New Wave
2012.06.02. - Szakács GergelyA május 25-i ülésen elhangzott az Ifjúság 2000 és az Ifjúság 2008 című felmérések ismertetése, melyek alapján kitűnik, hogy erős a fiatalok vallási érdeklődése. Ugyanakkor a fiatalabb generációk nem igazán tudják, hogyan működnek az egyházak Magyarországon. A Csillagpont 2011 kérdőíves felmérésből kiderül, hogy kevés a bizalom a lelkészek iránt. Az egyházat szerintük egy idős asszony szimbolizálja. A fiatalság arra vágyik, hogy aktívabb és dinamikusabb kapcsolat legyen a „nagyegyház” és a „kicsik, azaz a fiatalok” között – szögezte le Szontágh Szabolcs.
"Kicsi vagy te még ehhez!" Sokszor hallottam gyerekkoromban ezt a mondatot. Rossz érzés volt, hogy nem vettek komolyan. Azóta is indulatos leszek, ha valaki a korom, a kevés élettapasztalatom, hiányos ismereteim miatt lenéz, lekezel, nem vesz komolyan. Többször találkoztam ezzel a hozzáállással, amikor a fiatalok egyházon belüli szerepéről, helyéről volt szó. Most azonban (talán) valami változás elindult.
Rendhagyó házasság
2012.02.18. - Szakács GergelyA darab a 8-as javaslat (Proposition 8) néven elhíresült népszavazás apropóján született - ez volt az a javaslat, ami betiltotta a melegházasságokat Kaliforniában. A szerző a javaslatot megtámadó, és azt alkotményellenessé nyilvánító tárgyalás záróbeszédeiből kiindulva írta meg egyfelvonásos darabját, amit egyszer adnak csak elő, és minden bevételét a melegjogi szervezeteknek juttatják el. A melegházasságok egyelőre még törvényileg tiltottak az államban, de az ügy már a Legfelsőbb Bíróság előtt van.
George Clooney a színpadon kampányol a melegek jogaiért - index.hu
Amerika messze van. A megvalósítható álmok hazája számunkra az új élet szempontjából nehezen elérhető. Nem lehet csak úgy kivándorolni, mint déd- és nagyapáinknak. Amerika úgy is elérhetetlen, hogy az ott képviselt, megélt szabadság számunkra (még?) elfogadhatatlan. Például a melegek házasságával kapcsolatban.
Évértékelés
2011.12.31. - Szakács GergelyDr. Schmitt Pál köztársasági elnökkarácsonyi és újévi üdvözlőlapja.
A tavalyi után nem várom az évértékelő beszédet. Ismét valami hivatalos szöveg, aztán a vélemények mindkét oldalról pro és kontra.
-
- Tovább...: Évértékelés
- Szakács Gergely további bejegyzései
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni


Friss hozzászólások