A közösségi oldalak és fejlesztők már évek óta küzdenek a platformjaikon terjedő online propaganda ellen, főleg az Iszlám Állammal (ISIS) szemben nagy a harc. A Wall Street Journal nemrég felhívta a figyelmet arra, hogy a terrorszervezet már a fiatalok körében rendkívül népszerű TikTok nevű videószolgáltatáson keresztül is aktívan tevékenykedik. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a TikTok tavaly a harmadik legtöbbször telepített alkalmazás volt az amerikai felhasználók közt.

Új irányból támad a terroristák propagandája - 24.hu

Úgy emlékszem, az elmúlt tanév utolsó hónapjaiban, a hittan órák közötti szünetben, az iskola aulájában láttam néhány felsős lányt, akik telefonjukat kicsit eltartva maguktól, táncoltak és énekeltek – volna -, de csak tátogtak, hang nélkül. Biztosan egy újabb őrület, gondoltam magamban. Majd lecseng ez is, mint az összes többi. Nem kell vele foglalkozni. Bár nem nagyon értettem, mi értelme van annak, amit csinálnak, de rájuk hagytam. Hozzám hasonlóan legyint még nagyon sok szülő, nagyszülő, felnőtt, amikor azt látja, mivel is tölti idejét a fiatalabb generáció.

TikTok –ez a neve az alkalmazásnak, amelyet az általam is látott tinédzserek használnak. 15 másodperces videók készítéséből és megosztásából áll. Ihletői a tátikázó tinik voltak, akik viccesen vagy komolyan szeretnek dalokra tátogni. Az applikáció azt mondja magáról, hogy „az időnek az a része, amelyben nem kell jól viselkedni.” Alkotói soha nem gondolták volna, hogy képtelen ötletüknek óriási sikere lesz. Ma a harmadik leggyakrabban letöltött alkalmazás a TikTok. Indiában, Amerikában és Törökországban a legnépszerűbb, de bejárta már az egész világot.

Ha valami nagyon népszerű, ha nagyon trendi, menő, modern, ha segítségével a fiatalabb korosztályt is meg lehet szólítani, akiknek a gondolkodása még nagyon befolyásolható, akkor az nagyon alkalmassá válik a legkülönfélébb üzenetek közvetítésére. Segítségével tömegeket lehet elérni, amelyből ha csak néhány százaléknyi lesz is fogékony mindannak a befogadására, amit eléjük tárnak, már az is óriási siker.

Az Iszlám Állam propagandistái gyorsan felismerték a TikTok – és a többi internetes közösségi oldal – által biztosított lehetőséget. Több, néhány másodperces videó készült el és került fel az alkalmazásra, melyek brutális módon mutatnak be a terrorszervezet által elkövetett kínzásokat és kivégzéseket. Az Iszlám Állam – önmagát hirdetve és bemutatva – próbál így is követőkre találni, híveket toborozni. „A dolgot e mellett igen csak gyomorforgatóvá teszi, hogy ezeket a videókat rendszerint szivárványos, konfettis, szívecskés filterekkel látták el” – írja egy hírportál.

Az alkalmazásnak az elmúlt hónapokban már sok vitatott ügye volt. Az Iszlám Állam nézeteinek terjesztése és népszerűsítése mellett vádolták már azzal is, hogy a pornográfiát népszerűsíti a gyermekek körében. E miatt Indiában egy bíróság rövid időre be is tiltotta az applikációt.

Vajon számunkra mitől és miért lehet érdekes egy olyan hír, ami egy, a fiatalok körében népszerű időtöltésről szól?

Először is azért, mert nekünk, felnőtteknek sokszor fogalmunk sincs arról, pontosan mit is csinálnak gyermekeink, fiataljaink. Legtöbbször késve jut el hozzánk egy-egy információ. Le vagyunk maradva. Mivel nem tudjuk, mi az, ami annyira leköti és foglalkoztatja őket, így nem gondolunk a rájuk ezen a módon leselkedő veszélyekre sem. Eszünkbe sem jut, hogy miközben kattintgatnak a rövid videók között, egyszer csak valami hihetetlenül erőszakos tartalommal szembesülnek. Váratlanul, felkészületlenül éri őket és talán annyira leblokkolnak, hogy nem tudják, hogyan szabaduljanak tőle. Végignézik. Utána pedig egymagukban vagy kortársaival megbeszélve próbálják meg feldolgozni, mit is láttak.

Másodszor pedig az jutott eszembe, hogy mi, keresztyének miért nem gondolunk arra, hogy megjelenjünk azokon az oldalakon, fórumokon, alkalmazásokban, amelyek sokak által használtak, keresettek, népszerűek? Mi miért nem tanítjuk, fogalmazzuk meg gyakrabban mit és miért hiszünk -  ezen eszközök felhasználásával? Vajon nem lenne ütős, ha a sok erőszakra, agresszióra buzdító tartalom mellett és ellen megjelenne az, amit mi képviselünk?

 

Hozzászólások