Vallásháború

Egy vallást sokkal nehezebb elpusztítani, mint egy politikai rendszert. A vallásnak kulcsszerepe van a társadalomban, a társadalmi kohézió megteremtése szempontjából; egy közösség létrehozásának egyik alapköve. Az iszlám ellen fog állni” – jelenti ki Houellebecq.

„Mit állíthat szembe az iszlámmal a szekuláris Európa, ahol a kereszténység mindinkább elhalványulóban van?" – kérdi az újságíró. „Egy másik vallást, ennyi az egész” – válaszol Houellebecq.

Sosem huny ki a nemzeti függetlenség vágya – Michel Houellebecq utolsó interjúja - mandiner.hu

Michel Houellebecq, a Behódolás szerzője, interjút adott a Der Spiegelnek, amelynek átdolgozott formája megjelent a Valeurs actuelles francia hetilapban is. Ezt a beszélgetést részletesen ismerteti a Mandiner. Izgalmas olvasmány. Az író gondolkodását eddigi regényeiből, de leginkább a Behódolásból elég jól megismerhettük. 

A regény – a tévhitekkel ellentétben – nem arról szól, hogy jön az erőszakos iszlám, amely meghódítja Európát, hanem arról, hogy a dekadens, kiüresedett, hitét vesztett Európa önként behódol, aláveti magát az erősebb hitnek. A Behódolás negatív utópiájával szemben ez az interjú annyival több, hogy itt az író – noha lesújtó a véleménye a mai európai kultúráról –, mégis arról beszél, hogy tapasztal valamiféle katolikus megújulást, amelyben megvan az a potenciál, hogy felvegye a küzdelmet az iszlámmal. Az azonos neműek házassága ellen kirobbant tiltakozás kapcsán ezt mondja: „…a francia katolikusok hirtelen ráeszméltek az erejükre. Valamiféle földalatti áramlat volt ez, ami hirtelen a felszínre tört. Számomra a közelmúlt történelmének egyik legérdekesebb momentumát jelentik ezek a tiltakozások.”

Hit és krízis II.

Német és skandináv mérések azt mutatják, hogy sok lelkészben erős a fölöslegességérzet.  Sokan azt érzik, hogy hiába igyekeznek, beszélnek, törekszenek, az emberek közönyösek, ráadásul könnyen megítélik. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a lelkészek nem feltétlenül bírnak biztos egzisztenciával, márpedig egy négy-ötgyermekes családban fontos lenne a tervezhetőség. A kicsiny, megfogyatkozó közösségekben, peremvidéken nem könnyű a helyzet, tehát egészen összetett problémáról van szó.

Lelki segítség a lelkészeknek - reformatus.hu

Ennek az írásnak a főbb „tételei” eredetileg 2012-ben jelentek meg a Reposzton. Azért szedtem most újra elő, mert olvastam a Bogárdi Szabó Isván püspökkel, Zsinatunk lelkészi elnökével készült interjút, amely a lelkipásztori krízistudatról- és életérzésről szól. A püspök emleget német és skandináv példákat is, de – személyes tapasztalatok alapján – bőven hozhatnék amerikai mintákat is. A püspök rámutat arra, hogy összetett jelenségről van szó. Valóban, minden túlzás nélkül állítható, hogy a mai nyugati keresztyénséget egyfajta általános krízistudat hatja át, s a jelenségnek a leginkább kitett áldozatai a lelkipásztorok. A krízist nyilván mindenki egyénileg éli át és meg, s ezért a probléma lélektani-individuális természetű is, s mint ilyent, valamiképp kezelni kell. Ugyanakkor szembe kell nézni azzal a már elég régóta tartó kihívással – amely szerintem az általános krízistudat valódi és végső oka – ,hogy a nyugati keresztyénség drámai hanyatlása, sőt bizonyos fokú összeomlása elképesztő nyomás alá helyezi a keresztyén öntudat hivatásszerű hordozóit, a lelkipásztorokat. Felveti azt a kérdést, hogy mit kezdjünk magának a történeti keresztyénségnek a krízisével? Magyarán, mit kezdjünk azzal a korszellemmel, amelyben ma a keresztyénség – s annak reprezentatív képviselője, a lelkipásztori társadalom – találja magát? Ez az újraközölt írás ilyen szempontból közelíti meg, s próbálja meg – néhány megjegyzés erejéig – értelmezni az általános keresztyén, s azon belül a lelkipásztori krízistudat jelenségét.

Küzdelem a kulturális tájért

A francia Államtanács október 25-i döntésében úgy határozott, hogy a bretagne-i kisváros, Ploërmel főterén álló pápaszobrot nem kell elbontani, de a tetején álló keresztet el kell távolítani. A szobor kálváriája 2015-ben kezdődött, mint arról korábban többször beszámoltunk.

Eltávolítják a keresztet Szent II. János Pál szobráról Franciaországban - magyarkurir.hu

A francia Államtanács döntött: nem lehet közintézményekben betlehemet állítani, kivéve, ha „különleges körülmények arra mutatnak, hogy az installáció kulturális, művészi vagy ünnepi jelleggel bír” – írja a Figaro. - mandiner.hu

Tilos francia közintézményben betlehemet állítani - mandiner.hu

Mint azt tudjuk, Európában ma baj van a nyilvános keresztyén szimbolikával. Közeledik a karácsony, s nem kell különösebb jóstehetség annak előre látásához, hogy ismételten fellángolnak majd a viták a keresztyénség szimbolikus társadalmi jelenlétéről. A politikai korrektség világnézetének, avagy a ma liberálisnak tartott világnézetnek a szélsőséges hívei, akik amúgy az egyház és az állam szétválasztásának jogi elve mögé bújnak, természetesen azt állítják, hogy a keresztyén szimbolika megsérti az amúgy semleges teret.

A reformáció liberális kultuszáról

Csak az a baj, hogy ha az ember elég ideig bíbelődik valamivel, akkor a legcsodálatosabb, legnagyszerűbb eszméből, ideológiából, hitből is képes tökéletes idiótaságot fabrikálni. A protestantizmusban már ott szunnyad a liberalizmus, a polgárság és a nemzetállamok ideológiája, ebből lett mára a „gendertudomány” és a 72-féle nemi identitás, vagyis a halál előszobája. A protestantizmus útját pedig a kezdeti 1517-es évszámtól még két ’17-es évszám jelöli ki. Kétszer kétszáz év, és eljutunk a végső borzalomig.

Bayer Zsolt: Toronyórák, zsebórák - magyaridok.hu

Meg kell mondjam, Bayer Zsoltnak ez az írása nekem, a magyar reformátusnak nem csak rosszul esett, hanem meg is hökkentett. A reformáció 500. évfordulóján hogyan tud egy ilyen írást letenni az asztalra? Ezt azért kérdezem, mert ugyan nem vagyok az ismert publicista stiláris harsányságának a híve, sőt kifejezetten taszít, de azért mégis csak egy szellemi táborba tartozónak érzem magamat vele. De ez a cikk olyan nekem, mint egy hátbatámadás. Azon túl, hogy az, amit az írásában állít, nem is igaz, de még ha igaz is lenne, nem valami elegáns. Vannak helyzetek, amikor illő tisztelettel tartózkodunk bizonyos dolgoktól, még ha van is kritikus véleményünk. Például a reformáció félévezredes évfordulóján nem rúgunk a reformációba. Pláne nem úgy – ahogyan ő teszi –, hogy a reformáció kezdetének dátumát, 1517-tet összehozza 1717-tel (az első szabadkőműves nagypáholy megalakulása) és 1917-tel, az orosz forradalommal. Ez azért sok. De azon túl, hogy tiltakozom, próbálom megfejteni, miféle látásmód ejtette foglyul Bayer Zsoltot? Nos, ez a séma, a három dátum összefüggésbe hozása, egyáltalán nem új, de azért annak szinte iskolás felmondása eléggé meglepő tőle.

Balavány úr és a HVG küzd a gyűlölet ellen

Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?

Hol vannak a mai reformátorok? - hvg.hu

Balavány György, az igazi keresztyén, amúgy liberális, vagy mi, ezt a kérdést bírja megfogalmazni a hvg.hun: „Miért a gyűlölködés és kirekesztés melegágya a Magyar Református Egyház?” Balavány György számíthat ránk. Végtére is, ráfér egy kis promóció a valaha szebb napokat látott HVG-re, s a valamikor nem így gondolkodó publicistájára is. Továbbá nem árt, ha ez a „gyűlölködő” és „kirekesztő” magyar reformátusság is szembesül azzal, hogy milyen az, amikor a gyűlölet és a kirekesztés elleni küzdelem professzionális harcosa prófétai hevülettel tükröt tart elé. Mégpedig igazi keresztyén szeretetből. Mert ugyebár az, aki küzd a gyűlölet ellen, nem lehet gyűlölködő. Hogy úgy mondjam, ez ontológiailag kizárt. Ez olyan lenne, mint a zsidó antiszemita, avagy a liberális fasiszta. De mint tudjuk, ilyen nincs. Hogyan is lehetne Balavány úr és a HVG gyűlölködő?

Inkorrekt - az új konzervatív európai szellemről

...a második világháború vége óta a jobboldal hagyta magát megfélemlíteni a különfajta baloldali erők (legyenek azok kommunisták, trockisták, szocialisták vagy radikálisok) által, akik a jobboldal szemére vetették, hogy kollaboráltak Németországgal, még ha ez nem is volt igaz. (...) A felszabaduláskor azonban a sartre-i, egzisztencialista értelmiségiek hatására az a nézet terjedt el, hogy a jobboldal a régi, meghaladott világot képviseli. Mindenki a saját társadalmi és humanista haladásával hozakodott elő, elfelejtve azt, ami Franciaország alapjául szolgált. Ez a folyamat természetesen 1968-ban csúcsosodott ki (számtalanszor elemezték már a hátterét és a kiváltó okait ennek), ebben a világméretű jelenségben, mely aztán Franciaországban 1981-ban François Mitterrand elnökségéhez vezetett. Jégkorszak volt ez, ahol hosszú időre minden a baloldal kezébe került, egy "haladó szellemű" baloldal kezébe, mely sokkal inkább társadalmi, mint gazdasági kérdésekkel foglalkozott. A „kultúra” olyan emberek kezében volt, mint Jack Lang, aki úgy vélte, teljesen le kell söpörni a múltat. Ezen időszak óta például a köztelevízió és a közrádió – hiába jelentik ezek elvben az összes francia tulajdonát – szisztematikusan egy balos hálózat irányítása alatt áll, mely példátlan értelmiségi és kulturális terrort gyakorol. És jaj annak, aki az útjukba állna!

Új konzervatív szellem születik Európában – Jacques de Guillebon a Mandinernek

Figyelemre méltó interjú jelent meg a Mandineren Jacques de Guillebon-nal, egy új konzervatív lap, a L’Incorrect főszerkesztőjével. Az interjúban a főszerkesztő részletesen beszél a francia belpolitikai helyzetről, ám vannak olyan általános kitekintésű, és ma bátornak számító (értsd: inkorrekt) megállapításai, amelyeket végre (!) ki kell mondani. Ebből a szempontból az interjú számomra egyik legfontosabb mondata az, hogy „a második világháború vége óta a jobboldal hagyta magát megfélemlíteni a különfajta baloldali erők (legyenek azok kommunisták, trockisták, szocialisták vagy radikálisok) által, akik a jobboldal szemére vetették, hogy kollaboráltak Németországgal, még ha ez nem is volt igaz.” Nos, ebbe a vitába nem megyek bele, már csak azért sem, mert mint tudjuk, a történelem mindig értelmezés kérdése. Viszont amiben de Guillebon-nak tökéletesen igaza van, hogy a második világháború utáni Európa szellemi térképe az általa baloldalinak nevezett gondolat egyértelmű uralmát, sőt diktatúráját mutatja, s az általa jobboldalinak nevezett szellemiség megfélemlítésének a forrása a vád a Holokauszt miatt. Ha jól értem, a de Guillebon által értelmezett új konzervatív szellem nem hagyja magát többé megfélemlíteni, s alapjaiban kérdőjelezi meg a második világháború után uralkodóvá vált baloldali/liberális ideológiát, vagyis a politikai korrektségnek nevezett kulturális hegemóniát. Nagyon helyes.

A teológia rehabilitációja - A Párizsi Nyilatkozatról

Az Európát fenyegető legnagyobb veszély nem az orosz kalandorság és nem is a muzulmán bevándorlás. Az igazi Európa azért van veszélyben, mert tév-Európa fojtogató ölelésben tartja képzeletünket.

Az igazi Európa és Tév-Európa - mandiner.hu

Tizenkét európai konzervatív gondolkodó (Philippe Bénéton /Franciaország/, Rémi Brague /Franciaország/, Chantal Delsol /Franciaország/, Roman Joch /Csehország/, Lánczi András /Magyarország/, Ryszard Legutko /Lengyelország/, Pierre Manent /Franciaország/, Dalmacio Negro Pavón /Spanyolország/, Roger Scruton (Egyesült Királyság/, Robert Spaemann /Németország/, Bart Jan Spruyt /Hollandia/, Matthias Storme /Belgium/ ) nyilatkozatot adott ki, amely angolul a The Paris Statement néven vált ismertté. Nem ismerem a nyilatkozat létrejöttének konkrét körülményeit, de az nyilvánvaló az olvasó számára, hogy ez az irat egy valóságos kiáltvány, vagy inkább vészkiáltás, amely arra mutat rá, hogy az európai politikai elit bevándorlás-politikája mögött egy hamis világkép áll. Üdvözlöm a nyilatkozatot.

A szeretet keresztyén fogalmának liberális kisajátításáról – Néhány megjegyzés Béndek Péter Erdő Péterhez írt nyílt leveléhez

Ehhez kapcsolódik a – migráció mellett – Önt láthatóan gyötrő második, még szomorúbb egzigencia: hogy miként feleljen meg miniszterelnökünk elvárásainak, talán mert erre indítja Önt a (meglehet, rosszul értelmezett) nemzeti érzés, talán az államtól az Egyháznak juttatott bőkezű ellátmány (de vajon milyen példát fognak látni a felújított egyházi iskolákba kerülő gyerekek, mennyire reális remény a magyar egyház morális és missziós válságában, hogy értékes katolikussá válnak?), illetve vezetheti Önt hibás belátásokra talán a miniszterelnök személye iránti csodálat is – egyebeket nem tudok elképzelni, hiszen Önnél kevés tudósabb embert ismert az Egyház, tehát nem a hitünk alapjaival és a Tanítással nincsen tisztában. Visszautalok ismét a Tanításra: csak éppen szeretet nem látszik Önben, eltévedt az úton, és emiatt annál könnyebb különböző indokokra hivatkozva felsorakozni egy politikai program mellé, noha ezeket – bármilyen politikai programot – pontosan a helyén kezel a Tanítás. Tudniillik világosan óv tőle Krisztus Urunk (»Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!«), óvnak az egyházatyák, az egyház doktorai, a zsinati határozatok és pápai enciklikák: az egész Hagyomány.

Béndek Péter: A katolikusok szabadsága. Nyílt levél Erdő Péter bíborosnak

Béndek Péter filozófus nyílt levelet intézett Erdő Péter bíboroshoz, amely levélben a szerző olyan súlyos vádat fogalmaz meg, miszerint a bíboros menekültügyben megtagadja a keresztyén hit alapvető tanításait. Természetesen nem az én tisztem, hogy a levélre reagáljak. Majd a bíboros úr és környezete eldönti, hogy reagálnak-e, avagy sem. Miután azonban egy nyílt levélről van szó, s miután ebben a levélben az ismert szerző is keresztyénként szólal meg, s miután a bíboros a levélben a magyarországi keresztyénség első számú reprezentánsaként van megszólítva, okkal lehet a levélnek egy olyan olvasata is, hogy itt bizony meg van szólítva az egész magyarországi keresztyénségnek az a része, amely migránsügyben nem ért egyet a határtalan befogadás politikájával. Ez a hihetetlenül arrogáns levél azért érdemel mégis figyelmet, mert a szerző a számára egyértelmű keresztyén tanítás nevében kioktatja a bíborost, s rajta keresztül a keresztyén megszólítottak egészét arról, hogy miben is állna a valódi keresztyén szeretet. Az üzenet az, hogy a bíborossal az élen a magyarországi keresztyénség nagy része migránsügyben megtagadja a keresztyénség alapvető tanítását. Vagyis nem keresztyén. 

A katalán történelmi példabeszédről

Mindkét esetben az a kérdés, hogy a katalán identitás alárendelődik-e egy összspanyol identitásnak.

(...)

...külföldről senki sem nyilatkozott úgy, hogy érvényesnek tekinti a népszavazást, és már alig várja, hogy felvehesse a diplomáciai kapcsolatot a független Katalóniával. Ráadásul, ha egy kisebbség több jogot harcol ki magának, akkor abból erőt merít Európa többi kisebbsége is.

Mi lesz veled, Katalónia? - origo.hu

Vannak helyzetek, amikor a történelem elég brutálisan és nyersen megmutatja önmaga valódi természetét. Ez most ilyen. A katalánok függetlenedni szeretnének, a spanyolok nem engedik, az uralkodó, amúgy melldöngetően értékalapú demokratikus közvélemény hallgat. Borítékolható, hogy a katalán kiválásból nem lesz semmi, szerencsés esetben lesz majd valamiféle megállapodás. S hiába gondolja most úgy az istenadta katalán nép többsége, hogy az egész csak úgymond szavazási kérdés, a demokráciának nevezett berendezkedés végrehajtásának ügye, ha egyszer a közvetlen összspanyol érdek és a nemzetközi hatalmi konstelláció a függetlenedési törekvéseket nem támogatja. A történet nagyon tanulságos, mondhatnám példabeszéd, mert lényegében megmutatja, hogy az amúgy békésre sminkelt történelmi csendéletek mögött valójában mindig az erők valamiféle egyensúlya és kiegyezése áll. De vannak pillanatok, amikor a nyers erő nem bírja elrejteni magát semmilyen erkölcsileg magasztos ideológiába, s ilyenkor a demokráciába világában is beáll a kognitív disszonancia, érték és valóság konfliktusa, s kiderül az igazság: csak az erő számít. Az összes többi csak moralizáló szépelgés. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a katalánoknak feltétlenül igaza van.

Kimerültek a keresztyénség társadalomformáló tartalékai?

Nincs tehát többé Európa? A magyar kormányzati beszédekben még tartja magát Belloc tézise. A nyugati realitásokkal szembesülve azonban adódik az a következtetés, hogy ami Európából még megmaradt, az Közép-Európában van meg (esetleg keletebbre).

Csakhogy a valóság az, hogy a kereszténység társadalomformáló tartalékai itt is kimerültek, tömeges megújulásnak semmi nyoma; mindezen semmilyen politikai erőlködés nem segít. Sőt, alkalmasint csak ront.

Szemben az iszlámmal: ez már nem a keresztény Európa - valasz.hu

Nagyon izgalmas eszmefuttatás jelent meg a valasz.hu-n Balázs Zoltán tollából. Az írás valójában viaskodás azzal az ismert kérdéssel, hogy az iszlám megjelenése által előállt kontextusban miként is lehetne megfogalmazni az európai identitást. A szerző szerint két elbeszélés van. Az egyiknek az alapja a keresztyén Európa ideája, az a hit, hogy keresztyénség nélkül Európa nem létezhet, míg a másiké a keresztyénség utáni, szekuláris Európa eszméje. Balázs Zoltán úgy véli, hogy az európai elbeszélés-versenyek sorsa eldőlt, a keresztyénség elvesztette társadalomformáló képességét. Ám ebből szerinte nem Európa összeomlása következik, mert a szekularizációnak komoly erőtartalékai vannak. Mint állítja, „történelmi tévedés” és „politikai hiba” lenne az iszlám okozta kihívás közepette azt feltételezni, hogy a keresztyénség összeomlásával maga Európa került veszélybe, merthogy a szekuláris Európa erőtlen. Szerinte a keresztyén Európának nincs esélye, az iszlámmal szemben csak a szekuláris Európa veheti fel a versenyt, ám a küzdelem végkimenetele kérdéses.

Oldalak