Áldozópéntek
2012.05.18. - Bella PéterA hegyen állok és földbe gyökerezik a lábam. Csak úgy elszáll, mint egy léggömb, amit nem tartottak jól. Mint az áldozati oltár füstje - hiába fognám markommal, elillan. Milyen kár, micsoda fájdalom marad itt utána. Üresség. Nem lesz itt velünk, nem érintjük, nem tanít, nem etet meg. ... De még ennél is többről van szó. Ahogy Jézus elment, újra vissza is fog jönni. Újra érinthetem, újra velem lesz, mesterem lesz. És életprogramomat addig is ő adja: kísér a Szentlélek által.
Nem valljuk be, de nehéz ünnep ez az Áldozócsütörtök. Nincs rajta fogás. Nem nagyon tudjuk közelengedni magunkhoz - amúgy is a távolodásról szól. Vannak szép és értékes gondolataink, teológiai magyarázataink, dogmatikai igazságok. De akkor is marad valamennyi hiányérzet. Miért történt? Miért ünnep egyáltalán?
Nagyrészt mentegetőzünk, hogy azért ment el Jézus, hogy közelebb legyen, így túllépi a tér és idő korlátait, jó nekünk így, persze, satöbbi, satöbbi... Meg amúgy is, a mennyről mit mondjunk már? Evilági kérdésekkel küzdő fölhözragadt keresztyénség a miénk - részben mert túllendültünk egy másik szélsőségből, amelyik köpött a láthatókra, és csak a túlvilágra rendezkedett be. (A sors iróniája, hogy az egyre vadabb és egyben egyre változatosabb kozmológiai elméletek több teret engednek a mndent átható isteni valóságnak, de ezt most hagyjuk. A tudományellenes kreacionistáknak azért ajánlom, hogy néha legyenek képben a kortárs természettudományban, meg fognak lepődni a húrelméleten, a skalártereken, multiverzumokon!)
De nem is erről akarok írni. Írtak a kopó és feledésbe merülő ünnepről a Reposzton is, máshol is. Engem most az itt maradt ember érdekel.
Osztatlanul
2012.04.13. - Bella PéterIdén 43 európai és eurázsiai ország keresztyén diákja tölti a húsvétot Magyarországon. A Nemzetközi és a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (MEKDSZ) által szervezett evangelizációs diákkonferenciára 1700 egyetemistát várnak Győrbe a kontinensről.
Megtörtént. Az idézett írás még a konferencia előttről származik, most már áttehetjük nyugodtan múlt időbe. Az IFES és a MEKDSZ által szervezett győri konferencián együtt közel 1700 fiatal, 43 országból volt együtt ezen a húsvéton.
"Magasztallak, Uram, Istenem, teljes (osztatlan) szívből, és tisztelem nevedet örökké" - adta meg az alaphangot a 86. zsoltár 12. verse.


Friss hozzászólások