Itt az idő

Hollande később felhívta telefonon Ferenc pápát, hogy elmondja, mennyire lesújtották a történtek. "Amikor egy papot bántanak, az egész Franciaországnak fáj" - mondta Hollande a hivatala közleménye szerint. Megígérte a pápának, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a francia templomokat.

ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 85 éves papot megöltek - index.hu

Mi tehát továbbra is járni fogunk misére, bárminők legyenek is félelmeink, hogy elnyerjük azt a szeretetet, amely azért győzi le a gyűlöletet, mert nem viszonozza azt. És miután szeretni akarjuk azokat, akik azt hiszik, hogy az ellenségeink, és azokat is, akik semmivel sem törődnek – templomaink ajtói eztán is nyitva lesznek.

Je suis Jacques Hamel atya - reformatus.hu

 

Tudjátok, számomra mi a legmegdöbbentőbb az egész támadásban? Nyilván azon kívül, hogy Jacques Hamel lelkipásztor testvéremet lefejezték, és az egészet videóra vették? Az, hogy a templomban rajta és a támadókon kívül mindössze két apáca és két „további hívő” tartózkodott. Merre járt a gyülekezet? 

Zavaró tényező

Liam Flynn egy olasz-francia éttermet vezet Észak-Ausztrália egy ezer főt számláló kistelepülésén. Egyik délután ebédidőben egy két év körüli gyerek hisztérikus visításban kezdett, majd tíz perc után Flynn kijött a konyhából és megkérte a családot, hogy vigyék ki a gyereket, amíg le nem higgad, de miután a család ezt nem volt hajlandó megtenni, és sértve érezte magát, a számlát sem voltak hajlandóak kifizetni, és fűt-fát vágtak a vendéglős fejéhez – számol be a Business Insider. (…) Érdekesség, hogy Flynn egyébként nem egy háklis típus, a kutyákkal például semmi baja, ők szívesen látott vendégek az étteremben.

Kitiltották a gyerekeket az étteremből, de a kutyákat szívesen látják - hvg.hu

Szóval kitiltotta a kisgyerekeket az étterméből ez a derék ausztrál ember, aki egyébként nem egy háklis típus, olvassuk alább, hiszen a kutyákkal például semmi baja. Igen, a kutya tud nyugodtan ülni, ha rászólok, hallgat, ha leülök, ott marad, ha pedig elég értelmes, még néhány trükkre is kiválóan megtanítható. Bezzeg a gyerek, azzal csupa gond van, ha kicsi, éjjel ordít, ha nagyobb, mindenre felmászik és mindent a szájába vesz, ha még nagyobb, akkor meg jár a szája, reggel, éjjel, meg este. Pihenni, nyaralni, étterembe menni gyerekkel kész öngyilkosság, nem csak a leves borul ki, hanem a szülő és a pincér is. Ha pedig a gyerek már alig-gyerek, akkor szerelmes, meg ruha kell, pénz kell, egy újabb tablet kell, egyetemen albérlet kell, gimisként nem ér haza időben, nem beszél a szülőkkel, mást gondol és mást csinál, egyszóval a gyerek kész katasztrófa. Ezzel szemben a kutya az ember legjobb barátja, felássa a kertet, megtrágyázza a virágokat, behozza az újságot, vigyáz a gyerekre, a házra, még a betörőre is. Nekünk is lesz kutyánk valamikor, meggyőzött a család, hála Istennek sikerült ezt az akciót a jövő évi büdzsé terhére elhalasztani. Addig meg ugye, bármi történhet…

A skót referendum egyházi visszahangjai

De hogyan vélekedik a kérdésről a kálvinista Skót Egyház – a Magyarországi Református Egyház testvéregyháza –, amely egykor a skótok nemzeti egyháza volt, és most is az ország 54 százalékát kitevő keresztyének között a legnagyobb felekezet? Meglepő, de a Skót Egyház végig semleges maradt a kérdésben. Semleges, de nem néma. A Skót Egyház zsinata 2012-ben elhatározta, hogy nem foglal állást a függetlenség kérdésében, és ehhez tartotta is magát egészen a referendumig.

A Skót Egyház a megbékélésre koncentrál a népszavazás kapcsán - reformatus.hu

Csak amennyire szükséged van

Összesen 84000-en vettek részt a Kirchentag központi megnyitó istentiszteletein, amelyet négy helyszínen tartottak szerdán kora este.

Protestáns egyházi napok Hamburgban – kirchentag.de

 

Amit a történelem kényszere hívott életre, mára már országos média eseménnyé nőtte ki magát. Hatvan éve tartják a protestáns egyházi napokat Németországban, ahogy nem kevés iróniával fogalmazták meg: a Kirchentag egyidős a Német Szövetségi Köztársasággal.

A kütyü

Homo ludens: a Tünet Együttes Voks című darabjában a nézők a székükre készített kis eszközzel szavazhattak a Trafóban, hogy éppen a színpadon zajló táncelőadást szeretnék látni, vagy inkább sötétben hallgatnák az 1938 és 1944 közötti Magyarország rádióhíradóit. Aztán fordult a kocka. Könnyű felbosszantani egy demokratát.

A választást elcsalták, a néző játszik - origo.hu

 

Egy vasárnap délelőtt ½ 10 

Helyszín: egy református templom valahol Magyarországon

Megérkeznek az első gyülekezeti tagok az istentiszteletre. Az ajtóban kézfogással fogadja őket 1-1 presbiter és egy kis kütyüt nyom a kezükbe. A kütyün 4 gomb van: 1. Ének   2. Imádságos csend 3. Bibliaolvasás 4. Prédikáció. Kezdetben még van idő magyarázni. Minden érkezőt kiképeznek a presbiterek: „A mai istentiszteleten az fog történni, amit a többség szeretne. Csak az lesz a dolga, hogy megnyomja a gombot, mikor mit venne szívesen a következő órában, és amire a legtöbben szavaznak, azzal folytatódik a liturgia. Nincs megszabva, hogy hányszor nyomhatja meg bármelyik gombot.”