Pont helyett kettőspont

Huszonegy év. Elvileg ennyi a korkülönbség a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó legfiatalabb és legidősebb résztvevője között. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett rendezvény ugyanis a tizennégy és harmincöt év közötti fiatalokat tekinti célcsoportjának. Amikor végigsétáltam a debreceni helyszínen, fel is tűnt a sokszínűség: általános iskolásoktól a dolgozó felnőttekig terjed ez a skála, noha felületes benyomásaim alapján a gimnazisták és a felsőoktatásban tanulók tehetik ki a többséget. (…) Nekünk nagy reményünk, hogy egyszer majd egy családos találkozó koncepciója is megvalósulhat. 

A legtermészetesebb kapcsolatteremtés - parokia.hu

 

Éveken keresztül mi jártunk a Csillagpontra, egészen pontosan háromszor is részt vettünk a gyülekezeteink erre kapható fiataljaival: mindkét alkalommal ott voltunk Tatán, és ott voltunk Mezőtúron is – már egy ideje nem járunk, de ennek nem elégedetlenségi okai vannak, egyszerűen úgy éreztem a legutóbbi alkalommal, hogy ezt a rendezvényt (már) nem nekem találták ki – s jól van ez így. 

Csillag. POnt

Ugyanakkor a Csillagpont nemcsak igényes kulturális és szórakozási lehetőségeket kínál, hanem egyben találkozási pont is, ahol a résztvevők együtt gondolkodhatnak a világról, közös értékeikről és Istenről. A találkozó idei mottója: Re:formálj!, vagyis az előadók ebben az évben megvizsgálják majd, mit jelentett Jézus számára a reformáció; mit jelent a Jézussal való személyes kapcsolat; valamint az is szóba kerül, hogy a résztvevők hogyan viszonyulnak a reformációhoz.

Csillagpont – reformatus.hu

Köszönöm Fiúk és Lányok, református fiatalok a nagy ötletet, hogy meghívtátok az elöregedő egyházi képviseletet az idei Csillagpontra. Ott kellene lennem most veletek. Merthogy én is képviselővé öregedtem. Ott kellene lenni, közösen imádkozni, bulizni, megérezni a még nagyon is közeli táborozás hangulatát. Merthogy jómagam is negyed századon át táborokban töltöttem a nyarat, talán éppen sokakkal közületek a Balaton mellett, Szárszón, majd Fenyvesen. Átéltem olyan két hetet, hogy napfényt alig láttunk. Néha leszakadt az ég, s a sátorokból cipeltük ki az emeletes vaságyakat a viharban leszakadt ágak között. Akkor is kellett programot csinálni, amikor nem balatoni volt az idő, s a dagonyázó sárban jókedvet kerekíteni, amikor szárazak csak a közösségi termek voltak. De volt, hogy elégetett a nap. Szó szerint ájulásig, s meg sem álltam olykor két kis beteggel a marcali kórházig.

Gólhelyzet

...megérkezik mindenki, várja, hogy találkozzon Istennel és a többiekkel. Az elmúlt napok során már megtapasztalt közösség újra létrejön. A nap sem süt annyira, közelebb is lehet menni. Közelebb egymáshoz, közelebb a színpadhoz. A tér megtelik, nemcsak emberekkel, de Isten jelenlétével is.

Nem egy szükséges plusz - csillag.reformatus.hu

 

Annyit azért elárulok nagy hirtelen itt az elején, hogy az írással kapcsolatban az egyik legnagyobb problémám általában a jó cím megtalálását jelenti. Kifejező, találó, vagyis jó címet adni valaminek sohasem könnyű, most azonban az idei Csillagponttal kapcsolatban előre tudtam, mit írok a mai reposzt elejére. Merthogy számomra a Csillagpont tökéletesen olyan, mint egy gólhelyzet. Hogy mégis, miért? Nos…

Kezdődik!

Közösség
A Csillagpont nem egy rendezvényszervező cég munkájának gyümölcse, hanem lelkes önkénteseké. Az előkészítő munkálatoktól kezdve a legelső nagyszínpadon elhangzó szótól a legutolsó bevert szögig minden munkát önkéntesek végeznek a Zsinati Ifjúsági Iroda koordinációjával. Legutóbb Tatán 565 fiatal dolgozott vállvetve a találkozó létrejöttéért, több mint harminc munkacsoportban.
Történet
Először 2003-ban Bodajkon találkoztak a református fiatalok. Aztán minden egyes találkozó alkalmával egyre többen és többen lettek. Debrecen, Sárospatak, Fadd-Dombori és Tata után idén Mezőtúr városa fogadja be a rendezvényt. A szervezők idén közel ötezer résztvevőre számítanak.
A Csillagpontról
Sátor, karszalag, nagyszínpad. Imádság, közösség, Isten közelsége. Vándorfesztivál, ami református. Ez a Csillagpont református ifjúsági találkozó.

A Csillagpontról - csillag.reformatus.hu