Száraz november

 Három évvel ezelőtt indította el brit mintára a Kék Pont Alapítvány a Száraz November névre keresztelt öngondozó projektet, melynek lényege, hogy a résztvevők egy hónapon keresztül nem fogyasztanak alkoholt.

A nők alkoholfogyasztására koncentrál idén a Száraz November - 444.hu

Ha már október a reformáció hónapja, akkor november a szárazságé, ami esetünkben annyit tesz, hogy a Kék Pont Alapítvány felhívására megfogadjuk: ebben a hónapban nem iszunk alkoholt. Az egymillió alkoholista országában helyénvaló az ilyen kezdeményezés, már csak azért is, hogy ne legyenek még többen: az ún.” mentál-fitness” nem a rendszeres, napi nagy ivókat, a már alkoholizmusba süllyedteket célozza, hanem azokat, akik hetente legalább egyszer vagy többször isznak. A cél pedig nem más, olvashatjuk az Alapítvány facebook oldalán, mint „a mértékletesség erényének és az öngondozás gyakorlatának elmélyítése az alkohol iránti sóvárgásban megtalált tanulságok által.” Továbbá „fontos cél a testi és lelki megújulás, az önismeret fokozása, a vágyak megregulázása, valamint az italozás okozta problémák korai felismerése.” A szervezők idén különösen a nőkre koncentrálnak, őket szeretnék megszólítani. Helyesen teszik!

Miféle diktatúra?

Utóbbi ráadásul az egészség hamis kultuszából fakad, amit a modern világ kicsinyes pedantériája és a véges testi létért remegő materializmusa teremtett meg, a kispolgári attitűdök nyomasztó világuralmának jegyében. Ez az életmód-diktatúra iktat ki mindent – talán a sportot kivéve –, ami a közös jelenlét és időtapasztalat megélését szolgálhatná az atomizálódó társadalmakban. Ilyen az a rituális tömjénfüst, ami jelenlétesítő ereje folytán a tér és idő megbomlott egységének helyreállításában összehozza és átszellemíti a kultuszközösség tagjait. Bármit is gondoljunk hasznáról vagy káráról, be kell ismernünk, hogy az emberi élet azon régióihoz tartozik, melyek kontemplatív jellegüknél fogva megőrizhetnék autonómiájukat a haladás totalitárius őrületével szemben.

Czopf Áron: Lázár tiszteletreméltó tévedése - mandiner.hu

 

Érdeklődéssel olvastam Czopf Áron írását a mandineren Lázár János minapi kijelentésével kapcsolatban, mely a dohányzás teljes körű betiltását indítványozza a 2020 után születettek körében. Értem én, hogy Czopf Áron –írása alapján legalábbis- szeret dohányozni, éppen ezért felháborodott az egykori kancelláriaminiszter javaslatán. Üsse kő, háborodjon fel rajtam is: arra a kijelentésre ragadtatom magam, hogy megtiltanám (sic!) a 2020 után születendőknek a dohányzást és javasolni fogom a miniszterelnöknek, hogy „akik 2020 után születnek, Magyarországon ne vásárolhassanak dohányterméket”.

Oké, nem kell kétségbe esni: az egészből úgysem lesz semmi. Nyilvánvalóan, hiszen az egész javaslat felesleges, tényleg társadalommérnöki, hatása meglehetősen negatív lenne, és kb. annyira komolyan vehető, mint a szóban forgó írás egy-egy érvelése. 

Vigyázz!

Súlyos támadás érte vasárnap este Magyarország egyik legeredményesebb ultrafutóját, Makai Viktóriát. (…)A kedd reggeli bejegyzés szerint a kétgyermekes sportolót az otthonához közel, edzés közben támadta meg egy férfi, majd miután menekülni próbált, támadója megverte, és megpróbálta megerőszakolni. Csak annak köszönheti menekülését, hogy a férje még időben odaért, és a támadó elfutott.

Edzés közben támadt erőszakoló az ultrafutó-bajnoknőre – index.hu

 

Döbbenet. Ez volt az első reakcióm, amikor a Facebook-on Makai Viki bejegyzését olvastam az őt ért vasárnapi támadásról. Döbbenet, egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen mégiscsak előfordulhat, egy ismert futónővel, Budapesten, napjainkban.  Aztán eszembe jutottak azok a hölgyismerőseim, akik futni járnak, és elfogott a félelem és a gyűlölet. Ha őket támadnák meg…

Kárpátalja

Viktor Baloga szerint az ukrán államnak fel kellene vásárolnia az áttelepült kárpátaljai magyarok üresen álló otthonait kelet-ukrajnai menekültek számára, aminek köszönhetően megszűnne Beregszász magyar jellege.

Kárpátaljai politikus: Ukrajnának betelepítéssel kellene megszüntetnie Beregszász magyar jellegét - mandiner.hu

 

A Kárpátaljával kapcsolatos történéseket meglehetősen nehéz kommentálni. Mintha valami rémisztő filmet néznénk, vagy visszarepülnénk a huszadik század gyászos évtizedeibe: idén februárban a kárpátaljai magyarok érdekképviseletét ellátó KMKSZ székházát érte támadás, majd júliusban a nagydobronyi imaház és óvoda lett gyújtogatás, tűz martaléka. Már ez is elképzelhetetlen és megmagyarázhatatlan egy Európai Unióba igyekvő, huszonegyedik századi, normális jogállamban, de hogy valaki titkos felvételeket készítsen egy idegen állam felségterületének számító konzulátuson, ahogyan ott állampolgári esküt tesznek, aztán egy honlapon kárpátaljaiak személyes adatait nyilvánosságra hozzák, majd az ukrán külügyminiszter a titkos felvételekre hivatkozva fenyegesse, végül kitiltsa a magyar konzult – úgy hittük, ennél nincs tovább, nincs lejjebb. Aztán mégis: ahogyan fent is olvashatjuk, a kárpátaljai ukrán képviselő már az etnikai viszonyok megváltoztatásáról, betelepítésekről beszél. Nincs új a nap alatt, láttuk ezt már máshol is az utódállamokban, abban pedig csak reménykedni tudunk, hogy Kárpátalján itt megállnak a magyar kisebbség megfélemlítésében. Vajon mit tehetnek a kárpátaljaiak? És mit tehetünk mi? 

Belénk égett múlt

Már gyerekkoromban vallásos lettem, pedig apám elveszítette a hitét a holokauszt miatt, és megfogadta, hogy többé nem áll a tóra elé. Anyámnak megmaradt a hite, minden pénteken gyertyát gyújtott, és kóser háztartást vezetett. Amikor születtem, természetesen nem metéltek körül, és később, amikor visszatértünk a táborból, a szüleim akkor sem akarták a procedúrát. Én viszont tizenhárom évesen úgy döntöttem, megcsináltatom. Ez ráadásul előfeltétele volt a bar micvónak. Meg azt gondoltam, ha újra előfordul hasonló szörnyűség, akkor én emiatt nem akarok megmenekülni. Vállalni akartam a zsidóságom bármi áron is.

Ismerni a történetünket – alapvető szükségletünk. Kell körénk-mögénk a kontextus, amibe beilleszkedünk, aminek részei vagyunk. Hermann Ildi New Yorkban élő magyar zsidókat keresett fel otthonaikban, hogy meghallgassa, lejegyezze sorsukat és fotókat készítsen róluk. A több szempontból hiánypótló anyag alapötlete a fotós saját, elvesztett lehetőségéből született. Holokauszt túlélő nagymamájának a meg nem kérdezett története adta a lökést, hogy másokét olvashatóvá, láthatóvá tegye. 

Hiányzó történetek - index.hu

 

Úgy hiszem, léteznek olyan történetek, amelyeket nem lehet könnyek nélkül olvasni. Hermann Ildi riportsorozata a New Yorkban élő magyar zsidókról mindenképpen ilyen, minden szörnyűségével, fájdalmával, hitével és hitehagyottságával együtt. Méltó arra, hogy elolvassuk és elgondolkodjunk felette.

Hogyan váljunk?

Az újság úgy tudja, kétmilliárd forint szétosztása a tét.

Elkezdődött Hosszú Katinka 2 milliárdos válópere - index.hu

 

Szerintem ember nincs a földön, aki valamilyen formában ne lenne érintett a válási folyamatban. Vagy ő maga vált el, vagy a szülei, esetleg a családi, baráti körben látta azt a megdöbbentő, fájdalmas folyamatot, amely a válásig vezet. Adódik tehát a kérdés: hogyan váljunk?

Ismétli önmagát 2. rész

Magyarországon sosem volt valódi liberális demokrácia, hiszen évszázadokig királyok kormányozták az országot – írja Heller Ágnes a New York Timesban. A magyar filozófus szerint Európában nem sikerült „marginalizálni” a nemzeti identitást, a modern diktátorok pedig a demokratikus többség segítségével diktátorkodnak.

Orbán zsarnokságáról írt Heller Ágnes a New York Timesban - mandiner.hu

 

Már vártam, hogy a múlt heti „jelentés”, és a hazafias szívvel, kokárdát markolva, zászlót lengetve elkövetett lelkes egyetértés után valahol a fényességes nyugati (értsd: haladó) világban feltűnjön végre egy velünk foglalkozó írás, hiszen tudjuk, hogy efféle írások és az igenre emelkedő kezek bizony összetartoznak, mint a borsó, meg a héja. Elveszejtett választás után aggodalom, aggodalom után újságcikk, riport, tudósítás, unalomig ismételt súlyos jelzők, ránk sütött bélyegek, biztonság kedvéért becsomagolt bőrönd az előszobában – a forgatókönyv mindig ugyanaz, immár évtizedek óta. Nos, a várva várt cikkecske menetrendszerűen meg is érkezett, hová máshova, mint a The New York Times olvasóihoz, Heller Ágnes filozófus klaviatúrájából. 

Ismétli önmagát

A szavazás alkalmat adott volna arra, hogy az úgynevezett baloldal bizonyítsa korszerű patriotizmusát. Nem tette, pontosabban ezúttal se tette, mint ahogy nem tette 2004 decemberében sem. A bevándorlás liberális támogatása mindmáig fontosabb számára, mint a magyar kisebbségek ügye. Amit most cselekedett, az nemcsak politikai hiba, hanem a haza sokadik cserbenhagyása. Egyszerűbben szólva: szégyen.

Szili Katalin: Szégyen - mandiner.hu

 

Nem vagyok politikai újságíró, éppen ezért nem is szeretnék semmiféle politikai konklúziót levonni a kedden történtekből. Megteszik ezt helyettem mások, tollforgatók, heves vagy visszafogottabb érzelmű újságírók, bloggerek, elemzők, véleményformálók, műsorvezetők, kommentelők.  Aki politikai véleményt akar hallani, megerősítést szeretne, vagy kínjában nevetni, van hová fordulnia. 

Bárhol, bármikor

A közlekedési fegyelem megbomlása miatt szigorítja a sebesség-ellenőrzéseket a rendőrség, például nem fogják közzétenni a mérések tervezett helyszínét – jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályvezetője pénteken Budapesten.

Szigorítják a sebességellenőrzéseket – hirado.hu

 

 

 Azt most nem idézném, hogy mit is gondoltam akkor, amikor először meghallottam a hírt, miszerint a rendőrség szigorítja a sebesség-ellenőrzéseket. Merthogy autót vezetőként azt tapasztaltam, hogy a rendőrség eddig is szigorúan vette a sebesség-túllépéseket. Először drasztikusan megemelték a szabálysértési bírságok összegét, aztán fix traffipaxokat (VÉDA) telepítettek. Ráadásul civil autókból eddig is mértek. Most azonban még nagyobb szigor következik, ami azt jelenti, hogy ezentúl nem teszik közzé, hol találkozhatunk a rend éber őreivel. Értem én, ez is egyfajta logika: ha a nagy szigor nem használ, hát szigorítsunk még jobban, hátha! 

Ó kapitány, ó kapitányom!

A katedrán rögtön azt éreztem, hogy végre valóban olyan dolgot csinálok, amivel igazán jót teszek, nemcsak magamnak, hanem talán a világnak is. A tanár ugyanis az az ember, akinek igazán lehetősége van hatni a jövőre. A TEDx előadásomban is erről beszélek, hogy ott ül velem szemben az a diák, aki 20-30 év múlva a házamat építi vagy az országomat vezeti. És nekem csupán a jelenlétemmel lehetőségem van segíteni őt az útján.

A tanárság a legmenőbb szakma a világon! – mandiner.hu

 

Sajnos nem ismerem Joós Andreát, mindenesetre nagyon tetszik az, amit a pedagógiáról, a tanári pályáról, a pedagógus szerepéről vall. Tetszik az elhivatottsága, elkötelezettsége, és bár arról lehet vitatkozni, hogy a pedagógusi pályát át meg átszövő buktatók, az évek, évtizedek során megélt kudarcok mennyire emésztik fel az embert, hogy mennyire lehet tartósan elkötelezett az a pedagógus, aki kemény, nehéz terepen kénytelen hivatását gyakorolni, úgy hiszem, egyet kell értenünk Joós Andreával: csak komoly elhivatottsággal és elszántsággal lehet odaállni a katedrára. Természetesen ez minden munkára, hivatásra igaz, mégis, a tanár, tanító az, aki alapvetően formálja annak az életét, akiből felnőtt ember, szülő, orvos, tanár lesz, aki-ahogyan ő fogalmaz- 20-30 év múlva a hazánkat építi, vagy az országunkat vezeti. 

Oldalak