Focin innen, focin túl

Címlapjain köszönték meg az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjében a Horvátország felett aratott győzelmet a válogatottnak hétfőn a francia lapok, amelyek a sportteljesítmény méltatása mellett a sokszínű csapat sikerének szociális és politikai visszhangjaira is kitértek.

A francia sajtó köszöni a válogatottnak, hogy ismét büszkeség franciának lenni – mandiner.hu

 

Tegnap írta Bogi, hogy nem érdekli a foci, és nem is nézte a labdarúgó vb-t, ennek ellenére ő maga is a foci vb-ről, egészen pontosan a vb döntőt követő „morajlásról” ír. Semmi gond ezzel, nyilván a reposzt olvasói sem megrögzött focirajongók, mégis elolvasták azokat az írásokat itt a blogon, amelyek a világbajnokság kapcsán, annak apropóján íródtak: akár a már említett tegnapi reposztot, vagy az az azelőttit, vagy Köntös László írását múlt vasárnapról. És talán azt is nyomon követték, ahogyan a CNN egyik munkatársa a bevándorlók győzelmét ünnepli a francia győzelem kapcsán, vagy ahogyan a francia lapok írnak a győzelem másnapján a nemzet egységéről, amelyet a sokszínű, migrációs hátterű labdarúgók diadalának köszönhet az egész nemzet. És hozhatnánk még a mandineres Szilvay Gergely elmélkedését arról, mennyire francia a francia válogatott – a labdarúgás közügy lett, hiszen mégiscsak a társadalom tükröződik benne. A sokszínű, vagy a sokszínűséget ünneplő, esetleg attól joggal tartó társadalom, a hősökre áhítozó, éppen ezért könnyen megvezethető tömeg, a pillanatnyi népszerűséget okosan és szemtelenül kihasználó politikusok, a fanyalgók,vagy éppen a diadal kapcsán a hatalom csúcsán állókat felelősségre vonó médiamunkások serege.

Miért éppen Horvátország…?

A kérdés, hogy lehetnénk-e mi a horvátok, mármint a fociban?(…) De nem lehetnénk. Mégpedig azért nem, mert bár sok szempontból közösek futballkultúránk gyökerei, és igen, ezért is lehet, hogy mi is, ők is kétszer is eljutottunk már a legjobb négy csapat közé a vb-k történetében (Jugoszlávia további kétszer), a mi legutóbbi elődöntős szereplésünk óta eltelt hatvan esztendőben fontos fejlemények vittek egészen más irányba bennünket.

Lehetünk horvátok? - nso.hu

Nos, a horvát játékosok nagy nyugati csapatokban játszanak, a jugoszláv foci pedig mindig erős volt. Kis túlzással még a délszláv háború is egy horvát-szerb meccsen robbant ki. A horvát foci jó volt a kilencvenes években is, emlékezzünk csak 1998-ra. (…)Még az is lehet, hogy a szörnyű háború áttételesen hozzájárult a horvát lélekjelenléthez, ami a vb-s meccseken is megnyilvánult, hiszen történelmi léptékkel mérve a háború tegnap volt, lélektani hatásai még komolyan jelen vannak a háborúzó felek társadalmaiban. A negatív hatások mellett pedig ennek lehet hatása a nemzeti érzésre, a dacra, a „csakazértis”-re. De lehet, hogy már ezzel is túlelemeztem. A horvátok egyszerűen jók maradtak fociban Jugoszlávia szétesése után is. Az okokat nem stadionokban, korrupcióban meg a gazdaságban kell keresni. (…) A horvát foci egyszerűen jó, a magyarok meg elcseszték. 

Horvát foci, magyar foci: már ennek is Orbán az oka? - mandiner.hu

 

A címben feltett kérdést szívem szerint úgy folytatnám, hogy miért éppen Horvátország nyeri a labdarúgó világbajnokságot – persze leírni nem mertem, nehogy véletlenül mégiscsak az egyébként esélyesebb franciák győzzenek. Mindenesetre teljes szívemből szurkolok vasárnap a horvátoknak, egyszerűen azért, mert szomszédok, mert nem egy futballóriás nemzetről beszélünk, mert az egész világbajnokságon szimpatikusak voltak és harcosak, mert szinte végig nagyszerűen játszottak, mert az ő sikerüket a szomszédság révén egy kicsit a miénknek is érezzük (pedig ez nyilvánvalóan csak romantika, a valóságnak ehhez semmi köze). Tényleg, miért ennyire jó a horvát foci, a miénk pedig miért ennyire –fogalmazzunk finoman- gyenge?  Szilvay Gergely tökéletesen foglalja össze a lényeget: leginkább azért, mert ők egyszerűen jók, mi meg hozzájuk képest elcsesztük. Aztán, hogy miért csesztük el? 

Kis pénz, nagy pénz, de hol a foci?

Szerda este kiderült: bárhogy is próbálkozik a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), nem könnyű olyan ellenfelet találnia, amit Georges Leekens irányításával le tudunk győzni. A C divízióban szereplő Magyarország hazai pályán kikapott az egy kalappal lejjebb rangsorolt Kazahsztántól, majd a szintén a D-ben lévő Fehéroroszország ellen úgy ért el döntetlent idegenben, hogy nem mutatott semmit. (...) A belga kapitányt mindez, a játék képe egy pillanatra sem zökkentette ki, mondta ugyanazt a sablont, amit már tavaly októberi kinevezése óta megszokhattunk tőle. Nem boldog, ha gólt kapunk, de a hozzáállás és a mentalitás rendben volt. Abszolút nem csalódott.

Edzőpartnerré silányultunk, Leekens így is büszke - index.hu

 

Nézem a labdarúgó válogatott aktuális meccsét, aktuálisan éppen Fehéroroszország ellen szenvedünk, én pedig azon kapom magam, hogy egyáltalán nem érdekel ez az egész. Ahhoz képest, hogy két éve még majd szétvetett a nemzeti büszkeség, hiszen hosszú évtizedek böjtje után labdarúgó Európa bajnokság résztvevői lettünk, ahol kiválóan szerepeltünk – nos, ahhoz képest most nyugodtan leülök vacsorázni, kapcsolgatom a tv-t, majd a mérkőzés vége előtt tíz perccel felállok és elmegyek aludni. Nem csalódott vagyok, nem is dühös, egyszerűen nem értem, mi a baj, hogyan jutottunk idáig – hiszen a labdarúgásba ömlik a pénz, egyre több a korszerűbb stadion, a játékosok se lettek rosszabbak, mégis, edzőpartnerré silányodtunk, taktika, elképzelés, hadrend, vagyis mindaz, ami egy modern csapatsportban alapkövetelmény: egyszerűen nincs. 

Magyar csapat, magyar szív

Ám az Európa-bajnokság egyik nagy nyertesei mégis mi vagyunk. Először is a csapat újra egységbe rendezett egy tizenötmilliós, a világ megannyi részén élő nemzetet, Kaliforniától Gyomaendrődig (ilyen zászlót is láttunk a magyar táborban). Ez a csapat újra divattá tette Magyarországon a piros-fehér-zöld színeket, az emberek zászlókat raktak az ablakokba, és ellepték a köztereket. Boldog és büszke magyarok állták el a forgalmat a budapesti Nagykörúton, és két hétre mackóalsóba öltözött az ország Király Gábor tiszteletére.

Ezek a fiúk, mind a 23-an és a válogatott stábja is nyert ezen a tornán.
Hogy mit? A szurkolók határtalan szeretetét, Toulouse-ban 0–4-nél is ünnepelték a csapatot a drukkerek. A hitet, hogy mi, magyarok is tisztességgel helyt tudunk állni (újra) egy nagy tornán. A reményt, hogy harminc év megpróbáltatásai után talán végre tényleg elindul valami a magyar labdarúgásban. Ezt pedig nem lehet elégszer megköszönni.
 

Varázsoltak valami szépet - a válogatott tényleg összehozta a nemzetet - nemzetisport.hu

Aztán a tizedik percben felugrott a kimondhatatlan nevű belga játékos, és befejelte a labdát a hálóba. Talán ez volt az a pillanat, amikor mi, szurkolók is éreztük, hogy ez a mérkőzés most másként alakul, mint a többi, annak ellenére, hogy majdnem végig bíztunk az egyenlítésben. Mégis, a sima vereség ellenére ugyanúgy ünnepeltük a magyar válogatottat, mint Ausztria, Izland, Portugália ellen – mintha győztünk, továbbjutottunk volna. Vajon miért? Azt gondolom, leginkább azért – nekem legalábbis ez a legnagyobb üzenete ennek a csodálatos két hétnek-, mert végre elhittük, elhitették velünk: lehet másként játszani, gondolkodni, élni. 

Futbólia

Azok a kisjátékok a középpályások és a szélsők között, amelyeket rendre hitetlenkedve nézünk, nem véletlen bravúrok: ez a focink. Igen, a focink, ami nem csak homályos tévéfelvételeken létezik, meg a szüntelen nosztalgiázásban, hanem a pályán. Majdnem elsírtam magam, miközben ezt leírtam.

A nap, amikor Magyarország egykapuzott - index.hu

 

A kapitány mesél arról is, mennyien kérdezték tőle hitetlenkedve, tényleg őt (Kleinheislert) akarja kezdetni Oslóban, egy ilyen fontos meccs előtt. Aztán persze ő lőtte a győztes gólt.
- Szkeptikusnak tűnnek a magyarok.
- Futball tekintetében semmiképp sem nevezném bátornak, vagy előremutatónak a közeget. Ezt érezni a játékosokon, akiknek újra és újra a fejükbe kell verni, hogy merj vállalkozni, emeld fel a fejed, nézz az ellenfél szemébe, és légy büszke, hogy ezt a mezt viseled.
Sokat beszélnek a kishitűségről. A norvég meccsek előtt például állandóan azt hallgatták, hogy kéne döntetlenre játszani kinn. Aztán az 1-0 után azt, hogy kéne megúszni a hazai meccset. És nagyon unták.

Bernd Storck megfejtette, mi a baj a magyar mentalitással – 444.hu

 

Nézzük az Izland elleni meccset valahol Kaposváron a lányokkal és a barátokkal, több száz fanatikus kíséretében. Máskor persze mindenki példás családapa, megértő feleség, lányokat bámuló tini, barátnőivel plázázó szőkeség, itt azonban most szurkolóvá nemesültünk. A feszültség tapintható, minden szem a képernyőre tapad. Gól, egyenlítünk, örömkönnyek, zászlóerdő, eufória. Ugyanez hatványozottan ismétlődik a portugálok elleni döntetlen után. Most sajnálom csak igazán, hogy nem Budapesten vagyunk, vagy éppen kint Franciaországban, hiszen ott sokkal nagyobb a fieszta. Nézem a neten a magyar szurkolók felvonulását, a képeket, videókat, fővárosi barátaim megosztásait a budapesti örömünnepről – el sem hiszem, hogy ez velünk történik. Pedig igaz: az indexes Jávor Bence sírva fakad, látva, elemezve a magyar válogatott szervezett és nagyszerű játékát, miközben emberek százezreit deríti jobb kedvre, varázsolja el a nemzeti tizenegy. A csapat most a legjobb antidepresszáns, olvasom valahol az interneten, és valóban: a kórházakban járókeretes nénik és bácsik csoszognak ki a folyosói tévé elé, miközben fekvőbetegek kérik: nővérke, úgy állítsa be az infúziót, hogy hatkor meccs van! Az utcákon, kertekben, a házak előtt focizó gyerekek, a mi fiaink Dzsudzsák, Gera és Nagy Ádám nevét harsogják, rájuk akarnak hasonlítani. Kanadai barátom a portugálok elleni meccsre meghívja az európai focit nem ismerő, a magyar labdarúgás régmúltjáról semmit nem tudó ismerőseit: gyertek, nézzétek a magyar csodát, Gera őrületes gólját, a mieink játékát, szurkolóink örömét. A nemzet felbolydult és végre összekapaszkodott, a szívünk jobb kedvre derült, csapatkapitányunk pedig azt nyilatkozta: nehéz legyőzni azt, aki mögött tizenötmillióan állnak. 

Futbólia újjászületett. 

Talán Magyarország is újjászületik egyszer.

Ismét mondom: örüljetek!

Itt ülök Bordeaux-ban egy lenyűgöző stadionban, egy Eb-meccsen, épp az imént hangzott el az „Isten, áldd meg…”, jobbra tőlem több ezer magyar üvölti, hogy „Ria, ria”, minden olyan, mint egy megvalósult álom. (...)ne feledkezünk meg arról, hogy Dzsudzsákékért nem csak Magyarországon szurkolnak. Dunaszerdahelyen, Ungváron, Kolozsváron vagy Szabadkán ugyanúgy összehozta a magyarokat ez a meccs. Ugyanúgy, ahogy a külföldön élőket, dolgozókat.(...) Ők, sok millióan, a világ különböző pontjain mind felordítottak, amikor Szalai bevágta.(..)És most tényleg sikerült! 

...szerte a világon boldog és büszke, aki magyar! (És talán még ugrál is.)
Ugye, ez nem csak álom?

Aki ugrál, büszke magyar! - nemzetisport.hu

 

Olyan volt ez, mint egy szép álom. Amit kértem, íme, teljesült. Milyen felemelő érzés kimondani: a magyar labdarúgó válogatott bátor, okos, hősies, szervezett játékkal, teljesen megérdemelten kettő nullás győzelmet aratott Ausztria fölött. Ki hitte volna ezt! 

A csoda nem érhet véget, akármi is lesz ezek után. A magyar csapat megmutatta: újra ott vagyunk Európában – egyenesen a főbejáraton érkeztünk! A helyszínen szurkolókkal, az utcákon vonulókkal, az otthon könnyezőkkel együtt mondom: köszönöm Istenem, hogy magyarnak teremtettél!

Ria-Ria-HUNGÁRIA!

Öveket becsatolni! Kezdődik a foci Eb! (...) Tőlem károghatnak az ellendrukkerek: kedden zászló kiterítve a nappaliban, himnusz énekelve, és minden perc élvezve, amit a magyar válogatott pályán tölt.

Itt az Eb: hajrá, magyarok! - mandiner.hu

 

1972-ben, amikor utoljára EB-n jártunk, még nem is éltem. 1986-ban, amikor utoljára világversenyen vettünk részt, még nyolc éves sem voltam. Hetvenkettő óta negyvennégy, nyolcvanhat óta harminc év telt el. Generációk nőttek fel, akik reménykedtek, hogy majd a következő selejtezőn sikerül - vagy az angol, német, spanyol csapatot választották, jobb híján. Én a reménykedők táborát gyarapítottam.

Egy dolgot azért tegyünk tisztába: a foci szerelem. Tudom, hogy hülyén hangzik, nevetséges, különösen azért, mert a magyar labdarúgást, a magyar játékosokat szidni divat lett nálunk, manapság pedig a politikai ellenállás egyik jele. (Ami sokkal röhejesebb, de ezt most hagyjuk.) Való igaz, nyolcvanhat után meglehetősen messzire kerültünk a világelittől, néha arcpirító vereségeket kellett elszenvednünk, miközben a magyar labdarúgásból hiányzott mindaz, ami megújulást hozhatott volna. Sőt, egyre mélyebbre kerültünk.

Célhoz ért szavak

Míg a kispadon az egyébként végtelenül szimpatikus és kulturált Sabaté a kis táblájával magyarázta, hogy ki hova álljon. Előtte az kellett, de eljött egy pillanat, amikor a táblával nem lehet mire menni. Fel kellett volna rázni ezeket a fiúkat, leordítani a fejüket finoman szólva. (…) Húszezer néző előtt, nagy téttel bíró meccsen ilyen szinten nem fogyhat el az erő. És ha el is fogy, profi játékosok esetében fel kell tudni állni. A Veszprémben nagyon komoly játékosok vannak, nagyon komoly játékosmúlttal, az ő személyiségük túlnőtt Sabaté személyiségén (…). 

Férfi kézi BL: „A Kielcének falkavezére volt, a Veszprémnek táblás embere” - nemzetisport.hu

 

Még 50 perc címmel dokumentumfilmet mutatnak be a futball Európa-bajnokság előtt, amely a magyar válogatott elmúlt három évéről szól. A film különlegessége, hogy olyan szituációkban is láthatjuk a játékosokat, amiket általában a legnagyobb titok övez. Milyen, amikor egy magyar edző 2-0-ás félidőben az öltözőben megpróbálja a csapatát feltüzelni, és milyen, amikor az Eb-re kijutás elérhető közelségbe kerül. (...) Meggyőződésem, ha ezek a játékosok több segítséget kaptak volna az elmúlt 20 évben a kispadról, többre jutottak volna. (…) Ahogy Dárdait vagy Storckot látjuk, az a benyomásom, hogy ezt a szakmát így is lehet csinálni. Kivetítővel, jól felépített stratégiával, nem a vakszerencsében bízva.

Ez a film megsemmisítheti a magyar futballszakmát – index.hu

 

Lassan egy hét is eltelik az MVM-Veszprém férfi kézilabda csapatának csúfos és megdöbbendő veresége óta, amikor is sikerült kilencgólos előnyből elbukni a BL-döntőt. Vajon mi az edző dolga ilyenkor, egyáltalán, mit lehet ilyenkor mondani? Érdekes a kérdés a magyar labdarúgó válogatott függvényében is, hiszen nemsokára itt a foci EB, végre-valahára magyar részvétellel. Mi lehet a különbség a sikertelen harminc év magyar edzői és az EB szereplést kiharcoló Dárdai Pál és Berndt Storck között? 

Azért is jutott eszembe mindez, mert bizony velünk is előfordul számtalanszor, hogy meg kell szólalnunk, hogy „valamit” mondanunk kell: lelkészként, pedagógusként, szülőként, emberként. Hol, hogyan, miként szóljunk? 

Egészséges szenvedély

Bejelentette visszatérését Stuart Pearce. A 78-szoros angol válogatott labdarúgó az amatőr Longfordhoz írt alá 53 évesen.A Longfordot sokszor „az angol futball legrosszabb csapata” jelzővel illetik. A tizenharmadosztályban, egészen pontosan a Gloucester Northern Senior League Division Two-ban szereplő együttes mind a 18 meccsét elveszítette ebben a szezonban, 179 kapott és mindössze egyetlen szerzett góllal.

Anglia: 53 évesen visszatért a korábbi 78-szoros válogatott - nemzetisport.hu

 

Azért az mennyire jól hangzik, hogy „Gloucestershire Northern Senior League Division Two”, de tényleg! Nem is tudom, nálunk van-e olyan, hogy tizenharmad osztály! És ebben a tizenharmad osztályban is tök utolsó a Longford, százhetvenkilenc kapott és egy rúgott góllal. Ide szerződött ötvenhárom évesen Stuart Pearce, a Notthingam, a WHU és a Manchester City egykori kiváló játékosa. Azért ebben a hírben benne van ám minden, ami miatt szeretjük a focit. Nemcsak nézni, játszani.

Most már neked szurkolok

Hajdúböszörményben, egy cigánysoron nőttem fel. Nehéz gyerekkorom volt, hamar jöttek a pofonok. A szüleim nem kerestek jól, előfordult, hogy este nem volt már mit ennünk. Ilyenkor anya elbiciklizett mamához, és tőle kért segítséget, hogy tudjunk vacsorázni. A szegénység éreztette hatását (…)

Cigánysoron kapta a pofonokat a magyar focitehetség - origo.hu

A DVSC és a Palermo szerdán megegyezett, hogy a támadó Balogh Norbert négy és fél évre a Serie A-s klub játékosa lesz.  A csatár játékjogát az olasz klub 2,2 millió euróért vette meg, amit már át is utaltak a DVSC-nek, olvasható a klub honlapján. (…) A klub honlapja arról is ír, hogy megkeresték a Palermo elnökét, Maurizio Zamparinit a napokban tett nyilatkozatával kapcsolatban, amely szerint 5 millió eurót fizetett Balogh Norbertért. Az elnök azt mondta, hogy az összeg magába foglalja a játékos négy és fél éves fizetését is, amely 2,8 millió euró. 

A Palermo 2,2 millió euróért megvette Baloghot - index.hu

 

Persze, írhatnék arról, hogy neked szurkolok, Norbi, hiszen szegény körülmények között nőttél fel, erre ilyen sok pénzért a világ egyik legjobb bajnokságába igazolsz. De mégsem azért szurkolok neked, mert cigányként teremtett a Jóisten erre a világra, és nem is azért, mert a világ végéről indultál a világhírnév felé. 

Oldalak