5 tipp a gyerekek netes védelméért

„…egyes magyar statisztikák szerint a szülők többségének továbbra sincs fogalma arról hogy a gyereke valójában mit csinál a neten. Egy, az öngyilkossághoz hasonló extrém reakció általában nem egyik pillanatról a másikra jut a gyerekek eszébe. Dr. Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakember ahhoz ad tippeket, miként előzhetjük meg szülőként azt, hogy a gyereket berántsa egy Momóhoz, vagy az állítólagos Kék Bálnához hasonló őrület.

Dr. Gyurkó Szilvia: Kék bálna, Momo és a többiek – 5 tipp szülőknek, hogy megvédd a gyerekedet a netes őrületektől (wmn.hu, 2018. augusztus 14.)

A Reposztban rendszeresen reflektálunk a gyerekeinkre, tanítványainkra világhálón leselkedő veszélyekről szóló híradásokra. (Pl.: felelősségünk a netes erőszaktól való védelemben: Riedling-Kovács Szilvia augusztus 16-i írása.) Nem ismételjük önmagunkat, egyszerűen csak nem lehet eleget ismételni – elsősorban talán önmagunk és csak másodsorban az Olvasó számára -, hogy a közösségi média és a hordozó eszközök már nem a spájzban, hanem a nappaliban, a gyerekszobában, az utcán, és egyáltalán: mindenütt jelen vannak. „Csapataink harcban állnak.”

Apa büszkesége

Több millióan látták már a közösségi oldalakon, hogy Marcelo fia a Real Madrid futballistáival fejelget.

A nyolcéves Enzo Vieira a öltözőben a padon ülő játékosokkal váltott sorban egy-egy fejest, végül az álló Sergio Ramos is visszabólintotta neki a labdát, amelyet ő egy szennyesgyűjtő-ládába továbbított. A Bajnokok Ligája-döntőre készülő Real-futballisták üdvrivalgással fogadták a juniorok között focizó fiú mutatványát, s a videó azzal zárul, ahogy a levegőbe dobálják őt.

A közösségi oldalakon már több mint négymillióan látták a felvételt, míg Marcelo annyit írt ki: „apu büszkesége”.

Nem esik messze az alma a fájától - mandiner.hu

 

Csütörtökön voltunk kisebbik lányom anyák napi ünnepségén (igen, most csütörtökön, ez volt a legközelebbi időpont, amit sikerült találni), mit mondjak, az anyukák sírtak, és persze az apukáknak is küzdeni kellett a könnyeikkel, elvégre nemcsak az anyák, hanem az apák is érzelmes lények, akiknek minden férfiassága és keménysége mellett tele van a szívük szeretettel és büszkeséggel. 

Az egyházi iskolák fölöttébb szükséges voltáról

Iskolaválasztás előtt a szülők mindenféle szempontokat mérlegelnek, ezeknek egy része olyan elvont, hogy vajon tetszik-e tanítónő a gyereknek, és viszont. Más szempontok pedig nagyon is gyakorlatiak: például hány perc alatt lehet reggelente beérni, vagy indul-e eszperantó tagozatos osztály? És ott van még a fenntartó kérdése is, ami szintén egy fontos gyakorlati tényező. Amikor a lányom négy évvel ezelőtt iskolába ment, a városunkban négy általános iskola volt, közülük kettő önkormányzati, és kettő egyházi fenntartásban. A négy iskolából egy messze van, úgyhogy az eleve kiesett, reálisan tehát egy önkormányzati (azóta állami), egy református és egy katolikus iskola közül választhattunk.
A református iskola mellett döntöttünk, habár utoljára három évvel azelőtt jártunk templomban, akkor is egy unokatestvérem esküvőjén.

Egy református iskoláról – divany.hu

Aki érintett a témában tudja, hogy ezekben a hetekben történik az iskolákban a hittan-erkölcstan újra választásának lehetősége és ugyancsak ezekben a napokban kapják meg az első osztályba íratott gyermekek szülei a felvételről való értesítést. A milyen iskolát válasszunk a gyereknek szülői kérdés több összetevős. Szubjektív, ám kitűnő írás jelent meg egy sztereotipnek nem mondható megoldásról, amelyben, mi tagadás jólesően olvassa az ember, hogy egy egyházi iskola helytállt a kívánalmak tengerében.

Hol van a gyerek helye?

Minden bizonnyal az elmúlt napok egyik legnézettebb videója volt a BBC műsorából származó interjúrészlet. Robert Kelly Korea-szakértő Skype-on keresztül jelentkezett be az adásba, két kisgyermeke azonban kissé átírta a koreográfiát. Először a kislánya nyitott rá, utána egy bébikompon begurult a kisfia, majd megjelent a felesége, aki eszeveszett tempóban próbálta kivonszolni a szobából az interjút megzavaró csemetéit. A videónak a paródiáját is elkészítették egyébként az egyik brüsszeli rádióban.

Amikor beleszól a család – hvg.hu

Néhány napja annak, hogy kikerült egy videó a világhálóra, amiben egy televíziós szakértő – noná, hogy BBC és angol nyelvű, különben nehezen vitte volna át az inger- és nyelvi küszöböt – miközben kommentálta a Koreai-félsziget déli államának eseményeit, gyermekei, egy billegően jókedvű óvodás kislány és görgős járókájában utána guruló fiú testvérkéje belépett az élő adásba. A profi kommentátor-apukát a történés kizökkentette szerepéből és gyorsan meaculpázott munkaadójánál a történetek miatt.
Mára kiderült, hogy a BBC illetékesei nemhogy zokon vették volna a történetet, hanem a tüsténkedő apukától engedélyt kértek, hogy a videót megoszthassák. Ekkortól lett az egyik legtöbbet látott és lájkolt spot az internet világában.

Hálát festett

Nem olyan régen a kislányom bent volt a kistarcsai Flór Ferenc kórházban pár napot, az orvosok nagyon lelkiismeretesen bántak vele és az anyukájával. Gondoltam, értékelem az erőfeszítésüket és valahogy meghálálom. Én festőként keresem a kenyerem. És amilyen állapotok közt kell dolgozniuk, na az kiakasztó. Nem is volt kérdés, miben való lesz a hálám. Felajánlottam hát én is a szakmai tudásom ingyen és bérmentve, hogy igényes környezetben legyenek. Szükség van a segítségre, hogy ezek az emberek (doktorok, ápolók, nővérek) ne veszítsék hitüket a hivatásukban!

Hála - index.hu

Történt pedig, hogy Lakatos Norbert szobafestő kislánya beteg lett. S ahogy ilyenkor lenni szokott, bevitték a helyi kórházba feleségével, azaz az édesanyával együtt. Kisvárosi kórház volt az, az orvosok is ehhez mérten kisvárosi orvosok. De gyógyítottak, mint más, hasonló szaktársak. Hasonló kisvárosokban és teljesen más nagyvárosokban. A kisvárosi kórházakba érkezők kicsit szegényebbek úgy általában, merthogy az ő életterük a vidék szegénysége, elhagyatottsága. De van nekik is valamijük, ami meg máshol hiánycikk. Ismerik a hálát.

Jöjj el kedves Mikulás, mert én megbírságollak

Kétszázezer forint is lehet annak a Mikulásnak a büntetése, aki nem adott számlát az álcázott adóellenőröknek – közölte a TV2 Tények című hírműsora. A Mikulás egy budapesti családot látogatott meg, miután felhívták, hogy szeretnék, ha meglepné a gyerekeket. A Tényeknek azt mondta: nevettek, énekeltek, még közös fotó is készült. Aztán amikor elértek a lifthez, és épp megkapta volna a pénzét, a szülők visszahívták a lakásba, majd azt mondták: a konyhában még szívesen mutatnának valamit. Ez a valami a NAV igazolványuk volt. Mivel a Mikulás nem adott a műsor után számlát, és vállalkozói igazolványa volt, az ellenőrök megbírságolták. Hogy mennyit kell fizetnie, azt még nem tudja, de akár 200 ezer forint is lehet a büntetés. A férfi azt mondta: mivel egy évben csak egyszer tudja ezt csinálni, nem gondolta volna, hogy ebből baj lehet. Az adóhatóság a Tényeknek azt írta: a konkrét üggyel kapcsolatban nem nyilatkozhatnak, viszont az általánosságban igaz, hogy a bírság kiszabásakor minden körülményt figyelembe vesznek, és ha indokolt, akár el is tekinthetnek tőle.

A Mikulás sorsa – origo.hu

Mostanában Tömörkény István novelláit olvasom. Nem először. Van valami bája annak a szögedi tanyavilágnak, amelyet egy vasúti tisztviselő fia jegyzett fel az utókor számára. Az emberség, a sarkos igazságok és valamiképp az együttérzés, a kölcsönös ráhagyatkozás kényszerében való megmagyarázhatatlan szeretet jön át ezen a régi írásokon. Az a világ, amit Tömörkény papírra vetett, nincs többé. Régen nincs már. Szögedében, s fel Halasig meg Vásárhelyig (érti, aki érti) más világ járja.

Büszkeség az

Hétfőn a magyar nyelv és irodalom valamint a magyar mint idegen nyelv írásbelikkel kezdődnek az idei érettségik, mintegy 115 300 diák ad számot tudásáról.

Érettségi: holnaptól izgulhat minden diák- Hír24

Büszkeség az, amikor megtudod, hogy megkezdte életét. Benned növekszik, s hamarosan érzed, mintha apró pilleszárnyak simogatnának.

Büszkeség az, amikor a hasfalad megemelkedik, mert csuklik és rugdos.

Büszkeség az, amikor megszületik. Rád néz, szeme még opálos fényű, de már az arcodat fürkészi. Aztán életrevalóan, szomjasan szopni kezd.

Büszkeség az, amikor kitolnak a szülőszobából, és a kórház folyosóján gerlék sétálnak. Kíváncsiak rá, mert ő megismételhetetlen.

Malala

Malala Juszufzai kedd reggel felszállt iskolába menet a buszra. Vele tartott két iskolatársa is, akik szintén Mingorába, Pakisztán Szvat tartományának legnagyobb városába tartottak, ahol az iskolájuk található. Végzetes utazásnak bizonyult. Mielőtt aznap reggel a lányok az iskolába értek volna, Tehrik-i tálib fegyveresek megállították a buszt. A lányok egyike, Shazia Razaman később megerősítette, hogy a fegyveresek kifejezetten Malalát keresték. Könnyű volt megtalálni, és amikor odaértek hozzá, fejbe lőtték a lányt. Órákkal később, mikor Pakisztán és a világ még fel sem eszmélt az újabb embertelen erőszakos cselekedet hatására, a Tehrik-i tálibok szóvivője egyértelműen felelősséget vállalt a támadásért, és ezt mondta:
„Ő egy nyugati gondolkodású lány. Folyamatosan ellenünk beszél. Senki nem úszhatja meg, aki a tálibok ellen fordul.”

Egy lány az iskolabuszról - Amnesty International

Fegyveres támadók sebesítenek meg súlyosan egy tizenöt éves lányt. Szörnyű dolog, az ember gyomra összerándul, de sajnos ennyi, hiszen mindennapos hír ez, a világ erőszakkal telített részein a gyerekeknek, fiataloknak sokszor többszöröse kijut a kínoknak, ártatlan, védekezni képtelen áldozatokként. Ez a hír azonban különleges, ez a lány nem akárki, hanem Malala Juszufzai, aki tíz éves kora óta írja blogját, amiben beszámol a szülőföldjén tomboló fizikai és szellemi erőszakról, a Szvat-völgybe beáramló tálibok zsarnokságáról. Híradás kifelé, a többi ország felé, erőt adás azoknak, akik ott élnek - már évek óta.

Így is meg lehet fogalmazni, ami történt: Pakisztán egyik legbátrabb emberére rálőtt az egyik leggyávább.

Tankokra kötözött gyerekek

Egy ENSZ jelentés szerint pajzsként kötöztek gyerekeket a tankokra Szíriában - közölte a brit BBC kedden. Az ENSZ szerint több szíriai gyerek is arról számolt be, kényszerítették őket, hogy a hadsereg tankjain utazzanak, hogy a lázadók ne lőjenek a tankokra. ... A jelentés elmarasztalja a lázadókat is, akik többször is veszélybe sodorták a szíriai gyerekeket, valamint többüket be is sorozták. Több gyerek is dolgozott a frontvonalban ápolóként, valamint a kisegítő személyzet tagjaként.

Szíriában gyerekeket kötöztek a tankokra - Origo

Vasárnap évzáró istentisztelet lesz a hittanosoknak. A gyülekezet a gyerekekkel együtt pontot tesz egy újabb tanév végére, most ők kerülnek a centrumba, és jól is van ez így. Egy gyülekezet érettségét úgyis az mutatja meg igazán, hogyan bánik a kicsikkel, a gyengékkel (gyerekek, fogyatékkal élők, ápolásra szoruló idősek stb.). 
Én magam is napok óta tervezgetem az istentiszteletet. Nem csak a gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító igehirdetés forog bennem, de a speciális liturgia kialakítása, a megfelelő visszajelzés a hittanosoknak. Hogy egy gyerekeket szerető, őket fontosnak tartó Úr tanítványaiként a lehető legjobban vizsgázzunk, mi, nagyobbak.

Ebbe a készülésbe rombolt bele a tankokra kötözött gyerekekről szóló cikk. Hogy a hónapok óta húzódó szíriai botrány már a kicsiket sem kíméli. Szörnyű hír, ha igaz, gyerekek, mint élő pajzs, az "ügy" védelmében az acélrétegre húsréteget tenni. De miért is csodálkozom? A felnőttek háborújába folyamatosan belekeverjük a gyerekeket, katonák leszenek vagy pajzsként tartjuk magunk elé őket, de mindig áldozatokká válnak. 

Három éves vagyok. Elkötelezett magyar református

Egyházi óvodák esetében újdonság, hogy az intézmény konkrétan felvételi eljárás keretében vizsgálhatja, hogy a gyermek elkötelezett-e az adott vallás iránt.

Változó jogszabályok az óvodáknál is - Gondola

-Jöjjön be! Neve?
-Sabóóó Tomi. 
-Életkor?
Csend. A kisfiú anyukájára néz. - Három múlt két hónapja - szólal meg mosolyogva az édesanya.
-Jó. Látom papírokból, bili már működik, pszichológus szerint rendben van, kellően érett, már csak a hitvalló életét kell vizsgálnunk, ugye Tiszteletes úr - bólint az Óvónéni a mellette ülő fekete öltönyös, szemüveges emberre. - Tehát, Tomika, ugye jársz templomba. Milyen felekezetű vagy?
Tomi zavarba jön, kicsit jobban szorítja magához a vele lévő színes, plüss dinoszauruszt, egy kicsit közelebb lép az anyukájához. Édesanyja lehajol hozzá, a fülébe súg valamit. Erre elmosolyodik, kihúzza magát, de azért csendesen mondja. -A csijjagosba!