Szex a műanyaggal

 

„Jól néznek ki, nem lelkiznek, nem lesznek betegek, és minden kívánságot teljesítenek, panaszkodás nélkül” – dicsérte a lányokat a tulajdonosnő.

Sikeres az első németországi szexbaba-bordély - hvg.hu

A tulajdonos mellett az ügyfelek is elégedettek, hiszen – mint elmondták – nem alkudoznak, nem panaszkodnak, bármire hajlandóak. Az egyetlen szépséghibájuk csupán annyi, hogy túlságosan „passzívak”.

A németek odáig vannak a szexbabákért - 888.hu

Olvasom, hogy Németországban megnyílt az első műanyagbaba-bordély. Nem, nem fogok hüledezni, s nincs kedvem erkölcsprédikációt sem tartani. Nekem ez a történet inkább azt az igazságot juttatja az eszembe, hogy fejlődés ide vagy oda, az emberi lényeg alapproblémája, nevezetesen a test és a lélek egyidejű egysége és különváltsága továbbra is rejtély és megoldhatatlan kihívás marad. A probléma végig kíséri az európai gondolkodás történetét is, s beszélhetnénk különböző korszakokról attól függően, hogy az emberi személyiségen belül mikor mit tekintettek meghatározónak. Ismerjük a lélekkultuszt, és ismerjük a testkultuszt is.  Mára azért nagyjából kialakult az a konszenzus, s ezzel a keresztyénség is egyetért, hogy az emberi személyiség lényege a test és a lélek egysége. Nincs lelkiség testiség nélkül, s fordítva, nem lehet testiség sem lélek nélkül. No és ezzel be is fejeződött a nagy tudomány. Mert ugyan könnyű dolog okosakat mondani a test és a lélek egységéről, ám annál problematikusabb azt megvalósítani. A szexszel mindig az a probléma, hogy ennek az egységnek a legkitüntetettebb terepe.

A metafizikai síkról - pünkösd kapcsán

Mit lehet mondani ma pünkösdről egy közéleti blogon? Szinte semmit sem. Lehet beszélni arról, hogy az idén pünkösd ünnepén milyen említésre méltó események történtek.  Lehet majd szólni arról, hogy a keresztyén egyházak reprezentatív képviselői miről beszéltek a prédikációikban – jól illusztrálva azt, hogy a keresztyén ünnepek üzenetének tolmácsolása az egyházak, a papok dolga.  De erős túlzás lenne azt mondani, hogy pünkösdi történet maga akár csak halvány igényt is tarthatna arra, hogy a nyilvános közbeszéd tárgya legyen. Ez ugyebár nem téma. Pedig lehetne az.

A keresztyén üzenetet nem lehet muzealizálni

A Pannonia Reformata Múzeum ezzel szemben teológiai vezérfonalra építi fel mondandóját. Fogarasi Zsuzsa úgy fogalmazott: „ez az egyedülálló vállalás már a reformáció következő ötszáz évére mutat előre”.

Hajlék az örökkévalóságban - reformatus.hu

Halászné Kapcsándi Szilvia, a múzeum vezetője szerint a kiállítás legfontosabb üzenete, hogy a kereszténység igenis életünk része, abból gyökeredzünk, s kell, hogy ezt újra fefedezzék az emberek, akik kapaszkodókat keresnek.

Hajlék az örökkévalóságban - Kiállításmegnyitó a Pannonia Reformata Múzeumban - papa-ma.hu

Megnyíltak a Pannonia Reformata Múzeum állandó kiállításai - Facebook - Áldozó Tamás 

Mondhatnám azt is akár, hogy a dunántúli reformátusok egy régóta várt, fontos eseményen vannak túl: megnyílt a Pannonia Reformata Múzeum. Kétségtelen, az is öröm tud lenni, ha egy rendezvény a tervek szerint, szépen lezajlik. Ilyenkor felsóhajtunk: ez is megvolt! Mégis, mi itt a Pápai Református Gyűjteményekben és a Kerület Püspöki Hivatalában nemcsak azért izgultunk közvetlen munkatársaimmal – Halászné Kapcsándi Szilviával és a többi gyűjteményi munkatárssal, Farkas Gergellyel és a megnyíló Kávézó és Vinotéka többi munkatársával, hogy az épületegyüttes debütálása rendben lezajlik-e. Az volt az igazi kérdés, hogy vajon átmegy-e az, hogy ennek a vállalásnak (nemcsak a múzeumnak, hanem a kávézónak is!) komoly világképi üzenete van egy olyan világban, amely hajlamos arra, hogy a modernitást és a múltat egymással szembeállítsa. A legnagyobb örömünk az, hogy a visszajelzések szerint átment az üzenet. Köszönet a megnyitó minden szereplőjének (Steinbach József, Huszár Pál, Áldozó Tamás, Fogarasi Zsuzsa, Liptay Éva) és az eseményről a reformatus.hu-n tudósító Bagdán Zsuzsának, akik ezt a lényegi üzenetet pontosan megfogalmazták. S ugyancsak köszönet a pápai Tv-mek, Horváth Andreának a kitünő tudósításért!

Az Orbán-beszéd, avagy megszólal a történelem

A miniszterelnök beiktatási beszédében azt mondta: az eddigi sikerekhez hozzájárult, hogy „nyíltan kimondtuk: a liberális demokrácia korszaka véget ért”. A kormányfő úgy fogalmazott, a magyarok válasza a megváltozott világra az, hogy „a zátonyra futott liberális demokrácia bütykölése helyett inkább felépítettük a 21. századi kereszténydemokráciát, amely garantálja az ember méltóságát, szabadságát és biztonságát, megvédi a férfi és a nő egyenjogúságát, a hagyományos családmodellt, féken tartja az antiszemitizmust, megvédi a keresztény kultúránkat, és esélyt ad nemzetünk fennmaradására és gyarapodására”.

2030-ig tervez Orbán Viktor - Mandiner/MTI

Súlyos beszédet mondott Orbán Viktor. Beszéde nem attól volt súlyos, hogy még soha nem hallott programbeszédet mondott el, hanem attól, hogy az egész üzenetet áthatotta a történelmi emlékezet és öntudat. Miközben a magyarságról mint politikájának kiinduló pontjáról beszélt, egy pillanatig sem maradt provinciális, hanem képes volt a magyar sorskérdéseket európai kontextusban újrafogalmazni. Beszélt egy nagyhatalmak árnyékában élő, méreteiben kis népről, amelyet sokszor megkísértett már a nemzethalál gondolata, s amely népnek az a történelmi tapasztalata, hogy többet adott a világnak, mint amit kapott tőle. Ám mégis, beszéde nem a szokványos magyar sérelmi politika megnyilvánulása volt. Sokkal inkább azt mondanám, hogy amit itt hallottunk, noha mélyen a magyar történelmi önérzetbe és öntudatba ágyazódik,  szakított a magyar romantikus nacionalizmus rossz hagyományaival.

Megroppanhat a demokrácia eszméjébe vetett hit

Nyilvánvalóan bosszúságot és nyugtalanságot kelt az Európai Unió régebbi tagállamainak körében, hogy egyes közép-európai EU-tagok - legegyértelműbben Magyarország és Lengyelország - nyíltan semmibe veszik azokat a nyugati demokratikus értékeket, amelyek tiszteletben tartására kötelezettséget vállaltak, amikor a közösséghez csatlakoztak.

E két ország ráadásul az unió által nyújtott pénzügyi támogatások legnagyobb haszonélvezői közé tartozik. Nem meglepő tehát, hogy felmerült az ötlet: feltételekhez kötik a közös költségvetésből a tagországoknak megítélt összegek kifizetését - idézi fel az amerikai lap.

Az EU és az illiberális tagállamok viszonyáról is írt az amerikai sajtó - infostart.hu

Nem tesz jót a demokrácia eszméjébe vetett hitnek a brüsszeli vezetés reakciója a magyar választások eredményére. Nyilván abban bizakodtak, hogy az istenadta magyar nép elzavarja a Orbánt, s ezzel végre megnyílik az út az „igazi demokrácia” megvalósításához. De csalódniuk kellett, mert a magyar szavazók tekintélyes többsége rossz helyre tette az x-et. Erre Brüsszel, ahelyett, hogy tiszteletben tartaná a választások eredményét, nyílt pénzügyi erőszakeszközt akar alkalmazni, hogy a magyar vezetést jobb belátásra bírja. A jogállamiság megléte lenne az a bizonyos mérce, amelynek alapján az EU a kifizetések mértékét megállapítaná.. Magyarán, teljesen mindegy, hogy a magyar szavazók hogyan döntöttek, a választási eredmény nem felel meg a brüsszeli vezetés elvárásainak, s így szerintük nem garantált a jogállami feltételek megteremtésének lehetősége. Ezt pedig büntetni kell. Nos, ez nyílt diktátum, még ha nem is fizikai erőszak alkalmazásával. Nem véletlen, hogy sok magyar embernek déjá vu érzése van: már megint mások akarják megmondani nekünk, hogy mit akarjunk. Csak most amúgy, demokratikusan.

Amiből csak az látszik, hogy mint minden eszme, a demokrácia eszméje is válhat egy egyeduralomra törekvő hatalmi csoport ideológiájává. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a demokrácia amúgy szép és üdvölendő eszméje a brüsszeli vezetés használatában megfosztatott eredeti jelentésétől és tartalmától, s egy hatalmi csoportérdek eszközévé vált. Ez abban a pillanatban nyilvánvalóvá válik, ha egy adott választás alkalmával „rossz eredmény” születik. Ilyenkor érdekes módon nem a demokráciát kell ünnepelni, hanem azt kell mondani, hogy a „rossz” választási végeredmény oka az, hogy az adott rendszer valójában nem demokratikus.

A szekuláris messianizmusok és a keresztyénség

A világ nem jó és nem igazságos, s ez ellen tenni kötelesség. Akik ezt így érzik, azok két nagy csoportba sorolhatók. Az elsőbe azok tartoznak, akik szerint a világ jóvá és igazságossá tehető – van végső cél, s az el is érhető. A másodikba azok tartoznak, akik szerint a világ csak jobbá és igazságosabbá tehető, nincs végső cél, a cél a folyamatos cselekvés, a küzdés maga. Az előbbiek magukévá tesznek egy történelmi vízióit (végső célt), mely számukra meggyőzően rajzolja fel azt a világot, melyben emberként élni érdemes és az oda való mielőbbi eljutás érdekében cselekszenek.

Az utóbbiaknak viszont az a meggyőződése, hogy a történelmi víziók igazán csak arra alkalmasak, hogy híveiket önmaguk szemében erkölcsi és szellemi téren e hitet elutasítók fölé emelje, de az elérésére tett cselekvés előbb-utóbb emberi-társadalmi katasztrófákba torkoll. Azt vallják, hogy víziók helyett földönjáró megoldásokat kell keresni, a folyton változó helyzethez mindig újabbakat.

Az előbbiek némi egyszerűsítéssel a „haladók”, a progresszió hívei, akik szerint túl lehet és túl is kell lépni a világ és az ember antropológiai természetén. Az meghaladható. Az utóbbiak erős egyszerűsítéssel a konzervatívok, akik szerint e meghaladás nem lehetséges, ezért a történelmi víziókban való gondolkodás önmagában hiba, a katasztrófa előszele, a feladat a meglévő valódi értékek őrzése, a tévesnek bizonyulók kirostálása, s az új értékek óvatos beépítése, hogy minimális legyen a hibázás lehetősége. A meghaladás már csak azért is kerülendő, mert a történelmi víziók jellemzője az univerzalitás és totalitás, amiből egyenesen következik az egyet nem értőkkel szembeni erőszak (ez alatt nem csak fizikai erőszakot, hanem a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását is értve), a demokrácia (melynek alapfeltétele a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága) korlátozásának lehetősége. A progresszívek számára a demokrácia csak addig a határig elfogadható, míg arra hivatkozva nem illetik bírálattal a történelmi víziót vagy annak egyes következményeit.

Németh György: Úton egy újabb zsákutcába - Mandiner

Nagyon tetszik Németh György írása, amelyet nemrég közölt a Mandiner. A szerző szembeszáll azzal a nézettel, miszerint a Soros György által karakteresen megjelenített „emberbaráti aktivitás” mögött csak profitérdek áll. Inkább arról van szó, hogy a határtalan befogadás, a nyitott társadalom ideológiája nagyon is jól illeszkedik egy olyan, történelmileg is nyomon követhető vízióba, miszerint az egyetemes jó és igazságosság társadalma megteremthető. Ezeknek a történelmi vízióknak a közös jellemzője az univerzalitás és a totalitás, s mint ilyenek egyeduralomra törnek. Ilyen történelmi vízió volt a kommunizmus, majd annak nemzeti alapú változata, a fasizmus. A ma kulturális hegemóniára törekvő történelmi vízió a fasizmusra adott válaszként született meg az egyetemes jó és igazságosság megteremthetőségének hitében, de a középpontjában a rasszizmus és mindenféle „fóbia” elleni küzdelem áll. Németh szerint a ma is folyó világnézeti küzdelem mögött valójában két nagy csoport vitája zajlik. Az egyik szerint a világ egésze jóvá és igazságossá, míg a másik szerint a világ csak jobbá és igazságosabbá tehető. A kétféle világkép mögött valójában egyetlen kérdés húzódik meg: kinek kell tekintenünk az embert? Az egyik szerint az ember képes megteremteni az egyetemes jó és igazságosság világát, míg a másik szerint az ember lényegileg nem javítható, s képtelen meghaladni önmagát.

Hogyan kell politikailag korrekt módon zsidózni?

Szerintük továbbá a magyar kormány rendszeresen az antiszemitizmust élesztgeti kampányaival, mely szerint „egy zsidó bankár” mozgatja a szálakat egy nemzetközi összeesküvésben a magyar keresztény kultúra ellen.

Az aláírók szerint Merkel a hallgatásával antidemokratikus és antiszemita erők szövetségesévé vált. Sürgetik a német kancellárt, hogy ítélje el Orbán szerintük antiszemita retorikáját és a demokratikus intézmények elleni támadásait. Felhozzák, hogy Orbán pártja még mindig a CDU szövetségese az Európai Parlamentben, és ezzel a CDU legitimálja Orbánt.

Az európai zsidókat féltik Orbántól külföldi értelmiségiek - Mandiner

Megdöbbentő levelet írt Merkelnek külföldi értelmiségiek egy csoportja. Szerintük a német kancellár burkolt módon támogatja Orbán Viktor „antiszemita” kampányát. A kampány állítólagos antiszemita töltete abban van, hogy fő csapásvonala Soros György ellen irányul, aki tudvalévőleg egy „zsidó bankár”. A levél írói tehát Soros Györgyöt és a zsidó identitást adottságként automatikusan összekapcsolják, minek következtében az Orbán-féle Soros-kritika a szemükben antiszemitizmusnak tűnik fel. Ez ellen küzdeni kell, mert veszélybe sodorhatja az európai zsidókat is. Csak egy probléma van itt: a levél úgy zsidózik, hogy közben egyetlen árva utalás sincs arra nézve, hogy voltaképpen mi is itt a „zsidó” szónak a tartalma? A „zsidó” szónak itt funkciója van, amellyel lehet zsarolni Merkelt és lehet démonizálni Orbánt. Nem állítom, hogy nincsenek a szélsőjobbon olyanok, akik Sorosban a „zsidót” látják. Ami csak azt támasztja alá, hogy szélsőjobb és szélsőlib egymásra borulhatnak: Sorosban megtalálták az „örök zsidót”.

Keresztyén vagy nem keresztyén?

A Fidesznek a migráció témájával ráadásul ügyesen sikerült rákapcsolódnia a Magyarország „a keresztény Európa pajzsa/védőbástyája” jól ismert toposzára is, amivel eredményesen mozgósított vidéki, vallásosabb, általában alacsonyabb politikai aktivitású társadalmi csoportokat is.

Ebből a választói klaszterből 200 000 új szavazót merített a Fidesz és általuk tudott nyerni listán minden megyében meggyőző fölénnyel, egyúttal be is söpörte három kivétellel a vidéki egyéni választókörzeteket.

A végeredmény ismeretében tehát kijelenthetjük, hogy e narratíva és a kapcsolódó üzenetek úgy mentek át a magyar társadalmon, mint kés a vajon.

Orbán Viktor és a marketing: a kormánypárti kétharmad kommunikációs okai - Marketingszöveg

Megjelent egy igen figyelemreméltó elemzés Berze Mártontól a Marketingszövegen, amelyet a Mandiner is szemléz. A szakember arra kereste a választ, hogy kommunikációs szempontból minek tulajdonítható a kormánypártok elsöprő sikere? A tanulmány számomra legfontosabb megállapítása az, hogy miközben az ellenzéki pártok jóformán csak önmagukról beszéltek, addig Orbán képes volt megszólítani az embereket, s ezzel végig uralta a kommunikációs teret. Az ő narratívája határozta meg a kampány tematikáját. Nem célom az elemzés részletes ismertetése, bárki számára hozzáférhető a teljes szöveg. Viszont Berze tesz egy fontos megállapítást: Orbán üzenete azért is lehetett ennyire sikeres, mert abba beemelte a „Magyarország, a kereszténység védőbástyája” régtől fogva ismert témáját. Berze Mártonnak igaza van. Ez az üzenet tényleg elért nagyon sokakhoz. (Abban viszont szerintem téved, hogy ő is használja a bevett közhelyet, miszerint a „vidék” /értsd: nem Budapest/ a „vallásos” emberek gyűjtőhelye – de ezzel a szállal most nem foglalkozom. Külön téma lehetne, hogy hol vannak a „vallásos” emberek.) Kommunikációs szakemberként csak magával a jelenséggel foglalkozik, ám bennem rögtön az a kérdés vetődött fel, hogy ma, amikor a keresztyénség állítólag már csak a múlt tovatűnő maradványa, a keresztyénség jelszavával hogyan lehet mégis elérni a magyar társadalom túlnyomó többségét? Ennyi „vallásos” (értsd: keresztyén) ember lenne ma Magyarországon? Ha pedig a többség „nem vallásos”, miért nem tiltakoztak a keresztyén hátterű narratíva ellen? Nincs itt ellentmondás? Hogyan lehet keresztyén töltetű tematikával uralni egy állítólag már nem keresztyén ország kommunikációs terét?

A választások után

...a történelmet nem lehet megállítani...

Schäuble: El kell fogadnunk, hogy egyre több a muszlim - hirado.hu

A választások után, utólag természetesen mindenki okos lesz, s elmondja majd, hogy miért kellett mindennek úgy történnie, ahogyan történt. A tét valóban nagy, mondhatni, ahogyan mondják is: sorsdöntő. Amit az is mutat, hogy a mai választásokat soha nem látott nemzetközi figyelem is kíséri. Ellentmondásos módon, mintha nem pusztán arról lenne szó, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak a következő négy évben (kit érdekel ez a kicsi, és geopolitikai súlyában nem túl jelentős ország?), hanem a küzdelem európai szintű szimbolikus jelentést is kapott. A küzdelem természetesen Európa jövőbeni kulturális identitásáról szól, s mintha az lenne a honi választások jelentősége, hogy a két, leegyszerűsítően konzervatív és liberális világkép küzdelméből melyik kerül ki győztesen. Jelen pillanatban mindenki lélegzetvisszafojtva várja az eredményt. A tét valóban nagy, ám van, ami az eredménytől függetlenül előre megjósolható: választások ide vagy oda, a társadalmat nem lehet lecserélni. Nos, az a helyzet, hogy a liberális európai elit s vele együtt a hazai ellenzék is szembemegy az emberek döntő többségének mentalitásával,vagy hívhatjuk akár népléleknek is.  Lehet ugyan azt mondani, hogy a kormánypártok a népvándorláshoz való viszonyt tették a kampány szinte egyedüli témájává, de az már nem véletlen, hogy ez széleskörű fogadtatásra talált, s nem sikerült ezt a tematikát hatástalanítani.  A nemzetközi figyelem pontosan arra vonatkozik, hogy megmarad-e az európai liberális hegemónia, avagy Magyarország új modellt állít.  Nem mintha Magyarország olyan „erős” lenne, hogy egymagában felülírhatja az uralkodó liberális doktrínát, hanem azért, mert társadalmi szinten érzékelhetővé teszi egy olyan világkép jelenlétét, amely igenis szembehelyezkedik a brüsszeli ideologikus diktátummal, s amely világkép igenis jelen van a nyugati társadalmak mélyrétegeiben is, még ha el is van nyomva. No, ezért ez a nagy izgalom, s nemzetközi figyelem. De mi lenne akkor, ha történetesen az ellenzék győzne?

A Húsvét mint világnézeti provokáció

Napjaink kultúrharcában, s főképp pedig a migráció okozta kihívásban a központi kérdés gyakran leszűkül arra a témára, hogy vajon a keresztyén Európa megengedheti-e magának azt, hogy lemondjon közösségi hagyományairól, ünnepeiről, szimbólumokban is kifejeződő kulturális identitásáról? Mindarról, amit ugyan nagyon nehéz megragadni, de amit mégiscsak a keresztyén jelzővel lehet leginkább kifejezni. Szóval arról a szellemi-kulturális térről, amelyben élünk, amelyben otthon vagyunk, s amely, ha akarjuk, ha nem, a mi örökségünk, ide értve még a felvilágosodás ellentmondásos jelenségét is. Európában ma két érvelés látszik kikristályosodni. Az egyik szerint az, amit összefoglalóan keresztyén kulturális hagyománynak hívunk, immár elveszítette jelentőségét, s ezért egy új, „idegen” kultúra megjelenése Európában semmiféle problémát nem okoz. A másik szerint a keresztyén kultúra felszámolása és eltűnése az öngyilkossággal egyenlő. Ezért kell ragaszkodni ünnepeinkhez, szokásainkhoz, s mindahhoz, ami a keresztyénség kulturális folytonosságát kifejezi. Ám mindkét nézőpontban a keresztyénség úgy jelenik meg mint hagyomány, s a kérdés az, hogy a modernitásban mit kezdjünk vele? Az egyik szerint ragaszkodni kell hozzá, a másik szerint nem lényeges. Na de ki foglalkozik magával a keresztyén üzenettel, amely épp Húsvét történetében ölt testet?

Oldalak