Örökkévaló tetoválás

Végleg törölnie kell Berki Krisztiánt Szabó Zsófinak! Legalábbis gyűrűsujjáról, ahová szerelmük kezdetén a nevét tetováltatta. 

Lézerrel kell leszedni Szabó Zsófi tetoválását - msn.mainap.hu

Olykor belefér az is, hogy az ember belemerüljön a bulvár világába, s némi agyszellőztetésen menjen át. Lehet kicsit ámuldozni és szörnyülködni, hogy micsoda problémája van embereknek. Így akadtam a fenti hírre. 1-2 hónap és az öröknek hitt nagy szerelem véget ért, s most még az utolsó írmagját is igyekszik kiseperni Szabó kisasszony a nagy szerelemnek életéből.

Játszani is engedd

A Mobilis Interaktív Kiállítási Központot 2012. március 14-én ünnepélyes keretek között adták át. A nagyközönség március 15-től látogathatja Győr tudományos játszóházát…Az egyetemi csarnok mellett megépült új intézmény játékos formában kívánja bemutatni mindazt, ami az autógyártással, tágabb értelemben a mozgással kapcsolatos. Az úgynevezett science center háromszintes, 2737 négyzetméteres ívháromszög alapformájú (a Wankel motor dugattyújának formájára emlékeztető) épület, amelyben kiállítási tér, kreatív foglalkoztató, látványlabor, e-olvasó, előadó- és oktatóterek, valamint konferenciaterem kapott helyet.

Mozgásba lendült a Mobilis - gyor.hu

Már előre várom, hogy a keresztfiamat kicsit a kezem közé kapjam. Olyan programlehetőség kínálkozik szűkebb pátriámban, Győrben, amit kár lenne kihagyni: megnyílt a Mobilis központ. 

Betűfaló

Az Index becslése szerint az új Nemzeti alaptanterv közel ötezer oldal kötelező olvasmányt ír elő a középiskolásoknak a 9-12. osztály között. A Magyartanárok Egyesülete szerint ilyen mennyiséget csak rohammunkában lehet leadni a diákoknak, és sokkal jobban megmaradna egy-egy mű a gyerekek fejében, ha harmadannyi lenne a kötelező. A NAT célja, hogy megszerettesse a gyerekekkel az olvasást, de ezt a régies nyelvezetű Jókaival már nem lehet elérni, a diákokhoz közelálló mai, értékes ifjúsági irodalomra viszont nem jut idő az órákon.

Ötezer oldal lesz a kötelező olvasmány - index.hu

Olvasni alapvetően egy fantasztikus folyamat. Belelátni valakinek a gondolataiba, megismerni fantáziavilágát, párbeszédet folytatni gondolati síkon akár tőlünk távol élő, akár korban minket megelőző emberekkel nagy szellemi kaland. Egyike a legnagyszerűbb érzéseknek, amikor úgy lebilincsel egy könyv, hogy nem is tudja letenni az ember. A betű megelevenedik az olvasóban, valamit kivált belőle. Az író-olvasó ember valahol leképezi a Teremtő alkotó munkáját, noha mi nem a semmiből teremtünk. Ha írunk, akkor ott van velünk mindaz, amit addigi életünk során felhalmoztunk ismeretben, szókincsben, világszemléletben, lelkiségben. De ott van ez a teremtési folyamat az olvasás közben is. Hányszor megtapasztaljuk, hogy egy írás önálló életre kell. Mást olvas ki belőle az olvasó, más lehetett esetleg az eredeti szándék. Félre is érthetjük egymást akarva vagy akaratlanul. De milyen jó azt is érezni, hogy valaki pontosan azt fogalmazta meg, amit én magam is érzek.

Meghekkelték a Bibliát?

Magukat a magyar Anonymous tagjainak nevező hekkerek átfogalmazták az Alkotmánybíróság honlapján található alaptörvényt.

Az Anonymous átírta az alaptörvényt - index.hu

Számos informatikai vonatkozású jelentése van:
1. Mesterien programoz.
2. Szoftverhez, informatikai rendszerhez hozzábabrál.
(Belenyúl a kódba, módosít ezt-azt vagy csak sebtében helyreigazít, megbütyköl valamit.)
3. Szoftvert átprogramoz, informatikai rendszert feltör, jogosultsági szinten túl használ. Jellemzően illegális tevékenység, mégis megkülönböztetendő a crackeléstől, mert a hekkelés indíttatása más: általában szakmai bravúr, bizonyítási szándék, ideológiai indíték áll a háttérben...

hekkel - Hogymondom szleng szótár

 

Lefeküdtem aludni, de csak nagy sokára jött az álom. Bár ne jött volna! Egy meghekkelt országban ébredtem fel. Az országot nevében még magyarnak hívták, de ahova csak nyúltam, mindent meghekkeltek. A legszörnyűbb az volt, hogy ez szinte senkinek sem tűnt fel, vagy mindenki úgy tett, mintha nem is venné észre.

Az Oscar-gála margójára

A hétfő hajnali 84. Oscar-díjkiosztó gáláról a The Artist öt díjat vitt haza, köztük a legjobb film, rendezés és férfi főszereplő díját. A legjobb női főszereplő Meryl Streep lett. Martin Scorsese A leleményes Hugója a technikai kategóriákban kapott öt elismerést.

Oscar 2012: A The Artist a legjobb film, Meryl Streep a legjobb színésznő - origo.hu      

Szeretem a jó filmeket, de azért nincs állandó bérelt helyem semelyik moziban. Ha valami igazán felkelti az érdeklődésem, megyek és megnézem, legyen bármilyen műfajú, jöjjön bárhonnan.

Korlátok feszegetése

A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, szellemi teljesítményt fokozó szerek?

 

Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták - origo.hu

 

Furcsa szerzet az ember. Mióta elidegenedett Teremtő Urától, nem találja helyét a világban. Valami önmagának is megmagyarázhatatlan belső, és sokszor hasonszőrű társai által diktált külső kényszer űzi és hajtja, hogy feszegesse létének korlátait mindenféle szempontból. Minél inkább elvesztette a koordináta-rendszerét létezése, annál inkább felerősödött a korlátfeszegetés a lét minden szegmensében.

Szingliként a házasság hetében

Kérdés: Mi ma a legnagyobb kérdés az egyedülálló keresztények számára?

Burge: A keresztény szinglik mindig azt kérdezik, „Hová menjek, hogy találkozzam a megfelelő személlyel?”, de én úgy gondolom, hogy ez téves perspektíva. Én azt hiszem, hogy először neked kell a megfelelő személlyé válnod és azután Isten el fogja küldeni neked a megfelelő társat. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat arról, hogy „Hová menjek, hogy társat találjak?”, arra, hogy „Hogyan válhatok én olyan személlyé, amilyet szeretnék, hogy az Úr küldjön nekem?”-re.
 

 Egyedülálló …és nem keres

 

 

A házasság hetét ünnepeljük, férfi és nő Isten teremtési rendjében adott kapcsolatát, mely áldások színtere lehet. Azt hiszem, hogy amelyik nőben van valamennyi egészséges életösztön, az úgy indul az életnek, hogy férjet és családot szeretne, szeretne kiteljesedni az anyaságban is.
Keresztyén körökben főleg illik ezeken a stációkon végigmenni. Ha nem így alakul az életed, akkor valamit nem jól csináltál. (Amikor beütöttem a szingli és a keresztyén szót együtt a google-ba, a fenti cikk jelent meg.)  Szokás az egyedül élőket leszólni, önzőknek titulálni, akik csak magukkal vannak elfoglalva, akik nem hajlandók áldozatot vállalni, akik karrieristák, éretlen a személyiségük, és sok egyebet mondhatnék még, csak pozitívumot nem igen találnék benne. Gyakran jönnek az övön aluli ütések kis csipkelődésekkel: „Könnyű neked!” „Neked nincs gyereked, te ezt nem érted!” „Te ezt még igazán megcsinálhatod, még ezt is felvállalhatod, idődből úgyis kitelik!”

Temetni jöttem Csurkát, nem dicsérni

Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta.

 

TGM: Csurka István halálára-hvg.hu

Miután hallottam a rádióban a hírt a politikus-drámaíró haláláról eszembe jutott néhány dolog.  Például egy régi Magyar Fórum egyik címlapja, amelyen a BUX Gyula főcím szerepelt, és telitalálatos jóslatnak bizonyult. És voltak olyan írásai „magyar szemmel”, melyek eszméltető tartalmat hordoztak. Felidéződött a múltból néhány jó hangulatú ünnepi nagygyűlés is Budapesten. Nem voltam MIÉP-es, de jó volt ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, együtt gondolkozunk, itt néven neveztek dolgokat, amit máshol nem. És igen, nem csak az értelem számára volt rágódni tovább gondolni való, hanem érzelemi élmény is ért. Meg egy adag kíváncsiság hajtott: miért utálják annyi annyian ezt az embert? Mind fasiszta, nyilas, antiszemita, aki olvassa és hallgatja őt, és gondolkozik azon, amit mond? (Bár nem volt igazán tehetséges szónok, az írás jobban ment neki) Hadd döntsem el én első kézből és nem kommentárok után, hogy mit is gondol, mire hívja  fel a figyelmet! Vagy én is azonnal azzá válok, ha csak megemlítem, hogy hallgattam? Nem gondolom.

Nem csak a szerbeknek

Szerbiában akár munkaszüneti nap is lehetett volna a hétfő, ha Novak Djokovic AusOpen-elsősége és a vízilabda-válogatott Eb-aranyérme után a férfikézilabda-csapat is megnyerte volna az Európa-bajnokságot. Belgrádban vasárnap nagyobb rendőri készültség volt, mint a háború idején, hétfő este a nagy hideg ellenére is százezres tömeget várnak a parlament elé, az ünneplés pedig Djokovic keddi érkezésekor tovább folytatódhat.

Az egész világ cserélne most a szerbekkel - origo.hu

 

A hét végén színházban voltam Pesten. Előbb érkeztünk, így egy közeli kávézóba ültünk be egy forró csokira ill. kávéra. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik hasonlóan ütötték el a várakozás idejét. Bő  ½ óra még volt az előadás kezdetéig, mikor is valaki a szomszédos asztalnál szóba hozta a vízilabda bronzmeccset. Szó szót követett, aztán megint más egy másik asztaltól megjegyezték, hogy 3 góllal vezetnek az olaszok. Tapintani lehetett az elkeseredést. A két asztal között párbeszéd alakult ki, az egyik a másikat vigasztalta: „Tulajdonképpen mindegy, hogy 3. vagy 4. hely, nem oszt, nem szoroz, az olimpiát kell majd megnyerni!” Aztán a pincér is bekapcsolódott a beszélgetésbe. „A Biros lőtt egy hatalmasat, és egy negyed még hátra van. Egyébként lenn van egy kisebb terem, ott megy a TV”- toldotta  meg. 

Elfáradt jövő

Ha megkérdezünk egy jövőkutatót a következő pár év nagy trendjeiről, ugyanazt halljuk, mintha tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt tettük volna fel a kérdést. És nemcsak a jövőkutatók válaszaiból gondolhatnánk azt, hogy egy egész szakma beszélt össze, hanem a tudományos tényekből kiinduló (ún. hard) science fiction-szerzők regényeiben is ugyanaz a pár téma tűnik fel Jamais Cascio jövőkutató szerint.

Már a jövőkutatóknak sem jut eszükbe semmi - Origo.hu

Azt mondják, hogy addig ér valamit az élet, amíg van előttünk valamiféle elképzelés, valami cél, valami vágy, ami hajt bennünket előre, amíg van valami jövőképünk. Ha ez megszűnik, akkor beáll a zavar, a tanácstalanság, csak valamiféle vegetálás van ideig-óráig, aztán megállíthatatlanul jön a leépülés, a megsemmisülés.

Oldalak