2227 nap után elköszönök én is

Bejrúti tartózkodásunk alatt elsőként a Közel-keleti Örmény Református Egyházak Uniójának székházába látogattunk el, ahol Megerdich Karageozian egyházelnök fogadott minket… „Ma ugyanez történik: embereknek háború, gazdasági kényszer, vallási és etnikai villongások miatt kell elhagyniuk az otthonukat” – mondta a szíriai helyzetről az egyházelnök, akinek édesapja egy éves volt, amikor szüleivel Aleppóba érkezett. Törökország a mai napig nem ismeri el a 100 évvel ezelőtt történteket, Megerdich ellenben zakója hajtókáján viseli – az örmény kereszt mellett – a nefelejcs alakú kitűzőt, így emlékezik családja és népe kálváriájára… A gyermekkeresztséget gyakorolják, viszont az általunk ismert konfirmáció nincs meg náluk. Minden újszülöttet az egyház gyermekeinek tekintenek, de tudatos döntést és személyes hitvallást követően, jellemzően 17-18 éves korban válnak a gyülekezet teljes jogú tagjaivá. Épp ezért nagyon fontos számukra az ifjúsági munka, fiatalok hitélei oktatása – az úgynevezett belső evangelizáció részének tekintik azt.

Reformátusok keleten – reformatus.hu

Örülök, hogy megújult a reformatus.hu, a Magyarországi Református Egyház honlapja. Kívülről alig vehető észre a változás, enyhe színek lopóztak a felületre, a tördelés, formátum, betűminta maradt a régi, a tartalom viszont karakteresebb lett. Felismerhető az a szándék, hogy egy jellegzetesen református felületet mutassanak, amely nem a jelzők használatától lesz az, hanem a szellemiségtől, az érdeklődési körtől. S ami ugyancsak figyelemre méltó, hogy egy pozitív református képet igyekszik megfogalmazni a maga pörgősségével és témáival. Végül is jubileumi évbe értünk félévezred után.

Uborkaszezon

Én is lelkes híve vagyok az eklektikának, de egy egészséges határt kell meghúznunk, hogy mennyi dekoráció szükséges egy adott helyiségbe. Itt is érvényes az az általános mondás, hogy a kevesebb néha több.

Ha már szoba- index.hu

Néha váratlanul szakad nyakunkba a nyár. No, nem úgy, hogy havazna vagy elűzné a tengerhez vágyókat álmaiktól, hanem gazdagságában lepi meg azokat, akik néhány héttel korábban nem restelltek kertjükben a föld forgatására erőt pocsékolni. Amikor a kertben vagyok mindig különös érzés fog el. Különös és semmihez sem hasonlítható.

Csak úgy a milliókra gondolunk

A dinoszauruszok húszmillió évvel korábban jelenhettek meg, mint gondoltuk.

Az új évzred híre - transzindex.ro

Marvencsik Maja színésznő régóta készült élete szerepére. Az előadás napján, ami egy szombatra esett, ráérősen ébredt, majd a fürdőszobába ment, ahol szokásától eltérően forró vizet engedett a kádba, amibe illatos habfürdő koncentrátumot nyomott. Nem akart semmire gondolni, csak jól érezni magát, elnyúlni lustán és ráérősen a kád teljes hosszában. Finoman lépett ki papucsából és belefeküdt a habos vízbe. Lassan átadta magát a végtelenség érzésének. Nem emlékezett, hogy utoljára mikor érzett ilyen nyugalmat.

Az ünnep részesei

A kormány annyit tud tenni, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítja nagypénteket, hogy ünnep is legyen, az az egyházak feladata - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere…

Állami ünnep lesz Nagypéntek - origo.hu

Ott voltam azon az ülésen, sőt nem is messze a minisztertől, amikor elhangzott ez a mondat. Tényleg így hangzott el. És akkor felzúgott a taps. Nem megrendelésre, önkéntelenül. Ez a taps a Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testületéből, a zsinati tagoktól indult és átragadt a jelenlévőkre.

Zajban virágoznak

Milliószámra virágzik a tavaszi tőzike (Leucojum vernum) a Győr-Moson-Sopron megyei csáfordjánosfai erdőben, ahol jelenleg mintegy 17 millió tő található a 21,4 hektáros területen. A védett növényt február 20-án, szombaton a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai szakvezetéssel egybekötött túrán mutatják be.


A tavasz virágai – index.hu

Izgalmas közéleti témák feszítik a mindennapokat. Tanárok és velük szimpatizáló szülők szervezik megmozdulásaikat, ellenérdekeltek igyekeznek keresztbe tenni. A kockás ing is újra divatba jött, pedagógus hölgyek is posztolnak ilyen képeket, amivel az egykori oktatási államtitkár szavaira válaszul csak egyik fricskát sikerül tematizálni, a borostát még nem teljességgel. Legalábbis a hölgyeknek. De ne legyünk borúlátók. Kifogyhatatlan a médiavilág az európai migráns témából, megint jönnek, kopogtatnak, határdrótot vágogatnak.

Egészséges szenvedély

Bejelentette visszatérését Stuart Pearce. A 78-szoros angol válogatott labdarúgó az amatőr Longfordhoz írt alá 53 évesen.A Longfordot sokszor „az angol futball legrosszabb csapata” jelzővel illetik. A tizenharmadosztályban, egészen pontosan a Gloucester Northern Senior League Division Two-ban szereplő együttes mind a 18 meccsét elveszítette ebben a szezonban, 179 kapott és mindössze egyetlen szerzett góllal.

Anglia: 53 évesen visszatért a korábbi 78-szoros válogatott - nemzetisport.hu

 

Azért az mennyire jól hangzik, hogy „Gloucestershire Northern Senior League Division Two”, de tényleg! Nem is tudom, nálunk van-e olyan, hogy tizenharmad osztály! És ebben a tizenharmad osztályban is tök utolsó a Longford, százhetvenkilenc kapott és egy rúgott góllal. Ide szerződött ötvenhárom évesen Stuart Pearce, a Notthingam, a WHU és a Manchester City egykori kiváló játékosa. Azért ebben a hírben benne van ám minden, ami miatt szeretjük a focit. Nemcsak nézni, játszani.

Jöjj el kedves Mikulás, mert én megbírságollak

Kétszázezer forint is lehet annak a Mikulásnak a büntetése, aki nem adott számlát az álcázott adóellenőröknek – közölte a TV2 Tények című hírműsora. A Mikulás egy budapesti családot látogatott meg, miután felhívták, hogy szeretnék, ha meglepné a gyerekeket. A Tényeknek azt mondta: nevettek, énekeltek, még közös fotó is készült. Aztán amikor elértek a lifthez, és épp megkapta volna a pénzét, a szülők visszahívták a lakásba, majd azt mondták: a konyhában még szívesen mutatnának valamit. Ez a valami a NAV igazolványuk volt. Mivel a Mikulás nem adott a műsor után számlát, és vállalkozói igazolványa volt, az ellenőrök megbírságolták. Hogy mennyit kell fizetnie, azt még nem tudja, de akár 200 ezer forint is lehet a büntetés. A férfi azt mondta: mivel egy évben csak egyszer tudja ezt csinálni, nem gondolta volna, hogy ebből baj lehet. Az adóhatóság a Tényeknek azt írta: a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak, viszont az általánosságban igaz, hogy a bírság kiszabásakor minden körülményt figyelembe vesznek, és ha indokolt, akár el is tekinthetnek tőle.

A Mikulás sorsa – origo.hu

Mostanában Tömörkény István novelláit olvasom. Nem először. Van valami bája annak a szögedi tanyavilágnak, amelyet egy vasúti tisztviselő fia jegyzett fel az utókor számára. Az emberség, a sarkos igazságok és valamiképp az együttérzés, a kölcsönös ráhagyatkozás kényszerében való megmagyarázhatatlan szeretet jön át ezen a régi írásokon. Az a világ, amit Tömörkény papírra vetett, nincs többé. Régen nincs már. Szögedében, s fel Halasig meg Vásárhelyig (érti, aki érti) más világ járja.

Nemzedékek egymásrautaltsága

A kínai egykepolitika tömeges állami, valamint állam által kikényszerített további nagyon durva jogsértéseket hozott az elmúlt 35 évben. Az alapesetben csak egy gyermek vállalását engedélyező, a szüléseket a szülői kérelmek hivatalos elbírálásához kötő törvények 1978 óta családok százmillióit alázták meg, rengeteget lehetetlenítettek el és tettek tönkre helyrehozhatatlanul.

Születésszabályozás állami módra – index.hu

A modernizáció kísérőjelensége a gyermekszületések csökkenése. A fejlett ipari államok szinte kivétel nélkül ezt a képet mutatják, ezzel rácáfolva arra a feltételezésre, hogy a gyermekvállalás pénz kérdése. Nem. Még csak nem is kultúra függésű.
Régebben a tehetős családokban, főuraknál ugyanannyi gyermek született, mint az alsóbb néprétegek soraiban. Mária Terézia miközben birodalmat kormányzott, a gyermekvállalásban is példát mutatott.

Kéz a kézben

Lőw Andrásért és családjáért rajong a világháló. A Spartathlonon, azaz az Athén-Spárta közötti ultramarathon  világversenyén a magyar férfi családja, azaz felesége és három kisgyermeke társaságában futott be a célba a nézők tapsa közepette.

Ezen a magyar családon ámul az internet - valasz.hu

 

Szép ez a kép. Sokat mondó, fantáziát mozgató, elgondolkodtató, már-már könnyeket szemekbe csaló alkotás. Nemcsak a Spartathlon miatt, ahol készült, a család, apa-anya-gyerekek miatt, a közös kézszorítás miatt, a célba érés miatt számomra ez a fotó üzenetet hordoz.

Születés és újjászületés

2015 első negyedévében 22 014 gyermek született, 3,3%-kal több mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 37 823 volt, ami 2014. január–márciushoz viszonyítva különösen nagymértékben, 15%-kal emelkedett. A természetes fogyás 15 809 fő volt, 4 125-tel több az egy évvel korábbinál.

Több születés, több halálozás – ksh.hu

Igény és érdek szerint ki-ki azt olvassa ki 2015 első negyedévi születési-halálozási statisztikájából, amit akar. Leginkább, hogy az évtizedek óta tartó folyamat nem változik, többen halnak meg, mint ahányan születnek. De ez a statisztikai adat nem több egy számhalmaznál, ami mögé érdemes betekinteni, illetve ezt az adatot más összefüggésben is megvizsgálni.

A házasság jótékony hatásai

Egy közelmúltbeli kutatás kimutatta, hogy a házasság tulajdonképpen jót tesz a szívnek. A New York-i Egyetemhez kapcsolódó Lagone Medical Center kutatói megállapították, hogy a házas nők és férfiak esélye a szív- és érrendszeri betegségekre öt százalékkal alacsonyabb, mint az egyedülállóknak.

Jobb házasságban – origo.hu

Ha sokat kutatnak az egyetemek kutatóintézetei, még felfedezik azt, amit a régiek tudtak. Például, hogy a házasság jót tesz a szívnek. Aki átélte már a házasság készülődésének izgalmas örömét, megerősítheti, amit fáradtságos kérdőívekkel sok pénzen, fegyverrel és paripával összegyűjtenek amerikai egyetemek kutatócsoportjai, nevezetesen, hogy semmihez se hasonlítható jó érzés járja át a szívet. Például, amikor elmennek a fiatalok menyasszonyi ruhát venni.

Lelkipásztorok sikere és öröme

Lelkipásztori örömeink és sikereink - Dunántúli Református Lelkészegyesület konferenciája 2015. március.

Lelkipásztorok önmagukról - refdunantul.hu

Móron találkozott a dunántúli lelkészegyesület szervezésében az a közösség, amelyik fontosnak tartja az önreflexió tudatának fenntartását. Eléggé behatárolható csapatról van szó, akik évente kétszer a több mint száz éve életre hívott lelkészegyesületi formát és szellemiséget igyekeznek átmenteni úgy, hogy a kor kihívásaira is választ keresnek. Nem valamifajta szakszervezetis játékot játszanak, hanem a tagdíj által önfenntartónak bizonyult fórumokon véleményt nyilvánítanak közegyházi kérdésekben ugyanúgy, mint az egyházat, s benne a lelkipásztort, mint emblematikus személyt érintő kérdéseket illetően. Ez utóbbi különösen is fontos, hisz nincs a lelkipásztoroknak olyan közösségi fóruma, amely az egyház egészére tekintettel tudna releváns válaszokat adni abban a vonatkozásban, amely a szolgálat értelmét, netán sikerét érinti.

Holtáiglan

A házasság nem egy talált üzlet, nem egy talált szövetségi szerződés, hanem Isten ajándéka – mondta. Hozzátette: a házasság soha nem lesz válságban, hiszen az Isten ajándéka.

A házasságról a Biblia fényében – reformatus.hu

 

Messziről kell kezdenem a történetet, éspedig onnan, hogy van egy keskeny utca a szülőfalumban, amit Őszök szorosának hívnak. Szoros az a legjavából, a ráfos szekér tengelyvégét is figyelni kellett, nehogy megakadjon valamelyik gyakakertben. Nevét az azóta már teljesen eltűnt Ősz nemzetségről kapta, akik közül többen lakhattak itt valamikor, én csak Ősz Pista bá malmáról hallottam mondókát, aki az egyetlen vízimalmot működtette a faluvégen.

Széljegyzetek egy ifitáborhoz

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is július első három hetében lesznek az egyházkerületi nyári konferenciák Balatonfenyvesen. Július 1 - 6 között a konfirmált fiatalok, július 8 - 13 között a hittanos gyerekek, július 15 - 20 között a családok tölthetnek el néhány napot a Balaton-parti konferenciatelepen.

DURIT-refdunantul.hu

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre Balatonfenyvesen a DURIT, a konfirmáció utáni fiatalok nyári tábora. Immár második éve előadóként hívtak a táborozók közé. Korábban felügyeletet vállaltam, közel húsz éven át.

objektív pofon

„Én azért nem hatódtam meg, mert annyira meghatódott a műsorvezetőnő, hogy már zavart... Ez iszonyat volt!... Ott lettem volna, izé, mikrofonnak megnyomom a köhögő gombját, két pofon, és elengedem, na, most beszélhet...”

Mert az olimpiának ez is a lényege, hogy ott minden magyar sportoló a hazájáért is küzd, és ha nyer, az egész ország vele együtt győztesként ünnepel. Bochkorért is. Hogy ő képtelen ennek az örömét átérezni, az sajnálatra méltó. De hogy a meghatódott riporternőt arcul akarja ütni, az: iszonyat!

Bochkor felpofozná a kard-aranyon elérzékenyült riportert - sport.hir24.hu

Az aranyérem megszerzésének közvetítését láttam, hallottam. Az ominózus rádióadást nem. Csak később hallgattam meg. Azóta is az "objektivitás"-on gondolkodom...

Báltermi visszhang

Három olyan estét töltöttem el ismeretlen és ismerős testvérek között, amit semmi pénzért nem hagytam volna ki, és ha tehetem, jövőre meg is ismétlem. Biztatok mindenkit, aki eddig idegenkedett, vagy nem kereste ezeket az alkalmakat, hogy a következő báli szezonra már készüljön, hiszen megéri – nem csak a sámliért vagy a dvd-ért.

Bál-trilógia - Parókia.hu

Egyszer, jó régen már volt egy vitánk a teológián pár évfolyamtárssal egy kávészünetben. Felmerült a kérdés, hogy vajon lehet-e úrvacsoraosztás közben mosolyogni. Egyik teológus-hallgató társam váltig állította, hogy nem illik az, semmiképpen nem tenné, mi pedig, a többiek (egyenlőtlen helyzet), váltig állítottuk, hogy nincs azzal baj, ha az örömteli úrvacsorai közösséget lelkészi oldalról őszinte mosollyal támogatjuk.

Abszurdnak tűnhet ez a vita, de jól illik a rendszerbe, a mindennapok egyházi valóságába, ahonnan száműztük a derűt, a könnyed pillanatokat is, nem hogy a megélt életörömöt. Az evangélium (ÖRÖMhír) komolysága komorsággá lett sokhelyen, a vidámság törvényen kívülre került. Pedig ezt nem szabadna engedni, a hitgyakorlatunk, a rítusaink összessége, a közösségi élet teret ad, keretet teremt a meghitt, mély és nehéz pillanatoknak, a bűnbánatnak, és a gyásznak, de ugyanígy lehetőséget kapunk az örömre, a vidámságra is.