Lehet Más a Politika?

Elvesztette az irányt az LMP - az [origo] által megkérdezett képviselők szerint ez okozza a feszültségeket, amelyek miatt a párt több meghatározó figurája háttérbe vonult. A párt küszködik azzal, hogyan viszonyuljon az MSZP-hez, de megosztott abban is, hogy mennyire keménykedhet a kormánnyal. Bár szombaton Schiffer András frakcióvezető is lemondott, posztja a bizonytalanság miatt nem túl kapós

Keménykedők és óvatoskodók harcolnak az LMP-ért - origo.hu

 

Lehet Más a Politika?

Nagy cél tűzött ki a maga zászlójára a párt megalakulásakor. Olyan spontánnak tűnt minden, az újdonság varázsa hatott. Úgy nézett ki, ők maguk lepődtek meg a legjobban, hogy bekerültek a parlamentbe. Aztán a varázs megkopott. Beleszoktak, beletörtek, beilleszkedtek a politika világába. Ma én már nem merném kijelentő formában leírni a párt nevét, sokkal inkább a kérdőjel kívánkozik a mondat végére.

Mindent a maga helyén

Ezt a hitvallást, ezt az egységet hivatott erősíteni a Szent Korona ünnepének kinyilvánítása" - írta Wittner Mária, aki elmondta, azért javasolja január kilencedikét nemzeti ünneppé nyilvánítani, mert "ezen a napon ünnepeljük a Szent Korona ünnepét.

Wittner: január kilencedike a Szent Korona napja - Pécsi Újság.hu

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem furcsa az a szentkorona kultusz, ami egyes körökben dívik, és akár még nemzeti ünnep rangjára is emelkedhet. Bár ízig-vérig magyarnak tartom magam, és mint történelmi tárgyat és szimbólumot fontosnak tartom a koronát, de az az új mítosz, ami kezd köré kiépülni, kezdi feszegetni tűrőképességem határát.

Rosszat szóltál egy politikusra? Fizess!

Átszámítva akár 160 ezer forintos bírságot is fizettetnének azzal, aki szájára vesz egy közéleti szereplőt Szlovákiában.

Oda a fizetés, ha szidod a politikusokat - Hír24

Elképzelem a politikust, aki töri az agyát, hogy mit kéne még törvénybe foglalni. Ne bízzunk semmit a véletlenre, próbáljuk az élet minden szeletét leszabályozni. Különösen is azt, ami saját magunkat  érint. Kár, hogy az élet ennél bonyolultabb! Nem lehet mindenre gondolni.

Oldalak