Rajtunk múlik

„Rajtunk múlik, az egyes embereken, hogy hogyan megyünk tovább. A gazdasági, társadalmi rendszerek minősége az emberi gondolkodásmódon, értékrenden múlik – a paradigmaváltást a mi gondolkodásmódunk változása idézheti elő.”

Baritz Laura Sarolta a vasárnap.hu-nak, 2020. május 11. (riporter: Gyöngy-Pethő Krisztina)

Szombaton közölt egy rövidebb interjút a vasárnap.hu dr. Baritz Laura Sarolta domonkos nővérrel, az emberközpontú közgazdaságtan kutatójával és egyetemi oktatójával (Corvinus Egyetem és Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola). Római katolikus berkeken belül ismertebb nevével évekkel ezelőtt a Heti Válaszon keresztül ismerkedhettek meg többen, ahol rendszeresen publikált közérthető, élvezetes és tömör stílusban a közgazdaságtan és a fenntarthatóság határmezsgyéjéről. Most a járványügyi lazítások apropóján elsősorban a gazdasági, másodsorban a mentalitásbeli hogyan továbbról faggatta az újságíró.

Pont helyett kettőspont

Huszonegy év. Elvileg ennyi a korkülönbség a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó legfiatalabb és legidősebb résztvevője között. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett rendezvény ugyanis a tizennégy és harmincöt év közötti fiatalokat tekinti célcsoportjának. Amikor végigsétáltam a debreceni helyszínen, fel is tűnt a sokszínűség: általános iskolásoktól a dolgozó felnőttekig terjed ez a skála, noha felületes benyomásaim alapján a gimnazisták és a felsőoktatásban tanulók tehetik ki a többséget. (…) Nekünk nagy reményünk, hogy egyszer majd egy családos találkozó koncepciója is megvalósulhat. 

A legtermészetesebb kapcsolatteremtés - parokia.hu

 

Éveken keresztül mi jártunk a Csillagpontra, egészen pontosan háromszor is részt vettünk a gyülekezeteink erre kapható fiataljaival: mindkét alkalommal ott voltunk Tatán, és ott voltunk Mezőtúron is – már egy ideje nem járunk, de ennek nem elégedetlenségi okai vannak, egyszerűen úgy éreztem a legutóbbi alkalommal, hogy ezt a rendezvényt (már) nem nekem találták ki – s jól van ez így. 

Találkozások és tanulások

Velem minden a legnagyobb rendben, remélem önnel is.

Levélrészlet – hivatkozás. nélkül.

Évenként járok Németországba egy jól bejáratott konferenciára, amely a nyelvi visszarázódáson túl több jót is kínál. Mindenekelőtt, hogy egy hétig napi tíz órában intenzíven foglalkozunk egy-egy bibliai szöveggel. A központi előadást csoportbeszélgetések és feedbackek követik. A mindennapok darálójában taposó gyülekezeti lelkésznek egy nagyszerű alkalom, hogy újra megerősítse a teológia lelkészi munkában való jelenlétének fontosságát és a bibliai szövegek eredeti nyelven való tanulmányozásának igényességét. Nem mondom, hogy mindig magasröptűek az előadások. Néha kimondottan ingerlő, hogy a félévszázaddal korábbi történet és szövegkritikai iskolák hatása alól nem tudnak szabadulni. Üdítő, ha néhány régi vágású professzor kerül az előadók közé, akik nemcsak idéznek tekintélyeket, hanem elolvassák a szöveget a maga helyén és értelmével.

Reformátusok szárszói konferenciája (2.) - a jövőről

„Az egyház, a keresztyén ember missziói feladata továbbra is életképes, vonzó közösségi alternatívát mutatni, megtalálva a saját hangját, hogy a környezetünkben élők be tudjanak és akarjanak kapcsolódni közösségeinkbe" – fejtette ki. Szárszó szerepét abban látja, hogy újra egy olyan értelmiségi gyűjtőlencsévé válhat, mely koncentrálja a változásokat elindító gondolatokat, meggyújtja azt a kanócot, melynek végén fellobban a megvalósulás lángja.

Zsengellér József Szárszó jövőjéről – reformatus.hu

Az újraindulás önmagában érték. A 2017-es református Szárszó jelentősége az, hogy megtörtént. Hogy létre jöhetett egy újabb viszonyulás a viszonyuláshoz, a régi Szárszó szellemiségéhez. A nagy kérdés persze, hogy folytatni kívánja-e vagy valami újat lehet és érdemes kezdeni? Néhány szempontot szeretnék felvetni a jövővel kapcsolatban, amire a konferencia kezdetén Zsengellér József tett kísérletet, de sem a hozzászólások, sem a későbbi előadások nem reflektáltak erre vonatkozóan. Pedig érdemes lenne egy egész konferenciát szánni a problémafelvetésnek, amelyben nemcsak az egyház útkereséseinek lehetőségeit, hanem a magyar társadalom egészének, illetve ebben a meghatározó közösségeknek jövőképét is érintené. Ugyanilyen izgalmas lenne a Kárpát-medencei magyarság és benne a - mindenhol jelen lévő és magyar etnikumot képviselő – reformátusság életlehetőségeit, illetve a 21. századi mobilitás következtében felmerülő nemzeti, nyelvi, tudati, hitbeli kötődések különböző szeleteit is feltárni a diszpóra helyzetében. Vagy éppen az elszakadásét.
Szárszó jelentősége tehát a létében van és lenne.

Tények, benyomások a zsinatról

Felhívta a zsinati tagok figyelmét: a bizalomból elnyert tisztséggel felelősség jár. „Valóban sok negatívumot lehet egyházunk jelenlegi állapotával kapcsolatban megállapítani, de most az ígéretre figyeljünk" – mondta. 

A Zsinat lelkészi elnöke a jövőről beszélt – reformatus.hu

A XIV. Zsinat második ülésén az egyházi törvényeknek megfelelően a különböző testületek személyi felelősei, illetve a szakbizottságok kerültek megválasztásra. A megválasztott személyekről, testületekről részben megjelentek információk, ami pedig nem került még nyilvánosságra, a zsinati közlönyben közlésre kerül. Nem is a személyek érdekesek, hiszen az arányosság elve alapján a négy kerület mindenhol képviselteti magát, joggal bízhatunk abban, hogy a megfelelő személyeket jelölték a kerületek az illetékes bizottságokba.

Száz év múlva a világ

Az IPCC most először foglalkozik a klímaváltozás és az emberi konfliktusok viszonyával, bár Field elismeri: nehéz számszerűsíteni, hogyan hat a klímaváltozás a társadalomra. A klímaváltozás közvetett módon növeli a konfliktusok kialakulásának esélyét, az erőszakba forduló tüntetésektől kezdve a polgárháborúkig, mert ráerősít a konfliktusok kiváltó okaira, a szegénységre és a gazdasági válságokra.

Sötét jövő – origo.hu

Divatja igazán a 20. század közepétől van a futurológiának. Bár az ipari forradalom kora már kitermelte azokat a víziókat, amelyek H. G. Wells vagy Verne Gyula regényeiben megjelentek, s a jövőről mondtak el képtelenebbnél képtelenebbnek tűnő dolgokat. Aztán az élet néha utánaillant a fantáziának, s bár olykor más formában, de mégis valóra vált valami a lehetetlennek tűnő dolgokból.

T. Németh László: Jövőnk: az örökség

Magyar református egyházunk a régi magyar paraszti gazdatársadalmon nyugszik. Jóllehet ezt megcsócsálták, szétverték a történelem során, társadalomtörténetileg ma is ebből élünk. A református egyház vidéki egyház, aki benne él a falusi gyülekezetekben, az érti meg igazán a református egyház belső lelkületét. Reméljük, hogy ez a magyar gazdatársadalom újra fog éledni, és ahogy szövetséges volt régen a paraszti világ és az egyház, úgy a jövőben is szövetségesek lehetnek, és az Ige fényében megérthetjük, hogy mi a dolgunk ebben a világban.

Köntös László dunántúli főjegyző köszöntője a dunántúli református gazdák találkozóján – refdunantul.hu

Tudom, advent első vasárnapja után Krisztus eljöveteléről illene írnom. Vagy az advent globális és szekuláris értelmezését kellene bírálnom. Írhatnék például arról, hogy a budapesti Kálvin térhez közel, két „tájidegen” irodaépület és a Rothermere-kút között, néhány napja minden eddiginél nagyobb adventi vásár nyitotta meg bódéit, ahol a kereskedelmi rádiók zenéire akár faszénen sült kolbászt is ehetünk, miután megvettük a festett fatojást és a szőrmesapkát. De írhatnék arról is, hogy a bevásárlóközpontokban hetek óta állnak a feldíszített műfenyők, és a villamoson utazva az ember folyamatosan a karácsonyi rohanásra panaszkodó emberekbe botlik, miközben a média egyfajta félreértelmezett szeretetünnepről beszél. Persze arról is szólhatnék, hogy örömteli módon így év végén egyre többen segítenek embertársaikon, dolgoznak a szeretetszolgálatok és az adománygyűjtők. De ezekről a fontos témákról évről évre sokan írnak, és idén is biztosan szólnak majd róla mások, esetleg máshol. Én inkább egy közelmúltbeli eseményre reagálok.  

Széljegyzetek egy ifitáborhoz

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is július első három hetében lesznek az egyházkerületi nyári konferenciák Balatonfenyvesen. Július 1 - 6 között a konfirmált fiatalok, július 8 - 13 között a hittanos gyerekek, július 15 - 20 között a családok tölthetnek el néhány napot a Balaton-parti konferenciatelepen.

DURIT-refdunantul.hu

Immár negyedik alkalommal került megrendezésre Balatonfenyvesen a DURIT, a konfirmáció utáni fiatalok nyári tábora. Immár második éve előadóként hívtak a táborozók közé. Korábban felügyeletet vállaltam, közel húsz éven át.

Jövőképesség

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinata a 2011-es balatonszárszói tematikus ülése után létrehozott egy testületet, amelynek feladata, hogy „az egész református közösséget bevonva, leírja a reformátusság jelenlegi helyzetét, és megfogalmazza azokat a lehetséges irányokat, utakat, amelyen haladva az egyház hiteles tanúságtétele mind több emberhez elérhet".
Az Egyházi Jövőkép Bizottság ennek megfelelően cselekvési tervet készít a Zsinat számára annak novemberi ülésére. A bizottság tagjai elkerülhetetlennek tartják, hogy „az egyház a maga jövőjéről párbeszéd formájában fogalmazza meg látását", ezért a stratégia megfogalmazásába a gyülekezeteket és az egyházi intézményeket is be szeretnék vonni. Érintés címmel tájékoztató-segítő anyagot készítettek, melyet már eljuttattak a gyülekezetekhez és intézményekhez (és amely már az interneten is elérhető, lapozható formátumban).

Sorsdöntő párbeszéd a megújulásért - Református.hu

Az Egyházat nem féltem a jövőtől, nincs semmi félnivalónk. Az Egyház, Krisztus teste maga a jelenben megvalósuló jövő. Mondom ezt, mert fülemben cseng teológiai professzoromnak, Szűcs Ferencnek a mondata: "Mi nem a jövőt, hanem az Eljövendőt várjuk!" Félnivalóm az egyetemes Egyházzal kapcsolatban nincsen, jöjjön bármi az elkövetkező pillanatban vagy években, bármennyi is legyen még kimérve az emebriségnek.

Hogy Isten népén belül a saját szegletemmel, a magyar reformátussággal mi lesz, az már más kérdés. Válságban vagyunk, rengeteg megoldatlan problémával küzdünk, egyre kevesebben hallják meg a hangunkat, ráadásul már a fel-fel mutatott tömegek is a múlt ködébe vesznek. Vagyis hát a múlt az pont, hogy nem ködös. A jelen az, a jövő méginkább, való igaz, a múltunk világos, de hát nem jelent megoldást a múltba való révedezés. Levéltárakat rendezni jók vagyunk, hithőseink emlékműveit tisztán tartjuk (még), de képesek vagyunk a jövőre? Jövőképesek vagyunk-e?

Arccal a harmincas évek felé

Most például tényleg az a legnagyobb bajunk, hogy emléktáblát avattunk fel? Vagy az, hogy hogyan viszonyulunk egy múltbeli eseményhez, ami 60-70 évvel ezelőtt történt? Kétség sem fér hozzá, fontos a múlt, meg is határoz minket, de engedjük, hogy meg is kössön? Hiszen minden ünnepünk a múltról szól, különösen a szobor, kopjafa, emléktábla-állítások és avatások. De tényleg ezek a legnagyobb problémáink? És tényleg arról kell vitatkozni a zsinatnak, hogy a „kárhozatos bálványimádással” mit is kezdjünk a 450 éves káténk ünnepén? Amennyire nem sikerült Kálvin személyét közelebb hozni nemhogy a társadalomhoz, de a gyülekezetekhez sem a Kálvin-emlékévek során, olyannyira nem érzem ezt a kérdést sem aktuálisnak most. Pontosabban, nagyobb bajok is vannak, mint az említettek. ... Mit kezdünk a társadalom folyamatos változásával, a cyber-nemzedék, az Y- és Z-generációk gyökeresen más világ- és egyházlátásával? Nem kellene átalakítani a hittantanítást, a konfirmációt, a tanításunkat? És itt végképp nem arról van szó, hogy hagyjuk el a régit, szolgáljuk ki az igényeket, idomuljunk hozzá a mai modern korhoz, az évenként tapasztalható változásokhoz. Hanem arról, figyeljük-e a társadalom rezdüléseit, változásit, s ahhoz hozzátesszük-e a magunkét. 

Pótcselekvés - Parókia

Arccal a harmincas évek felé - túl sokszor érzem, hogy ez a fő irány az egyházunkban. Értem én, visszatekintünk az eltépett fonal túlvége felé, próbáljuk megemészteni, hogy több évtizednyi diktatúra több évtizednyi gettót jelentett, hazugságokkal, kínos csenddel. Valahogy vissza kellene csinálni, valahogy fel kellene venni azt a ritmust, amit elveszítettünk (amit elvettek tőlünk), és révedünk bele, mi, károlis valákat mormogó bocskais papok, egy elveszített aranykorba, és velünk még pár társ.

"Akkor még voltunk valakik, akkor még hitt Istenben az emberek, akkor még számított a szavunk." Fogalmazzunk másként: akkor még azt a nyelvet beszéltük, amit a társadalom, aztán minket lekapcsoltak, a többi meg ment a maga útján. '89 után pedig azt hittük, visszatérhetünk. A baj az, hogy kicsit visszatértünk, de nem jöttek velünk sokan. Nem lehet kérdés, helyes az igazságtétel, a névtelenített hősök felmutatása, négy évtizednyi torzítás kijavítása. Fontos feladat rendezni a múltat, ismerni, ismertetni. De nem csak ez van nekünk.

Elfáradt jövő

Ha megkérdezünk egy jövőkutatót a következő pár év nagy trendjeiről, ugyanazt halljuk, mintha tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt tettük volna fel a kérdést. És nemcsak a jövőkutatók válaszaiból gondolhatnánk azt, hogy egy egész szakma beszélt össze, hanem a tudományos tényekből kiinduló (ún. hard) science fiction-szerzők regényeiben is ugyanaz a pár téma tűnik fel Jamais Cascio jövőkutató szerint.

Már a jövőkutatóknak sem jut eszükbe semmi - Origo.hu

Azt mondják, hogy addig ér valamit az élet, amíg van előttünk valamiféle elképzelés, valami cél, valami vágy, ami hajt bennünket előre, amíg van valami jövőképünk. Ha ez megszűnik, akkor beáll a zavar, a tanácstalanság, csak valamiféle vegetálás van ideig-óráig, aztán megállíthatatlanul jön a leépülés, a megsemmisülés.