Képekbe rejtett üzenet

Balog István elkészítette olyan bibliai történetek, személyek és helyszínek logóit, amelyekhez egyenként üzeneteket is fűzött. A református kántor Facebookján azt írta, hogy már nagyon régóta szerette volna megvalósítani kreatív projektjét, és most végre Mátészalkán kiállítás is nyílt zseniális betűiből. Balog Istvánnak nem csak a gyönyörködtetés a célja. Mint a hvg.hu-nak fogalmaz: szeretné, "ha a Bibliai Logók projekt egésze Isten dicsőségét szolgálná. Kicsit közelebb hozni/vonzani az embereket."

Elképesztő, hogy mit művelt ez a református kántor a bibliai nevekkel! - hvg.hu

Isteni sugallatra készültek – vallja Balog István, a huszonöt éves kárpátaljai fiatalember, aki néhány héttel ezelőtt elkezdte közzétenni „Bibliai logók” névre hallgató munkáit az interneten. Az ötletes ábrák gyűjteményét sokan megosztották ismerőseikkel, barátaikkal a legnagyobb közösségi oldalon. Alkotójuk kérdésünkre elmondta: akkor nyert ihletet, amikor megismerkedett a logókészítés alapszabályaival. „Különösen az a meghatározás fogott meg, miszerint a logó fő célja, hogy üzenetet közvetítsen. Ez volt az a pillanat, amikor elindult minden. Tudom, hogy ezt a feladatot Isten bízta rám, és megadta a talentumot és a célt is hozzá” – magyarázta.

Egy ábra, egy üzenet - parokia.hu

 

Néhány héttel ezelőtt már írtam egyszer olyan témáról, amely azért keltette fel az érdeklődésemet, mert egymás után többször is találkoztam vele. Mintha több oldalról ért volna el és hirtelen azt éreztem: már körül is vagyok véve, nem menekülhetek, foglalkoznom kell vele (nem mintha ez nehezemre esett volna).

Most megint csak egy olyan hír van előttünk, amellyel lépten-nyomon találkoztam. Mintha hirtelen feltűnt volna a semmiből. Felkapottá vált és ismerőseim véleménye szerint is érdemes arra, hogy minél többen tudjanak róla.

Áldás vagy átok

Varga Zsolt története úgy indult alig egy évvel ezelőtt, mint egy mesebeli történet: kevéske pénzéből egyetlen Skandináv lottószelvényt vett, amivel 47 millió forintot nyert. Ami viszont utána történt vele, inkább szomorúan valóságos. Mára egy forint nélkül, törött lábbal, tolókocsiban várja sorsa újbóli jobbra fordulását a taszári vegyesbolt előtt.

Csillagtakaró jutott a multimilliomos lottónyertesnek - sonline.hu

Rajtam kívül talán mások is szeretnek álmodozni. Szabadon engedni a fantáziánkat és elképzelni, mi lenne ha… És álmainkban bármi megtörténhet. Olyasmi, aminek a megvalósulására tulajdonképpen nincs esély, de legalább a gondolattal eljátszottunk és olyasmi is, aminek a valóra válására van némi esély.

Mi lenne, ha egyszer csak egy nagyobb összeg hullana az ölembe? Mi mindent tudnék kezdeni vele? Meglehetősen sokszor hallottam embereket arról álmodozni, hogy mit tennének, ha nyernének a lottón. Vagy valamilyen szerencsejátékon. Minden gondom eltűnne, mondták sokan. Anyagi biztonságot tudnék teremteni magamnak és talán még azoknak is, akik fontosak nekem. Körbeutaznám a világot. Sőt, gyülekezethez közelebb állók még arra is ígéretet tettek, hogy a nyereményből felújítanák a templomot.

Valahogy közös ezekben a tervekben, hogy csak azzal számolnak, mire mennyit költenének. Milyen célra mekkora összeget adnának ki, pedig előre sejthető, hogy ha csak adunk, akkor előbb-utóbb nem marad semmi.

Ezer lámpás

Az eltűnt gyermekek világnapja május 25., ehhez kapcsolódóan vasárnap nyolcadik alkalommal rendezik meg az Ezer lámpás éjszakája programsorozatot. A kampányban tíz város vesz részt, jótékonysági koncertekkel, családi és gyerekprogramokkal, valamint bűnmegelőzési tanácsadással hívják fel a figyelmet a csellengés veszélyeire.

Ma van az eltűnt gyermekek világnapja - ridikul.hu

Most  ugyanezt  a  biztonságos  burkot  kell  létrehoznom  a  családban,  hogy ugyanazt  a  védelmet  érezzék,  hiszen  ők még most is védtelenek. Ehhez azonban az  kell,  hogy  energiát  és  időt  fektessek ebbe a munkába. Itt nem csak percekről beszélek, hanem órákról, sőt, egy egészéletről. Mint szülőknek, a legfontosabb kötelezettségünk az életben az, hogy igenis ott legyünk a gyermekeink számára, és segítsük őket, hiszen az élet sokszor nagyon kegyetlen tud lenni.

Interjú Gubás Gabival - ezerlampasejszakaja.hu

Ha 2018-at a család évének nevezzük, akkor májust nyugodtan hívhatjuk a család hónapjának. Az első és az utolsó vasárnap – amikor fokozottan figyelünk az édesanyákra illetve a gyermekekre -, nagyon szépen körbe öleli a hónapot. Egyúttal erősítheti annak igazságát, hogy családban lenni, családként élni jó. Jó szülőnek lenni és élvezni ennek az állapotnak az ajándékait és áldásait és jó gyermeknek is lenni, hiszen védelemben, biztonságban lehet felnőtté cseperedni. Gubás Gabi színésznő fogalmazza ezt meg nagyon szépen a vele készült interjúban: „…amikor várandós voltam, a hasamban volt az a burok, amiben biztonságban fejlődhettek a gyerekeim. Most ugyanezt a biztonságos burkot kell létrehoznom a családban, hogy ugyanazt a védelmet érezzék, hiszen ők még most is védtelenek.”

Lehetne még hosszan idézni a gyönyörű megfogalmazásokat, amelyek mind arról szólnak, hogyan tud valaki szülőként úgy gyermeke felé fordulni, hogy az úgy érezze: vele, nála van a legjobb helyen, szereti, védi őt, gondoskodik róla. Lehetne meseszép családi fotókat mutatni, amelyekből árad a harmónia és amelyek láttán a barátok, rokonok elmorzsolnak egy-egy könnycseppet a szemük sarkában. Lehetne úgy beszélni a családról, mint arról a legalapvetőbb közösségi formáról, ahol reményeink szerint még minden rendben van. Lehetne idealizált képet mutatni.

Van azonban egy májusi nap – május 25. -, amelyet az eltűnt gyermekek világnapjának hívnak. Még Ronald Reagen amerikai elnök kezdeményezte 1983-ban, hogy legyen egy olyan nemzetközi emléknap, amikor az eltűnt gyermekekre emlékeznek.

A fiú és a szurikáta

Nem tudom, hogy minek tudható be a tragédia, a szabályok semmibevételének, a nekem mindent lehet viselkedésnek, a kivagyiságnak, nem tudom…

Elpusztult a Kecskeméti Vadaskert vemhes szurikátája, miután egy iskolás fiú a földhöz csapta - hvg.hu

A kis herceg óta tudjuk, hogy ember és állat között különleges kapcsolat alakulhat ki. Mondhatni baráti viszony. Ehhez azonban szükséges az apró lépésenként való közeledés, a bizalom kiépítése és fenntartása és a felelősség az iránt az élőlény iránt, amit az ember ilyen módon megszelídít.

A Kecskeméti Vadasparkban valami hasonló kapcsolat alakulhatott ki az egyik „lakó”: Zara, a kis szurikáta és a park igazgatója között. Zara, ez a kis, első látásra valóban ölelgetni és simogatni való kis állat Budapestről érkezett Kecskemétre. Megindító, érzelmekre ható, ahogyan az élete kezdődött a mi szurikátánknak: anyja nem gondozta, ezért fogadták be Kecskeméten. Annyira hozzászokott az emberi közelséghez, hogy az igazgató irodájában lakott, összebarátkozott azonban nemcsak vele, hanem annak spánieljével is, majd kapott egy kifutót a vadaskertben, később pedig egy párt is.

Milyen szép is lenne ezután arról hallani, hogy kiteljesedett az élete Zarának, hogy a park látogatói is örömüket lelték benne. Milyen felemelő lenne arról hallani, hogy a parkba látogató iskolások közül az egyik fiú megérzett valamit abból, hogy mindazt, ami velünk együtt osztozik a teremtett létben, tisztelni kell, óvni és vigyázni rá. Hogy benne is kialakultak a felelősségteljes viselkedés alapjai és azzal szembesült, hogy minden élet törékeny és véges, ezért nem mindegy, mit és hogyan teszünk.

Életjel

Ezután az orvosok azt mondták, Trenton „soha többé nem lesz normális”. Az orvosok közölték a szülőkkel, hogy fiuk már nem fog felépülni, szervei azonban öt, átültetésre váró gyereket menthetnének meg. Ekkor a szülők aláírták a szervadományozásról szóló papírokat. „Igent mondtunk, ami Trenton életben tartását is jelentette, hogy az átültetésekig tisztán tartsák a szerveket. Másnapra előjegyezték egy utolsó agyi vizsgálatra, melynek célja a halál megállapítása, ekkor azonban életjeleket mutatott, így törölték a tesztet” – mondta az anya.

Egy nappal ezelőtt ébredt fel a kómából egy amerikai tinédzser, hogy lekapcsolták volna a gépekről - mandiner.hu

Hihetetlen, megdöbbentő, csodálatos. Ezek a jelzők juthatnak eszünkbe, amikor arról olvasunk, hogy egy 13 éves amerikai fiú, Trenton McKinley felébredt a kómából. Ritkán történik ez meg. És amikor mégis, az egész világot bejárja a hír.

Nem véletlenül. Mert ha van reménytelen helyzet, akkor egy kóma az. Minél tovább tart, annál kisebb az esélye a változásnak. Ahogyan múlnak a napok egymás után, egyre kevesebben maradnak a beteg környezetében, akik még bíznak.

De hogyan is lehetne életben tartani a reményt, amikor minden arról a mozdulatlanságról beszél, amit ez az állapot hoz magával? Amikor a hozzátartozók bemennek szerettükhöz, nap mint nap ugyanazzal szembesülnek. Nem látnak és hallanak mást, csak az életfunkciókat fenntartó gépek zaját, különösen, ha súlyosabb esetről van szó. Esetleg egy-egy önkéntelen mozdulatot, rándulást, amelybe az elején még próbálnak belekapaszkodni és jelentőséget tulajdonítani nekik, később azonban már ezek is belesimulnak a megszokottba.

Szegény Európa!

Az európai posztkeresztény kor elkeserít minket. Gondoljunk csak bele, keresztény misszionáriusaink főként Európából érkeztek: holland, ír, angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál misszionáriusok. Egészen megdöbbent minket, hogy ma pedig olyan dolgokat hallunk keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben vannak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekünk.

Palmer-Buckle ghánai érsek: A keresztény Európa elárulja a kereszténnyé lett Afrikát! - magyarkurir.hu

 

Van az úgy, hogy az ember többször találkozik ugyanazzal a hírrel. Mert megosztják az ismerősök vagy idéznek belőle egy beszélgetés során. Egy-egy mondatát, részletét említi valaki. Én így jártam azzal az interjúval, amelyet Charles Palmer-Buckle ghánai érsekkel készítettek, amikor Magyarországon járt. Ez még április közepén történt, nem mondhatjuk tehát, hogy friss hír lenne. Ráadásul, a már említett többszöri megosztás és a különböző fórumokon való beszélgetés miatt  azt érezhetjük talán, hogy egyrészt elveszítette aktualitását, másrészt pedig sokan sok mindent mondtak róla és vele kapcsolatban. Mindenki elolvashatja saját maga is a beszélgetés szövegét és érteni fogja, amiről ez az afrikai egyházi elöljáró beszél.

Én egy dolgot sajnálok, de azt nagyon: hogy csak írott formában van előttünk mindaz, amit Palmer-Buckle érsek mondott. Pedig szeretném látni az arcát, miközben beszél, látni a mozdulatokat, amelyeket tesz, legfőképpen pedig érezni azt a lendületet, frissességet és erőt, amely árad belőle.

A hősök köztünk élnek

A pégomas-i városvezetés úgy döntött, a nemsokára átadásra kerülő új iskolát Beltrame-ról nevezik el, hogy „tisztelettel adózzanak egy nemzeti hős előtt, és inspirálják a fiatalságot”.

A szülők ugyanakkor arra kérik az illetékeseket, hogy változtassák meg tervüket, attól félnek ugyanis, hogy a Beltrame nevét viselő intézmény egy esetleges terrormerénylet célpontjává válhat. Elismerik Beltrame hősiességét, ugyanakkor leszögezik: nyugtalanító a döntés, a 10-14 éves gyerekeknek joguk van arra, hogy ne ilyen teherrel a vállukon tanuljanak.

A hős francia csendőrről neveznének el egy új iskolát, a szülők tiltakoznak - mandiner.hu

Franciaország dél-keleti részén, Pegomas városában egy új iskola Arnaud Beltrame-ról kapná a nevét. Ő az a francia csendőr, aki március 23-án, amikor egy terrorista ámokfutása során végül egy szupermarketben ejtett túszokat, példát mutatott arról, mit jelent valaki másért cselekedni. Önként vállalta, hogy helyet cserél az utolsó tússzal. Vállalta, hogy egyedül marad bent a túszejtővel. Vállalta, hogy ő majd rajta tölti ki minden indulatát, gyűlöletét, haragját. Vállalta a sebesülés kockázatát. Sőt, vállalta a legrosszabb lehetőséget is: a halált.

Egyértelmű, hogy hősként viselkedett. Életét adta azért, hogy valaki más életben maradhasson. Éles ellentétben állt cselekedete mindazzal, amit a támadó képviselt, aki célja elérése érdekében - hogy bocsássanak szabadon egy elítélt terroristát -, kész volt elvenni mások életét.

Arnaud Beltrame csendőr húsvét előtt egy héttel halt meg. Többeknek eszébe jutott a hírt hallva mindaz, amit Jézus búcsúbeszédében mondott: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.” (Jn 15:13.)

Lenni valakinek

A férjem nagyon jól megfogalmazta: azóta úgy érezzük, mintha belekerültünk volna az evangéliumba: eddig hallottunk róla, olvastuk, de nem voltunk a részesei. Zsolt által mi részesei lettünk ennek, élővé vált a hitünk. Mi is meg tudtuk változtatni egy ember életét, pedig ugyanott van, ugyanabban a zárkában, de a lelkében más van. Egy új családra lelt, emberekre, akik gondolnak rá, akik imáikban hordozzák őt. És rálelt Istenre, aki szereti őt.

A BÖRTÖN ABLAKÁBA IS BESÜT A NAP – ÍGY KAP REMÉNYT EGY TÉNYLEGES ÉLETFOGYTIGLANRA ÍTÉLT - 777.blog.hu

Olyan világban élünk, amelyben az a feltűnő, meghökkentő, az átlagostól eltérő, ha a postaládánkban találunk egy olyan levelet, amelyet nem hivatalos szerv küldött. Megdöbbenésünk tovább fokozódhat, ha ráadásul egy kézzel írott levelet találunk.

Jó néhány évvel ezelőtt történt már, hogy engem ilyen meglepetés ért. A távoli Amerikából érkezett a levél, ottani testvérgyülekezetünk lelkésze írta, aki még csak pár hónapja volt új szolgálati helyén és szeretett volna bemutatkozni nekem. Egészen különös érzés volt kezembe venni a levélpapírra írt szöveget. Hogy mit üzent nekem mindez?

Arról beszélt, hogy valakinek fontos volt annyira, hogy felvegye velem a kapcsolatot, hogy nem sajnálta sem az idejét, sem az erejét. Elképzeltem – persze nem biztos, hogy így történt -, ahogyan elment a boltba kiválasztani a papírt és a borítékot, leült íróasztalához, elővette a tollat és írta lendületesen a sorokat, majd a boríték lezárása után még a postahivatalt is útjába ejtette. Még inkább megmelengette azután a szívemet az a gondolat, hogy valakinek én magam voltam fontos, engem tisztelt meg azzal, hogy nem csak úgy rám írt vagy üzenetet küldött.

Hogyan mondjam el?

Mi mindannyian kaptunk egy üzenetet, valami fontos hírt, és most már az a kérdés, hogy ezzel mit tudunk kezdeni. Az üzenet átadása a mai kommunikáció fő kérdése. Hogyan lehet úgy megfogalmazni azt, amit el akarunk mondani, hogy a másik ember tényleg meg is értse? Most egy kommunikációs szakembert hallhatunk, akitől azt kérdeztem, vajon hogyan kellene az egyháznak kommunikálnia üzenetét? Tóth Tamás Gábort, a Piliscsabai Református Egyházközség gondnokát hallhatják.

Református Félóra - tebennedbiztunk.hu

Lelkészként a vasárnapi igehirdetésekre és más alkalmakra való készülésem közben is ott forog gondolataim között a kérdés: hogyan mondjam el? Az üzenetet, ami megszólított engem, miközben az igére figyeltem és amiről hiszem, hogy azokat is szeretné megszólítani, akikhez beszélek. De hogyan mondjam el? Úgy, hogy értsék, hogy elérje őket, hogy átéljék azt a csodát: itt most rólam van szó, nekem fontos az, amiről hallok, megszólított emberré váltam.

Miközben számtalan lelkész keresi a választ erre a kérdésre, jól esik arról hallani, hogy vannak olyan nem lelkészek, akik próbálnak segítséget nyújtani abban a tépelődésben és vívódásban, ami a prédikációra való készülődés kihagyhatatlan része. Milyen jó, hogy vannak, lehetnek olyan gyülekezeti tagok, szolgáló társak, akik azokkal a meglátásokkal, tapasztalatokkal, élményekkel, amelyekkel rendelkeznek világi hivatásuk gyakorlása okán, arra késztetnek bennünket, hogy merjünk másként szólni, mint amihez hozzászoktunk és ami bevett gyakorlatunk, legyen bátorságunk új módszereket, ötleteket kipróbálni.

A Kossuth Rádió Református Félóra című műsorában hangzott el egy beszélgetés Tóth Tamás Gáborral, aki elsősorban kommunikációs szakember és nem másodsorban a Piliscsabai Református Egyházközség gondnoka. Hogy miért olyan fontos úgy szólni, hogy az eljusson mindazokhoz, akik tagjai az aktuális gyülekezetnek? Mert vannak olyan alkalmak minden gyülekezetben, ahol nemcsak a szokásos, minden vasárnap rendszeresen templomba járó tagok vannak jelen, hanem olyanok is, akik valami miatt – akár keresztelés, akár temetés után -, de eljöttek és jelen vannak. Az ő esetükben a legnagyobb kérdés, hogy eljönnek-e még egyszer? Kapnak-e olyasmit, ami miatt vágyakozni fognak újból?

Ilyenek lennénk?

Elmesélem, milyen élményem volt egy ízben a templomban, református istentiszteleten. Szeretek amúgy református istentiszteletre járni; mondják, hogy régiek az énekek, nyikorognak a padok, öregségszaga van az egésznek, de ez nem mindig igaz, és amikor de, akkor szeretem a régi énekeket, a nyikorgó padokat és az öregségszagot. És szeretem hallgatni Isten Igéjét, ha szépen magyarázzák.

Balavány: Melyik pártnak kampányolna Jézus? - hvg.hu

 

Kíváncsi lennék arra – bár a cikket olvasva azért van némi fogalmam arról -, hogy Balavány György hogyan válaszolna a címben feltett kérdésre. Melyik pártnak kampányolna Jézus? Egyértelmű, hogy nem annak, amelyiknek Balavány úr szerint a református lelkészek kampányolnak. Mert mi, ugye kampányolunk. Ráadásul a prédikációinkban.

Legalábbis ezt a következtetést vonta le a szerző két istentisztelet után. Elment egy ízben templomba, református istentiszteletre, amelyre amúgy szeret járni. Minden rendben is volt a prédikációval egészen addig a pontig, amíg a lelkész el nem jutott az applikációig, vagyis az ige üzenetét szemléltette úgy, hogy közben szem előtt tartotta: kikhez és milyen pillanatban szól. Dániel és barátai történetén keresztül, akik nem hajtottak fejet a hatalmas bálványszobor előtt, beszélt korunk hatalmasságairól, bálványairól és az előttük való arcra esés kísértéséről. Balavány úrnak azonban nem esett jól, hogy a lelkész – szerinte – nemcsak szépen magyarázta az igét, ami miatt ő a templomba jött, hanem aktualizált, ezen keresztül pedig szembesített, kérdéseket vetett fel, gondolatokat indított el. Vagyis a hallgatóságot éppen abból a kényelmes állapotából próbálta kimozdítani, amelybe az sokszor belesüpped az igehirdetés során. Hát nem kényelmes és egyszerű ülni és hallgatni a szép szavakat, amelyek simogatják a lelkünket? Csak közben azt érezzük, mintha nem is lenne közöm ahhoz, amiről beszélnek.

Oldalak