120 000 ember halt meg két pillanat alatt

1945 augusztus 6-án vetette be az Egyesült Államok az atombombát Hirosima ellen, amelyet három nappal később követett a második, Nagaszaki elleni nukleáris csapás. A világ első atomtámadásával Amerika a rendkívül véresnek ígérkező partraszállást igyekezett elkerülni, egyben megmutatva a világnak és benne a Szovjetuniónak katonai és tudományos fölényét. A bomba Hirosimában 80 ezer, Nagaszakiban 40 ezer embert ölt meg a robbanás pillanatában. ... Kiotó, a régi főváros azért került le a listáról, mert az egyik döntéshozó ott járt nászúton, és megsajnálta a várost...

120 ezer ember meghalt két pillanat alatt - hvg.hu

A Nagaszaki elleni atomtámadás áldozataira emlékeztek pénteken Japánban a tragédia 74. évfordulóján. A város békeparkjában egyperces néma csenddel kezdődött a megemlékezés helyi idő szerint délelőtt 11 óra 2 perckor, 1945. augusztus kilencedikén ugyanis abban a pillanatban dobta le a japán városra egy amerikai B-29-es bombázó repülőgép az atombombát. A robbanás több mint 70 ezer halálos áldozatot követelt.

A nukleáris leszerelést sürgette a tragédia évfordulóján Nagaszaki polgármestere - origo.hu

 

Don

Berlin azonban Hitler parancsára hivatkozva megtagadta a több mint indokolt kérést, egyben továbbította a Führer direktíváját; a 2. magyar hadseregnek az utolsó emberig ki kell tartania állásaiban. Jány a "Führer befell" hallatán összeomlott, és megpróbálta szó szerint tartani magát Hitler parancsához, annak ellenére, hogy Von Witzleben vezérőrnagy azt tanácsolta neki; ne törődjön Berlin ostoba utasításával, hanem cselekedjen a helyzetnek megfelelően, saját belátása szerint.

Elter Tamás: Fagyos orosz hómezőkre terítette ki sötét szárnyait a végzet, origo.hu, 2019. január 12.

A mohácsi vésznél is nagyobb emberveszteséget okozó, 1943. január 12-én, a Don folyónál indított szovjet offenzívára emlékeztek hétvégén országszerte. A 76 évvel ezelőtti tragédiáról évről-évre számos cikk lát napvilágot. Bár a pontos áldozatok számát a mai napig nem ismerjük, újabb és újabb részletekkel gazdagodunk. A jelenlegi becslések 125 és 130 000 főre teszik az elesett, sebesült vagy fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok számát.

Boldog Óév-e?

„Elmondta: szilárd meggyőződése, hogy „az EU-nak van jövője”, és elég meglátogatni egy katonai temetőt annak felismeréséhez, hogy mi az alternatíva Európa egyesítésére.” – Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, 2018. december 30. (Mandiner)
 

„A májusi, európai parlamenti választásokon a szavazók segíthetnek biztosítani, hogy az Európai Unió továbbra is a béke, a jólét és a biztonság projektje maradhasson.” – Angela Merkel német kancellár újévi beszéde, 2018. december. 31. (Bloomberg)

Védett attitűd

„Madrid – Védetté nyilvánított a madridi városvezetés egy olyan épületet, amely Robert Capa egyik közismert, spanyol polgárháborús fényképén szerepel.”
Szabolcs Online az MTI nyomán, 2018. július 30.

„…nem annyira események krónikái, mint inkább végletes feszültség alatt álló emberekről készült, mélyen együttérző és rokonszenvező tanulmányok” – idézi: Mezey Eszter
Új Akropolisz

Az MTI nyomán több online lap hozta le ma délután a magyar vonatkozású spanyol hírt: Spanyolországban védetté nyilvánítottak egy lakóházat. Namármost: egyrészt uborkaszezon van, másrészt ebben a párás hőségben a közéleti hírfogyasztási láz is lankad, ezért pár percig nyugodtan leragadhatunk ennél a rövidhírnél. Megéri.
 

Nem éri meg?

Az egyik legnagyobb amerikai befektetési bank, a Goldman Sachs nemrég kiadott jelentésében figyelmezteti a pénzembereket: óvatosan kell közelíteni biotechnológiához és génterápiához, mert ha túl hamar meggyógyulnak az emberek, nem lesz kit kezelni, így nem térül meg a befektetés.

Kimondták: nem jó üzlet az embereket meggyógyítani, több pénzt hoz, ha sokáig kezelik őket – hvg.hu

 

Írok erről, mert ez is közélet, az üzleti alapú gondolkodás, legalábbis ha lehet annak mondani mindazt, amit a Goldman Sachs-nál volt képes valaki megfogalmazni. Nem jó üzlet, nem jó befektetés meggyógyítani valakit, inkább az éri meg, ha valakit hosszú ideig kezelnek. Micsoda beteg, mégis, mennyire uralkodó gondolkodás ez... 

A zabálás perspektívái

Az emberiség egyre többet zabál. Nemcsak azért, mert folyamatosan növekszik a bolygónk lakossága, hanem azért is, mert az egyes országok gazdasági fejlődésével a lakók szokásai is átalakulnak: egy emberre vetítve is egyre nő az élelmiszer-fogyasztás…

A cambridge-i Anglia Ruskin Egyetem kutatói most lemodellezték, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, és semmit nem teszünk a tragédia megelőzése érdekében, akkor 2040-re összedől az emberi társadalom.

A kataklizmát élelmiszerhiányok fogják okozni, amik az elkövetkező években egyre gyakoribbak lesznek, a harmincas évek végére pedig a bolygó jelentős részére kiterjednek majd. Ekkorra a világ élelmiszer-termelése és az élelmiszer-kereslet olyannyira elszakad egymástól, hogy az már politikai és gazdasági rendszerek bukásához is vezethet.

Meddig tartható fenn a jelenlegi jólét? – 444.hu

A mindennapi reklámözönben, amelyben élelmiszer áruházláncok arról győzködnek, hogy milyen olcsón lehet hozzájutni élelemhez, nehezen hihetők azon prognózisok előrejelzései, amelyek a belátható időn belüli élelmiszer válságról szólnak. Nehéz elhinni, mert ma több mint megfizethető az alapélelmiszer. Annyira olcsó, hogy nem éri meg termeszteni családi kiskertekben, mondják sokan, mert a belefektetett munkával együtt sem lehet hasonló áron előállítani a terméket. Hogy miért van ez így, külön történet.

Madarak

A NATO az ukrajnai válságban követett orosz politika miatt kiépít öt állandó támaszpontot Kelet-Európában és létrehoz egy négyezer fős gyorsreagálású alakulatot, a döntést minderről a jövő heti csúcstalálkozón hozzák meg – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap. A beszámoló szerint a 28 NATO-tagállam nagyköveti szinten már megállapodott a „putyini újorosz” politikára kidolgozott válaszlépéseket összefoglaló stratégiáról, amelyet a jövő heti walesi csúcstalálkozón a legmagasabb szinten fogadnak majd el.

A NATO új támaszpontokat és gyorsreagálású hadtestet létesít – MTI (idézi: Mandiner)

Európa fél. Még soha nem volt ilyen kitapintható reális félelme a háborútól. Az első világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezünk, emellett szeptember elseje a 2. világháború kitörésének hivatalos dátuma. 75 éve már, de még nagyon közelinek érezzük. A háború lehetősége az iszlám terrorizmus fenyegetettsége mellett sem volt soha ilyen keményen érezhető. A nyugati komoly média tele van háborús témákkal, s most először kihallatszódik két fontos szó ennek kapcsán: a haza és a felelősségvállalás.

Egy háború vetületei

Másfél hete tart az Anonymous cyberháborúja a zsidó állam ellen. A hackerek egymás után sötétítik el az izraeli minisztériumok, a titkosszolgálatok és a hadsereg honlapját is, megtorlásul egy palesztin aktivista halála miatt.

Akik már le tudják győzni Izraelt - nol.hu

Miközben az ember olvassa a híreket, nézi a tudósításokat a Gázában vagy épp Ukrajnában folyó háborús eseményekről összeszorul a gyomra. Rázza a fejét, és nem érti, hogy fajulhatnak idáig az események, mennyire nincs határa a gyűlöletnek vagy éppen az érdeknek. Hogy kerekedhet felül újra és újra a józan észen az zsigeri gyilkos ösztön?

Tankokra kötözött gyerekek

Egy ENSZ jelentés szerint pajzsként kötöztek gyerekeket a tankokra Szíriában - közölte a brit BBC kedden. Az ENSZ szerint több szíriai gyerek is arról számolt be, kényszerítették őket, hogy a hadsereg tankjain utazzanak, hogy a lázadók ne lőjenek a tankokra. ... A jelentés elmarasztalja a lázadókat is, akik többször is veszélybe sodorták a szíriai gyerekeket, valamint többüket be is sorozták. Több gyerek is dolgozott a frontvonalban ápolóként, valamint a kisegítő személyzet tagjaként.

Szíriában gyerekeket kötöztek a tankokra - Origo

Vasárnap évzáró istentisztelet lesz a hittanosoknak. A gyülekezet a gyerekekkel együtt pontot tesz egy újabb tanév végére, most ők kerülnek a centrumba, és jól is van ez így. Egy gyülekezet érettségét úgyis az mutatja meg igazán, hogyan bánik a kicsikkel, a gyengékkel (gyerekek, fogyatékkal élők, ápolásra szoruló idősek stb.). 
Én magam is napok óta tervezgetem az istentiszteletet. Nem csak a gyerekeket és felnőtteket egyaránt megszólító igehirdetés forog bennem, de a speciális liturgia kialakítása, a megfelelő visszajelzés a hittanosoknak. Hogy egy gyerekeket szerető, őket fontosnak tartó Úr tanítványaiként a lehető legjobban vizsgázzunk, mi, nagyobbak.

Ebbe a készülésbe rombolt bele a tankokra kötözött gyerekekről szóló cikk. Hogy a hónapok óta húzódó szíriai botrány már a kicsiket sem kíméli. Szörnyű hír, ha igaz, gyerekek, mint élő pajzs, az "ügy" védelmében az acélrétegre húsréteget tenni. De miért is csodálkozom? A felnőttek háborújába folyamatosan belekeverjük a gyerekeket, katonák leszenek vagy pajzsként tartjuk magunk elé őket, de mindig áldozatokká válnak.