Az eltávolított szószék

Évtizedes vágy valósult meg azzal a felújítással, amelynek végén, a délutáni órákban újraszentelik a pannonhalmi Szent Márton Bazilikát - mondta az eseményt megelőző sajtótájékoztatón Várszegi Asztrik bencés főapát.

Felújították és újraszentelik a pannonhalmi bazilikát - kisalfold.hu 

Az élő, főleg tanító és gyógynövényeket termelő, borászatot fenntartó bencés szerzetesközösség imádságos helyét, a bazilikát körben felállványozták, már kivitték a templomból a Stornó Ferenc által épített díszes, ám a középkori miliőtől idegen szószékét – méltó helyen, a pannonhalmi Millenniumi-kápolnában mutatják majd be –, a szentély eredeti kőlépcsőit felújították. A freskókat nem festik újra, csak tisztítják. Az egyik legkényesebb feladat lesz az önmagában több mint 300 kilós, Szent Mártont ábrázoló rózsaablak cseréje, melyet a XVIII. században helyeztek ide. Ezt később a fővárosi Iparművészeti Múzeumban láthatja a közönség.

 

Fénykúton át a felújított bazilikába - nol.hu

Tegnap nagy nap volt a Pannonhalmi Apátság életében. Újra felszentelték a felújításon átesett Bazilikát. Valamit nagyon jól csinálnak Szent Márton hegyén, hihetetlen fejlesztés zajlik a szemünk előtt, fantasztikus beruházások valósulnak meg. Van ott minden, ami a turizmust, az egyetemes és szakrális értékek megőrzését, bemutatását és továbbadását szolgálja. Az ottani bencések megint csak tanítják a környéket, mint annyi évszázadon keresztül, és több előremutató tevékenységgel példát adnak. Igaz, óriási mértékű uniós támogatások árán. Ennek a megújulásnak a része a szakrális tér, a Bazilika átalakítása.

Már a megyei lapban is sokat olvastam a munkálatokról. Egy apró – vagy nem is olyan apró - részlet azonban megindította bennem az un. református vezérhangyát. Ez pedig nem volt más, mint a szószék eltávolítása a Bazilikából. Jó, azért ki nem dobták, de feladatától fosztottan egy bemutatásra szolgáló kiállítási darab lett belőle a Millenniumi-kápolnában. Több helyen is hangsúlyozzák, hogy ez a szószék 19. századi Storno Ferenc vezette átalakításkor került a templomba, mely eredendően nem Bazilikának, hanem a szerzetesközösséget szolgáló szakrális térnek épült. Alapos elemzést kapunk arról, hogy melyik változtatás miért történt, hogyan töltheti be most jobban az épület a funkcióját.

El Camino forever

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálható.... A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.

Szent Jakab-út - wikipédia

 

Előző írásomban az Isten gondviselésének megtapasztalásairól írtam Hadd egészítsem ki még néhány adalékkal, valamint néhány szösszenettel, amit érdemesnek, érdekesnek tartok megosztásra.

Isten a Caminon

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk....A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi.

Szent Jakab-út - wikipédia

Sokan sokféleképpen keresik az Istent. Sokan kötik Őt szent helyekhez, tárgyakhoz, felszentelt személyekhez, nagy, jelentőségteljes eseményekhez, földindulásokhoz, égzengésekhez. Mint említettem az 1. részben, sokat olvastam indulás előtt a témában. Különösen izgatott a leírásokban egyes misztikus élmények megosztása. Vajon nekem lesz részem ilyenben, nekem a földhözragadt nagy szkeptikusnak?! Nem vagyok hajlamos az elragadtatásra. Amikor hazajöttem, barátnőim egyszerre erre kérdeztek rá: „No, volt látomásod?” „Ó többször is! –mondtam – „Álmodtam hatalmas szendvicsekről, reggeli lustálkodásról, meg hasonló földhözragadt dolgokról!” De félre a tréfát, egy szakaszt nem felejtek el soha az útból. Cacabelos felé mentünk, hatalmas szőlőhegyeken föl-le. Éppen leszakadoztunk egymástól, ki-ki a saját tempójában. Menet közben énekelni kezdtem. „Mindig velem, Uram, mindig velem… How Great Thou Art… Amazing Grace… stb. Jött minden, aminek olyan ritmusa van, amire lehet menetelni, és a lábaim egyszerre önálló életre keltek. Nem éreztem se fájdalmat, se fáradságot. Szinte repültem.Kiléptem az időből is. Egyszer csak egy szörnyű gondolat hasított belém: olyan könnyen lépkedem, nem hagytam ott a legutóbbi helyen a hátizsákom? Elfelejteni 9 kg-t?! Oda kellett kapnom a vállamhoz, rajtam vannak a pántok? Ott voltak. Hátamon volt a zsák. Hihetetlen, de lehet így menni előre, kicsit kilépve a fizikai világból. Ez egyszer adatott meg a 12 nap során. De felejthetetlen marad.

Mégsem individualista El Camino

A Szent Jakab-út, gyakran spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino-nak is nevezik, ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt s a maival ellenkező irányban járták be a zarándokok. A mai út Spanyolország Galicia tartományának fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Compostelába nemcsak egy kiindulópontból lehet eljutni, viszont az út fő része azonos. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk. Az út mentén a bencések kórházakat és rendházakat építettek.

Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A középkortól kezdve, mikor a Szentföldre menő zarándoklatok ellehetetlenültek, a Camino szerepe felértékelődött. A legenda szerint Szent Jakab holttestét hajón hozták Jeruzsálemből Észak-Spanyolországba. Itt eltemették azon a helyen, ahol most Santiago de Compostela található.

Szent Jakab-út - wikipédia

Talán ősz volt, mikor beszélgettem egy volt osztálytársammal, aki elmondta, fejébe vette, hogy az idei nyáron el kéne menni Spanyolországba a híres El Caminora. Rám gondolt útitársként, és talán kihirdethetnénk a gyülekezetben is, hátha van érdeklődés. Érdeklődés volt is bőven, de mire a repülőjegy foglalásra került a sor, addigra összesen +1 főt nyertünk magunk mellé. 3 nő, 3 élethelyzet: egy özvegy, egy elvált és egy szingli. Két friss negyvenes és egy hatvanas.

Mire idáig jutottunk, én már minden létező könyvet, internetes oldalt átolvastam a témában, és belelkesedtem, bőszen tervezgettem. Megbeszéltük, hogy az egész útra (760 km) sem időnk, sem pénzünk, sem bátorságunk sincs, ezért próbáljuk meg az út utolsó részét -a Leon – Santiago szakaszt a maga 325 km-vel - célul tűzni.

Megkérdeztem Tom Cruise-t

Ügyvédje tanácsára kőkeményen ragaszkodik Katie Holmes ahhoz, amiben papíron megegyeztek, még egyetlenegyszer sem enyhült meg - írja a blikk.hu.

Még kislánya kérésére sem, aki pedig biztosan szívesen látná az édesapját személyesen is, de szigorú mamája csak csetelni engedi a világban ide-oda röpködő sztárral.

Csak videón láthatja lányát Tom Cruise  - msn.mainap.hu

 

 

Egy újabb álompár története ér véget. Mondhatnánk, hogy ez már megszokott forgatókönyv Hollywoodban. Sármos színész, bájos színésznő, összejönnek, nagy külsőségekkel összeházasodnak, eltelik egy-két - jelen esetben 5 év- s már jön is a válás. Nem történt ez másként Tom Cruise és Katie Holmes esetében sem. Ami ebben a szappanoperában némi új szint jelent, az a szcientológia szerepe ebben a házasságban. Ennek a ’nem is tudom minek nevezzem’ társaságnak – nem áll rá a klaviatúrám, hogy egyházat írjak - a reklámarca, második embere ugyanis Tom Cruise.

Alice csodaországban

Svájc nemcsak vonzó, de biztonságos úti cél a magyar turisták számára... Svájcban a közlekedés minden fajtája jól szervezett. A svájciak szívesen utaznak vasúttal, amely tiszta, kényelmes és pontos, valamint közvetlen megállója van a zürichi és a genfi repülőtéren is (a budapesti járatok is ide érkeznek). A vasút ugyanakkor különböző kedvezményes akciókat és bérleteket is kínál. A külföldi turisták körében nagyon kedveltek a hegyvidéki kiránduló panoráma-vonatok.

 

A személygépkocsival utazóknak a svájci autópályák használatához (zöld táblával jelölik) kötelező éves autópályajegyet kell vásárolniuk.... A közutak állapota Svájcban rendkívül jó.

Európa: Svájc - konzuli szolgálat.kormány.hu

Utazni jó! Minden úton gyarapodik az ember ismeretekkel, tapasztalatokkal, élményekkel. A mi generációnknak, még inkább a nálamnál fiatalabbaknak, már természetes, hogy felkerekedik, és elindul arra, amerre csak akar, ha a szükséges anyagiakat sikerül előteremteni. De nem volt ez mindig így. Hajdanában még nagy kincs volt a nyugatra szóló útlevél, mert nem volt olyan egyszerű elhagyni a kis szocialista mennyországot. Emlékszem, mikor először került be az útlevélbe a világablak, amely érvényessé tette a világ összes országába, persze a szükséges vízumokat még így is meg kellet szerezni. Emlékszem a 150 dolláros valutakeretre is, mely 3 évre szólt (hivatalosan nem lehetett több nyugati valutát forintért váltani). Aztán ez a korlát is eltűnt.
Az elmúlt napokban sikerült átélnem nemcsak egy csodálatos svájci csavargást, hanem láthattam annak az örömét is, akinek ez az út olyan volt, mint mikor Alice csodaországban járt. Ez a valaki az én 76 éves anyukám.

Ez tényleg zsír!

Az Arizonában élő 33 éves Susanne Eman leghőbb vágya, hogy esküvőjére ő legyen a világ legkövérebb nője, pedig a testsúlya már most is meghaladja a 230 kilót. Susanne naponta körülbelül 30 000 kalóriát eszik meg, hogy minél hamarabb elérje a kitűzött 720 kilogrammos álomsúlyt.

"A világ legkövérebb menyasszonya akarok lenni!" - 720 kg a célja a boldog arának

Nem tartozom azon szerencsések közé, akik bármennyit ehetnek, meg sem látszik rajtuk. Sőt… Tulajdonképpen épp az ellenkezője. Állandó harc és küzdelem a kilókkal. Nem vagyok önsanyargató, mazohista alkat sem, bár akik hallottak a július végi-augusztus eleji El Caminos terveimről, azok ebben nem 100% biztosak. Remélem, hogy a leolvadó kilókért cserébe sok-sok szép emlékkel, megtapasztalással térek majd haza.

Egyszerű (?), de nagyszerű

"Mindez nem csak annyiból áll, hogy kigondoljuk, a meccsen majd alápörgetünk a tizenegyesnek, ezt gyakorolni is kell. Én két évig próbálgattam, tökéletesítgettem a technikát" - mondta két éve az [origo]-nak Antonin Panenka, a vasárnap Pirlóról is látott trükkös tizenegyes feltalálója. Az 1976-os Eb csehszlovák hőse óta - különösen az utóbbi években - sokan alkalmazták már ezt a megoldást, Zidane, Totti és Abreu is sorsdöntő helyzetben vállalta be a trükközést, többen azonban csak magukat alázták az elbénázott próbálkozással, a szombathelyi Tóth Péter például a kaput sem találta el.

Pirlo már Buffont is megszívatta, Neymar égette magát a trükkös tizenegyessel - origo.hu

Házastárs vagy palást

Miért kerül egy református lelkész állásába, ha más vallásúval köt házasságot? Vajon nem lépett túl a 21. század az egyházi törvényeken? Mit üzen az, ha sztárügyvéddel érkezik egy lelkész az egyházi bíróságra? Képmutató, méltánytalan és jogtalan döntések, vagy igazságos ítéletek születnek? Kinek van igaza? 

Kényes kérdés - parokia.hu

Először a mandineren olvastam annak a Szabó püspökkel készült interjúnak a részletét, melyben felmerült a református lelkészek más vallásúakkal – kivéve evangélikus - kötendő házasságának törvényi tilalma. Egy konkrét esetben történt eljárás hozta fel ezt a témát. Onnan kattintottam a Parókiára, ahol a teljes verziót megtaláltam. Be kell vallani, sokféle érzést - még indulatot is mondhatnék- váltott ki belőlem az olvasás. Le kellett higgasztanom magam, hogy próbáljak meg kicsit tárgyilagosabban gondolkodni a kérdésen, ne csak az érzelmeim vezessenek.

Nagykövetségben

Nickelsdorf - Nem csinált túl jó reklámot a magyar munkaerőnek két fiatal honfitársunk Ausztriában: a rendőrség azzal gyanúsítja őket, hogy ellopták a Limp Bizkit együttes egyik gitárját a burgenlandi Nova Rock fesztiválon.

Ellopta a Limp Bizkit gitárját a két magyar - blikk.hu

Lassan az utolsó csengetések is elnémulnak az iskolákban, jön a nyári szünet. Jön egy kis lazítás nemcsak a diákok, hanem a velük foglalkozó oktatók, nevelők számára is. Kell is már nagyon, lemerültek a duracelljeim. Mivel nyáron lazább a beosztás, ekkorra időzítem a szabadságot is. A szabadság számomra egy jó ideje egyenlő az utazással. Legszívesebben, ha megtehetném, bejárnám az egész világot! Bár már eddig is sokfelé megfordultam, újabb és újabb ötletekben soha nincs hiány.A következő 200 évet simán be tudnám osztani :-)  Amikor külföldön vagyok, szeretek információtt gyűjteni nemcsak a helyi dolgokról, de kíváncsi vagyok arra is, hogy mit gondolnak rólunk, magyarokról. Azt már nem is kell külön említeni, hogy mennyire kifinomul az ember hallása külföldön, s az első magyar szóra már fel is kapjuk a fejünket, s keressük, hogy kihez tartozik az ismerős nyelv.

Oldalak