Önéletrajz

„Büszke vagyok, hogy a Magyarországról szóló jelentés megszerezte az Európai Parlament támogatását, de ez mindenekelőtt a magyar állampolgárok jogairól szól. Köszönetet mondok azoknak a kollégáimnak, akik számára a demokrácia és a jogállamiság védelme a pártérdekek felett áll.”

Judith Sargentini: Büszke vagyok, hogy elfogadták a jelentést, de ez a magyarok jogairól szól - 168 Óra

Eljött az igazság pillanata. Ez a mondás jutott eszembe a Sargentini-jelentés erőszakos és manipulatív elfogadtatása után. Ezt a szólást akkor alkalmazzuk, ha valaminek a mibenléte nem egyértelmű, de eljön a pillanat, amikor lehull a lepel, s valamiről, ami rejtőzködő, ami leplezi önmagát, kiderül az igazság. Nos, ha valakinek eddig kétségei lettek volna az önmagát liberálisnak tartó, s Európát ma uraló ideológia valóságos természetéről, akkor ez a történet bízvást vonulhat be az emlékezetbe a liberális önleleplezés történeteként. S ha valaki eddig azt gondolta volna, hogy az önmagát liberálisnak tartó világkép uralma, s ezzel Európa mai szellemisége csak úgy magától alakult ki a „haladás” természetes velejárójaként, akkor ez a történet pontosan megmutatja, hogy szimpla diktátumszerű ideológiáról van itt szó, amely fenyegetve érezte uralmi helyzetét, s kénytelen volt önmaga rejtőzködő természetét feladni, s megmutatni valódi lényegét. S a lényeg pedig az, hogy ez a liberalizmus nem tűri el, ha bárki is az általa képviselt világkép igazságát megkérdőjelezi, s netán vele szemben egy más valóságértelmezéssel áll elő.

Hogyan kell zsarolni a kereszténységet a kereszténységgel?

Mi legyen a tengerben úszkáló felborultakkal?

Nem kell őket kimenteni?

Biztosan ügyesen megkerülnéd a választ, és azt mondanád, amit Soros György mindig is mondott: a problémát ott kell megoldani, ahol keletkezik.

Persze.

De addig is hagyjuk őket vízbe fulladni?

Na, az ilyesmikre nem szeretsz válaszolni. Mert, gonosz feltételezésem, legszívesebben azt mondanád: igen, hagyjuk.

Ez a gondolkodás tényleg alkalmas egy keresztény Magyarország felépítésére?

De egyáltalán: mi az, hogy keresztény Magyarország?

Egyszer már ezt hallottuk a neked mintául szolgáló harmincas-negyvenes években.

Azt jelentette, nem zsidó.

Húsz év zsidógyűlölet, zsidógyűlöletbe mártogatott nemzetnevelés után hatszázezer magyart adtunk halálra. Eichmann tanúsíthatná, kiemelkedő buzgalommal.

És persze elloptuk, amijük volt.

Mert a fosztogatásban nagyok vagyunk.

Aki egy embertömeget masszaként kezel – zsidó, migráns –, az elindult a legyilkolásuk felé vezető úton.

Mi a te kereszténységed?

Vekerdy Tamás: Nyílt levél Orbán Viktornak - Élet és Irodalom

Vekerdy Tamás nyílt levelet intézett Orbán Viktorhoz az Élet és Irodalomban, amely ezzel a kérdéssel zárul: „Mi a te kereszténységed?” ( Ne lepődjön meg az olvasó, ha a levelet el akarja olvasni, akkor előbb egy reklámra kell rákattintania.) Nos, engem ez a levél nem felháborít, hanem mélységes szomorúsággal tölt el. Mégpedig azért, mert az ismert oktatási-nevelési szakértő, akinek az írásait mindig is szerettem, még ha nem is mindenben értettem vele egyet, magához képest is megdöbbentően szimpla, a balliberális oldalról unalomig ismételgetett sablonokat vonultat fel keresztény-alapú bevándorláspárti véleményének alátámasztására. Az ismert módszer lényege: a kereszténységgel kell támadni azokat, akik keresztyén alapon nem befogadáspártiak. Ez a levél mintapéldánya a balliberális keresztény alapú érvelésnek a befogadás mellett. Na de hogyan is kell zsarolni a kereszténységet a kereszténységgel? Nézzük sorra.

Újraírt történelem, avagy ki nekem John Lennon?

Ritkaságokkal, a dalok újrakevert változataival, eddig kiadatlan demókkal, nyers demófelvételekkel és más meglepetésekkel jelenik meg újra John Lennon legendás stúdiólemeze, az Imagine.- Mandiner/MTI

Emlékszem, ültem a magyaralmási parókián, a nagyszobában, a cserépkályha mellett, s Beatles dalokat hallgattam. Újra és újra. No és persze John Lennonnak ezt a dalát is. Az Imagine-t. Nem tudtam én ezt akkor megfogalmazni, csak öreg fejjel látom, hogy azért voltam szinte teljesen elkábulva ezektől az egyébként tényleg zseniális daloktól, mert az elvágyódás médiumaivá váltak. Valahogy közel hozták és érzékelhetővé tették mindazt, ami után egy kis közép-európai kommunista országba zárt fiatal vágyódott. A Nyugatot, s mindazokat a képzeteket, amelyek a Nyugat ideájához kapcsolódtak: a magasabbrendű odakint (ezt a szóösszetételt valakitől "loptam", de sajnos nem jut eszembe, kitől), szemben a diktatúra fojtogató bezártságával. A Beatles, s maga John Lennon ezzel a dalával ezt az álmot tette elérhetővé és átélhetővé.

Konzervativizmus és keresztyénség

Lánczi úgy véli, a modern tudomány és művészet egyaránt lemondott a teljességről, sőt megközelítésükkel eleve tagadják annak megragadhatóságát. Ezzel ellentétben „a konzervatív gondolkodásmód lázad fel a teljességről való lemondás ellen” – írja, majd arra is kitér, mit jelent „a konzervatívnak létezés”.

„Konzervatív korszak” – megjelent a megújult Kommentár - Mandiner

A megújult Kommentár c. konzervatív folyóirat legújabb, 2018/3-4. számát ismerteti Czopf Áron a Mandineren. A folyóiratot ajánlom minden keresztyén értelmiségi figyelmébe, különösen lelkipásztoroknak. Ami engem illet, a mai korszellemben a konzervativizmust és a keresztyénséget természetes szövetségeseknek tekintem (s most nem politikáról beszélek), még ha megvannak is az alapvető különbségek. Ha igaz az, amit Lánczi András állít a Konzervatív keletkezés c. írásában, (márpedig igaz), hogy ti. a konzervatív attitűd a modernitással szemben mindig a teljességre irányul, mennyivel inkább igaz ez a keresztyén vallási tapasztalatra! 

A félelem kultúrája

A tanár úrral közös döbbenetünk egy feliratnak szólt, amit Párizsban, az egyik metrókocsiban olvastak:

„A szemkontaktus kerülendő!”

(...)

A párizsi metró felirata számomra riasztó jövőt sejtet. Még akkor is, ha gyanítom, hogy a vegyes kultúrájú közönséget óvja. Egymástól.

Tilos a szemkontaktus? - Nők Lapja

Ebben a jegyzetében Schäffer Erzsébet egy történetet mond el, amelyet ő is úgy hallott egy tanár ismerősétől, aki Párizsban járván az egyik metró-kocsiban ezt a figyelmeztető feliratot látta:

A szemkontaktus kerülendő!

 

Ha majd egyszer, valamikor a távoli jövőben eszmetörténészek korunkra jellemző mondatokat keresnek, ezt a mondatot szívesen hagynám rájuk. „A szemkontaktus kerülendő!" Ez olyan, mint valamiféle elszólás, egy pillanat alatt lerántva a leplet hangzatos szavakba burkolt világunkról, amely állítólag halad az egyre nyitottabb, egyetemesebb, toleránsabb, befogadóbb, közösségibb társadalom felé. Ez mondat inkább arról árulkodik, hogy a mélyrétegekben valami egészen más zajlik. Atomizálódás.

Fiú-e, vagy lány? Vagy majd ő eldönti?

Amerikai liberális körökben egyre gyakrabban megesik, hogy a szülők a fiúgyermekekkel lányos, a lányokkal fiús játékot játszanak, de az még e körökben is újdonság, hogy el sem árulják gyermekük nevét a külvilágnak” – olvassuk Julie Comptontól az NBC hírcsatorna internetes oldalán.

Az elmúlt néhány hétben országos híresség lett egy Massachusetts állambeli ikerpár. A Sharpe család két gyermekéről nem tudjuk, fiúk-e vagy lányok, de talán ők maguk sem tudják. Azzal persze tisztában vannak, hogy milyen külső nemi szerveket viselnek, de aligha gondolják úgy, hogy ez mindjárt a nemüket is meghatározza. Máskülönben semmi értelme nem volna annak, hogy ezt a bizonyos dolgot a szülők eltitkolják a külvilágtól. A gépészmérnök anya férfiak uralta szakmájában tapasztalta meg, mekkora hátrány nőnek lenni. Állítása szerint ez vezette arra, hogy a gyermekeire hagyja a döntést. Azzal érvel, hogy ha  születéskor, a külső nemi jegyek alapján határozzák meg a gyermekek nemét, az hátrányosan érinti azokat, akik később biológiai nemüktől eltérő gender identitást választanak maguknak. Compton cikke arról szól, hogy addig, amíg úgyis ki nem tudódik az a ruhák alatt viselt kis különbség, a szülők nem döntenek, viszont utána majd elfogadják, akármit dönt a gyermek.

Compton olyan fejlődéspszichológusok véleményét közli az ügyről, akik szerint a férfi és a nő közötti különbség alapvetően nem biológiai, hanem társadalmi eredetű. Agyuk térfogata alig különbözik, érdeklődésük pedig csakis a hagyományos környezeti elvárások és szoktatás következében tér el. Mint a Metazinban is szó volt róla, évtizedek óta számos kutató vitatja ezt az elméletet.

Semlegesnemű gyerekek kora - Metazin

Mintha csak a most nálunk zajló gender-szak körüli vitához (csak néhány link: itt, itt, itt, itt) szolgálna illusztrációul a Metazin által szemlézett írás, amelyet Julie Compton közöl az NBC hírcsatorna internetes oldalán. Eszerint egy házaspár odáig jutott a nemi identitás értelmezésében, hogy nem hajlandók elárulni a külvilágnak iker-gyermekeik nemét. Ez ugyanis szerintük súlyosan befolyásolná őket nemi identitásuk későbbi választásában. Úgy gondolják, a gyermekeknek nem szabad „előre” szexuális irányultságot tulajdonítani, mert valójában az nem következik semmiféle előzetes biológiai adottságból. Az ügyben megszólal a tudomány is, vagyis egy fejlődéspszichológus, aki szerint „a férfi és a nő közötti különbség alapvetően nem biológiai, hanem társadalmi eredetű. Agyuk térfogata alig különbözik, érdeklődésük pedig csakis a hagyományos környezeti elvárások és szoktatás következében tér el.” A Metazin hozzáteszi, hogy ezt az elméletet sok kutató vitatja. Amiből csak az következik, hogy a gendertudomány is – mint a tudománynak annyi sok ága – prekoncepciókkal dolgozik, s a kutatások jelen szakaszában nincs végleges tudományos konszenzus a nemi identitás eredetét illetően. Az, hogy ezen a területen a tudomány milyen eredményre jut, pontosabban, hogy az eredményeket miként értelmezi, nagyban előzetes világnézeti beállítódás kérdése. Ezért lehet nálunk a gender-szak indításának ügye felfűtött viták tárgya.

A keresztyénség liberális kisajátítási kísérletéről

Igenis az autentikus kereszténység része a Vatikáni Múzeum, a kalotaszegi református templomok, az evangélikus brassói Fekete-templom, a régi és az új Szent Péter-bazilika, Salisbury, Cambridge, a Westminster, a washingtoni anglikán és a katolikus katedrális, a manhattani pápista Szent Patrik- és a harlemi anglikán Istenes Szent János-katedrális. Akárcsak a máramarosi görög katolikus fatemplomok és az Athosz-hegyi szerzetesek megközelíthetetlen végvárai. Autentikusan keresztény a debreceni Nagytemplom és Csempeszkopács Árpád-kori kis templomocskája is.

Szilvay Gergely: Kereszténység, ahogy a balosok elképzelik - Mandiner

Most, hogy a magyar kormányfő egyre karakteresebben áll ki a kereszténydemokrácia mellett, s a keresztyén kultúra védelme ebben a ciklusban külön hangsúlyt kapott, egyre hevesebb támadások hangzanak el a balliberális oldal részéről eme filozófia ellen. De különös módon nem a keresztyénség maga kerül a kritikák kereszttüzébe, hanem az, hogy akik itt a keresztyén kultúra védelméről papolnak, élükön Orbánnal, azok valójában nem is keresztyének. Ők csak álkeresztyének, s a keresztyénség számukra semmi más, csak ideologikus lepel hatalmi törekvéseik elrejtésére. Ami a különös, hogy a neomarxizmus, majd a neoliberalizmus az elmúlt bő fél évszázadban nem nagy hajlandóságot mutatott a keresztyénség értékeinek a hangsúlyozására, sőt ezzel szemben olyan történelemolvasatot kreált, amelyet rendre uralt a "bűnös keresztyénség" téma, most hirtelen, mégis, a keresztyénség értékeit kérik számon Orbánon és az általa képviselt világképen. Magyarán, ha a keresztyénséggel nem foglalkozik már a kutya sem, addig minden rendben, nem kell érte könnyeket hullatni, de ha váratlan módon a keresztyén kultúra védelme politikai hívószóvá válik, akkor a keresztyénség még ezen politika kérlelhetetlen kritikusai számára is érték. Íme, itt van TGM, a nagy megmondó, aki nem azzal jön, hogy a keresztyénség a múlt szemétdombjára való, hanem azzal, hogy Orbán nem keresztyén, s ő majd megmondja, mi az igazi keresztyénség. S aki netán egyetért a keresztyén kulturális emlékezet szükséges konzervatív korrekciójával, meg is kapja a magáét, mint mi, reformátusok. ( "A lokális etnikai egyházzá vált reformátusság az orbánizmus egyik legfőbb bástyája, ami e sorok írójának személyesen igen rosszul esik.") Érdekes küzdelem folyik itt napjainkban is a keresztyénség liberális kisajátításáért.

Ki Özil, avagy mi a különbség integráció és asszimiláció között?

Két szívem van: egy német és egy török.

Németország: Özil reagált az Erdogan-üggyel kapcsolatban - nemzetisport.hu

Mint ismeretes, Özil-ről, a világszerte ismert és nagyra tartott német válogatott focistáról kiderült – talán a maga számára is sokkoló módon – hogy voltaképpen nem lehet tudni: kicsoda ő? Német vagy török? Történt, hogy fényképezkedett Erdogan török elnökkel, avagy a török elnök vele (ez most mindegy), s ez kiverte a biztosítékot a német médiában és a közvélemény egy részében. Mire Özil kilépett a német válogatottból arra hivatkozva, hogy személyét és családját érintő tűrhetetlen rasszizmussal kellett szembenéznie, ami számára nem tolerálható. Egyrészt tehát Özilt az a vád érte, hogy támogatta egy olyan politikus kampányát, aki enyhén szólva is nem azonosul az európai/német értékrenddel, másrészt Özil azzal vágott vissza, hogy e vád mögött valójában rasszizmus áll, hiszen az őt támadók nem mutatnak tiszteletet a származása iránt. Nyilvánvaló, hogy a nagy port vert történet azért példaértékű, mert a migráció kapcsán felveti a mai Európa egyik legsúlyosabb és legtöbbet vitatott kérdését, az integráció problémáját.

Orbán és Netanjahu történelmet ír

Úgy vélte (ti. Orbán Viktor), a kiemelkedően jó kétoldalú kapcsolatok részben a két miniszterelnök személyes együttműködésének köszönhető, annak, hogy mindkét ország élén patrióta kormányfő áll.

Orbán és Netanjahu: azonosan látják a 21. század több kérdését - zsido.com

Nem tudom, ki hogy van vele, de Netanjahu tavalyi magyarországi, valamint Orbán mostani izraeli látogatása számomra, egy hagyományos keresztyén számára, hogy úgy mondjam, egzisztenciálisan megérintő politikai esemény. Valami olyasmi történik, ami megrengeti a ma uralkodó liberális narratívát, s kikezdi a második világháború utáni világ paradigmáját, miszerint a Holokauszt után a zsidó-keresztyén kulturális hagyományra épülő európai civilizáció folytathatatlan, sőt maga a civilizáció mint a közösségi identitás legszélesebb kerete is értemét veszti. Ez a paradigma a történeti keresztyénséget valósággal kivezette a történelemből, a zsidó-keresztyén kulturális örökséget mint a közösségi identitás megszüntethetetlen alapját pedig nem létezőnek tekintette. E kulturális diktátum szerint egy olyan új paradigmára van szükség Európában, amely szakít a kulturális hagyomány alapvető eszméivel, s a jó társadalmát alkotó egyén identitásának forrásait nem múltból örökölt mintázatokban keresi, hanem egy olyan történelemértelmezésben, amelynek középpontjában a múlt „terhétől” meg-és felszabadított egyén áll. Ez paradigma, amely sokáig egyeduralkodónak tűnt, alapvetően a „bűnös keresztyénség” toposzra épített, s valódi üzenete az volt, hogy a nemzeti eszmével összefonódó történeti keresztyénség szükségszerűen vezetett a Holokauszthoz, s ha a jövőben Európa el akar kerülni újabb tragédiát, akkor szakítania kell mindazzal, amit szokványosan a keresztyén Európának nevezünk. S erre jön Netanjahu és Orbán, és sokkolóan belepacsál a már megállapodottnak tűnő liberális konszenzusba.

Amikor Isten focizik, avagy Zlatko Dalic beszállt a kultúrharcba

A vezetőedző pedig sikereit Istennek köszöni: a világbajnokság előtt a horvát katolikus rádiónak nyilatkozott, amelynek nyomán a Catholic News Agency írt cikket:

    “Minden, amit elértem az életemben, illetve a pályafutásomban azt a hitemnek köszönhetem. Hálás vagyok ezért az én Uramnak. Ha elveszítjük a reményt, akkor Istenben és a hitünkben kell bíznunk.”

“Hálás vagyok az én Uramnak” – mély hite vezeti Horvátország nemzeti hősét - 777

Zlatko Dalic, a horvátok szövetségi kapitánya azt találta mondani, hogy Istennek tulajdonítja csapatának világraszóló sikerét.  Természetesen senkit nem érdekelne Zlatko Dalic magánember magánhite, ha nem ő lenne annak a válogatottnak a szövetségi kapitánya, amely most a világ figyelmének egy igen jelentős részét ámulatba ejti. Nem jártam utána, hogy világsajtóban hányan vették át a Catholic News Agency hírét, de szinte bizonyos vagyok benne, hogy abban a szellemi-kulturális légkörben, amelyben a ma emberének élnie adatott, Dalic hitvallása minimum magyarázatra szorul. Ezt teszi nálunk a Mandiner is, midőn ezzel a lead-del vezeti fel Dalic mondatait: „Zlatko Dalic mélyen vallásos.” Akkor ugyebár, megvan a magyarázat. Dalic vallásos, megértjük tehát, ha ilyeneket mond. De a kérdés valójában az, hogy mi az, ami Dalic hitének ma is érvényességet adhat, és amit még képviselni is lehet, hacsak nem tartjuk nettó őrültnek. Mert amit Dalic mond, az nemcsak egy magánhit, hanem egy nagyon is régtől fogva ismert világkép, amely ma ugyan a nyugati ateista kultúrában magyarázatra szorul, de ha ő képviseli egy mediatizált és a sztárkultusz fogságában szenvedő világban, akkor arra bizony sokan felkapják a fejüket. Mert ha egy sztár mond valamit, az mindjárt más. Dalic tudatosan vagy öntudatlanul, de beszállt a kultúrharcba. (Fotó: Анна Нэсси.)

Oldalak