Templomból edzőterem

 

 

V4NA: Edzőteremmé, irodává, nyaralóvá alakítják át a hollandiai templomokat - Origo

Az Origo számol be arról a V4NA nemzetközi hírügynökség információi alapján, hogy Hollandiában a templomok (értsd: keresztyén templomok) átalakítása világi célokra már programszintű. Az elmúlt két évben a 6900 egyházi ingatlan egyötödét építették át, s a következő években templomok százait akarják átalakítani. Egyfolytában azon gondolkodom, hogy mi ebben a hírben a felháborító, sőt ijesztő? Hiszen racionális döntésekről van szó. Ha egyszer a templomok kiüresedtek, mert elfogytak a hívek, akkor valamit kell kezdeni ezekkel az épületekkel. Nem igaz?

Teológia a ringben

A liberalizmus nem teremt, nem hoz létre semmit, csak jóváhagy. A liberalizmus pusztán csak a politikai baloldal megerősítése, az elfogadtatásáért való harc még ha homályosan vallásos is, jóformán mindennek a korholása, ami mellett az “egyszerű keresztyénség” kiáll, valamint a világi értékek szakralizálása.

A liberális keresztyénség kritikája - evangelikalcsoport.hu

Ugyanis a nyugati episzkopálisok, liberális evangélikusok, liberális presbiteriánusok jelenlegi helyzete mind-mind azt igazolja, hogy ha egy egyház elhagyja a bibliai iránymutatást és teret enged a szolgálók és döntéshozók közt olyanoknak, akiket az egyházi döntéshozataltól és szolgálattól (de még a gyülekezeti tagságtól is, lsd. 1Korinthus 6 a gyakorló homoszexuálisokról) eltiltott Isten Igéje, akkor ezek az emberek és az általuk képviselt szellemiség nemcsak helyet kap az asztalnál, hanem idővel át is veszi az irányítást.

A nyugati egyház alkonya: vajon minket is beborít a sötétség? - evangelikalcsoport.hu

Nincs azon mit csodálkoznunk, hogy a nyugat világ alapvetően kétosztatú, liberális-konzervatív beállítódása tükröződik a teológiai gondolkodás mai folyamataiban is. Sőt, nem véletlen, hogy a keresztyénség ma egyre erősödően közéleti téma is tud lenni. Mint mindig, most is folyik a harc a keresztyénség értelmezéséért . A teológia sem tud kívül maradni. De ez nem baj. Sőt. Ami engem illet, üdvözlöm azt a mély, s a konzervatív oldalon elkötelezett teológiai öntudatot, amellyel az Evangélikál csoport beszáll a ringbe. Ezzel egyúttal tudatosítja is sokakban, hogy minden látszat ellenére szó nincs itt a „progresszió” és az annak megfelelő teológia világnézetének egyértelmű eluralkodásáról, hanem nagyon is jelen van a liberális teológiai világképre adott konzervatív teológiai reflexió. Ennek kapcsán két cikket ismertetek röviden az Evangélikál csoporttól, s a végén pedig néhány szó arról, hogy miben is látom a teológiai liberalizmusra adott ortodox teológiai reflexió jelentőségét. Köszönöm Molnár Ambrusnak, hogy felhívta erre a két cikkre a figyelmemet.

Iszlámellenesség és bevándorlásellenesség nem ugyanaz

Félre kell tenni, hogy valaki a saját ideológiáját akarja rákényszeríteni a másikra. Élni kell, és élni hagyni. Biztosítani, hogy mindenki élhessen, ahogy akar, addig, amíg a mások jogát ezzel nem háborgatja, és az igazságosságot, a méltányosságot kell biztosítani az emberek között – az iszlám ugyanis az igazságosságot hirdeti. Ezt a törzsi, népi, nemzeti, nacionalista szellemet pedig félre kéne tenni, mert a világ ebben a jelen állapotában nem tud működni.

Nem szabad Európa összes problémáját a muszlimokra terhelni – Magyar muszlim vezető a Mandinernek

Figyelemreméltó interjú jelent meg a Mandineren Sulok Zoltánnal, a Magyarországi Muszlimok Egyházának Elnökével. A beszélgetésben az elnök kifejti, hogy nőtt az iszlámellenesség Európában, így Magyarországon is. Szerinte ezt a politika gerjeszti iszlámellenes retorikával. Mire a kérdező, Maráczi Tamás felveti, hogy sokan Európa iszlamizációjától tartanak, mire Sulok Zoltán azt válaszolja., hogy az iszlamizáció értelmezhetetlen, az nem több mint propaganda, mert az iszlámban van egy teológiai sarokpont, miszerint senkit sem lehet kényszeríteni az iszlám felvételére. Ez inkább az erőszakos keresztyén hittérítés kivetítése. Szerinte az iszlámnak nem célja a hittérítés. Mint mondja: „Nincs kényszer a vallásban, mindenki hisz abban, amiben akar, mindenki azt a vallást gyakorolja, amit akar; a lényeg az, hogy az emberek egymás jogaiba ne nyúljanak bele. A vallás dolgát Isten ítéli meg, nem én, nem nekem kell számot adniuk. Isten fog ítélkezni az ítélet napján, és ő dönti el, hogy ki megy a paradicsomba, és ki nem. Nekem tehát ez egyáltalán nem célom.”

Református

Pünkösd vasárnap délutánján "Reformátusok napját" tartottunk Nagyigmándon. Volt nekünk már korábban kerti partink, ez lett volna a 14. alkalom. Volt nekünk már korábban szabadtéri istentiszteletünk, idén lett volna az 5. a sorban. Ilyen azonban még nálunk soha nem volt.

Reformátusok Napja volt Nagyigmándon - refdunantul.hu

Azon gondolkodom egyfolytában, hogy mi fogott meg engem abban, hogy Nagyigmándon megrendezték a Reformátusok Napját. Nagy ötlet. Pedig látszólag nincs benne semmi különös, hiszen ismerünk több olyan egyházi rendezvényt, amelynek az elnevezésében benne van a református jelző: Református Egyházi Napok – Dunántúl (REND); Magyar Református Egység Napja. Vajon mitől van az, hogy ma egy vállaltan identitásalapú közösségi összejövetel akár még bátornak is, avagy egyenesen provokatívnak tűnhet? Mintha azt mondaná, hogy merjünk reformátusok lenni! Merjük kimondani, hogy azok vagyunk, akik vagyunk.

Feltámadás? Örök élet? Üdvösség?

Ha nincs feltámadás, mert az csak egy keresztény mítosz, akkor a Krisztus-követés morális értékei és az érte hozott emberi áldozatok nem többek, mint merő humanizmus, a halál pillanatában az enyészeté lesz a szent és a gyilkos, a jó és a rossz egyaránt. Ha viszont a tanítványok nem tévedtek, ha az egyház első hívei, az a több száz ember, akik saját szemeikkel látták a feltámadása után még 40 napig testben meg-megjelenő Krisztust, igaz módon tanúskodtak egy valós eseményről és le is írták az evangéliumokban, apostoli levelekben, akkor minden ember előtt még az európai kultúra megmentésénél is életbevágóbb kérdés tornyosul: minden most élő, több milliárd ember személyes üdvösségének megszerzése.

Maráczi Tamás: Lesznek-e még keresztények?- Mandiner

Alapvető kérdéseket feszeget Maráczi Tamás a Mandineren megjelent cikkében. Persze, a kérdések nem újak, itt kopogtatnak elég régóta. Mondjuk azóta, amióta beköszönt a történelem színpadára a „kulturális kereszténységnek” nevezett jelenség.  Ezzel kétségtelenül felbukkant a történeti kereszténységen belül valamiféle kettősség. E kettősség megjelenésének tipikus százada nálunk a 19. század, amelynek ilyen szempontból az a jellemzője, hogy ugyan a kereszténység mint keretkultúra nem vesztette még el domináns jellegét, ám mégis, az egyházias keresztyénség, avagy a szó elsődleges, teológiai értelmében vett kereszténység sokat veszített  meghatározó súlyából. Ez a kettősség tartalmilag abban mutatkozott meg, hogy megjelent egy olyan keresztény retorika, amely a kereszténységet már nem feltétlenül a teológiai üzenettel, hanem a történelmi - kulturális szereppel indokolta és magyarázta.   Ez az ellentmondás pontosan tükröződik ma is abban a tényben, hogy míg egyfelől mondhatjuk, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége kulturálisan tud azonosulni a kereszténységgel, addig a másik oldalon az már kevésbé mondható el, hogy ez a többségi kulturális kereszténység leképeződik az aktuális egyháztagságban. Ez a körülmény arra enged következtetni, hogy létrejött a kereszténység kettős olvasata: egyrészt a teológiai üzenet, másrészt a történeti - kulturális szerep felől.

Az Egyház titka

Sok minden megmagyarázhatatlan számomra az életben. Azokon mindig csodálkozom, s azokat mindig irigyeltem, akik mindenre tudnak magyarázatot. Akiknek minden olyan magától értetődő. A minap például a Pannonia Reformata Múzeum Hajlék az Örökkévalóságban c. kiállítását próbáltam meg valakinek elmagyarázni, s mondtam, hogy a kiállítás a halál-problematikával kezdődik. Azzal a kérdésfelvetéssel, hogy miért halunk meg? De csak nézett rám, s már a kérdést sem értette. Szóval, titkok között élünk, már ha az ember képes még kérdezni és csodálkozni. Számomra a legnagyobb titok az Egyház. Azért, mert ismerem belülről: tökéletlen emberek sokasága, magamat is beleértve. Ha valami halálra van ítélve, akkor az az Egyház. Ehhez képest kétezer év óta létezik, s bármilyen sokan és bármilyen sokszor megjósolták is a végét, csak nem bír megbukni. Az Egyház megmagyarázhatatlan.

Keresztény Kultúra: politikamentes keresztény közéleti blog?

A legfontosabb közös célunk, hogy politikai pártoktól független keresztény diskurzust szeretnénk. Ugyanis jelenleg Magyarországon nem papok és teológusok, lelkészek és hitoktatók mondják meg, ki keresztény és ki nem, mi a keresztény kultúra és mi nem, hanem politikusaink. Úgy hivatkoznak Istenre, keresztény értékekre mint pártprogramra. Ez soha, egyetlen történelmi korban nem kecsegtetett túl sok jóval.

Hirtelen felindulásból - Keresztény Kultúra

Megjelent egy új keresztény közéleti blog, amelynek indulásáról Laborczi Dóra főszerkesztő ezt írja: „Ha az ember szinte hetente találkozik olyan szövegekkel, amelyeket nem tud hol lehozni, létre kell hozni egy új felületet. Ebből született, születik most ez a blog, hirtelen felindulásból, a Kötőszó evangélikus közéleti blog egykori szerkesztőitől.” Nem ismerem a konkrét történetet, de annyi azért átjön ebből a néhány mondatból is, hogy manapság éppen nem kockázatmentes vállalkozás egy keresztény/keresztyén közéleti bloggal a nyilvánosság elé lépni. A miértre a válasz nagyon egyszerű: a politika miatt. S mint a Keresztény Kultúra elindításának indoklásából kiderül, Laborczi Dóra és szerkesztő társa, Nagy Szabolcs, szeretnének egy „politikai pártoktól független keresztény diskurzust” elindítani. Ugyanis: „Ugyanis jelenleg Magyarországon nem papok és teológusok, lelkészek és hitoktatók mondják meg, ki keresztény és ki nem, mi a keresztény kultúra és mi nem, hanem politikusaink. Úgy hivatkoznak Istenre, keresztény értékekre mint pártprogramra. Ez soha, egyetlen történelmi korban nem kecsegtetett túl sok jóval.” A diskurzust üdvözlöm. De egy keresztény/keresztyén közéleti blog, már ha tényleg a szó elsődleges értelmében a közéletről szól, soha nem lehet politikamentes. De nincs ezzel semmi baj. Ez nem a szerkesztők hibája.

Európa választ

Nincs ember, aki ma megmondaná, hogyan alakul Európa a közeli jövőben. Ma sok minden eldőlhet, pontosabban körvonalazódhat. Egy biztos: ez a mostani választás azért tűnik olyan sorsdöntőnek, mert repedés keletkezett a II. Világháború után kibontakozó, megszilárduló, s aztán megingathatatlanul stabilnak látszó liberális konszenzuson. Közkeletű nevén, a sokat emlegetett, unos-untalan hangoztatott európai értékrenden. Pontosabban, nem is ezen az értékrenden, hiszen ki ne értene egyet a szolidaritás, az emberi méltóság, a szólásszabadság, a demokrácia, a kultúrák kölcsönös tisztelete, a nemek egyenlősége szép eszméivel? A liberális konszenzuson azért keletkezett repedés, mert minden jel arra mutat, ez a liberalizmus, avagy nevezzük a „progresszió” eszmevilágának, elvesztette az európai értékek értelmezésének monopóliumát. Megjelent egy új-régi ideológiai vonulat, összefoglalóan a konzervatív eszmevilág, amely kétségbe vonja az európai értékvilág liberális értelmezését, s Európa önértelmezésébe be akar emelni két nagyon fontos vonatkozást. Nevezetesen a nemzetet és a kereszténységet.

Magyar reformátusnak lenni jó

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Református Egység ünnepén Debrecenben, -, ahogy ő fogalmazott - a “reformáció őrvárosában” ünnepi gondolataival köszöntötte a megjelenteket, akiket a református közösség tartópilléreiként szólított meg.

Kijelentette, nem szabad a hitünk megvallásától tartanunk, mert ezzel nem ütünk lyukat páncélunkon. Ellenkezőleg. Beszédében kifejtette, hogy “a hit vér, a Kálvin csillag pedig a jelzés, hogy veletek vagyok, hogy tartozom valahova, hogy van egy egység, amely számomra, számunkra biztonságot, erőt jelent.”

Hangsúlyozta, hogy “reformátusnak lenni jó”. Ha pedig nemcsak tíz, de ötszáz évre tekintünk vissza, akkor arra gondolhatunk, hogy “reformátusnak lenni nehéz, de felemelő elhívás".

Novák Katalain: reformátusnak lenni jó - csalad.hu

Tegnap és tegnapelőtt lezajlott a Magyar Református Egység Napja Debrecenben. Mint köztudott, a rendezvényt az indokolta, hogy tíz évvel ezelőtt jött létre a Magyar Református Egyház, amely kimondta a Trianon óta államhatárok által szétszakított magyar reformátusok szellemi – lelki – kulturális egységét. Akkor létrejött valami, pontosabban ünnepélyesen újra kimondatott valami, ami amúgy mindig is megvolt: a magyar reformátusok szétszakíthatatlan történelmi közössége.

„Az egyik helyen kereszt van a falon, a másikon vakolat sincs”

Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.

Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra - Index

Az Indexen megjelent egy terjedelmes cikk különböző tanulmányokra és kutatásokra hivatkozva, amely azt állítja, hogy az egyházi iskolák állami támogatása az államiakéhoz képest négyszeres. Természetesen foglalkoznánk ezzel a súlyos állítással, ha az írás megmaradna bizonyos kutatók e téren végzett kutatási eredményeinek ismertetésénél. De nem ez a helyzet. A cikk alapvetően azért íródott, hogy magyarázatot adjon arra a tényre, hogy miért növekszik az egyházi iskolákban tanulók száma. A magyarázat eszerint a következő: „Ha egy szülő választhat, hogy egy több pénzzel gazdálkodó, emiatt jobb állapotú épületben működő egyházi iskolába íratja a gyerekét, ahol a tanárok a magánkiadók jobb minőségű tankönyveiből tanulhatnak, míg a másik oldalon egy omladozó vakolatú, központosított rendszerben működő állami iskola van, hát, akkor valószínűleg – függetlenül attól, hogy vallásos családról van-e szó, vagy sem – nem az állami iskolát választja.”

Oldalak