Gyáva gyalázkodás

Megütközéssel értesültünk arról, hogy a köztiszteletben álló Dr. Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, testvérünket, Budapesten, a nyílt utcán zaklatták és megalázták vallása miatt. A gyáva támadást a leghatározottabban elítéljük, egyben kifejezzük együttérzésünket és szolidaritásunkat világhírű honfitársunkkal és az egész zsidó közösséggel.

Inzultálták a nyugalmazott főrabbit - református.hu

 

Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. Szemináriumi dolgozathoz kerestem anyagot, de annak szűkössége miatt Schweitzer József főrabbihoz fordultam segítségért, aki szeretettel felajánlotta, hogy egyik délután megbeszélt órában keressem fel lakásán. Megbeszélt időben csengettem a megadott címen. Ismerős hang szólalt meg a kaputelefonban és irányított az emeleti lakás felé. Döbbenettel láttam, hogy kemény vasrács zárja el a folyosót. Nemsokára csoszogás hallatszott, zörgő kulccsal jött a főrabbi úr, kinyitotta, majd visszazárta. A lakásban felesége teával, süteménnyel kínált. Átbeszéltük a dolgozatot, talán anyagot is adott és kikísért. A rács újbóli nyitásánál csak kikívánkozott belőlem a kérdés: Főrabbi úr, akkora az antiszemitizmus, hogy már ilyen rácsokkal kell védekezni? Nem, mosolygott szelíden, a tolvajlás akkora, hogy már így kell védekezni.

Trianon kognitív disszonanciája

A magyar múlt Trianonnál több.   hetivalasz Ki a parkból  Ablonczy Balázs

"Ugyanakkor és mindazonáltal: igazságtalan és kegyetlen békeszerződés volt-e a trianoni? Az volt. Kisebbségi sorba taszított hárommillió magyart? Abba. E tömeg sora rosszabbra fordult-e az impériumváltás után? Bizony ám. A nemzetközi viszonyokban következik-e ma ebből bármi? Aligha.Sok volt a képmutatás az antant és a nemzetiségek érvelésében, s nem is biztos, hogy a történtekért kárhoztatni kell a magyar nemzetiségi politikát, de a tények ettől tények maradnak. S nyolcvanöt év elteltével szembe tudunk-e nézni saját hibáinkkal? Úgy, ahogy a két világháború között a magyar művelődés legjobbjai meg tudták tenni, Németh Lászlótól Babitsig.

Magyarországot nagyhatalmi szándék osztotta fel, mai határai kompromisszum eredményei. Az utódállamok sokkal többet akartak, a nagyhatalmak - főleg az angolszászok - etnikai alapokon méltányosabb területmegosztást. Végül főleg a vasútvonalak döntöttek. Ám ennek ma már semmiféle jelentősége nincs. Az 1929-es angliai cserkészdzsemborira készülve Teleki Pál óvta a magyar küldöttséget a revíziós propagandától, mert arra a külföld "hamar ráun". Ma ilyesféle felvetésekkel nem unnának - egyenesen veszedelmes bolondnak tartanának bennünket. De önmagában még ez sem lenne baj. A határhúzogatás, ide-oda csatolás papírról valóságba való transzponálása klasszikus pótcselekvés, haszna nincs, kára annál több. A térség kisebbségi problémáit nem oldaná meg (az erdélyi magyarság fele nem magyar többségű területen él, példának okáért).
A határon túli magyarságnak pedig immár nem "nemzetstratégia" meg "összmagyarságban való gondolkodás" kell, mert arra volt tizenöt évünk. Hanem autonómia, egyetem, traktor, teleház, szórványkollégium, iskolabusz és a hazai támogatási rendszer radikális újragondolása. A határon túli magyarok a magyar állam siralmas XX. századi szereplésének utolsó kárvallottjai."

A vén Zsuzsi

Gyászhír
Megrendülve tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÖLCZE ZSUZSANNA
életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. június 5-én, kedden 14 órakor lesz. Utolsó útjára a győr-nádorvárosi temető régi ravatalozója előtt gyülekezve kísérjük el. Az elhunyt végakarata szerint a koszorúk helyett a Református Egyház javára adományokat elfogadunk. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család

Gyászközlemények - kisalföld.hu

 

Azt mondják, akkor válik igazán felnőtté az ember, ha elveszti a szüleit, legyen akárhány esztendős. Nos, ezek szerint nekem, sajnos, már félig felnőttnek, de hál’ Isten csak félig kell/ kellene felnőttnek lennem. Furcsa dolog, ahogy az ember egymás után veszít el mindig valamit/valakit a gyermekségéből. Van, amelyik veszteség szinte észrevétlen, apró, aztán a sok kicsi összeadódik egyre tetemesebb változássá; van, amikor nagyon ránehezedik az ember vállára a búcsú a gyermeki dolgoktól.
Ma, sajnos megint búcsúzom gyermekkorom egy darabjától, s ennek fájdalmát(?), ambivalens érzéseit próbálom kiírni magamból.

Határhelyzet

Duray Miklós: Európában a magyar az a nemzet, amely elszakított részeinek megpróbáltatása a jelen történelme is.

Valami jó is kinőhet a trianoni tragédiából – mno.hu

„Bennünket nagyon tudatosan radíroztak. Koncentrációs tábor ez is, vagy ha így szebben hangzik neked: nemzetiségi lét, mint az aborigináloké, ahonnan csak fogyni lehet, ennek a tudatát szintén a génjeinkben hordozzuk, éppúgy, mint a tulajdonságainkat, a szorongásainkat, azokat is, amiket a nagyszüleink éltek át. Úgy öröklöd a félelmeiket, ahogy a szemed színét.”

Kontra Ferenc: Gimnazisták (részlet a regényből)

A kilencvenes évek elején vitt a szerelem Erdélybe. Utaztam koszos nemzetközi vonatokkal, rémálmokat visszaidéző éjszakai belső járatokkal, Budapestről induló buszokkal, amik vitték a csavargó nemzetet egy megalázó megélhetési hajszában, és utaztam fojtó füstbe burkolt buszokkal, amire a vásár melletti megállóban a felszálló öreg román ember a kecskéjét is felhozta. Beszélgettem fekete népviseletes román asszonyokkal, nagy szatyrokkal megpakolva vitték gyermekeinknek a hazait. Beszélgettem nyugaton dolgozó vendégmunkásokkal, a fülkében, lepedőhuzatban vitték a Németországban vásárolt tévét. Nagycsütörtökön várakoztunk az én szerelmesemmel Kocsárdon, „nyirkos éj volt, és hideg sötét volt”. A megérkező éjközepi csatlakozást munkáscsaládok hada rohamozta meg, gyilkolásig menő indulatokkal készült felszállni mindenki, szorongva álltunk a folyosón, a törött ablakokon besüvített a tél végi szél, a villanyok nem működtek, sötét nyomor szagában préselődtünk.

Igazság, identitás, tolerancia

A hagyományok tisztelete az első – tette egyértelművé újra a Zsinat csütörtöki ülésén, miután elfogadta a Heidelbergi Káté új fordítását, de elvetette a szöveg csonkítását vagy egy esetleges kiegészítés betoldását.

A kárhozatos bálványimádásról - reformatus.hu

A Magyarországi Református Egyház Zsinata a Heidelbergi Káté új fordítása kapcsán 57:17 arányban leszavazta azt az indítványt, hogy a Káté 80. kérdésére adott válaszban, a katolikus misére vonatkozóan kerüljön zárójelbe a „kárhozatos bálványimádás” kifejezés, valamint a lábjegyzetben így jelenjen meg:  „A kifejezést csak a történelmi hűség kedvéért hagytuk a szövegben. Amit a 16. században a Káté szerzői jónak láttak, azt ma már – mint római katolikus hittestvéreinket bántó kitételt – nem használjuk.” A szöveg maradt tehát a régi. Győzött a maradiság?

New Wave

A május 25-i ülésen elhangzott az Ifjúság 2000 és az Ifjúság 2008 című felmérések ismertetése, melyek alapján kitűnik, hogy erős a fiatalok vallási érdeklődése. Ugyanakkor a fiatalabb generációk nem igazán tudják, hogyan működnek az egyházak Magyarországon. A Csillagpont 2011 kérdőíves felmérésből kiderül, hogy kevés a bizalom a lelkészek iránt. Az egyházat szerintük egy idős asszony szimbolizálja. A fiatalság arra vágyik, hogy aktívabb és dinamikusabb kapcsolat legyen a „nagyegyház” és a „kicsik, azaz a fiatalok” között – szögezte le Szontágh Szabolcs. 

A Zsinaton a fiatalokról - reformatus.hu

"Kicsi vagy te még ehhez!" Sokszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot. Rossz érzés volt, hogy nem vettek komolyan. Azóta is indulatos leszek, ha valaki a korom, a kevés élettapasztalatom, hiányos ismereteim miatt lenéz, lekezel, nem vesz komolyan. Többször találkoztam ezzel a hozzáállással, amikor a fiatalok egyházon belüli szerepéről, helyéről volt szó. Most azonban (talán) valami változás elindult.

Arccal a harmincas évek felé

Most például tényleg az a legnagyobb bajunk, hogy emléktáblát avattunk fel? Vagy az, hogy hogyan viszonyulunk egy múltbeli eseményhez, ami 60-70 évvel ezelőtt történt? Kétség sem fér hozzá, fontos a múlt, meg is határoz minket, de engedjük, hogy meg is kössön? Hiszen minden ünnepünk a múltról szól, különösen a szobor, kopjafa, emléktábla-állítások és avatások. De tényleg ezek a legnagyobb problémáink? És tényleg arról kell vitatkozni a zsinatnak, hogy a „kárhozatos bálványimádással” mit is kezdjünk a 450 éves káténk ünnepén? Amennyire nem sikerült Kálvin személyét közelebb hozni nemhogy a társadalomhoz, de a gyülekezetekhez sem a Kálvin-emlékévek során, olyannyira nem érzem ezt a kérdést sem aktuálisnak most. Pontosabban, nagyobb bajok is vannak, mint az említettek. ... Mit kezdünk a társadalom folyamatos változásával, a cyber-nemzedék, az Y- és Z-generációk gyökeresen más világ- és egyházlátásával? Nem kellene átalakítani a hittantanítást, a konfirmációt, a tanításunkat? És itt végképp nem arról van szó, hogy hagyjuk el a régit, szolgáljuk ki az igényeket, idomuljunk hozzá a mai modern korhoz, az évenként tapasztalható változásokhoz. Hanem arról, figyeljük-e a társadalom rezdüléseit, változásit, s ahhoz hozzátesszük-e a magunkét. 

Pótcselekvés - Parókia

Arccal a harmincas évek felé - túl sokszor érzem, hogy ez a fő irány az egyházunkban. Értem én, visszatekintünk az eltépett fonal túlvége felé, próbáljuk megemészteni, hogy több évtizednyi diktatúra több évtizednyi gettót jelentett, hazugságokkal, kínos csenddel. Valahogy vissza kellene csinálni, valahogy fel kellene venni azt a ritmust, amit elveszítettünk (amit elvettek tőlünk), és révedünk bele, mi, károlis valákat mormogó bocskais papok, egy elveszített aranykorba, és velünk még pár társ.

"Akkor még voltunk valakik, akkor még hitt Istenben az emberek, akkor még számított a szavunk." Fogalmazzunk másként: akkor még azt a nyelvet beszéltük, amit a társadalom, aztán minket lekapcsoltak, a többi meg ment a maga útján. '89 után pedig azt hittük, visszatérhetünk. A baj az, hogy kicsit visszatértünk, de nem jöttek velünk sokan. Nem lehet kérdés, helyes az igazságtétel, a névtelenített hősök felmutatása, négy évtizednyi torzítás kijavítása. Fontos feladat rendezni a múltat, ismerni, ismertetni. De nem csak ez van nekünk.

Ábel és Uz Bence

Jelen voltak, vagy nem voltak jelen Nyírő József hamvai a hétvégi, székelyudvarhelyi megemlékezésen? – ez a kérés borzolja a kedélyeket azok körében, akik úgy gondolják, Szőcs Géza államtitkár barna bőrtáskája akkora befogadóképességű, hogy akár egy hamvakat tartalmazó urnát is észrevétlenül el lehet benne süllyeszteni. A feltételezések pedig csak szaporodnak, hiszen az újratemetés szervezői tartózkodnak attól, hogy elmondják, hol vannak a hamvak, egyelőre csupán annyit sejteni, hogy a napokban Erdélybe kerültek.

Mi volt a bőrtáskában? - transindex

 

Életében talán sosem kapott ekkora figyelmet Nyírő József. Nem kevesen vannak azok, akik néhány héttel ezelőttig azt sem tudták, hogy élt ilyen nevű ember. És hogy író lett volna. Beavatottak, irodalomtörténészek, családi örökségben továbbélők lopkodták át évtizedeken át a székelység nagy megjelenítőjének műveit. Mert azok tiltva voltak. Kívül rekesztve a kánonon. Máraihoz, Hamvashoz hasonlóan. Műveinek rendszerváltás utáni újrakiadása nosztalgikus külsőbe öltöztetve sem vetett különösebb hullámokat.

Az ember akiben testvére van

Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik közül az egyik bordatörést szenvedett és kórházban van - közölte az újvidéki Magyar Szó internetes kiadása szerdán. hvg Szabadkán magyar fiatalokat vertek szerb fiatalok

"...megjelent egy 15–20 tagú, szerb fiúkból álló csoport. Odamentek a magyar fiatalokhoz, és annyit mondtak: jobb lesz, ha elmennek, ha nem akarják, hogy baj legyen, hogy megverjék őket. Azonnal el is indultak, de a szerbek üldözőbe vették őket, és két fiút sikerült elkapniuk.  ...rendszeresen "járőröző" fiatalok csoportjáról van szó, akik "vadásznak” a magyarul beszélő fiatalokra, és ha kellő fölényben vannak, megtámadják őket."

Újratemetés

Újratemetés helyett megemlékezést tartottak Nyirő József tiszteletére Székelyudvarhelyen, ahol Kövér László arra buzdított mindenkit, adjon Nyirő-kötetet gyermeke kezébe.

Kövér: A hamvainktól is félnek - index.hu

Mi magyarok valahogy szeretünk újratemetni. Hogy ezt történelmi múltunk okozza-e vagy valami más, azt lehetne elemezni. Be kell vallani, én nem igazán tudok mit kezdeni ezekkel az újratemetésekkel. Félreértés ne essék, nem nagyjainkra való emlékezéssel van bajom, hanem ezzel az újratemetéses gyakorlattal. Miért kell valahonnan x év után kiásni porló maradványokat, és áthelyezni őket valahova máshova? Nem mindegy, hogy az a test, ami már elvégezte a feladatát és bekerült a földbe, hol nyugszik? Engem például abszolút nem izgat, hogy hol lesznek majd elhelyezve a poraim, ha ebből a világból eltávozom.

Oldalak