Megszakad a szív

A román árvaházakban egészen a 90-es évekig rendkívül kegyetlen körülmények uralkodtak, s azóta már többszörösen bebizonyosodott, hogy ha egy gyerek akár egy rövid időt tölt ilyen helyen, az egy életre megváltoztat benne sokmindent, többek között az agyi működést. Ezt a jelenséget vizsgálta Nathan Fox, a Marylandi Egyetem gyermekfejlődési kutatója is.

Halálos közöny: a romániai árvaházak mélyén - www.csaladhalo.hu

 

Személyes emlékekkel kezdem. Számomra megrázó-felrázó történet, még ha ez, a 90-es évekből származó élmény nem is Romániához, hanem magyar árvaházakhoz kötődik.
Segédlelkész voltam, amikor a halasi református gimnázium végzős tanulóival ellátogattunk Garára, és egyéb programok mellett barátainkkal együtt elmentünk a faluszéli fogyatékos bentlakásos otthonba, hogy énekeljünk, és körjátékot játszunk a sérült gyerekekkel, felnőttekkel. Az emlékek azóta titokzatos utakon élnek tovább, és egy nagy közös bugyorból itt-ott zöld csíraként, virágokként élnek tovább. Mit is jelentett akkor a különböző közösségek közös halmaza?

Agresszív emberek, agresszív kultúrák

Fegyvertelen volt az a csecsen férfi, akit atlantai otthonában kihallgatás közben lőtt le egy FBI-ügynök, s aki jól ismerte a bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetőjét, Tamerlan Carnajevet – írja csütörtökön a The Washington Post című amerikai napilap.

A sajtóban korábban megjelent rendőrségi kiszivárogtatások szerint Todasev a kihallgatáskor kést rántott, és megsebesített egy FBI-ügynököt. Voltak olyan értesülések is, hogy megpróbálta megkaparintani az FBI-ügynök fegyverét. Egy tekintélyes amerikai iszlám jogvédő szervezet szerdán felszólította az amerikai igazságügyi minisztériumot, hogy az ügyben független nyomozást folytasson le.

Bostoni robbantás: fegyvertelen férfit lőtt le az FBI - www.mno.hu

 

Az amerikai hírcsatornák vezető hírként számoltak be arról a kihallgatásról és fegyveres incidensről, melynek során az FBI kihallgatta a 27 éves Ibragim Todasevet, aki ismerte a bostoni Maraton véres (őrült) merénylőjét, Tamarlan Carnajevet. Valójában nem “egyszerű” kihallgatásról esik szó a híradásokban, mert a csecsen származású fiatalembert az FBI ügynök kénytelen volt lelőni. Todasev, a több órás kihallgatás végén feldöntötte az asztalt, dulakodni kezdtek, valahonnan előkerült egy kés, végül az ügynök végzett támadójával. A támadó súlyosan, de nem életveszélyesen megsebesítette az ügynököt. A rövidre szabott beszámolók még hozzáteszik, hogy a floridai otthonában lelőtt férfinél “nem volt sem pisztoly, sem kés”.

Stressztérkép

Elkészült Magyarország első stressztérképe./.../

A hazai friss felmérés szerint a személy- és vagyonvédelemmel, marketinggel, illetve információtechnológiával összefüggő területeken dolgozó munkavállalók tűrik legjobban a stresszt. A stresszel legnehezebben megbirkózó és legjobban aggódó emberek a háztartásbeliek, a munkanélküliek, a diákok, az irodai munkakörben és az ügyfélszolgálatokon dolgozók, valamint a szakmunkások.

Talán nem meglepő, hogy a stressztűrők száma Budapesten a legnagyobb, hiszen a nagyvárosi életformához hozzátartozik a mindennapi stressz kezelése. Az eredményekből jól látszik, hogy a Vas megyében élők esetében mérhető a legalacsonyabb mértékű aggodalmaskodás...

Magyarországi stressz-térkép - www.vital.hu

 

Nem kíván bizonyítást, hogy a bizalmatlanság légkörét, az ellenségeskedést, az adok-kapok rosszindulatú játszmákat könnyen hazacipeli az ember a munkahelyéről, és ezzel eléri, hogy rossz helyen vezeti le a benne lévő feszültséget, esetleg egyre hallgatagabb, reményvesztettebb lesz. A Károli Gáspár Református Egyetem pszichológusai által, nagyívű mintavétellel készített kutatásban különösen ijesztőnek találtam azt a két adatok, amelyből kiderül, hogy a legtöbb stresszhelyzetet kiváltó „életmód” – a munkanélküliek mellett – éppen az irodai munka és az ügyfélszolgálatot végzők munkaköre volt. A legjobb stressztűrők között a vagyonvédelemi szakemberek(!) is szerepelnek.

Hegymenet

 

Az El Camino néven ismertté vált, mintegy nyolcszáz kilométeres zarándokút magyarországi szakaszát nyárra szeretnék összekapcsolni az Európán átívelő Szent Jakab-út fő részével, amely Szent Jakab apostol földi maradványait őrző katedrálishoz, a spanyolországi Santiago de Compostelába vezet.

Az egyesület elnöke elmondta, hogy a magyar szakaszt májusban fogja felszentelni Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.

Magyar szakasszal egészül ki az El Camino - index.hu

 

Az apró dolgok, változások mellett elsuhanunk, szinte fel se emeljük a fejünket, monoton egykedvűséggel lépünk a következő nap négyzetrácsába. A változás észlelésére legtisztábban a gyermekek képesek. Saját gyerekeim mint a sasmadár, úgy kémlelik az arcomat, a ráncaim számát, az új ruhát a szekrényben, az ablakba kitett virágok állapotát. A gyerekek ős-konzervatívak. Ha valami megváltozik, lelassítanak, kíváncsiskodnak, nem megállapítanak, hanem kérdeznek. Az igazság annál élőbb, minél kevésbé megfogalmazott.

Neutrális nemek, fiúk és lányok

A fiú- és a lányöltöző mellett semleges neműt alakít ki egy svéd középiskola, hogy zavartalanul tudjanak ruhát váltani azon diákjai, akik nem érzik magukat egyértelműen fiúnak vagy lánynak, illetve azok, akik egyedül akarnak öltözködni.

Az öltöző csupán fülke, mindössze egyszemélyes. A tanintézet Stockholm egyik peremkerületében van, amely liberalizmusáról közismert. A "nemsemleges" öltöző kialakítását a diákok kezdeményezték. Camille Trombetti, a diáktanács tagja szerint az iskolában elég számban van nemi identitásában határozatlan diák ahhoz, hogy létjogosultsága legyen a semleges nemű öltözőnek.

Semleges nemű öltöző lesz egy svéd iskolában - hvg.hu

 

A svéd evangélikus egyház 2007 januárjában alkotta meg és hagyta jóvá azt a törvényt, amely engedélyezi és megáldja a homoszexuális párok házasságát. A nemsemleges öltöző, illetve fülke kialakítására most Stockholm egyik középiskolájában fog sor kerülni – a rövid hír állítása szerint. Nem kívánom a „homoszexuális kártyát” elővenni vagy az egyén belső szabadságáról, esetleg férfi és nő nemi identitásfejlődésről, elakadásokról álláspontokat összefoglalni, - amely egyébként is téma volt már ezen  blogon - magára a hírre szeretnék koncentrálni: „az iskolában elég számban van nemi identitásában határozatlan diák ahhoz, hogy létjogosultsága legyen a semleges nemű öltözőnek.

Keresztyén ideológia?

Nyugati és tengerentúli politológusok már évtizedekkel ezelőtt megjósolták az ideológiai pártok hanyatlását, mondván, a fejlett demokráciákban a választók érdeklődése egyre inkább pragmatikus irányba terelődik. Ennek megfelelően a nyugat-európai országok mérsékelt jobb- és baloldali pártjai fokozatosan el is hagyták vagy minimálisra csökkentették a – brosúrákban, nagygyűléseken és kampányok során – korábban erőteljesen hangsúlyozott ideológiájukat.


Giczy György: Világnézet és politika - www.es.hu

 

Az Élet és Irodalom folyóiratban megjelenő kritikus elemzés kezdő sorait is, s az egész írást – Giczy György tollából - öröm volt olvasni, s javaslom, aki csak teheti olvassa el, szerezze be az egész cikket. (A hetilap teljes terjedelmében csak előfizetéssel érhető el vagy újságosnál vehető kézbe!)  A KDNP korábbi elnöke ( 1995-2001 között) az egyház / kereszténység hitelének vészjósló leromlását járja körül, azzal a jelenséggel összefüggésben, amikor egy kormányzat (csak) használni, kisajátítani akarja a keresztyén-nemzeti fogalompárból, nyelvezetből és értékrendből következő azonosulásokat. Mi történik és milyen lényegi veszteségekkel jár, amikor csak fogalmi zsonglőrködéssé válik, és csak felhasználói nyelvvé romlik a bennünket meghaladó transzcendencia nyelve és „túlságosan is evilági dimenzióba” kerül a vallás személyiséget formáló, gyógyító üzenete?

Női feladat

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a nők 17,6 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. Ez a 27 tagú EU-ban a 10. legnagyobb különbség.

Ha a prémiumokat, bónuszokat is figyelembe vesszük, a bérkülönbség akár a 30 százalékot is elérheti. Azonos cégnél, azonos munkakörben, ugyanazért a munkáért egy nőnek rendszerint kevesebbet fizetnek, mint egy férfinak. Minél képzettebb egy nő, annál nagyobb a különbség az ő és egy vele azonos képzettségű férfi bére között. A nők rosszul fizetett pályákon való túlsúlya részben a társadalmi elvárásokban keresendő.

A nőket vesztesnek nevelik? - feminfo.postr.hu

 

"Fecseg a felszín, hallgat a mély"

A Felvidéktől Erdélyig - szerte a Kárpát-medencében, és Torontótól Abu Dhabin át Sydney-ig, a világ minden táján szavalták a Mama című verset.

A Híradó is megemlékezett a költészet napjáról. Kérésükre európai, ázsiai, amerikai és ausztráliai nézők szavalták el József Attila egyik legismertebb versét.

Költészet napja: Négy kontinens magyarjai szavalták József Attila versét - www.hirado.hu

 

Már nem írunk verseket, (talán fiatalon még magunkban éreztük ezt a naiv vágyat) de ami még nagyobb baj, hogy alig-alig hallgatunk verseket. Verset írni  – én is vallom – áldott állapot. Valóban a megtermékenyítés, a csendes-titkos növekedés különleges ideje, amelyben megjelenik Isten teremtő munkája, de nem mindenkié ez az élettöbblet. Mert a sóhajtozás, az emberlét határán megszólaló érzelmeink, vágyódásunk (a legtöbb esetben) nem nevezhetők költeménynek. Tegnap csodálatos magyar költők műveit, életigenlését, vívódását adták elő színművészek, verskedvelő fiatalok, nyugdíjasok szerte az országban és az egész világon.

Egyházi jelen és jövőkép

A gyülekezeteket is be szeretné vonni a stratégiaalkotásba az Egyházi Jövőkép Bizottság. Érintés címmel munkafüzetet készített számukra, mely azt segíti, hogy a helyi református közösségek Istenre figyelve maguk fogalmazzák meg küldetésüket.

Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért - www.református.hu

Az ünnepkörre tekintettel megvizsgáltuk a Nagyvázsonyban megvallott felekezeti hozzátartozásokat. Az 5 templommal rendelkező községben a lakosság mintegy 60%-a vallotta magát római katolikusnak, összesen ez 961 főt jelent némi csökkenést jelentve a 10 évvel ezelőtti méréshez képest. /.../ a reformátusok viszont valamennyivel növelni tudták létszámukat (134 lélek, 8%).

Húsvétkor kijöttek a népszámlálási adatok - www.nagyvázsonyma.hu

 

Két nappal azelőtt még csak nem is hallottam arról a kis füzetről, amelyben az Egyházi Jövőkép Bizottság (2011-ben alakult) a református gyülekezeteket igyekszik megszólítani, párbeszédre hívni az egyház egészét, küldetését érintő missziói-stratégiai kérdésekről, és  amely az Érintés nevet viseli. Lelkészkollégáim szerint már nekem is meg kellett volna kapnom a kis csomagot, de a füzet hozzánk nem érkezett meg. (Kevésbe rejtélyes okok vannak, lehetnek a dolog hátterében.) A füzet nem, de témakörei, a párbeszéd igénye mégis eljutott hozzám, amikor Harmathy András, a bizottság elnöke előadást tartott ezen a héten a dunántúli lelkészek továbbképzőjén a misszió témájában. Bizottság... Az ember első gondolata, felkiálltása: Egy újabb bizottság!? A bizottságokról mindenkinek először adminisztratív terhek, hatalmi döntések jutnak az eszébe. Bizottságok tornyai, hangszigetelt falai között élünk; van „városfejlesztési bizottság”, „kommunikációs bizottság”, „Európai Bizottság” és „Vég Nélküli Bizottság”.

Szenvedéstörténet



Nagypéntek gyásznap, mert ekkor ért véget a Jézus ellen indított vallási per.  A Nagytanács ítélete: halál. Ezután  átkísérték a római helytartóhoz azzal a váddal, hogy a zsidók királyának mondja magát. Bár Pilátus úgy látta, hogy Jézus ártatlan,  megerősítette a halálos ítéletet. Még azon a napon  Jézust keresztre feszítették két gonosztevővel együtt.
Nagypéntek a reformátusok egyetlen hagyományos böjti napja. Sok helyütt az év legjelentősebb egyházi ünnepeként tartották. Templomba gyászruhában vagy gyászt kifejező ruhadarabot öltve mentek.

Nagypéntek a gyász napja - netfolk.blog.hu

 

Húsvét hajnalban a templomunkban már több éve az éjszaka csendjében kezdődik a feltámadást köszöntő istentisztelet. Nagypéntek ünnepe és húsvét reggele együtt a sötét csendben, – amikor még egyedül várom testvéreimet és a halálból születő emberséget – számomra különös átmenetet képez és összesűrűsödik benne a lényeg a három napos ünnepből.
Olyan sok bezártságot, bennfentességet, arctalanságot élünk meg és asszisztálunk mi magunk is hozzá. Olyan nehéz megszabadulni a „vesztesek és győztesek”, a „barátok és ellenségek”, a „világ-győzők és az önsorsrontók ” képi világától. Jézus nem valakik, vagy események fölé emelkedik, hanem legyőzi a halált.

Oldalak