Európa jövője

Próbáltam keresni valami nekem való közéleti témát, ami valamiképp kapcsolódik a keresztyénséghez is, s van benne valamiféle újdonság. S arra kellett rájönnöm, hogy nincs már itt újdonság, s nem is lesz egyhamar. Az ideologikus frontvonalak kialakultak, sőt úgy tűnik, fixálódtak, s ha történik is valami új, az sem új, hanem variáció egy témára. Mondhatni, kicsit unalmassá vált az európai közélet. De ez csak a látszat, amolyan vihar előtti csend. Minden jel arra mutat, hogy az európai fejlődés valamiféle határponthoz közeledik. Leegyszerűsödtek a dolgok. A képlet végül is nagyon egyszerű, ám a tét annál nagyobb: Európa jövője.

Lehettem volna én is

Azonosította a rendőrség a szerda esti Ráday utcai kollégiumtűz egyetlen áldozatát: az elhunyt egy 47 éves veszprémi férfi volt, négy iskolás korú kislány édesapja, aki vendégként töltötte az éjszakát a református kollégiumban. A Magyarországi Református Egyház minden lelki és anyagi segítséget megad a gyászoló családnak, támogatásukra a következő számlaszámot különítették el:

    Magyarországi Református Egyház
    11100104-19024048-40000004
    A közlemény rovatba, kérjük, írják be: „tűz"

    A külföldről történő utaláshoz szükséges kódok:
    IBAN: HU29 1110 0104 1902 4048 4000 0004, SWIFT kód: CIBHHUHB

Gyűjtés indult az áldozat családjának - reformatus.hu

A kollégiumtűzben egy ember meghalt. Mindenkinek sikerült kimenekülnie, de valahogy ennek az egynek nem. Nem tudom, ki hogyan élte meg hírt, de nekem ez így abszurd. Mindenki, kivéve ezt az egy embert. Valahogy itt nem működik semmiféle logika, nem áll össze a világ, a rend, valami szépen rendezett, logikus egész. S az első elemi reakció, ami kitör belőlem: a tiltakozás. Hé, Úristen, itt valami nincs rendben! Miért pont ez az egyetlen egy ember? Mennyivel volt ő rosszabb, mint a többi? Nem gondolod, hogy sokkal igazságosabb lett volna, ha ezt az egyet is kimented, ha már úgy gondoltad, hogy tüzet hozol arra az épületre? Nem gondolsz a családjára, a szeretteire? Miféle igazság a Te igazságod? Az egyiket megmented, a másikat nem? Mindenkit megmentesz, kivéve azt az egyetlen egyet? És még a tetejébe azt is várod tőlem, hogy higgyek Benned? Mert Te mindent oly’ szépen intézel? Miféle logika ez, Úristen? Nem vagy Te egy kicsit következetlen?

A tárgyak lelke

 

 

 

Ez a legjobb, amit egy férfi kaphat? Ez az? Nem bújhatunk el előle, már nagyon régóta ez megy. Kinevethetjük, hangoztatva a régi, szokványos kifogásokat. De valami végül megváltozott. És nincs visszaút. Mert mi...Mi hiszünk abban, ami a legjobb a férfiakban. Hogy mondjuk azt, ami helyes. Hogy tegyük azt, ami helyes. Néhányan már ilyenek, kis és nagy dolgokban. De néhány nem elég. Mert a fiúk, akik figyelnek, a holnap férfiai lesznek.

 

Napjainkban egy reklám messze nem arról szól pusztán, hogy bemutasson egy-egy új terméket, hanem ideológiát közvetít. Meglehetősen naiv gondolkodás azt feltételezni, hogy korunk ismert nagy cégei, amelyek legyártják a mindennapi élet szokványos termékeit, csak afféle semleges termelők, s nincs semmi közük a tudatiparhoz. Sőt, nyugodtan mondhatni, bizonyos értelemben ők lettek az ideologikus tartalmak leghatékonyabb közvetítői. Itt van ez a Gillette reklám, amelyben már szó nem esik a pengéről, a borotváról, viszont kőkeményen beszáll a ma központi témává tett férfi-nő identitásvitába.

Küzdelem a múltért

Orbán helye nem a kereszténydemokrata pártcsaládban, hanem a 20. századi történelem legsötétebb idejéből ismerős szélsőjobboldalon van.

A Demokratikus Koalíció levele Manfred Weberhez - MTI-OS/Mandiner

Azt tudják, hogy a kommunizmus nem szexi, ezért egy elnyomó rendszerrel korábbra nyúlnak vissza és merőben küldőleges dekorációként átemelnek néhány díszletet a ’45 előtti korszakból, hogy ne tűnjenek annyira komcsinak mint amennyire ösztönösen azok.

Gomperz: Vánszorgunk a forradalomba - HVG

Olvasom a DK Manfred Weberhez írt levelét. Eszerint „Orbán helye nem a kereszténydemokrata pártcsaládban, hanem a 20. századi történelem legsötétebb idejéből ismerős szélsőjobboldalon van.”  Aztán olvasom Gomperz Tamás írását, aki szerint Orbán flörtöl a horthyzmussal, de valójában kommunista: „Nem messze, a Szabadság téren is egy horthyzmust mosdató ótvart avattak fel, szintén az éj leple alatt, mert amikor más aludni szokott vagy kamatyolni, ők szobrokkal szórakoznak. Ettől még nem igaz az az állítás, hogy ténylegesen is a Horthy-rendszert akarják restaurálni. Ha alaposabban megvizsgáljuk a működésüket, akkor megállapíthatjuk, hogy a reflexeik, az asszociációik, a hatalmi logikájuk, az ízlésük, a stílusuk és a viselkedésük lényegesen közelebb áll a kommunistákhoz mint a háború előtti uralkodó osztály tagjaihoz.” Teljesen nyilvánvaló, hogy a liberális ellenzéki beszéd azért ilyen zavaros, mert képtelen megszabadulni a II. Világháború utáni múltértelmezés szokványos kliséitől. Még mindig azt feltételezik, hogy a történelem tényleg véget ért, vagyis a liberális európai múltértelmezés végérvényesen győzött. Eszerint eljött a nemzetek felettiség és a keresztyénség utániság korszaka, amely megnyitja az utat a korábbi sajátszerűségek felszámolásán keresztül az egységesülés felé. S aki ezt kétségbe vonja, az értelemszerűen vagy fasiszta, vagy kommunista, de leginkább mindkettő. De lehetne akár ku klux klanista is, csak az nálunk nem működik történelmi asszociációs bázisként.

Rejtőzködő krisztofóbia

 

Tüntető: "Basszátok meg Jézust, faszfejek!"

 

 

„Geci, hogy védik a kibebaszott jászolt, bazmeg! Kereszténydemokrácia, a faszomat, azt. Basszátok meg Jézust, faszfejek!” – jelentette ki az egyik túlóratörvény ellen tiltakozó fiatal a meghitt adventi várakozás jegyében a Kossuth téren. (Az eset 1:55:15-től látható a Mérce facebookos közvetítésében.)

Tüntető: „Basszátok meg Jézust, faszfejek!” - Mandiner

Természetesen, az ellenzék igyekszik bagatellizálni ennek a szerencsétlen tüntetőnek a nyomdafestéket nem tűrő, keresztyénség-gyűlölettől izzó szavait. S valóban, mondhatjuk akár azt is, hogy az eset szóra sem érdemes, mindenütt vannak megbomlott agyú, őrült szélsőségesek, akik áthágnak minden határt. Egyedi, elszigetelt esetről van tehát szó, nem kell vele foglalkozni. De épp az ilyen hozzáállás sejtet valamit abból, hogy valami itt még sincs rendben. Mármint a mércével, azok részéről, akik állandóan a gyűlölet ellen küzdenek. Képzeljünk csak el egy ilyen gyűlöletbeszédet bármiféle más kulturális-vallási csoporttal szemben. Rögtön cikkek sora jelenne meg, teszem hozzá, okkal, hogy bizony ez az egyetlen eset is arra utal, hogy a mélyrétegekben igenis létezik az adott csoporttal szembeni gyűlölet, csak rejtőzködik. Igenis, sokféle fóbia létezik, s a mai liberalizmus azzal tünteti ki magát, hogy engesztelhetetlenül küzd a gyűlöletek ellen, sőt mintha fenntartani akarná magának azt a jogot is, hogy saját fóbia-szótárat hozzon létre. De valahogy ebbe a szótárba nem bír bekerülni a krisztofóbia. Következtetésképp, ha váratlanul felszínre bukkan egy ilyen keresztyénség-gyűlölettől fröcsögő kiszólás, akkor abból nem kell semmilyen következtetést levonni. De ha egy ugyanilyen kiszólás egy másik kulturális-vallási csoportot érint, akkor abban már jelenséget kell látni.

Személyes történelem, avagy hogyan verték szét az egyházamat

Hatvan évvel ezelőtt, 1958. december 5–7-én – alig egy héttel Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelőparancsnok december 1-jei kivégzése után – a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága határozatot fogadott el a kollektivizálás meggyorsításáról. Az állampárt vezető testületének határozatával kezdetét vette egy túlzás nélkül hadműveletnek nevezhető politikai kampány.

A kényszerkollektivizálás végére megszűnt a hagyományos paraszti társadalom Magyarországon, bár nem ellenállás nélkül. Miként törte meg a parasztságot a kommunista diktatúra folyamatos próbálkozása a kollektivizálásra? Hogyan diszkriminálták még a téeszekbe kényszerített parasztságot is a Kádár-korban?

Földváryné Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának történész elnökével és Horváth Gergely Krisztián történésszel beszélgettünk.

(...)

HGK: A paraszti társadalmat 1961-gyel felszámolták. A munkaközpontú, aszkézisre is hajlandó paraszti mentalitás ugyanakkor a jelenig kitapintható, bár mára erőteljesen erodálódott. Jól látszik ez például a gyorsan végbemenő szekularizációs folyamatokból is.
A paraszti életforma alapja rendült meg a kollektivizálással.

Az, hogy ma a templomba járó embert sok helyütt szinte kizárólag az öregasszonyok jelenítik meg, az a hatvanas évek első felétől eredeztethető, s erre rásegített egy tudatosan egyházellenes politika.

KR: Ami itt lezajlott, az nem csak a parasztok története. A magyar társadalom többsége az agráriumból élt. A paraszti társadalom felszámolása nélkül nem lehet megérteni, hogy ma milyen problémákkal küzdünk. (...)  Így érthetjük meg, hogy milyen állapotban érte a rendszerváltás az országot, és hogy miről beszélünk, amikor a kommunizmus örökségéről beszélünk. Ezek a folyamatok, az akkori problémák máig, generációkon át húzódnak, ezért visszatetsző azt mondani, hogy harminc évvel a rendszerváltás után ne beszéljünk a kommunizmus örökségéről.

Szilvay Gergely: Így számolta fel a parasztságot a kommunizmus – interjú a NEB történészeivel - Mandiner

Ez bizony nem lesz ez nyájas óévi-újévi poszt. Nem mintha ünneprontó szeretnék lenni, csak a Mandineren Szilvay Gergely készített egy interjút Földváryné Kiss Réka és Horváth Gergely Krisztián történészekkel, akik felhívják a figyelmünket arra, hogy pontosan hatvan évvel ezelőtt kezdődött el a téeszesítés utolsó, befejező, erőszakos hulláma. Mint tudvalévő, számunkra, reformátusok számára (is) ez azt jelentette, hogy a kommunista diktatúra szétverte egyházunk társadalmi bázisát. Ez ugyebár egy szimpla történeti adat. Hatvan év. Igazán nem szoktam untatni a tisztelt Olvasót holmi személyes élményekkel, nem vagyok az a típus, aki magáról beszél. De most kivételt teszek. Mert ez a hatvan év az én életem, mint ahogyan sokunké is. Mondhatni, a téeszesítés és egyházunk szétverése életem legszemélyesebb történelmi alapélménye, amelyet ott, az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a magyaralmási gyülekezetben és parókián átéltem. Persze, az akkori élményeknek a maradandó hatását csak később fogtam fel igazán, s ha magyarázatot kell adnom arra, hogy miért vagyok szinte zsigerileg jobboldali és konzervatív, s miért is rezzenek össze még ma is a kommunizmus szó hallatán. s miért is látom úgy mai európai keresztyénségünket, mint amelyet védeni kell, merthogy támadva van, akkor az okát valahol itt kell keresni.

A pápa és a migráció

Elfogadhatatlanok a politikában azok a hangok, amelyek mindenért a migránsokat okolják, és megfosztják a szegényeket az őket megillető jogoktól – idézi Ferenc pápa szavait a Vatikán által kedden kibocsátott békeüzenet.

A nyolcvankét éves egyházfő, aki a január 1-jei béke világnapjának kapcsán tartott beszédet, korábban már többször szót emelt a migránsok érdekében, és most is hangsúlyozta, hogy egyetlen politikusnak sem szabad a céljai elérése érdekében a migránsok elleni idegengyűlöletet, illetve rasszizmust és nacionalizmust felhasználnia. Úgy vélte, a nacionalizmus fenyegeti a világbékét, mert lerombolja az emberek egymás közti bizalmát a globalizálódó világban.

Hangsúlyozta, hogy a politika legfontosabb feladata a béke megteremtése. Nyilatkozatában több olyan súlyos hibát említett, amely szerinte rossz hatással van a közéletre, egyebek mellett a rasszizmust, az állami pénzek hűtlen kezelését, és a környezetvédelem elhanyagolását.

Múlt héten a pápa méltatta az ENSZ globális migrációs csomagját mint olyan eszközt, amely révén felelősséggel, szolidaritással és könyörülettel lehet segíteni azokat, aki elhagyják hazájukat. Az ezzel kapcsolatos marrákesi konferencián több ország, köztük Magyarország, Olaszország, Lengyelország és az Egyesült Államok nem vett részt.

Az egyházfő előzőleg már Donald Trump amerikai elnököt és Matteo Salvini olasz belügyminisztert is figyelmeztette, tartsák tiszteletben a migránsok jogait.

Ferenc pápa: Elfogadhatatlan, hogy egyesek mindenért a migránsokat okolják - Mandiner/MTI

Nem tudom, szabad-e itt átlépnem határokat? Református keresztyén vagyok, ez a blog is bevallottan és karakteresen az.  A mindenkori pápa pedig a római katolikus egyház első számú képviselője. Ha a hagyományos felekezeti megosztottság mentén nézném a dolgokat, akkor azt mondanám, semmi közöm ahhoz, hogy mit mond a pápa, ő katolikus, én pedig református, tehát a pápa azt mond, amit akar, ez engem nem érint. Csakhogy mára alapvetően megváltozott a helyzet. Míg a régi keresztyén Európában a reformációt követően a felekezetek egymással szemben határozták meg és különböztették meg önmagukat, addig mára a keresztyén önértelmezés új viszonyítási pontjai jöttek létre. Nevezetesen, a szekularizált, nem keresztyén világ, s most újabban a migráció következtében az iszlám megjelenése a látóhatáron. Akárhogyan is, a migrációban megjelenő iszlám immár nagyon is könnyen elképzelhető közelsége alapvető kihívásként veti fel nyugati zsidó-keresztyén civilizációnk mibenlétének kérdését. S hogy mit mond a pápa ebben a helyzetben, messze túlmegy a felekezeti megosztottság szokványos határain, minthogy a migrációban rejlő vallási-kulturális-civilizációs kihívás egész Európa kulturális arculatát és belső koherenciáját érinti. Arról nem is beszélve, hogy a pápa hangja – felekezeti megosztottság ide vagy oda – mégis csak mértékadó, mint ezt pontosan lehet látni az Egyházak Világtanácsa és az Európai Egyházak Konferenciája migrációval kapcsolatos nyilatkozataiban is. Ha akarjuk, ha nem, a pápa megszólalásának migráns-ügyben mindig lesz olyan olvasata, hogy benne az egész nyugati keresztyénség normatív hangja szólal meg. Attól tartok azonban, hogy a társadalmi valóságban messze nem ez a helyzet, s a pápa – ő tudja, miért – elég leplezetlenül felvállalt egy karakteresen egyoldalú, a mai politikai koordinátarendszerben liberálisként azonosítható nézőpontot a migráció kérdésében. Ezzel nyíltan a nyugati liberális ideológiai főáramlat mögé állt. Keresztyén magánemberként kénytelen vagyok hangot adni csalódottságomnak és értetlenségemnek. Egyszerűen nem értem, hogy a pápa, a nyugati keresztyénség első számú képviselője és szószolója miért nem lát a keresztyénségre nézve feloldhatatlan konfliktusforrást, sőt veszélyt az iszlám egyre erőteljesebben körvonalazódó európai jelenlétében?

Áthidalható-e az ideológiai szakadék?

„Amerikát mindig is a pártos identitások jellemezték. Most azonban a pártos identitások egyre inkább egybeesnek az ideológiai és a társadalmi identitásokkal. Politológusok szerint ez veszélyes, hiszen gyengíti a kompromisszumra való képességünket” – írja Emily Badger és Quoctrung Bui a New York Timesban.

Tanmese az ideológiai szakadékról - Metazin

A Metazin szemléz egy, a New York Times-ban megjelent anyagot, amelyben két politológus,  Emily Badger és Quoctrung Bui amiatt aggódik, hogy egyre nagyobb méreteket ölt az amerikai társadalom ideológiai megosztottsága. Mondhatnánk, Amerika messze van, csakhogy nem nehéz ebben a megosztottságban Európára is ismernünk. Ami azt jelzi, hogy a nyugati világban, még ha Amerika sok tekintetben alapvetően más is, mégis csak hasonló szellemi folyamatok játszódnak le, vagy éppen ugyanazzal a szellemi folyamattal van dolgunk. Badger és Bui a két nagy amerikai párt mentén kialakult, egyre mélyülő ideológiai szakadékról beszél, anélkül azonban, hogy megfogalmaznák ezen ideológiák konkrét tartalmát. Az a tételük, hogy a megosztottság mögött a „pártizmus” eluralkodása áll, vagyis egy olyan attitűd, hogy a választók a világnézeti identitásukat egyre inkább a politikai identitásukhoz igazítják. Ezt pedig a politika ki is használja, ami viszont önmagukba záródó „véleménygettók” kialakulásához vezet. Ennek az a következménye, hogy egyre áthidalhatatlanabbá válik az ideológiai hasadék. Felteszik a kérdést, hogy vajon ezen hogy lehetne segíteni? Mint a szemlében olvasható, általános az a vélemény, hogy a „véleménygettókból” ki kellene törni. Ám ugyancsak a Metazin-szemle utal Ezra Klein-nek a Fox magazinban megjelent beszámolójára, mely szerint egy szociológusok által végzett kísérlet azt mutatta ki, hogy a másik „véleménygettó” nézeteinek a megismerése csak tovább mélyítette a szakadékot.

Érdektelen papok?

De valójában fáradt érdektelenségbe süppedt bele szinte mindenki...

“Fáradt érdektelenségbe süppedt a kereszténység” – interjú Márkus Tamás református lelkésszel - 777

Érdekes és fontos interjú jelent meg Márkus Tamással a 777-en. Reposztos kollégám, Németh Tamás reflektált is rá. Viszont én nem szeretnék szó nélkül elmenni egy, az interjúban elhangzott nagyon erős mondat mellett, amely nem véletlenül lett az interjú címadó mondata is. Eszerint: „De valójában fáradt érdektelenségbe süppedt bele szinte mindenki, ez pedig nagyon veszélyes.” Ez a mondat ugyan nem mondja ki, hogy az érdektelenség kikre is vonatkozik, de azért a szövegkörnyezetből eléggé egyértelmű, hogy Márkus Tamás elsősorban a papokra gondol. Itt a teljes passzus. A kérdező: Martí Zoltán.

„Ezek nagyon fontos különbségek, amelyekről tudnunk kell. Ugyanakkor gyakran egyes keresztények aggasztó hangnemben bélyegzik meg egymást, ez pedig kifelé egyáltalán nem egy vonzó egyház képét mutatja.

Őszintén szólva én ezt nem nagyon tapasztalom, sokkal inkább azt, hogy teljes az érdektelenség.
Sokszor két szomszédos településen szolgáló lelkész sem tud egymásról – felekezettől függetlenül -, nemhogy azt, hogy a katolikus pap mit mond.
Én örülnék a legjobban, ha beszélgetnének egymással, mert akkor lenne egy belső diskurzus, ami azt jelenti, hogy van érdeklődés. De valójában fáradt érdektelenségbe süppedt bele szinte mindenki, ez pedig nagyon veszélyes. Ugyanakkor, ahogy korábban is említettem, most kezd egy generáció megjelenni, aki ezen talán változtatni tud majd.”


Noha érteni vélem Márkus Tamást, véleményem szerint ez csak a felszín. Mélyebbre kell menni, ugyanis azt a kérdést kell feltenni, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy a papi társadalom egy jelentős része olyan tüneteket produkál, amelyek – elfogadom – akár érdektelenségként is értelmezhetők?

Black Friday, avagy variációk a populizmusra

Csak míg a politikai populizmust illő rossznak, sőt a legrosszabbnak tekinteni, addig a piaci populizmussal kapcsolatban mindez fel sem merülhet.

Csizmadia Ervin: A politikai és a piaci populizmus különös hasonlóságáról - Mandiner

Európának kordában kell tartania a bevándorlást, hogy megfékezze a jobboldali populisták egyre növekvő térnyerését – nyilatkozta Hillary Clinton a Guardiannek.

Hillary Clinton: Európának korlátoznia kell a bevándorlást! - Mandiner

Ennek a posztnak a gondolatmenetét kettő, a közelmúltban megjelent anyag indította el. Az egyik Csizmadia Ervin kitűnő cikke arról, hogy kétfajta populizmus létezik, az egyik a politikai, a másik a piaci-fogyasztási. A másik pedig egy hír arról, hogy Hillary Clinton is nyilatkozott a Guardian-nek. Az ismert brit napilap ugyanis The new populism összefoglaló címmel féléves kampányt indított a mai Európában egyre csak növekvő, s a balliberális médiában populizmusnak nevezett jelenség ellen. A lap cikkek sorozatában igyekszik feltárni a populizmus okait. Aztán ehhez a két anyaghoz már szinte automatikusan kapcsolódott a napokban lezajlott (vagy még ma is tart?) Black Friday, amelyet – ha Csizmadia tipológiáját használjuk – bízvást nevezhetnénk a fogyasztói-ipari populizmus diadalának. Na de menjünk sorjában.

Oldalak