Azonosulások

A nemzet igazi kérdése valójában az, hogy annak tagjai mennyire tudatosak, mennyire működnek együtt a Léttel. Egy tudatos közösségben és országban a dolgokat ugyanis a helyén kezelik.

Mivel azonosul az ember? - polgarportal.hu

 

Minden naptári év fordulója valamiképpen egyfajta számvetésre késztet. Nincs ennek transzcendentális relevanciája, de a rituáléját vesztett élet is szívesen enged a kereteknek, amelyek valamiképpen tagolják az időt. Az idő, mint valóság megjelenése kényszerítő, hogy a megtett út, a döntések és azok megvalósulása számbavételének rendjén korrekcióra netán teljes váltásra készüljön az érintett.

Mit érdemel az a bűnös...?

A változatlanul folytatódó tüntetések megfékezésére irányuló újabb gesztusként a kormány azt a javaslatot tette, hogy nyilvánosságra hoznák az elítélt erőszaktevők nevét, fényképét és címét. Az intézkedést először Delhiben vezetnék be, annak konkrét feltételeiről a rendőrség pénteken tárgyal aktivistákkal és szakértőkkel. Egy a nők jogaiért küzdő aktivista úgy fogalmazott, hogy elégedett a tervezettel, de sem az anyagi forrásokat, sem a politikai akaratot nem látja annak megvalósítására.   Öngyilkos lett egy megerőszakolt lány Indiában /index

Több esemény váltotta ki ezt a reakciót az indiai kormányból. Egy orvostanhallgatót és barátját bántalmazták hatan, egy buszon. Erőszakot is elkövettek a hölgyön. Belehalt a sérüléseibe. Egy másik esetben 17 éves lányt bántalmaztak és erőszakoltak meg, aki öngyilkos lett, mert a rendőrség nem volt hajlandó foglalkozni az üggyel. Az összes reakciójuk ennyi volt, fogadjon el pénzt, vagy menjen hozzá feleségül egyik támadójához.

Tegnap és ma


Az idő az a rácsodálkozás, amellyel az ember tekint az időre, és a vele kapcsolatos minden dologra, az ember és az idő közötti különleges kapcsolatból ered. Az állatok és a növények az időben élnek és változnak; az ember a természet élő részeként mégis azt érzi, hogy képes uralkodni az idő felett. Képesnek érzi magát erre, mert fel tudja idézni a múlt eseményeit, és képzelőerejét valamint előrelátását emlékeivel összehasonlítva, szinte elő tudja varázsolni a jövőt, vagy legalábbis annak egy lehetséges megvalósulását. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez a képessége tette az embert emberré, hiszen így embertársaival céltudatosan, összehangoltan képes munkát végezni. 

Mi az idő? -  filozófia.network.hu

A tegnapi és a mai nap jó ürügy az idővel való szembenézésre, meglátni a mulandó dolgok között az állandót. Lehet, hogy sokaknak épp a naptár jelenti az állandóságot, ahogy sorjáznak benne a hónapok, a napok. Pedig ez sem állandó. Van egy híres sírfelirat, amely szerint egy 1683. májusában született baba még ennek az évnek a februárjában meghalt. Ez úgy lehetséges, hogy az 1700-as évekig tavasszal, márciussal kezdődött az új esztendő. De gondolhatunk azokra is, akik 1582. szeptember 2-án lefeküdtek aludni és a naptrárreform következtében szeptember 14-én ébredtek fel. Kre. 153-ban még olyan naptár sem volt, ami 1 évig kitartott volna. Tavasszal, márciusban elhatározták, hogy mikor kezdődik az új év, és akkor elkezdődött. Nem volt Január és Február sem, gondoljunk csak bele, miért is van pl. a 9. hónapunk etimológiájában a 7-es szám?! (Szeptember) Mikor a rómaiak végül is nevet adtak az egyik évből a másikba forduló, köztes időnek, amit csak átmeneti időnek neveztek, Janus istent emelték le a polcról.  A köznyelv is használja, hogy Janus 2 arcú, szobrain egyik arca előre, a másik pedig hátra tekint. 

Ki jutott messzebbre?

Mára a Mars-járó két legjobb ásványtani műszere is felmondta már a szolgálatot, azok szintén nem adhatnak már információkat a kérdéses anyagokról.

Ősi mállásnyomoknál az Opportunity -  Index.hu

Azért olvastam el a könyvet, mert Gaussról szól. Gausshoz mindig gyengéd szálak fűztek, azóta, hogy Göttingenben nap-nap után elmentem az ódon Városháza előtti szobra mellett. Olyankor meg is simogattam, mert kicsi volt, a hónom alá kaphattam volna, és mindannyiszor felébredt bennem az anyai gondoskodás ösztöne. Aztán kiderült, hogy a szobor Lichtenberget ábrázolja, de én mégis Gaussra gondolok, akárhányszor eszembe jut az apró emberke. Ennyit a női agyról és a matematikáról.

A kereszténység mint "rabszolga vallás"?

Miért is van Orbánnak ilyen megütköztetően egyértelműen szüksége a kereszténységi cédula lobogtatására? A válasz magában a kereszténységi eszmerendszerben keresendő.

Mint azt korábban már többször is említettem, több nyugati filozófus munkásságának egyik alapvető felismerése volt, s itt Hegelt szokták a leggyakrabban idézni, hogy a kereszténység rabszolga vallás.

Orbán kereszténysége - envezettem.blog.hu

Nos, fogalmam sincs, milyen Orbán Viktor kereszténysége, mint ahogyan nem tisztem senkinek a kereszténységét sem megítélni. Ezt talán hagyjuk az Úristenre. Viszont amiért „tollat ragadok”, a poszt szerzőjének meglepően sommás megállapítása, hogy ti. a kereszténység „rabszolga vallás”, s a jelenlegi kormányfő pusztán manipulatív szándékkal, retorikus eszközként használja a kereszténységet, mert – úgymond – a kereszténységtől tudatmosott „rabszolgák” híven követik. Szerintem pedig nem az a probléma, hogy Orbán – Antall József óta először – tematizálja a kereszténységet mint összefoglaló kulturális keretet, hanem az, hogy más nem. Holott a kérdés kikerülhetetlen. Erre előbb-utóbb Európa is rá fog jönni.

A szokások dicsérete

A pszichológus kiemelte: a karácsony a kultúrába beégett szokásrendszert is jelent. A hagyománynak, rítusnak nagy a jelentősége, mert tagolja az időt, így várakozási pontokat épít be az életbe - tette hozzá.

Bagdy Emőke: Örömhormon termelődik a karácsonyi várakozásban - inforadio.hu


Évekkel ezelőtt úgy döntöttem, hogy az egyik kis falusi templomba megyek szentesti istentiszteletre. Nagyon hideg volt a zsúfolásig megtelt templomban, ahova egyébként tizenöt-húszan járnak egy „normál” vasárnapon. Aztán a gyülekezet elkezdte énekelni a 315. Dicséretet, vontatottan és lassan: Kriiiiisztuuuuus Úúúúúúúruuuunknaaaak áááááldott szüüüüületéééésééééén….Mégis, életem egyik legnagyobb istentiszteleti élménye volt. Akkor értettem meg igazán, amit addig is tudtam, hogy az ünnepnek van egy nagyon fontos funkciója: a mindennapi kényszeres rohanásban és változásban állandóságot biztosít.

Az ünnep másik oldala

December 24-én délután szellemvárossá válnak a magyar települések, az üzletek délután 2-jor bezárnak, a tömegközlekedés leáll, a családok visszahúzódnak az otthonukba karácsonyozni. Néhány szakmában azonban a legnagyobb családi ünnepeken sem állhat meg az élet, így évről évre rengetegen kénytelenek szeretteik társasága nélkül, a munkahelyükön túlélni az ünnepet. Sokszor el is felejtjük, mennyire fontos, hogy karácsonykor is legyen ügyeletes orvos, legyen tűzoltó, aki eloltja a karácsonyfatüzeket, legyen szakember, aki biztosítja az áramszolgáltatást, vagy aki hazavisz minket, amikor véget ért a vacsora. 

Különleges, felemelő érzés karácsonykor dolgozni - Origo.hu

Még gyerek voltam, amikor egyszer bejárhattam a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház épületét, annak minden részét. Akkor csodálkoztam rá arra először, hogy hány ember dolgozik azon, hogy én, beülve egy darabra felszabadultan, jól szórakozzam. A ruhatáros, a világosító, a díszletező és ki tudja, még hány ember precíz munkája miatt áll össze megfelelően színész és néző találkozása. 

A Szentestének is van ilyen háttérbirodalma, nagyon örültem az Origo cikkének, hogy elhúzta kicsit a függönyt és mögétekinthetünk a színpadnak. Mert az ünnepnél is ott vannak a háttéremberek. 

Madárka karácsony utánra

Karácsonykor és a két ünnep között, pulykát, halat és bejglit emésztve sokan ábrándoznak a nyárról, a következő vakációról. Mivel ilyenkor a fél világ szabadságon van, jut idő átnézni a légitársaságok ajánlatait. Az azonban már általában nem igaz, hogy ez az időszak jelenti a legjobb lehetőséget a nyári foglalásokra. Csokorba gyűjtöttük a legfontosabb és legfrissebb információkat arról, hogy kinél mikor érdemes foglalni, illetve milyen árbefolyásoló furcsaságokkal lepik meg a legfontosabb olcsó légitársaságok az utasaikat.

Karácsonykor nyaralásra gondolj - origo.hu

Karácsony másodnapja van. Áldással megáldva, pihenéssel megnyugodva kellene találjon ez a nap. Hosszú ünnep – igazából négy napja (nekem hat az a négy) -, melynek végén a testté lett Ige, a földre jött Isten Fiának igazsága tölti be az életet. Útra készen kellene lenni, mint egykor a betlehemi pásztoroknak, mert szólt Isten az Ő angyalai révén. Elindulni az új élet, Isten titkai felé.

Ilyenkor legszívesebben olvasok. Új könyvek lepnek el, mint minden évben. Meg nem szűnő fertőzöttség ez a Gutenberg-galaxis, amelyen nem fog a digitális idő. Hogy miért? Íme: karácsony jelenléte a digitális médiában, az egyik legismertebb felületen. Csorog a könny, zsibbad az agy.

"a határtalanban"

Kertész Eszter     Bölcső

 

köröttünk körbeér

az idő és a tér

bekerít átkarol

a mikor és a hol

A csendből születő hangok

Szentestére elcsendesül a világ. Míg az advent a reményteli várakozás ideje, a Szenteste maga a beteljesült csoda, a Megváltó születésnapja. Hagyományosan ezen a napon állítjuk fel a karácsonyfát, és ezen az estén ajándékozzuk meg szeretteinket.

Karácsonyi emlékek, emlékezetes karácsonyok - kulcsmagazin.hu

A karácsonyban az a csodálatos, hogy egyszerre tud teljesen egyetemes és teljesen személyes lenni. Egyszerre örömhír az egész világnak a szerető Isten testetöltése és egyszerre egészen mélyen intim a nekünk, a bennünk való megszületés. Ezért is lehet mindenkinek személyes története a karácsonyról. 

Oldalak