A köznevelésért felelős államtitkár szerint nagy öröm, hogy már mintegy negyven köznevelési intézmény tartozik az egyház fenntartásába. Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás és iskolás korban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült – jelentette ki Hoffmann Rózsa az egri főegyházmegyei tanévnyitón az egri bazilikában kedden.

kereszteny.mandiner.hu - Hoffmann Rózsa évnyitója

 

Szívem szerint még egyet is értenék Hoffmann Rózsa államtitkár asszonnyal, ha lenne szíves megmagyarázni, mit is ért keresztény/keresztyén nevelés alatt. Mert tényleg, szívemből örülök annak, hogy szeptembertől az első és az ötödik évfolyamon elindul az órarendbe foglalt, immár nem a néptánccal és a gyöngyfűző szakkörrel vetélkedő hittanoktatás. Nagyszerű, hogy többen választották a hittant az erkölcstannál, és az is reménységgel tölt el, hogy az egyházi iskolák száma az elmúlt három évben megnövekedett: a kérdés csak az, vajon képesek-e a keresztény/keresztyén felekezetek mindezeket a kereteket tartalommal is megtölteni? Mert ha nem, akkor vissza az egész, állítsuk magunkat újra bozótharcos üzemmódba, hajrá gyöngyfűzők, az újonnan átvett egyházi iskolákat pedig adjuk vissza, a régieket pedig bontsuk le, hintsük be sóval. Egy olyan keresztény nevelésre ugyanis, amely tartalom nélküli, az égvilágon semmi szükség. 

Íme a keresztény nevelés keretei: órarendben lévő, végső soron a többi tanórával egyenértékű hittanoktatás az állami iskolákban; önkormányzattól átvett, újdonsült egyházi iskolák; a rendszerváltozás után újraindult, vagy az elmúlt húsz évben újonnan alakult egyházi oktatási intézmények. Ezen keretek kialakulásával, a történelmi változásokat (rendszerváltozás) kihasználva, a kormányzati szándékot elfogadva, akarva-akaratlanul, nagy lehetőséget kaptunk arra, hogy a fiatal családokhoz közel kerülve megpróbáljuk megszólítani azokat, akik személyes meggyőződésből, vagy hagyományból aligha fognak betalálni a templomba. 

Vajon volt-e értelme iskolát átvenni vagy újat alapítani, van-e értelme az állami iskolákban történő minőségibb jelenlétnek, a szűkös kereteinkből történő anyagi áldozathozatalnak, ha mindeközben nem „profitál” belőlük az egyház, ha az iskolába, óvodába járó gyermekek később nem kerülnek közel az egyházhoz, nem „szocializálódnak be” az egyházi közösségbe, leginkább pedig nem lesznek fogékonyak az Igére, az Élet Szavára? Ez utóbbi a legfontosabb, hiszen nekünk nem adófizető egyháztagokra, istentiszteleten résztvevő látogatókra, egyházias állampolgárokra van szükségünk, sokkal inkább élő hitű, Krisztust követő reformátusokra, akik a mindennapok során megélik és továbbadják a hitüket. Lélek nélküli, tartalom nélküli, „úgynevezett” keresztény oktatással ez nem fog megtörténni. 

Számomra a keresztény/keresztyén nevelés egyenlő a minőséggel. Azért ugyanis nem, vagy legfeljebb nagyon kevesen íratják egyházi, jelen esetben református iskolába a gyermekeiket, mert az egyházi fenntartású. Minden szülő azt szeretné ugyanis, ha gyermeke többet érne el az életben, ha sikeres ember lehetne, ha érvényesülne, ezt pedig az oktatás révén látják megvalósíthatónak. Éppen ezért az egyházat csak hírből ismerő, teljesen egyháziatlan közegben szocializálódott szülő akkor választ egyházi, református iskolát, ha az fel tudja venni a versenyt világi társaival. Ugyanez igaz az egyházon belül lévő, ám mégis minőséget kereső szülőkkel is. Nem is olyan távoli ismerőseim egyértelműen az állami gimnázium mellett döntöttek, mert az elérhető közelségben lévő egyházi gimnáziumok messze nem hozták azt a színvonalat, amit ők elvártak. (Példákat persze ennek ellenkezőjére is bőven találunk.)

A minőség minőségi tanárokat jelent elsősorban, ezzel együtt magában foglalja a versenyképes tudást, tisztességes nevelési-tanulási körülményeket, vagyis mindazokat a dolgokat, melyek vonzóvá tehetik az egyházi intézményt a kívülállók számára.

A keresztény/keresztyén nevelés értékként tekint a gyermekre. Nem az számít, honnan jöttél, kik a szüleid, az számít csupán, hogy Isten csodálatosnak alkotott. Jelenti ez egyrészt a tehetséges, ám rászoruló gyerekek felkarolását, hiszen a múltban gyakran a szegények iskolájaként emlegették a református alma matereket. Jelenti másrészt azt is, hogy bár közösségben gondolkodunk, mégis számon tartjuk az egyént, életét, kudarcait, sikereit. Döbbenetes, hogy ez mekkora hiánycikk a világi iskolákban, sok szülő éppen ezért választja az egyházi intézményt, mert hiszi, hogy ott jobban odafigyelnek csemetéjére. 

A keresztény nevelés határozottan felvállalja a keresztény értékeket, azok képviseletét. Sok iskola követi el azt a hibát, hogy megfelelési kényszerből vagy gyengeségből nem mer elég bátran hitet tenni a keresztény/keresztyén alapelvek mellett. Éppen ezért nem tesz rendet a tanári karon belül, nem várja el a fenntartó egyház iránti tapintatot, toleranciát, sőt, olyan hozzáállást, viselkedést is megenged mind a diákoknak, mind a tanároknak, ami máshol tiltott. (Természetesen nem üldözésről, inkvizícióról beszélek, mielőtt bárki ilyet vizionálna.) Az iskola megmarad „táblacserés” iskolának, ezáltal sok egyháztag csalódik, hiszen mást várt. 

Ám még ennél is súlyosabb probléma, hogy ezeken a helyeken a diák nem fog világos és egyértelmű útmutatást kapni, mi pedig nem tudjuk kihasználni a vele való találkozás nagyszerű lehetőségét.

Tartalom nélkül a keretek feleslegesek. Ám a rombolás helyett inkább mégiscsak azok megtöltésére szavazok: minőséggel, odafigyeléssel, értékeink világos és egyértelmű felmutatásával. 

Hozzászólások