Ki kicsoda?

Mitől hangolódnak rá a kutyák az emberek érzelmeire, és miért tűnik úgy, hogy a gazdák megértik a kutyáikat? Egyetlen kísérleten belül hasonlították most össze a kutya és az ember agyműködését. És kiderült, hogy jobban hasonlít az agyunk kedvencünkére, mint gondoltuk. Abban, ahogy a hangokat feldolgozzuk, és abban is, ahogy az érzelmekre reagálunk. A kísérletben az ELTE etológiai kutatócsoportja arra kereste a választ, hogy miért tudunk ilyen hatékonyan együtt élni a kutyákkal, miért tudnak ennyire közel kerülni hozzánk, és mi is hozzájuk. Kiderült, hogy olyan régóta élnek velünk, hogy nagyon hasonlóan dolgozza fel az agyuk azt, ami körülvesz bennünket.

A kutyák is emberek kicsit - index.hu

Kutyás vagyok. Nem cicás, nem hörcsögös, nam papagájos, hanem kutyás. Gyermekként is a blökikhez húztam. Főként a kajla féle szimpatikus. No, nem neveletlenségre, hanem játékosságra gondolok. Vizslánk van, ami három éves kora után kezd komolyodni. Öt éves az ebünk, és még a templomi takarítóktól igyekszik egy-egy lapátot, porseprűt, porrongyot megszerezni. Ugri-bugrisága miatt kellett a hivatalig kiskerítést hegesztenie férjemnek: kínos volt, hogy a gyászolók tappancs mintás kosztümben ill. öltönyben távoztak egy temetés-bejelentés után. Zete (magyar név egy magyar vizslának; semmi közünk a ZTE sportklubhoz, bár hajrá, zete!) kajlasága ellenére egy komoly életmentő eb. Neki köszönhetem, hogy három éve túléltem egy szénmonoxid mérgezést. Addig nem nyugodott, amíg fel nem keltett, kétségbeesésében már az arcomat karmolta. Soha nem felejtem el hangos, sírásszerű ugatását, és ahogy lökdösött a házból kifelé. Azóta édesanyám sem mondogatja, hogy igazán kimehetne ez az eb! Sőt, a régi gázkazán sincs már az előtérben!

Én meddek... te meddesz... mi meddők

A meddőség lassan népbetegség: hazánkban minden ötödik pár meddő, azaz természetes úton egy éven belül nem fogan meg a hőn áhított kisbaba. A gyermekáldásra hiába várók bármit megtennének a sikerért, ám egy kézenfekvő, vizsgálatokkal alátámasztott, mellékhatás-mentes módszer sokaknak mégsem jut az eszébe.

Gyógyvízzel gyógyítható a meddőség? - csaladhalo.hu

Házasság hete, karácsonyi ajándékozás, anyák napja, gyermeknap, családos tábor... sokáig folytathatnánk, hogy mi mindennel kapcsolatban jut eszembe, vagy inkább úgy mondom: jut szívembe-lelkembe-eszembe a NINCS. Nálunk nincs rendetlenség a gyerekszobában, mert nincs gyerekszoba; nincs esti mese, mert nincs, ki hallgassa, nincs farsangi jelmezkészítés, mert nincs, aki felvegye. Ebben az igazi nincstelen világban nem vigasztal, hogy nemcsak nekünk nincs. Mert ez a mi házasságunknak története, a mi házasságunknak szomorú valósága. Statisztikailag csupán egy szám - mi vagyunk a minden ötödik... -, egy adatsor, egy parányi pont, de a hétköznapi és főleg ünnepi világban fájdalmas teher. Ám mielőtt azt gondolnánk, hogy ezzel a bloggal szeretném nyilvánosan kisírdogálni magamból a fájdalmat, nézzük a cikket! Amúgy sem gondolom, hogy jelen eset(em)ben hasznos lenne Karinthy azon ötlete, hogy "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek"...

Fini és Furi

Tanyasi. Hagyományos. Falusi. Ó, igen, falusi, és a házi vagy akár házias. Fogalmak, amelyekhez vidéki romantika, nagymamánál töltött nyarak, valódi és szeretettel nevelt, termesztett alapanyagok, rusztikus stílus, nagyvonalú fűszerezés társul. Az élelmiszeripar is előszeretettel játszik rá ezekre a beidegződésekre.

Jaj, de finom ez a tanyasi ízfokozó! - www.origo.hu

Fini és furi lehetne két mesebeli kisegér neve, de most az ízletes, zamatos, házi élelmet illetve az ipari úton előállított élelmiszert értsük alattuk. Persze, ez utóbbi csoport trükkös megtévesztései, pl. ízfokozói által lehetne akár fini is, de ha tudod, mi mitől lesz az, ami, máris belátod, hogy az furi. Furcsa dolog például a vöröstetűt színező anyagként megenni, vagy föld nélkül, programozott öntözéssel termesztett növényeket természetesnek mondani. Számomra furcsa az is, hogy egyesek az eladhatóság növelése érdekében a hazai ízek közé sorolják a mexikóit vagy éppen a provanszit.

Csúcstechnika nuku, diszplázia annál inkább

Testközelből figyelhette meg Los Angelesben két kaposvári bűnügyi kutyavezető, hogyan dolgoznak a világ leghíresebb K9-es rendőrei. Az ottani technikai háttérről még álmodni sem mernek, ám Skrek Roland tudása előtt még a helyiek is kalapot emeltek.

Csúcstechnika nélkül a világelitbe - www.sonline.hu

Kovács Violetta kutyaimádó szerző „K9 Commando” című könyvének köszönhető két különböző világ találkozása. Amerika és Valami Amerika, azaz Los Angeles és Kaposvár között nemcsak nyelvi, kulturális, területi különbség van. A legszembetűnőbb, amellyel két kaposvári rendőr, Skrek Roland főtörzszászlós bűnügyi kutyavezető és kollégája Vízhányó Gábor törzsőrmester Los Angelesben szembesült a technikai lehetőségek közötti eltérés. A hazai kiképző helyekhez képest az amerikaiaké olyan, mint egy űrközpont: impulzus nyakörv, lőszobák, ötszörös lőszermennyiség. Milliós értékű, tökéletes pedigréjű és hibátlan fizikumú kutyákat képeznek ki, míg nálunk még mindig a „hozott anyagból dolgozunk” elv érvényesül. Ennek ellenére, a korlátokat leküzdve, mégis sikeres Töki, a kaposvári rendőr blöki.

Most szólj hozzá, Gizi!

Nemcsak a budapesti kék metró szokott lerohadni: csütörtök délután London legforgalmasabb földalatti vasútvonala, a Victoria Line is hosszú időre megbénult a Warren Street és Brixton között, írja a Metro című londoni lap.

Beton ömlött a londoni metró irányítótermébe – index.hu

Asszociációs játék (1): álom – ébredés – korán –Korán – pirkad – metró - gond. Miért nem az jutott a metróról eszembe, hogy suhanás, csikorgás, mozgólépcső, kapaszkodás, az ajtók záródnak? Mert aki 200 km-re él nemzetünk fővárosától, csak a hírekből értesül a különböző metróvonalak helyzetéről. Hír pedig akkor jön, ha baj van: nem indult el egy szerelvény, odacsukott valakit az ajtó, rosszul kerültek ki feliratok, késik a fejlesztés üteme.

Veri, vagy nem veri

Hangzavar, lökdösődés, verekedés közben szavazták meg csütörtökön az ukrán költségvetést. Az ellenzéki pártok meg akarták akadályozni a szavazást, de a kormánypártok minden próbálkozás ellenére szavaztak.

Véresre verték egymást az ukrán parlamentben - origo.hu

Január van, egyházunkban ez a díjlevelek és költségvetések elfogadásának ideje. Presbitériumaink összeülnek, sorjában meghánynak-vetnek mindent, szavaznak, és lám-lám nem verekednek. Én legalább is még nem találkoztam ilyen magatartással. Volt már közbeszólás – majd ha fagy -, elégedetlen susmorgás, fejek csóválása, nyílt tagadás, de szemem láttára testek még nem, egészen pontosan már nem feszültek egymásnak. Néhány somogyitól hallottam ugyanis, hogy az egyik falumban régen bizony birokra keltek egymással egy-egy ügyben a presbiterek. Még azt is tudni vélik, hogy ki kivel verekedett meg, hogy szavának ily módon adjon súlyt. (Ha valaki érdekes, mondhatni szaftos esetekre kíváncsi, ajánlom figyelmébe a levéltári anyagok egyházfegyelmi eseteit.)

10-20-30-40-50- 60!

Nyolcvanhárom éves korában meghalt Mišo, aki csaknem hatvan évig pucolta a cipőket Szarajevó főutcáján. Rengetegen búcsúztak tőle szerdán, írja a Reuters.

Hatvan évig pucolta a szarajevói cipőket - index.hu

 

Az elmúlás megérinti a lelkünket. Mélyen, vagy felszínesen; hosszú ideig hatással van ránk, vagy csak ideig-óráig tart; vannak, akikre gyakran visszagondolunk, és sokak kihullnak emlékezetünk szövéshibáin.

Oldalak