Hitelesség

Ha minden olyan egyszerű lenne, mint egy útszéli lerobbanás. Az autó csődöt mond, az ember beüti a segélyhívó számot, a sárga angyalok sietve érkeznek és szakszerűen segítenek. Csakis az ADAC lehet ez, szükségben a segítség – csakhogy mostanában neki kellene segíteni, ha lehetséges, leginkább kívülről.

Legfelsőbb szinten vannak gondok - spiegel.de

Magyar ember számára sem ismeretlen ez a négy betű: ADAC. Márkanév, önmagában is a hitelesség intézménye. Volt! Nem sokkal ezelőttig. A világ második legnagyobb autóklubja, 19 milliós tagságával Németország legnagyobb taglétszámú társasága. Bevételeinek kisebbik része származik a tagsági befizetésekből, befektetői tevékenysége révén milliárdokat képes megmozgatni.

Aki az életünkkel törődik

Meg is üzente Ferenc az argentinoknak, nem érdemes Rómába jönni a beavatási szent miséjére, a pénzt adják a szegényeknek. A pápai autót most sem használja, szeret buszozni, és utálja, ha különleges figyelmet kap a személye. Már most nyilvánvaló, hogy Bergoglió komolyan gondolta azt, hogy Isten szegénykéjének, Francescónak a nevét veszi fel. Hűha!
Ezt a hűhát csak azért mondom, mert abszolút veszélyben érzem a magyar püspöki kar Audi 8-asát. Borzasztó ciki lesz feudális méltóságként húszmilliós autóban hirdetni az igét a szegényeknek.
Keresztény testvéreim. Mondjuk ki. Ezt vártuk régóta. Olyan jöjjön, aki az életünkkel törődik. Ferencben nem fogunk csalódni, hiszem. És jó lenne, ha nem felejtenénk el Ratzingert, a német pápát, Benedeket, Joseph Ratzingert. Neki köszönhetjük, hogy minden katolikus reménykedve néz Róma felé.

Bakács Tibor: Halellelúja! nyugat.hu 

 

 

Nem szeretnék még egy cikket írni az újdonsült római püspökről, vagyis Ferenc pápáról. Ezt megtették már előttem (íme), sőt, megmondom őszintén, nekem már egy kicsit sok volt a pápaválasztást, ill. a pápa személyét övező felhajtás. Kezdem azzal, hogy a bejelentést szinte mindegyik tévécsatorna közvetítette. Akárhová kapcsoltam, itt is a Vatikán, ott is a Vatikán…az M1 riportere extázisban, mintha minimum egy Madonna koncerten lenne. Valamelyik stúdióban egy Vatikán szakértő (ilyen is van), aztán élőben kapcsolják Esztergomot, mindenki Erdő Péter esélyeit latolgatja. Kisvártatva felnyílik a függöny, megjelenik egy remegő hangú idős főpap, és bejelenti, hogy győztek az argentinok. Majd jön a kétségtelenül kedves arcú Bergoglio, üdvözlés, köszönet, nevetés, hála, imádság Benedekért. Ezután napokig cikkeztek arról, milyen nagyszerű ember, micsoda szerénység, alázat, humor…szegény, jóformán épphogy pápa lett, máris szentté avatják –gondoltam. Nem lesz könnyű munkája, ennyi elvárással! Hűha! Aztán rá kellett jönnöm, hogy valamit kétségtelenül keresnek benne, és ezt a valamit egy, a balliberális körhöz sorolt, egyébként katolikus újságíró fogalmazta meg a legjobban: „Olyan jöjjön, aki az életünkkel törődik.” Olyan jöjjön, aki természetes, aki egy közülünk. Akinek én, a gyarló, esetlen, bűnös, de azért hinni akaró ember is fontos, olyan, aki értem imádkozik, értem szolgál. Sokan éppen ezért reménykedve tekintenek Ferencre. Még Bakács Tibor Settenkedő is.

A nagyhétre készülve, a virágvasárnapi bevonulásra várva bizony, van min gondolkodnunk. 

Zéta búcsúja

A végtörlesztőknek igényüket még ezen a héten, december 30-ig lehet jelezni pénzintézetüknek, magára a végtörlesztésre pedig továbbra is az ettől számított 60 napon belül van lehetőségük - emlékeztet a Duna House.

Még két napig – index

Minden véget ér egyszer,