Miért jó a keresztyén házasság?

Az átlagnál elégedettebbek a házasságukkal azok a nők Amerikában, akik vallásos konzervatívak: a nemi szerepekről konzervatívan gondolkodó és vasárnaponként istentiszteletet látogató feleségek 73 százaléka magas minőségű házasságban él.

New York Times: A vallásos konzervatív feleségek a legboldogabbak - mandiner.hu

 

Őszintén szólva, meglehetősen szkeptikus vagyok bármiféle felméréssel vagy kutatással kapcsolatban, bizonyítsák akár azt, hogy „a vallásos konzervatív feleségek a legboldogabbak az USA-ban”, vagy éppen az ellenkezőjét. Nem tudom, kell-e ehhez egyáltalán kutatás, hogy nyilvánvalóvá legyen: aki keresztyén/keresztény értékek szerint él, valószínűsíthetően magasabb minőségű házasságban él (azaz: boldogabb), mint az, akinek nincs stabil értékrendszere. Szerintem ez a megállapítás nem csak helyi, azaz amerikai sajátosság, hanem a világ bármely pontján és országában igaz lehet. 

Levél helyett

Noha a gyermekvállalástól még távol állok, ez nem állított meg abban, hogy kicsit elmélázzak azon, mit is osztanék meg lányommal azelőtt, hogy hivatalosan is randevúzni, ismerkedni kezdene. Lehetőleg még azelőtt, hogy akarata ellenére, visszavonhatatlanul szerelembe esne. De legfőképp azelőtt, mielőtt élete első szívtörését átélné. Tudom, hogy hiába az óva intés: szavaim abban a pillanatban üres fülekre fognak találni. Mégis hiszem, hogy a megfelelő pillanatban – legyen az akár 1-2 év múlva -, emlékezni fog rájuk.

A lányomnak, mielőtt szerelmes lesz - 20on.hu

Köszönöm Ács-Fehér Kingának, hogy már megint egy érdekes írással lepett meg – valóban, érdekes eljátszani azzal a gondolattal, mit is írhatna az ember a lányának, különösen olyan szép és bonyolult téma esetében, mint a szerelem… Meg talán időszerű is, hiszen mostanában sokat beszélünk és írunk a családról, házasságról, aminek alapja két ember egymásra találása.

Drágám, Bogaram, Életem!

Ahány ember, annyiféle szakítás. Vannak, akik jó szívvel emlékeznek az exükre, de legalább annyian, akik a pokolba kívánják. Nekik szól a kenti Hemsley Conservation Center ajánlata. Az angol állatkert ugyanis most Valentin-nap alkalmából lehetővé teszi, hogy egy-egy csótányukat az exünkról nevezzük el - mindössze jelképes másfél fontot kell fizetnünk érte.

 Csótányt nevezhet el exéről egy angol állatkertben – hvg.hu

 

Különös lehetőség, soha vissza nem térő alkalom, különösen így, a Házasság Hete kezdetén, Bálint (bocsánat, Valentin!) nap előtt kevéssel: lepd meg exedet egy kis névadó ünnepséggel. Valódi fanyar angol humor, élelmes igazgató, talán sorban álló csalódott, megkeseredett emberek. Nekem azért lennének egyéb ötleteim is.

Hogyan váljunk?

Az újság úgy tudja, kétmilliárd forint szétosztása a tét.

Elkezdődött Hosszú Katinka 2 milliárdos válópere - index.hu

 

Szerintem ember nincs a földön, aki valamilyen formában ne lenne érintett a válási folyamatban. Vagy ő maga vált el, vagy a szülei, esetleg a családi, baráti körben látta azt a megdöbbentő, fájdalmas folyamatot, amely a válásig vezet. Adódik tehát a kérdés: hogyan váljunk?

Házasság, eskü, két férfi és két nő

Én egy klasszikus családmodellben nevelkedett lány vagyok, a szüleim boldog házasságban élnek a mai napig – számomra ez abszolút mintaértékű. Azt gondolom, hogy a házasság egy mélyebb kötődést fejez ki két ember között, és olyan gesztusértékű jelentéssel bír, ami igenis fontos kell, hogy legyen. Annak ellenére, hogy már túl vagyok egy váláson – én a második házasságomban találtam meg az Igazit –, egy percig sem gondoltam azt, hogy ettől meg kellett volna rendülnie a hitem a házasság intézményében. Nagyon hiszek két ember összetartozásának ilyen típusú megpecsételésében.

Ördög Nóra a házasságról – secretstories.hu

A celebitáson túl van valami nagyon fontos abban az interjúban, amiben Ördög Nóra televíziós személyiség vallott a házasság mibenlétéről. A házasság, ahogyan mi ismerjük, nem elhatározás kérdése, hanem mindeneket megelőzően hit-kérdés. Nem azonos azzal, de mégiscsak analógiája az istenhitnek, amiben az ember egy ismeretlenben bizonyos.

A házasság jótékony hatásai

Egy közelmúltbeli kutatás kimutatta, hogy a házasság tulajdonképpen jót tesz a szívnek. A New York-i Egyetemhez kapcsolódó Lagone Medical Center kutatói megállapították, hogy a házas nők és férfiak esélye a szív- és érrendszeri betegségekre öt százalékkal alacsonyabb, mint az egyedülállóknak.

Jobb házasságban – origo.hu

Ha sokat kutatnak az egyetemek kutatóintézetei, még felfedezik azt, amit a régiek tudtak. Például, hogy a házasság jót tesz a szívnek. Aki átélte már a házasság készülődésének izgalmas örömét, megerősítheti, amit fáradtságos kérdőívekkel sok pénzen, fegyverrel és paripával összegyűjtenek amerikai egyetemek kutatócsoportjai, nevezetesen, hogy semmihez se hasonlítható jó érzés járja át a szívet. Például, amikor elmennek a fiatalok menyasszonyi ruhát venni.

Holtáiglan

A házasság nem egy talált üzlet, nem egy talált szövetségi szerződés, hanem Isten ajándéka – mondta. Hozzátette: a házasság soha nem lesz válságban, hiszen az Isten ajándéka.

A házasságról a Biblia fényében – reformatus.hu

 

Messziről kell kezdenem a történetet, éspedig onnan, hogy van egy keskeny utca a szülőfalumban, amit Őszök szorosának hívnak. Szoros az a legjavából, a ráfos szekér tengelyvégét is figyelni kellett, nehogy megakadjon valamelyik gyakakertben. Nevét az azóta már teljesen eltűnt Ősz nemzetségről kapta, akik közül többen lakhattak itt valamikor, én csak Ősz Pista bá malmáról hallottam mondókát, aki az egyetlen vízimalmot működtette a faluvégen.

A házasságról nem rózsaszínben

Rowling elismerte: Hermione és Ron románcának nem sok köze volt irodalmi megfontolásokhoz, egyszerűen annyi történt, hogy ő eredetileg így gondolta ki a történet e szálát, amely mellett aztán ki is tartott. Ennek személyes okai vannak: ő vágyott erre, és e saját kívánságának tett eleget - magyarázza a szerző. J.K. Rowling hozzátette: kissé messzebbről nézve most már neki is jobb rálátása van a dologra, és úgy véli, hogy Hermione és Ron végül "párkapcsolati tanácsadónál" kötött volna ki.

Rowling szerint hiba volt Ron és Hermione románca – Könyves Blog

Két kisfiú és egy kislány, akik életreszóló barátságot kötnek: ugyan mi más jöhetne ki ebből a későbbiekben, mint egy házasság? A regények jól ismert fordulata ez, még ha az életben többnyire nem találjuk a párhuzamot. J. K. Rowling eredeti terve az volt, hogy a három barát közül a rendkívül okos, olvasott, és meglehetősen idegesítő Hermione Granger lesz majd a butácska, de hűséges Ron Weasley párja. Ehhez minden alap megvolt, hiszen a két gyerek folyamatosan egymással civakodtak és versengtek. A dolog valóban kezdett életszerű lenni. Ám azért volt itt egy kis sóvárgás, hiszen Ron csak nem lett csinos fiú, míg Hermione egyre vagányabb és szebb lett, Harry Potter pedig annak a magányos hősnek típusát kezdte felvenni, akiért döglenek a nők, mert úgy gondolják, csak ők menthetik meg a begubózástól. Tudjuk, hogy fiatal korban sok minden lehetséges, és a „románcok” szinte véletlenül alakulnak ki. A Harry Potter utolsó kötete azonban nem bízza a véletlenre a dolgot. Egy epilógus került az egész történet végére, amiből kiderül, ki kivel házasodott, kinek milyen gyereke lett.

Lopott perc a gáton

Szombaton a gáton házasodott össze egy pár, akik mind a ketten katonák és aznap lett volna az esküvőjük. Füsi Csaba zászlóst és Miletics Andreát végül a katasztrófavédelem vezetője adta össze. Így végül az élet úgy hozta, hogy munka közben kellett összeházasodniuk, de ezt egyáltalán nem bánták. 

Esküvő a győrújfalui gáton - hír.ma

Házasság vagy élettársi kapcsolat?

Szerdán, a Parlamentben többek között Varga László, a KDNP képviselője ekézte az élettársakat. Megerősítette: a KDNP azt javasolja, hogy az élettársi kapcsolatot vegyék ki a családjogból és tegyék a szerződéses jogba, mert az élettársi kapcsolat "két ember közti szerződést jelent, és nem családot". A politikus úgy fogalmazott: családban élni komoly felelősség, és az "élettársi kapcsolat az bizonyos felelősséget nem vállaló emberek közössége". 

Vérig sértik a párok felét - nepszava.hu

"Úgy tűnik, a kormánypártnak csak a papír, egy jogi forma a fontos, nem az emberek közötti összetartozás, alsóbbrendűnek nyilvánítva ezzel évtizedek óta együtt élő, érzelmileg összetartozó emberek kapcsolatát" – mondta Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elnöke az új polgári törvénykönyv parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett rá: ma Magyarországon a gyermekek már több mint 40 százaléka nem házasságban születik. Őket ezzel a jobboldali kormány gyakorlatilag kizárná a családi kötelékből.

A válást is betiltja a Fidesz? - nol.hu

Házasságban élek. Házasságpárti vagyok. Keresztyén értékrendemből fakadóan férfi és nő Isten és emberek előtt való, életre szóló elköteleződését preferálom. Lelkigondozói tanulmányaim során megismerkedtem a legújabb kutatásokkal házasság, család, szexualitás területén. A lélektan is előnyösebbnek tartja a stabil, jól működő házasságot mint a bizonytalanabb elköteleződésű élettársi kapcsolatot vagy más jellegű együttélést. De Varga László minapi felszólalása nálam is kiverte a biztosítékot.

Házastárs vagy palást

Miért kerül egy református lelkész állásába, ha más vallásúval köt házasságot? Vajon nem lépett túl a 21. század az egyházi törvényeken? Mit üzen az, ha sztárügyvéddel érkezik egy lelkész az egyházi bíróságra? Képmutató, méltánytalan és jogtalan döntések, vagy igazságos ítéletek születnek? Kinek van igaza? 

Kényes kérdés - parokia.hu

Először a mandineren olvastam annak a Szabó püspökkel készült interjúnak a részletét, melyben felmerült a református lelkészek más vallásúakkal – kivéve evangélikus - kötendő házasságának törvényi tilalma. Egy konkrét esetben történt eljárás hozta fel ezt a témát. Onnan kattintottam a Parókiára, ahol a teljes verziót megtaláltam. Be kell vallani, sokféle érzést - még indulatot is mondhatnék- váltott ki belőlem az olvasás. Le kellett higgasztanom magam, hogy próbáljak meg kicsit tárgyilagosabban gondolkodni a kérdésen, ne csak az érzelmeim vezessenek.

Isten és szerelem

Nem igaz, hogy minden elmúlik és mindent elfelejt az ember. Az csak látszólagos. Minden, ami volt, az van is, csak vissza kell gondolni s az öntudat mélyéből lassan felemelkednek, emlékezetünkben megelevenedik és újra él minden.

Bölcsességek az életről - citatum.hu

Régóta ismert, s ma tudományosan is leírható, hogy az emberi elme szelektál és csak a legfontosabb dolgokat őrzi meg. De a tudat mélyén olyanokat is, amelyekről nem beszél élete folyamán, s mégis életének olyan elválaszthatatlan, kitörölhetetlen részét képezik, amelyek talán éppen a halál közelségében újra a felszínre kívánkoznak. S mik ezek a nagy dolgok. Az örök emberi érzések: szerelem, halál, kín, szabadulás, háború, házasság, gyermekszületés, csalódás, családi kapcsolatok. Érzelmileg csak váltakoznak, netán finomodnak ezek.

Rendhagyó házasság

A darab a 8-as javaslat (Proposition 8) néven elhíresült népszavazás apropóján született - ez volt az a javaslat, ami betiltotta a melegházasságokat Kaliforniában. A szerző a javaslatot megtámadó, és azt alkotményellenessé nyilvánító tárgyalás záróbeszédeiből kiindulva írta meg egyfelvonásos darabját, amit egyszer adnak csak elő, és minden bevételét a melegjogi szervezeteknek juttatják el. A melegházasságok egyelőre még törvényileg tiltottak az államban, de az ügy már a Legfelsőbb Bíróság előtt van.

George Clooney a színpadon kampányol  a melegek jogaiért - index.hu

Amerika messze van. A megvalósítható álmok hazája számunkra az új élet szempontjából nehezen elérhető. Nem lehet csak úgy kivándorolni, mint déd- és nagyapáinknak. Amerika úgy is elérhetetlen, hogy az ott képviselt, megélt szabadság számunkra (még?) elfogadhatatlan. Például a melegek házasságával kapcsolatban.

Az árnyékos oldalról

(Fabiny Tamás) emlékeztetett arra, hogy a házasság hetén "az egyedül maradottakra is gondolnunk kell, az ő életük is értékes", nekik viszont törekedniük kell arra, hogy lehetőség szerint legyen társuk, mert "a férfi és a nő együtt lehet egységes egész".

Házasság hete - a társadalomért a család tud felelni igazán 
- Csornai Hírhatár

Soós Szilárd szerdán itt a Reposzton világosan leírta, hogy házasságban élni jó. Ajándék és lehetőség a szeretetben összekötött élet, örömeivel és küzdelmeivel, távlataival és kríziseivel együtt is, ezért kell kellő figyelmet fordítani rá, ezért kell segíteni, erősíteni, támogatni a házasságra készülőket, a már házasokat. Azért is jó a Házasság hete programsorozat, mert segít megértenünk, hogy a házasság különleges kapcsolat.
Én most mégis kiegészíteném az alapmondatot. Házasságban élni jó - ha az nem egy földi pokol. Mert lehet az is. Túl sokszor történik meg, hogy ez az ajándék eltorzul, az egymást építő és segítő teljes lelki és testi közösség életnyomorító börtönné válik. Ezzel is számolnia kell, foglalkoznia az egyháznak, hiszen gyülekezeteinkben ott vannak azok az emberek, akiknek ki kellett lépni a házasságból, elváltak, és mindezt nem azért tették, mert megunták a másikat, vagy mert nem bírta szabadságra vágyó lelkük a köteléket, hanem lehet, hogy az életük (vagy gyerekeik élete) függött attól, hogy kilépjenek a kapcsolatból.

Szingliként a házasság hetében

Kérdés: Mi ma a legnagyobb kérdés az egyedülálló keresztények számára?

Burge: A keresztény szinglik mindig azt kérdezik, „Hová menjek, hogy találkozzam a megfelelő személlyel?”, de én úgy gondolom, hogy ez téves perspektíva. Én azt hiszem, hogy először neked kell a megfelelő személlyé válnod és azután Isten el fogja küldeni neked a megfelelő társat. Meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat arról, hogy „Hová menjek, hogy társat találjak?”, arra, hogy „Hogyan válhatok én olyan személlyé, amilyet szeretnék, hogy az Úr küldjön nekem?”-re.
 

 Egyedülálló …és nem keres

 

 

A házasság hetét ünnepeljük, férfi és nő Isten teremtési rendjében adott kapcsolatát, mely áldások színtere lehet. Azt hiszem, hogy amelyik nőben van valamennyi egészséges életösztön, az úgy indul az életnek, hogy férjet és családot szeretne, szeretne kiteljesedni az anyaságban is.
Keresztyén körökben főleg illik ezeken a stációkon végigmenni. Ha nem így alakul az életed, akkor valamit nem jól csináltál. (Amikor beütöttem a szingli és a keresztyén szót együtt a google-ba, a fenti cikk jelent meg.)  Szokás az egyedül élőket leszólni, önzőknek titulálni, akik csak magukkal vannak elfoglalva, akik nem hajlandók áldozatot vállalni, akik karrieristák, éretlen a személyiségük, és sok egyebet mondhatnék még, csak pozitívumot nem igen találnék benne. Gyakran jönnek az övön aluli ütések kis csipkelődésekkel: „Könnyű neked!” „Neked nincs gyereked, te ezt nem érted!” „Te ezt még igazán megcsinálhatod, még ezt is felvállalhatod, idődből úgyis kitelik!”