Rémület és erkölcs

Nemes Nagy Ágnessel együtt vallhatjuk, hogy „hiteles élet nélkül hiteles művészet sem lehetséges”.
Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején

„Erkölcs és rémület között, vagy erkölcstelen rémületben, mesterségem, mégis te vagy…” vallja Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című ars poeticájában. Előző hétfőn néhány reflexiót megosztottam olvasóimmal Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején című könyve kapcsán, most folytatom, ugyanakkor az előző heti címben rejtett két fogalom megfordult. Erkölcs és rémület között helyett Rémület és erkölcs áll mottóul, mintegy jelezve, hogy a tárgyalt írógeneráció, nagyjából az Újholdasoknak nevezett kör tagjai között megfordult a hangsúly, és az erkölcsi alapállás helyett a félelem vált alapélménnyé.

Erkölcs és rémület között

Egy író- és költőnemzedék legjelesebb személyiségei – főleg az újholdasok – nem vállaltak gyermeket. Utódok helyett műveket adtak az örökkévalóságnak.
Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején

Különleges jellegzeteségre hívta fel Polcz Alaine, Mészöly Miklós felesége a fiatal irodalomtörténész, Arday Géza figyelmét: a ’45 utáni irodalom, elsősorban a Kádár-rendszer alatt alkotó irodalmárok, akik magukat polgári írónak tekintették, nagyrészt gyermektelenek voltak. Gyermektelen írók a diktatúra idején című könyvében Arday Géza e jelenséggel foglalkozik. Egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy ezen írók többsége nagyszerű gyermekirodalmi művekkel gazdagította a magyar kultúrát, hiszen más megszólalási lehetőséget alig kaptak. Másrészt ismerteti azokat az írói, irodalmári életutakat, amelyek érintettek a kérdésfelvetés révén. Felsorolásában az Újholdasok szűk köre mellett megjelennek más jelentős, illetve kevésbé ismert írók is.

Tüsszentés kétszer is

Megyünk az iskolába, valamit mesél kisfiam, aztán dohogva hozzáteszi: Ez pont olyan, mint amikor valakinek az az egyetlen gondja, hogy egymás után kétszer tüsszent, aztán rájön, hogy mások is kétszer tüsszentenek. Én rögtön kapcsolok, de hosszabb története van a kijelentésnek.
Győrbe utaztunk egy nagyon kerek meleglepetés-születésnapra, ami végül láthatólag nem nagy meglepetést okozott az ünnepeltnek, de annál nagyobb felhajtással járt. Még mielőtt kiértünk a városból, megálltunk egy benzinkútnál, s a várakozás közben kénytelenek voltunk hallgatni a bekapcsolt rádiót. Az Ö1, az osztrák közszolgálati rádió komoly programokat sugárzó adóján egy színésznő egy kortárs osztrák írónő novelláját olvasta fel. Ezt persze hallani is kellene. A német beolvasók nem harsognak bele a mikrofonba, sőt, inkább mormolnak, suttognak, mindezt következetes monotóniával. Amiről ezúttal tartott a felolvasás, az is a tömény monotónia: egy fiatal édesanya, feleség önvallomása egy átlagos, hétköznapi élet átlagos és hétköznapi problémáiról, amik azonban a tompa nyavalygás tónusában tragédiává emelték a semmit. Ez volt, amin végül kisfiam felháborodott. A novella elmesélte, hogy nagy törést okozott elbeszélő-főhőse számára, amikor felfedezte, mennyire nem egyedi élete: mindig azt hitte, valami különleges az, hogy egyszerre mindig kétszer egymás után kell tüsszentenie. Persze, kiderült, hogy nemcsak a nagypapája, de még egy csomó ember ilyen különös: egymás után kétszer is kell tüsszentenie. „Ez irodalom?!” jajdult fel akkor kilenc éves gyermekem, és azóta sem tudta elfeledni ezt a találkozását a kortárs irodalommal.

Adventi metafora

Havat terel a szél az erdőn, | mint pehely-nyájat pásztora. | S néhány fenyő már érzi sejtőn, | miként lesz áldott-fényű fa, | és hallgatózik. Szűz utakra | feszül sok ága, tűhegye, - | szelet fog, - készül, nő magasba, | az egyetlen szent éj fele.
Rainer Maria Rilke: Ádvent, Fodor András fordítása

Egy metafora akkor jó, ha úgy tud magában rejteni többszörös tartalmakat, hogy egy-egy minimális képbe sűrít több évszázadnyi történeti, kultúrtörténeti anyagot. Látunk egy képet, amely önmagában is hordoz hangulatot. Rilke Ádventje felidéz egy éjszakát, pehelyhó hull, s látunk néhány fenyőt. Nagyrészt mindenkinek van élménye tél éji hóesésről, a csípős hidegről, s azonnal többet érez, mint egy egyszerű rideg két dimenziójú kép. Talán még meg is borzong az ember, mintha érezné a hideget: a bőr összeugrik, belül valami remeg. És mintha valóban lecsapódna a lehelet az állon, az orr alatt, hogy végül egészen lehűtse a száj környékét. Érezni véljük fejünkön a hópelyheket, lábunkba a hideg belevág, s tudjuk azt is, bármily gyönyörű és izgalmas az éjjeli hóesés a fenyők között, más vágyunk nincs, mint végre otthon lenni.

Világ középszerűi!

Bob Dylan amerikai énekes-dalszerzőnek ítélte az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia 2016-ban. A muzsikus az indoklás szerint azért kapta az elismerést, mert új költői kifejezésmódot alkotott a nagy amerikai dalszerzői hagyományon belül. A döntés komoly meglepetés, hiszen az akadémia első ízben díjazott olyan alkotót, akinek nincs a hagyományos értelemben vett irodalmi életműve.
Nem mindenki örül Bob Dylan Nobel-díjának - mno

Mintha csak Peter Schaffer, a zseniális Forman-film alapjául szolgáló Amadeus című drámájának utolsó jelenete vált volna valóssággá: a bolondokházában Salieri a világ középszerűit oldozza fel. „Én vagyok a védőszentjük”, mondja. Az irodalmi Nobel-díj kiosztása lassanként ennek jegyében zajlik. Jelenleg egy közhelyes műfaj közhelyes alkotója kapta a díjat.

Az oroszlánszelídítő

Egyszerre kémregény, szerelmes regény, történelmi regény és korrajz, indiánokkal, cirkuszosokkal, idegenlégiós és hastáncosnő rokonokkal – mégis irodalom. Szépirodalom. Aki elolvassa, annak persze arra is rá kell ébrednie, hogy az ő családja története is pontosan ilyen ágbogas, színes és kalandos, tele irodalmi alakokkal: bolondokkal, lángelmékkel, boszorkányokkal és szélhámosokkal.
Apám, a világítótorony - Száraz Miklós Györggyel beszélgettünk – Szabad Föld

Mindannyiunknak meg kellene írnunk a magunk apa-könyvét. Összegyűjteni emlékeinket, értelmezni viszonyunkat, megérteni, mi miért történt, hogy jobban értsük a világot és jobban értsük önmagunkat. Visszamenni időben, anélkül, hogy meghintenénk azt a szentimentalizmus porcukros édességével és visszavágyódásával. Inkább úgy, mintha most lenne az egykori, mintha bőrünkön éreznénk a kényelmetlenségeket, a fájdalmat és az igaz érzelmeket, szépítés nélkül.

Margójegyzetek

A kánon által preferált társasággal az a bajom, hogy alkotói – brutálisan egyszerűsítve – keveset ismernek a konkrét világból. Vagy az, amit esetleg tapasztalnak, nem bírja érdeklődésüket. Az irodalomnak azért néha szólnia kell az emberről is, nem árt, ha egy elbeszélésnek van története, nemcsak „narratívája”, amelyet majd a kritikus haver megfejt.
Ki az a Gregory Peck? – Magyar Idők

Mindig élvezettel olvastam Alexa Károly írásait, mert olvasottsága és tudása nem egy elvont akadémikusságként jelent meg kritikáiban, esszéiben. Mindig tudott és tud közvetlen, személyes lenni, bevonja olvasóit, a szöveg pedig többé nem ereszt el. S ezzel talán a legnehezebb esszéírói tudás birtokában van.

Szavak az automatából

Az a cél, hogy Grenoble minden lakója és a látogatók számára lehetővé tegyünk legalább hetente egyszeri találkozást a művészet bármilyen formájával” írja a városi honlap.

Irodalom az automatából – Aargauer Zeitung

Mindannyiunk számára ismerős élmény, hogy miután az automatából átvesszük a sorszámunkat, még türelmetlenebbül várakozunk, mintha rendes sorba álltunk volna. Mit látunk? Itt is, ott is adminisztrátorok ülnek, akik jelenleg éppen a körmüket piszkálják. Egymással társalognak jóízűen, s ha éppen az egyik valóban dolgozó alkalmazott végzett, még nem nyomja be a következő sorszámát, hanem piszmog a helyén. A legkedvesebb ez télen, amikor nagykabátban megyünk be a postára, bankba, hivatalba, s az ott dolgozók a huszonöt fokra felfűtött helyiségben rövid ujjú blúzban ücsörögnek. Ilyenkor az első percben elkezd csorogni az ember hátán a víz, egészen addig a pontig, amit már nem illendő itt megnevezni.

Derű a lelkészlakban angol módra

Ez Pym világa: finom, irodalmias, nagyon nőies és valahol az akadémia és az egyház között.

Barbara Pym és a modern aggszűzek – The New Yorker

„Amikor Nicholasszal eljegyezték egymást, Jane-nek nagy élvezetet szerzett, hogy irodalmi példák nyomán elképzelje önmagát, mint lelkészfeleséget; Trollope-nál kezdte, a Viktória-kori regényírókkal folytatta, és végül eljutott egészen a mai, csupa szív, vidám feleségekig, akik nagyon kevés pénzből, nagy házban, nagycsaládot nevelnek, és erről néha cikket is írnak az Egyházi Hírekben. De hamar csalódnia kellett. Nicholas segédlelkészként kezdte egy városban, ahol Jane nagyon kevés közös témát talált az idős és középkorú nőkkel, akik a gyülekezet túlnyomó többségét alkották. Jane szókimondását és csapongó fantáziáját természetesen nem becsülték…” Barbara Pym angol írónő Barátnők és ballépések címmel megjelent regényének főhősnőjét e sorok mutatják be. Ki gondolná, hogy egy anglikán lelkész felesége – igaz, valóban élénk fantáziával megáldva – annyi derűs pillanatot tud szerezni az olvasóknak, mint ahogy teszi ezt a fergetegesen szellemes regényben?

Kutyatár, kutyatár

Néhány éve minden tanév elején, az új tankönyvek megjelenésével menetrendszerűen a tetőfokára hág az irodalmi szakértelem.

Pitbullos verse miatt életveszélyes fenyegetéseket kap a magyar költőnő - hvg.hu

Úgy tűnik, év elején a faksznis apukák és anyukák, akik még nem érték el a vércukorszintjük rekordját, tankönyvolvasással edzik magukat. Tavaly is volt nem egy botrány kortárs versek körül, idén pedig áll a bál Tóth Krisztina pitbullos versikéje miatt.

Oldalak