Oké, nem oké

„Elnézést kérek minden tisztességes diáktól, aki mindenféle másolás, súgás vagy más trükközés nélkül képes volt elvégezni az egyetemet. Őszintén csodálom önöket.” – Igor Matovič szlovák miniszterelnök

Új Szó online: Ezúttal Matovič került a plágiumbotrány középpontjába – lemond, ha teljesítette ígéreteit, 2020. július 16.

Amikor a szlovák kormányfő utoljára a magyar hírekben szerepelt, olyan pozitív színben tűnt fel, ami ritkán fordul elő hazánkban szomszédos állam kormányfőivel. A trianoni békediktátum százéves évfordulója alkalmából száz felvidéki magyar közéleti szereplőt hívott a pozsonyi várba, elnézést kért és együttműködést ajánlott. S jóllehet, a máig érvényben lévő benesi dekrétumokról kitérő választ adott, az embernek az az érzése támadt, hogy még annál is jóval tovább ment, amit egy szlovák, szerb, pláne román vagy ukrán kollégájától elvárt volna az, akinek családjában komoly traumákat okoztak az elcsatolást követő atrocitások.

Református unió azaz Papék házából

Három felvidéki lelkipásztor ráébredt arra, hogy együtt sokkal többre képesek, mint külön-külön, videócsatornájuk pedig azóta szárnyal.

A karanténidőszak alatt virágzásnak indult kezdeményezés három felvidéki református lelkészhez köthető: „Gábihoz”, azaz Blanár Gabriellához; „Mikihez”, azaz Kiss Miklóshoz; és „Böszihez”, azaz Böszörményi Tamáshoz.

Papék a kamera mögött – parokia.hu

Nem olyan régen, a Somogy megyei Katolikus Egyházmegye püspöke, Varga László indította el az úgynevezett plébániai uniót, avagy egyetemleges megbízást. Lényege, hogy három plébános közös háztartásban élve látja el a rájuk bízott szolgálatokat. Személyesen is ismerve a fiatal szolgálattevőket, biztos vagyok benne, hogy közösségük egymást és a rájuk bízott gyülekezeteket is erősíteni fogja.  Jó elképzelésnek és hatalmas segítségnek vélem ezt a fajta megoldást. Főleg a napokban felröppent hír után, melyben egy katolikus pap őszintén felvállalta, hogy nem szeretne egyedül megöregedni (természetesen csak én kerekítem le a kilépés okát, ennél azért összetettebb). 

Élvezd!

Szükség van a férfias férfiakra, a nőies nőkre. Szükség van a családra. A munkára is, de nem önmagáért, hanem a család érdekében. Szükség van a pihenésre, a szabad idő valódi megélésére, kisközösségeink életre keltésére, a klasszikus kultúra újbóli megismerésére. A Mandinernek minap interjút adó Anthony Esolen amerikai professzor könyvben fogalmazta meg a modern életmóddal szembeni egészséges reakció, a valódi élet visszahódításának alapvetéseit.

Hogyan hódítsuk vissza a saját életünket? - mandiner.hu

 

Annyira egyértelmű, amit Anthony Esolen amerikai professzor a könyvében megfogalmaz az élet értelméről, hogy tulajdonképpen azon gondolkodunk, ilyen kézenfekvő és ésszerű dolgokról miért kell egyáltalán könyvet írni. Hiszen mi sem egyértelműbb, mint hogy a szavak valódi értelmét értsük, hogy a fiúk fiúk, a lányok pedig lányok, hogy az anyaság szépséges hivatás, hogy a közösség értéke szinte kifejezhetetlen, hogy a kultúránkat óvni kell, hogy az életet élni, élvezni kell, ez pedig lehetetlenség a transzcendens, vagyis az Örökkévaló nélkül. Mégis, újra el kell mondani, könyvet kell írni róla, és meg kell állni egy pillanatra, hogy újragondoljuk az életünket, ami elveszett valahol a pénz és siker hajszolása közepette – kinek jobban, kinek kevésbé. 

Veni creator Facebook?

A régi egyházi közösségek mintája lebeg Mark Zuckerberg Facebook-alapító előtt: szerinte Facebook-közösségeknek kellene alakulniuk, akik önkéntes alapon végeznének tevékenységet a világban. A Facebook mesterséges intelligencia segítségével javasol egyre több lehetséges csoportot a felhasználóknak. Zuckerberg szerint a közösségépítés lesz a Facebook új küldetése.

Az egyházak a minták a Facebook-vezér számára - mandiner.hu

 

Pont jókor jött Mr. Zuckerberg ötlete a facebook küldetéséről, már éppen azon gondolkodtam, hogy kilépek, megszüntetetem közel tíz éve tartó tagságomat. Egyre fárasztóbb követni ugyanis azokat a mindenre ráérő ismerőseimet, akik mind szépek és okosak, műveltek, intelligensek, és még véletlenül sem posztolnak kamuoldalakat, az élet nagy igazságait kimondó röhejes idézeteket és még véletlenül sem követnek végtelenül egyszerű percembereket. Mondom, még jó, hogy Mark barátunk kinyilatkoztatott, így van okom átgondolni megpattanási szándékomat a közösségformáló hálóról, ellenkező esetben a mesterséges intelligencia koppint a fejemre.  Jövel teremtő fészbúk – vagy mégse? 

Református közösségi nap

A közösségi napnak akkora sikere volt, hogy a gyülekezet tagjai már most számítanak a folytatásra: hagyomány lehet belőle. És csak az egyik állomása volt a reformáció kezdetének ötszáz éves jubileuma programjai sorában Szombathelyen – hangsúlyozta Jakab Bálint Mihály. A lelkipásztor már a következő alkalmakra is felhívta a közösségi nap résztvevőinek figyelmét: őszre például tudományos programokat szerveznek, június 11-én pedig szabadtéri istentiszteletet tartanak a Vasi Skanzenben.


Közösségi nap - vaol.hu

A régi mondás szerint a pap, ha csinál valamit a gyülekezetben, nem tud nyugton maradni, ha pedig nem szervez programokat, akkor hagyja a gyülekezetet tönkre menni. Avagy a klasszikus vicc szerint, ha van sapkája az a baj, ha nincs sapkája, pedig az.
Tizennégy programot készítettünk elő a reformáció jubileumi évében a szombathelyi református közösségben, aminek fele eddig le is futott. Jön a nyár, addig még kettő, aztán az ősz, amikor a maradék is sorra kerül.
Közösséget kellene építeni. Hit- és értékközösséget, amelyben otthon érezheti magát a tradícióban felnőtt kálvinista lélek, a jövevényként érkező, a reformátusságot templomba zárni akaró féltékeny, és a templomot csak kívülről alig ismerő érdeklődő is.

Áldozat, élet

A közeli református gyülekezetbe küldött. Közben zuhogott az eső. Ahogy benéztem az ablakon, láttam az embereket szépen kiöltözve, ingben, nyakkendőben. Nem mertem bemenni. Aztán valahogy pont kilépett a lelkipásztor, én pedig mondtam neki, hogy hajléktalan vagyok, három napja nem ettem, adjanak egy kis ételt, aztán nem is zavarok, megyek tovább. Azt kérdezte erre tőlem a lelkész: „Hát hogy képzeli ezt? Jöjjön be, üljön le közénk az asztalunkhoz!” Bevitt maguk közé a terített asztalhoz, ott pedig megetettek mindenféle jóval. Emlékszem, hogy csípős csirkeszárnyat ettem, voltak töltött húsok, sütemények, Még kávéval is megkínáltak.

Az átlagélet boldogsága felé - parokia.hu

 

 

Áldozat. Pontosan ez volt az a szó, ami eszembe jutott Péter története kapcsán. Áldozatot hozott a gyülekezet és a lelkipásztora, amikor behívta és befogadta őt, áldozatot hozott a fiatalember, amikor – leküzdve félelmét és szégyenét- belépett az ajtón. Áldozatot hozni sohasem könnyű, ám nélküle pont azt veszítjük el, ami az egyik legfontosabb: a befogadás, az elfogadás nagyszerű lelki ajándékát, az evangélium hirdetésének lehetőségét, leginkább pedig azt a személyt, aki hozzánk küldetett.

Mindenki

Legmerészebb álmai valósultak meg - mondja Deák Kristóf, akinek Mindenki című rövidfilmje bekerült aközé a tíz élőszereplős rövidfilm közé, ahonnan a kategória öt végső jelöltjét választják majd ki a jövő évi Oscarra. 

Még a szabómnál sem voltam szmokingért - index.hu

 

Én láttam ezt a filmet, mégpedig az éjszaka közepén. Azóta is nyomozom, vajon hol lehet megnézni, hozzájutni, megszerezni, erre azt olvasom az indexen, hogy a filmnek komoly nemzetközi visszhangja is lett, hiszen nyert nemzetközi díjakat, sőt, ott van az Oscar tíz legjobb rövidfilmje között. Végre egy magyar film, amiben nem trágárkodnak, amitől nem szorong a néző, nincs benne szó világvégéről, népírtásról, annál inkább igaz barátságról és a közösség erejéről. Egy szó, mint száz: a „Mindenki” az a film, amit érdemes megnézni. Tegyük is meg, december 4-5-én adja az M2, utána az HBO! 

Látlelet

Mára erőteljesen megváltozott a szocializációs folyamat, a családi nevelés. Az egyszülős családok magas száma, a válások gyarapodása, a még ép családokban észlelhető érzelmi hiányosságok, az apahiány – hiszen annyit dolgozik a legtöbb férfi, hogy az apaszerepre már alig marad ideje –, az anya túlterheltsége kedvezőtlenül befolyásolja a gyermeki személyiség fejlődését. Nincs élő és meleg szeretetkapcsolat, ridegtartáson nőnek fel a gyerekeink, nem várja haza őket szerető család. Elhatárolódnának szüleik boldogtalan életétől, miközben ahhoz meg haladékra van szükségük, hogy kilépjenek a felnőttlétbe. Marad a struccpolitika. A fiatalok a serdülés idejétől kezdve a kortársakkal találják meg kapcsolati igényeik kielégítését, és belép a devianciák veszélye, a drog, az alkohol, a dohányzás. Veszélyes állapot, mert nagy a valahová tartozni akarás szükséglete, és ehhez kevés olyan helyzet kínálkozik, amely építené felkészülésüket a felnőttségre. Pedig azt tekinthetjük érett felnőttnek, aki tud adni, felelősséget vállalni és elköteleződni. Nincs időben érés, kitolódott a függeszkedést kívánó gyermekkor, a mamahotelben, a gyermekségben maradás. Nemcsak lelki teher van a fiatalokon, hanem objektív egzisztenciális is. Tanulnak, de diplomájuk gyakorlásából nem tudnak megélni. Természetes, hogy rettegnek további felelősségek vállalásától, hiszen sokan magukat sem tudják eltartani.

Bagdy Emőke: A lányoknak társat kell találniuk - mno.hu

 

A héten lezajlott kis magyar abszurdum helyett hadd foglalkozzak azzal, ami tényleg fontos, ami a lényeg, ami az igazi baj, amivel nemcsak Magyarországon, de talán az egész világon küzdenek. A Bagdy Emőke professzor asszonnyal készült interjúban ugyanis a fogyasztói társadalom, jelen esetben a magyar társadalom legfájóbb, legfertőzőbb sebeiről hallunk, és miközben olvasom gondolatait, szomorúan kell egyetértenem mindazzal, ami elhangzik. Nem kormánykritika, politikai szereplők kárhoztatása történik –a jogos kritika mellett-, inkább tűpontos látleletet tár elénk: tényleg így élünk.

Csak egyszerűen!

A humánkineziológus arra hívta fel a figyelmet, nagyon sokan nem gondolják, hogy a mozgásnak milyen fontos szerepe van e betegség megelőzésében. Napi 20-30 perc aktív mozgás javasolt, formáját pedig annak függvényében érdemes megválasztani, hogy előtte mennyire voltunk aktívak. Mindenképp tartsuk szem előtt a fokozatosságot! Végezhetünk erősítő gyakorlatokat, illetve olyanokat, melyek javítják az egyensúlyt, a mozgáskoordinációt. Hasznos a séta, a kirándulások, a tánc. Akár a társastánccal is tehetünk a csontritkulás ellen.

ropjuk a táncot csontritkulás ellen - hirado.hu

 

Néha azért az ember gyereke leül a tévé elé, sport, politika, egy-egy film kedvéért, ám mire belelendülne a történetbe, máris jön a reklám: általában valamilyen banki terméket (azaz hitelt), vagy gyógyszert reklámoznak. Az üzenet egyértelmű: vedd fel, vedd be, és megtörténik a csoda. Olvasva a csontritkulással kapcsolatos tudósítást, pont az jutott eszembe, mekkora átverés ez az egész, mennyire egyszerűbb útja is van annak, hogy valakinek pénze, egészsége, öröme legyen. Még csak bank és csodaszer sem kell hozzá. 

A tömött templom titka

Vasárnap este nyolckor már igen nehéz bejutni a Lőrinc pap téren a jezsuita templomba a jezsuita nyolcas misére. Ezzel jezsuiták felzárkóztak a ciszterek, a ferencesek és a Magyar Szentek temploma mellé: ez a négy hely tömve van a vasárnap az egyetemistáknak szánt miséken.

tömve a templom fiatalokkal - kereszteny.mandiner.hu

 

Érdeklődéssel és hálaadással olvastam a mandiner cikkét a Lőrinc pap téri jezsuita templom vasárnap esti miséjéről – milyen nagyszerű, milyen szuper, és így tovább. Ciszterek, ferencesek, Magyar Szentek temploma – itt is sokan vannak. Hurrá. Hála Istennek, nálunk, reformátusoknál is vannak tömött templomok. Hogy mi a tömött templom titka? Leginkább az, ha odafigyelünk azokra, akik között élünk. 

Feltöltődött!

Komoly civilizációs probléma napjainkban a túlfogyasztás, ami szintén növeli az egyén ökológiai lábnyomát.

Zöld bulira hív a WWF Föld Órája! – Föld Órája

A Föld óráján nemcsak „elsötétítettem”, de számítógép és internet helyett egy kedves közösségben töltöttem a napot, az estét. Nem volt szükségem tévére, laptopra és mobilra. Nagy közvetlenséggel beszéltünk és beszélgettünk fontos dolgokról, sétáltunk, töltekeztünk. Ezen a garantáltan energiaspórolós napon hihetetlen energiát töltöttünk magunkba. Ha apró lámpácska égett volna rajtunk, már rég kigyúlt volna a „feltöltődött”-jelzés. Csak a szemünk sugárzott.

T. Németh László: Jövőnk: az örökség

Magyar református egyházunk a régi magyar paraszti gazdatársadalmon nyugszik. Jóllehet ezt megcsócsálták, szétverték a történelem során, társadalomtörténetileg ma is ebből élünk. A református egyház vidéki egyház, aki benne él a falusi gyülekezetekben, az érti meg igazán a református egyház belső lelkületét. Reméljük, hogy ez a magyar gazdatársadalom újra fog éledni, és ahogy szövetséges volt régen a paraszti világ és az egyház, úgy a jövőben is szövetségesek lehetnek, és az Ige fényében megérthetjük, hogy mi a dolgunk ebben a világban.

Köntös László dunántúli főjegyző köszöntője a dunántúli református gazdák találkozóján – refdunantul.hu

Tudom, advent első vasárnapja után Krisztus eljöveteléről illene írnom. Vagy az advent globális és szekuláris értelmezését kellene bírálnom. Írhatnék például arról, hogy a budapesti Kálvin térhez közel, két „tájidegen” irodaépület és a Rothermere-kút között, néhány napja minden eddiginél nagyobb adventi vásár nyitotta meg bódéit, ahol a kereskedelmi rádiók zenéire akár faszénen sült kolbászt is ehetünk, miután megvettük a festett fatojást és a szőrmesapkát. De írhatnék arról is, hogy a bevásárlóközpontokban hetek óta állnak a feldíszített műfenyők, és a villamoson utazva az ember folyamatosan a karácsonyi rohanásra panaszkodó emberekbe botlik, miközben a média egyfajta félreértelmezett szeretetünnepről beszél. Persze arról is szólhatnék, hogy örömteli módon így év végén egyre többen segítenek embertársaikon, dolgoznak a szeretetszolgálatok és az adománygyűjtők. De ezekről a fontos témákról évről évre sokan írnak, és idén is biztosan szólnak majd róla mások, esetleg máshol. Én inkább egy közelmúltbeli eseményre reagálok.  

A mi történetünk

A mélybe zuhant, és meghalt egy 16 éves magyarországi fiatal az erdélyi Torockó melletti Székely-kőn. A hatóságokat hétfőn délelőtt riasztotta az édesanya, aki együtt kirándult a fiával.

Meghalt egy 16 éves fiú a Székelykőn - 444.hu

 

Egy rövid hír volt ez a magyar médiában. Futó esemény, amelyre leginkább azok figyeltek fel, akik lakhelyük révén érintettnek érezték magukat. Aztán a sok hír között legördült az online oldalakon, elfogyott az aznapi szám a megyei napilapból.

Lájk, ha vagy, Kain!

Épp beteg voltam, amikor írtam ezt a pályázatot, és azt vettem észre, hogy a barátaim is sokkal inkább megírják Facebookon, hogy mi volt a suliban, minthogy átugorjanak, bármilyen közel is lakom. Még a szomszédommal is inkább egymásra írunk, és együtt unatkozunk külön-külön a gép előtt.

Eddig és ne tovább - Parókia.hu

A hatóság szerint a férfi két embert, egy férfit és egy nőt gyilkolt meg, de köze lehet a tetthelyen talált idős ember halálához is, aki ellátatlanság következtében hunyt el. A balatonakarattyai nyaralóban április 21-én találta meg a három holttestet a 92 éves mozgássérült, magatehetetlen asszony fia. A rendőrség korábbi közlése szerint a gyilkosságot április első napjaiban követhették el.

Előzetesben a balatonakarattyai gyilkosságok gyanúsítottja - hvg.hu

Van egy igencsak fiatal ismerősöm a facebookon, aki nagyon sokat van fent, legalábbis én valahányszor felnézek, ott találom. Néha csak annyit ír ki állapotfrissítésnek: Lájk, ha vagy… Hogy kinek címzi, nem tudom. Leginkább olyasvalaminek tűnik ez, mint a „Message in the Bottle” Stingnél. Egy magányos üzenet, életjel, válasz után kutatva, nekieresztve az éternek. Van ott valaki? Csak egy like-ot!