az, „ami van”, nem egyértelmű, s arról, ami "valójában" történik, meg kell győzni a polgárt. Értelmezni kell azt, ami történik. (Ennyit egyébként az "objektív" történelemről.) S ez rendben is van. Életem jó részét a diktatúrában éltem le, s nem kívánnék vissza egy olyan rendszert, amelyből hiányzik ez a pluralizmus.

Ám éppen abból a körülményből, hogy a pártoké a fő tematizációs hatalom, a demokráciában létrejöhet egy olyan jelenség, amelyet hívjunk most tematikus és gondolkodási beszűkülésnek. (S ez itt most nem a demokrácia ellen való beszéd.) Hiszen a pártok éppen azáltal építik fel saját identitásukat, karakterüket, sajátszerűségüket, hogy egymással szemben határozzák meg önmagukat. Ebből viszont az következik, hogy a szavazatokért folytatott versenyfutásban az egymással küzdő valóságértelmezések is könnyen klisékbe merevülhetnek. Ebből fakad a politizált nyilvánosság természete: alig vagy egyáltalán nem enged teret az árnyaltságnak, a klisékből való kilépésnek, az önkritikának, az átjárásnak, a másik igazsága elismerésének, mert hiszen a párpolitikai meghatározottságú nyilvánosságban már nem az lesz a kérdés, hogy a különféle értelmezéseknek mi a tartalma, hanem és főleg az, hogy mi a funkciója. A nyilvánosság totális politizálódásának az a nagy veszélye, hogy már rég nem tartalmakról szól, hanem szerepekről, s ekként a nyilvánosság struktúráit klisészerű gondolati kényszerpályákra szűkíti le. Na, ez az, ami engem sokszor untat, legyen szó bármelyik oldalról.

Az igaz, hogy a szavazófülkében leegyszerűsödnek a dolgok. Ott igen van és nem. Elutasítás és támogatás. Ám azt már nem merném mondani, hogy ez a szavazásban végletekig leegyszerűsített véleményalkotás teljességgel kifejezheti azt, amit a gondolkodó polgár a jelenkori társadalmi valóságról gondol. Legalábbis szeretném azt gondolni, hogy a valóság azért annál gazdagabb, mint ahogyan az egy-egy párt által a tömegdemokrácia rétegigényei szerint prezentálva van. Ezért az igaz ugyan, hogy egy demokráciában minden nyilvános valóságértelmezés politizálódhat, tehát besorolódhat szekértáborokba, a szerint ítéltetik meg, hogy kit támogat és kit utasít el, ám az már nem igaz, hogy egy-egy nyilvánosságra hozott vélemény csakis azért születik, hogy egy-egy pártot elutasítson vagy támogasson. Az igaz ugyan, hogy a nyilvánosságban minden állításra rátelepedhet a politika, de az már nem igaz, hogy minden állítás sui generis pártpolitikai természetű. Mintha bizony a valóságról való nyilvános gondolkodásnak az lenne az egyetlen célja, hogy az éppen kurrens politikai-hatalmi játék résztvevője legyen.

Ez a dilemma egyébként nagyban érinti az egyházat is. Az egyház minden szószéken, és más fórumokon is üzenettel áll a nyilvánosság elé. Ez a missziói természetéből következik. A Biblia is valóságértelmezés, még ha nem is abban a leszűkített értelemben, ahogyan erről itt most beszélünk. Viszont kétségtelenül van vagy lehet társadalmi vonatkozása. Könnyen meglehet ugyanakkor, hogy a fogadtatásban a bibliai üzenet is politizálódhat, mintha bizony az üzenet csakis azért fogalmazódna meg, hogy egy-egy pártot védjen, vagy elutasítson. Holott szó nincs róla. Ez a körülmény, hogy ti. még az igei üzenet is politizálódhat, a közéleti témákat illetően könnyen paralizálhatja az igehirdetőt is. Az igaz ugyan, hogy egy demokráciában a pártoké a fő tematizációs hatalom, de az már nem igaz, hogy azért vannak valóságértelmezési kísérletek, mert vannak pártok. A valóság értelmezésére való egyetemes emberi igény megelőzi a pártokat, még ha ezt a politika nehezen látja is be.

Tehát a polgár, pártoktól függetlenül is, gondolkodik. Mert nem feltétlenül a vélemények háborúja érdekli első renden, hanem az igazság. Mert fenntartja magának azt az igényt, hogy ne szorítsa be magát a kliséháború által felkínált gondolkodási panelekbe. Meg kell mondjam, én a nyilvánosságnak azokat a felületeit szeretem, amelyek túllépnek a valóságértelmezés pártpolitikai meghatározottságain, és a jelen egészét szélesebb és tágabb perspektívába helyezik. Ez természetesen nem szünteti meg pártpolitikai hovatartozásomat. Ám azt gondolom, hogy a valóság több mint amit arról egy polgár a szavazófülkében mondani tud.

No, ezért hoztam ide ezt az interjút, anélkül, hogy Tölgyessy Péter állításaival foglalkoztam volna. Szempontomból ez most nem releváns. Ezért nem is idézek az interjúból, holott bőven lehetne, olyankat is, amelyekkel nem értek egyet.  Ami viszont fontos lehet a gondolkodó polgár számára, az az általa prezentált gondolkodói attitűd. Tetszik.