A szokások dicsérete

A pszichológus kiemelte: a karácsony a kultúrába beégett szokásrendszert is jelent. A hagyománynak, rítusnak nagy a jelentősége, mert tagolja az időt, így várakozási pontokat épít be az életbe - tette hozzá.

Bagdy Emőke: Örömhormon termelődik a karácsonyi várakozásban - inforadio.hu


Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy az egyik kis falusi templomba megyek szentesti istentiszteletre. Nagyon hideg volt a zsúfolásig megtelt templomban, ahova egyébként tizenöt-húszan járnak egy „normál” vasárnapon. Aztán a gyülekezet elkezdte énekelni a 315. Dicséretet, vontatottan és lassan: Kriiiiisztuuuuus Úúúúúúúruuuunknaaaak áááááldott szüüüüületéééésééééén….Mégis, életem egyik legnagyobb istentiszteleti élménye volt. Akkor értettem meg igazán, amit addig is tudtam, hogy az ünnepnek van egy nagyon fontos funkciója: a mindennapi kényszeres rohanásban és változásban állandóságot biztosít.

"Hülye" keresztyének?

Muszáj ráerősíteni a sztereotípiára, hogy a keresztyének hülyék?

A vallási vezetők esete a Fiúval - balavanyblog.hvg.hu

Érdeklődéssel olvastam Balavány Görgy posztját az A fiú-ról. Eszem ágában sincs beszállni újólag a magáról a filmről folytatott vitába, a véleményemet elmondtam itt és itt. Viszont az ismert és általam is jelentős véleményformálónak tartott publicista nem csak a filmről ír elismerőleg, amit maximálisan tiszteletben tartok, hanem új elemet hoz a vitába, s elmondja, mi történik a mai magyar kurrens közvéleményben akkor, ha „egyházi vezetők” kifejezik tiltakozásukat a film kapcsán: erősítik azt a sztereotípiát, hogy a „keresztyének hülyék”. Az lehet, hogy nem volt szerencsés a dunamelléki egyházkerület esperes-gondnoki értekezlete markáns ellenvéleményének a nyilvánosságra kerülése. De a nyiltakozattal szembeni érvelésnek ez a módja igen problematikus.  Éspedig nem a keresztyénség szempontjából, hanem a ma általánosan elfogadott európai értékrend alapján.

Még mindig az A fiú

Rövid, frappáns kisfilmet, és hozzá tartozó, a film részleteit magyarázni szándékozó csinos honlapot készített az idei karácsonyra egy csapat a Magyarországi Református Egyház megbízásából – a film azonban megosztja annak nézőit, különösen a reformátusokat.

A Fiú, útszélen - kereszteny.mandiner.hu

Vettem a fáradságot, s követtem az A fiú szerzőinek útmutatását, s végig olvastam a filmhez csatolt szövegeket. Azt találtam végül, hogy a szövegekben nincsen semmi olyasmi sem, ami ma ne jelenhetne meg a magyar református digitális médiában. Sőt, megjelentek már a különböző református felületeken ezeknél „erősebb” szövegek is, mégsem verték ki a biztosítékot. Csakhogy azt hiszem, a film szerzői nem tudták elérni céljukat: a film önálló életre kelt, függetlenséget követelt magának, s még a hozzá kapcsolt, teológiailag korrekt szövegek sem képesek közömbösíteni alapvetően provokatív természetét.

Milyenek a keresztények?

„A jobboldali diktatúrában csalódott, de egyebekben rendes, templomba járó, katolikusnak tekinthető konzervatív jobboldali emberek akkor sem fognak a sifferizmusra szavazni, ha nevezett bandink hiteles, orvosipecsétes igazolást hoz arról, hogy nincs is neki baloldala, de egyáltalán. Továbbá hiába, hogy ő a baloldalt undorral leköpi, meg sáros cipővel meg is rugdalja minden hetivásár, pünkösdszerda és egyéb keresztény ünnepek alkalmával, ezen derék, ámbátor a létezett kommunizmusban (népköztársaság, mindegy) megőszült barátaink megmaradnak amellett, miszerint ugyanis az orbánizmus a jobboldal, minden kommunistasága és egyidejűleg jelentkező (!) fasisztoid hajlama ellenére.

Ami pedig a siffert illeti, ő mindközönségesen csak libsi. Egy fröccs után eszdész-utódpárt, de két fröccs után már komcsi, valamint további igények és fröccsök esetén zsidó is.

Miért zsidó az LMP? - Ki kell ennek jönni

Nem tudom, kedves felebarátaim, lehet-e még ebben az országban árnyaltan gondolkodni és fogalmazni? Egyre inkább az a benyomásom, hogy nem. Elkezdődött a kampány, magyarán elkezdődött a tömbösödés és tömbösítés folyamata, amely lehetetlenné tesz minden árnyaltságot, finomságot, egyéni önértelmezést, elkülönülést és azonosulást. Sztereotípiákban megfogalmazott indentitás-tömbök vannak itt, egy végsőkig hiszterizált országban, amelyek abban versenyeznek, hogy ki tud maradandóbb stemplit nyomni a másik homlokára. Hovatovább már ott tartunk, hogy ebben az országban nem lesznek mások, csak zsidók, kommunisták és fasiszták, csakhogy nem önazonosítás alapján, hanem mindig a másik mondja meg, hogy ki vagyok én. Röpködnek itt az előítéletek, ebben a már társadalmi mértűvé terebélyesedő hiszteroid identitásküzdelemben, amelynek az a címe, hogy "én mondom meg, ki vagy te". És sajnos ebbe a folyamatba belekeveredik az általában vett történeti kereszténység is, ha akarja, ha nem.

Néhány szó a református nyilvánosságról

 

A párbeszéd veszélyes dolog. Kimozdíthat a véleményből, amelyben állsz.

Dübörög kishazánkban az őszi Zsinat, miközben egy interjú és a rá adott válasz borzolja a kedélyeket. Lassan már nem bírom követni a hozzászólásokat, és egyre inkább elbizonytalanodom abban, van-e véleményem, vagy ha van, akkor a sok bejövő infó alapján mi az enyém, az interjúról vagy a hozzászólásról, az interjú kikerülésének mikéntjéről vagy az egyházi közösség megszólíthatatlanságáról gondolom-e, amit gondolok. Arról viszont egyre inkább meg vagyok győződve, hogy a webes felület dialógusképtelen, és furcsa-szomorú konfliktusokba lök, ha előbb itt gondolkodom, mint személyes beszélgetésekben. Aki ezért megró, igaza van. 

Asztali beszélgetések - Bagdán Zsuzsi

Én a Reposztra is úgy tekintettem, mintha leülnék egy asztalhoz, aztán nekiállnék beszélgetni. "Képzeljétek, mit írt az újság! Tudjátok, mi erről a véleményem?!" - valahogy így. Nem szószék, nem monológ, hanem második lépés egy folyamatban (első maga, az alapcikk). Nem sikerült. Nem mindig sikerült. Most eltekintek attól, hogy vannak, akik megszabnák, miről írjak, vannak, akik megszabnák, hogyan írjak, vannak akiknek valami érthetetlen okból fáj a palásttalanul asztalhoz telepedés szabadsága. Őket sajnálom. Kár, hogy sokan csendben maradtak. Jó lett volna igazán beszélgetni...

Párbeszéd? - Reposzt


Bagdán Zsuzsa és Bella Péter fontos kérdést vetett fel, amely nekem már régóta szívügyem. Nincs párbeszéd az egyházban, állítják az elektronikus médiumokra utalva, mert ami van, az inkább csak amolyan üzeneteknek látszó gondolat-és indulatfoszlányok össze-vissza száguldozása a neten, a végtelenné kiterjesztett nyilvánosságnak ebben a számunkra  új világában. S ennek a szabályozatlan, határtalan nyilvánosságnak esik áldozatává a Reposzt is, ahelyett hogy az értelmes beszélgetés fórumává válna. Ráadásul - ezt már én teszem hozzá folytatva a gondolatot -, lévén egyházi blog, ha nem is hivatalos, minden jó szándéka ellenére a maga kuszált nyilvánosságával valami olyasmit közvetít az egyházról, amit az egyház nem akar mondani önmagáról, s ami ahelyett, hogy misszió eszközévé válna, inkább csak taszít. Egyházi segédlettel végzett antimisszió?

A körön belül - Nyílt levél Cserhalmi Györgynek

 A református papok nem mondanak örömhírt. Ledörögnek valamit, hogy utáld Horn Gyulát vagy szeresd Orbán Viktort, vagy utáld Orbán Viktort, és szeresd az utána következőt. Lehet, hogy ez néhány embernek örömhír, de az egy szűk közösség. Engem ilyennel ki lehet üldözni a templomból. És az a szakmámból is fakad, hogy észreveszem, hogy ehhez jön még egy pokoli rossz kántálás, amelyben se nyelvhelyesség, se szórend, emellett alapvető nyelvtani hiányosságok. Ezért magának a beszédnek, az evangéliumnak az értelme veszik el.

Egy elkóborolt református bárány - reformatus.hu


Tisztelt Művész Úr!
Kedves Cserhalmi György!

Meglehetős vegyes érzésekkel olvastam az Önnel készített interjút a Magyarországi Református Egyház honlapján. Ha ez a beszélgetés valamilyen más felületen jelent volna meg, valószínűleg nem érezném szükségét, hogy reflektáljak rá. Hozzá vagyunk már szokva, hogy a világnak ezen a részén a keresztyénség az a kultúrkör, amelyet minden következmény nélkül nyilvánosan bántani lehet. De miután itt jelent meg, akárhogyan is, megszólítva érzem magamat, mint olyan ember, aki „egyházi közegben” gyakorolja reformátusságát. Sokáig tipródtam, reagáljak-e az egész magyar egyházias reformátusságot, s benne elsősorban a papságot sommásan kritizáló szavaira. Aztán végül oda jutottam, nem tudok hallgatni, s muszáj, hogy a megszólításra válaszoljak. S nem azért, mert nem tudom elfogadni az Ön véleményét, mint egy olyan református ember magánvéleményét, aki megfogalmazza és indokolja az intézményes református egyháztól való távolságtartásának okát. Sokkal inkább azért, mert az Ön véleményét nagyon is tisztelem és figyelemre méltónak tartom, olyannyira, hogy hajlamos vagyok azt gondolni, az Ön által most bátran megszólaltatott hang a református egyházról több, mint magánvélemény. Inkább azt gondolom, Sindelyes Dóra beszélgetése Önnel egy nagyon jó kezdeményezés arra nézve, hogy kialakuljon végre valamiféle párbeszéd a ma igenis sajnos széles körben elterjedt egyháziatlan reformátusság és az egyház között. Ez az interjú azért fontos, mert Ön mint az egyháziatlan reformátusság egyik hangja, megtisztelt bennünket, egyháziakat őszinteségével. Ez még akkor is így van, ha kritikusan általánosító véleményével nem értek egyet, s még akkor is, ha, azt hiszem, mondandójával talán akaratlanul is sokakat megbántott.

Isten nem diktátor

Végső búcsút vettek a másfél héttel ezelőtt meggyilkolt felsőmocsoládi kisfiútól szombat délután a kaposvári Keleti temetőben. A temetésén nagyjából két és fél ezren jelentek meg. A felravatalozott fehér koporsón ez állt: "Szita Bence, élt 11 évet. Álmodj szépeket!".

Ezrek búcsúztatták Szita Bencét - Origo

Between 600,000 and 800,000 men, women and children are trafficked across international borders annually...Roughly 50 percent of trafficking victims are children (Évente 600.000-800.000 közötti azoknak a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek a száma, akiket emberkereskedők átvisznek a nemzetközi határokon...az emberkereskedők áldozatainak fele gyermek)

10 Facts About Human Trafficking (Tíz tény az emberkereskedelemről) -listosaur.com

Bár a felhasználók többségét egyáltalán nem érdekli, hogyan készült a frissen megvásárolt csodakütyü, az biztos, hogy egyik cég megítélésének sem tenne jót, ha kiderülne, hogy üzemeikben gyerekek, vagy rabszolgasorban tengődő munkások forrasztják helyükre a megfelelő alkatrészeket a gyártósorok mellett gubbasztva. 

Nincsen laptop vér nélkül - Origo


Eltemették szegény Szita Bencét. A történet megrázta az egész magyar közvéleményt. Hál’ Istennek, csak nagy ritkán lehetünk ilyen közvetlen tanúi az emberi brutalitás ilyen hihetetlen megnyilvánulásainak. A tizenegy éves kisfiú életének ilyen értelmetlen vége okkal idézett elő részvétet és gyászt nagyon sokakban. Mégis, azt hiszem, ami ilyen széleskörű részvétet és felháborodást tudott kiváltani az az, hogy a szemeink előtt ismét és újra elkerülhetetlenül érzékelhetővé és szinte tapinthatóvá vált az emberi életben egyébként folytonosan megvalósuló igazságtalanság. Egy ártatlan gyermek ártatlan életének ilyen brutális kioltása ugyanis elkerülhetetlenül szembesít bennünket az igazságosság kérdésével. Miféle világ az, ahol ilyen megeshet? Miért történhetett ez meg? Hol van itt az igazság? Be kell látnunk, hogy az élet végül is nem egy Bruce Willis film, amely bármennyire bugyuta is, de legalább azt az illuzórikus lélektani elégtételt megadja, hogy a rossz elbukik és bűnhődik, a jó pedig győz.

Református reform

Mi változna ebben a reformációban?

Azt már tudjuk: egyháztudatos gyülekezetet és gyülekezettudatos egyházat szeretnénk. Ezt nem mi találtunk ki, de ez egy olyan szlogen, amire mindannyian együtt mozdulunk. Mindkét irányra szükség van: az egyház a gyülekezeteiben él. A nagyobb szervezetnek, az intézményeinknek a gyülekezetek szolgálatát kell támogatnia. Ugyanakkor pedig a gyülekezeteknek is szükségük van arra, hogy tudják és éljék is, hogy küldetésüket csak a többi gyülekezettel együtt tölthetik be. A novemberi zsinatra elkészül az a dokumentum, amely írásban is rögzíti eszmecseréink eredményét: az egyház alapküldetése az igehirdetés. Eszerint kell végiggondolnunk mindent az egyházunk életében: az igehirdetés felől kell értelmeznünk az egyház létformáját is. Jól szolgálja-e az igehirdetést az a struktúra, amelyben élünk: a parokiális rendtől kezdve az egyházkerületi létformákig? Mert ha nem, akkor újra kell gondolni, ha pedig igen, akkor áldozatok árán is meg kell tartani.

„Jó lenne egy újabb reformáció”  - reformatus.hu

Mióta az eszemet tudom, a református egyház reformációja valamilyen formában mindig téma volt (legtöbbször „megújulás” címén), de leginkább a rendszerváltás óta eltelt több, mint két évtizedben. Megbecsülhetetlen azoknak a konferenciáknak, gyűléseknek, presbiteri - és lelkipásztor találkozóknak a száma, amelyek egytől egyik a megújulásról szóltak. A mindenféle döntéshozó testületek irdatlan mennyiségű határozatairól nem is szólva. Aztán, ahogyan lenni szokott, a hangzatos gyűlések végeztével minden maradt a régiben. Nem történt semmi. Ilyenkor aztán mindig az a magyarázat, hogy tettekre már nincs erő. Holott, ha a retorikus megújulási kísérletek rendre kudarcba fulladnak, akkor az azt jelenti, hogy egyházunk belső érdekeltségi rendszerében nincs igazán erő, támogatottság, amely egy strukturális reformot keresztül tudna vinni.

Az ember mint téma

Az önzés boldoggá teszi az embert, de csak addig, amíg nem érez bűntudatot - állítják amerikai kutatók.

Az önzés boldoggá tesz - inforadio

Nocsak, nocsak!  Megvan a lyuk a kályhacsőben. Egy kutatás kimutatta azt, amit egyébként eleve tudtunk. Mégis üdvözlöm a cikket, mert az emberre magára irányítja a figyelmet. Tulajdonképpen meglepő, hogy az ember mint ember mennyire nem témája a mai általános közgondolkodásnak. A mai Nyugatot ilyen témák uralják, mint demokrácia, jogalkotás, gazdaságpolitika, stb.,szóval olyan rendszerek megalkotása, amelyek a közösségi lét jövőjét biztosíthatják. De nincs szó arról, hogy milyen maga az ember, aki önmaga létfenntartását szervezi. Mintha bizony ezek a rendszerek teljesen függetleníthetnék magukat az embertől, aki ezeket létrehozza.

Az öntudatlanság kora

Milyen ostobaság lett volna azt gondolni, hogy a Higgs-részecske felfedezésével minden a helyére kerül, mindent megtudunk a világról, és unalmassá válik a fizika.

Megérkeztünk a sötét Univerzum kapujához - Origo

Mai, tényleg magas szinten szervezett mesterséges világunknak az a legnagyobb ellentmondása, hogy létrehozza a teljesség képzetét, minek következtében fölöslegesnek tünteti fel a szembesülést a végtelennel. Elégségesnek tételezi önmagát önmaga számára s ezért a végső értelem kérdése nem igazán nyomasztja. Holott nyilvánvaló, hogy a valóság teljességére vonatkozó tudás hiánya nem néhány zaklatott lélek problémája, akiket pszichológushoz kell küldeni, hanem nagyon is valóságos. Az „egészre” vonatkozó tudatlanságunk objektíve létezik, ám ugyanakkor ennek a ténynek semmiféle következménye nincs önértelmezésünkre nézve. Úgy tehermentesítjük magunkat, mintha mindent tudnánk.

Oldalak