347 doboznyi tragédia

„A kommunista párt közigazgatása alá került” Zemplén, Ung, Bereg vármegyékben „a magyar községekben is megperdült a dob, amely az összes, 18-55 év közötti férfiakat és nőket” közmunkára parancsolta. Azt mondták, csak két óra, de máshogy alakult:
Ismételt 2-3 nap múlva a magyar falvak által munkába állított férfiakat katonai kordon vette körül
– tájékoztatta a miniszterelnököt Virágh Béla esperes.”

Kolozsi Ádám: Mi, magyar asszonyok, térden állva kérjük a világ leghíresebb Sztálinját (index.hu, 2018. V. 24.)

347 doboznyi forrásanyagból szerkesztette Stark Tamás (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa) közel 600 000 Szovjetunióba hurcolt magyarról szóló kiadványát. A megindítóan személyes hangú hozzátartozói levelek, a helyi párttitkárok közbenjárásért kapálózó beadványai egy mai fejjel elképzelhetetlenül kiszolgáltatott korról mesélnek.

Rövidfilm - Ref500

Az én reformációm" című telefonos kisfilm-pályázat - amelyre kortól és iskolai végzettségtől függetlenül bárki jelentkezhet - azt tűzte ki céljául, hogy a résztvevők kreativitásukat segítségül hívva rövid, (max. 3 perces) mobiltelefonnal, illetve digitális fényképezőgéppel készített kisfilmeken keresztül mutassák be, hogy számukra milyen személyes érzések, élmények és meggyőződések kapcsolódnak a reformációhoz mindennapjaikban.

Reformáció ma – reformatus.hu

Megelőlegezem a rövid film-forgatókönyv novellát, amelyből leforgatnám az én reformációmat. Egy kisfiút mosdat édesanyja egy hatalmas mosdótálban. Vasárnap reggel van, ezt onnan tudjuk, hogy távolban harangoznak. A háziszőttes kendő, avagy törülköző pirosra dörzsöli a kisfiú bőrét, miközben vizes haja kócosan mered az égnek.

Sajátos nyomorúságaink

A túlhajszoltságért nagy árat kell fizetni: nemcsak az egészség veszhet oda, hanem egy idő után házassági válsághoz is vezethet a folyamatos munka, a végeláthatatlan feladatok sora. Számos református lelkipásztor fut versenyt az idővel, meg kell felelni önmaga, a gyülekezet és a család elvárásainak. Vajon hogyan és hol teheti le terheit a lelkész? Meddig lehet titkolni, ha baj van?

elpalástolt gondok - parokia.hu

 

Elsőként akkor döbbentem meg, amikor egy lelkipásztor kollégánk öngyilkos lett. Másodszor akkor, amikor egy másik botrányos körülmények között elvált. Harmadszor pedig akkor, amikor saját magamon is megtapasztaltam a kiégés, az elmagányosodás, vagy éppen a stresszből eredeztethető különféle testi betegségek tüneteit. Mert bármennyire is meglepő, mi, lelkipásztorok is emberek vagyunk, akik –magunkkal cipelve múltunk, családi hátterünk, személyiségünk összes nyomorúságát-, előbb-utóbb belefáradunk a mindennapos hajszába, és kimerülünk. A kérdés tehát nem az, hogy létezik-e egyáltalán a lelkipásztori kiégés, mint jelenség, hanem az, hogyan lehet azt kezelni, netán elejét venni. 

Egy meg nem írt poszt a Szabadság téri templomban történt szoboravatásról

Vasárnap délelőtt istentisztelettel egybekötve avatták fel a budapesti Szabadság téren, a Hazatérés temploma előterében Horthy Miklós mellszobrát. A szoboravatás azonban a Jobbik rendezvénye volt, ami felveti annak a lehetőségét, hogy az egyházközség megsértette azt az 1998-as zsinati határozatot, amelynek értelmében református templomban nem tartható olyan rendezvény, amely „párt, politikai mozgalom vagy az egyház hitvallásával és tanításával össze nem egyeztethető alapszabályú társadalmi szervezet céljait szolgálja".

Szabadság téri szoboravatás kérdőjelekkel - Református.hu

(Szóval arra gondoltam, hogy erről kellene írni, erről a szoboravatásról. Nem Horthy-ról, róla megírják majd a történészek, mondjuk száz év múlva, amikor nem lesz minden átitatódva érzelmekkel, indulatokkal. Nem róla, nem vagyok kompetens. Nem is ő itt a főszereplő, dehogy. 
De nem hiszem, hogy megírom. Kell ez nekem? Ebbe az egészbe belekeveredni, van nekem jobb dolgom is. Igen, tudom, református templom, református lelkész, miért ott, miért így, miért egy gyülekezet, egy Istennek szentelt hely és közösség? Jönnek a kérdések hozzám is, barátokhoz, kollégákhoz, fókuszban vagyunk, a Reposzt is azért született, hogy reagáljunk. De mégsem hiszem, hogy megírom.

Bogárdi Szabó István: Hol az igazi nyilvánosság?

Meglehetősen csüggesztőnek találom az emberiség már-már konvencionális becsmérlését. Azt hiszem, az emberek úgy gondolják, hogy ilyenkor valami erkölcsöset cselekszenek, de én nem így értem az erkölcsöt.
...
Szerintem többek között azért is nagyon értékes dolog egy igehirdetés, és azért olyan lenyűgöző, amikor egy jó igehirdetést hallunk – és persze rengeteg van, ami elhibázott, nagyon nehéz műfajról beszélünk! –, mert manapság ritkán fordul elő, hogy valaki olyan körülmények között beszélhet, ahol mindenki adottnak veszi, hogy aki szól, komolyan és jóhiszeműen szól, és aki hallgatja, komolyan és jóhiszeműen hallgatja. Ez ma egyáltalán nem jellemző helyzet. Ezért lehet egy prédikáció kiemelkedő tapasztalat bárki számára, már hogyha jó.

Tiszteli a lelkészeket - Közös(s)Ég

Amikor Köntös László megtisztelt azzal a kéréssel, hogy a Reposzt jubileumán legyek vendég-blogger egy vasárnapi poszt erejéig, sok minden átfutott rajtam, s mióta elvállaltam a feladatot, kínom csak egyre nőtt. Nem vagyok ugyanis annyira járatos a nyilvánosság szerkezeteiben (már amit jelenthet ez a filozofikus kifejezés). Annyit mégis megértettem a Reposztokat olvasgatván, hogy itt gyorsnak, konkrétnak, érzékenynek, általános érvényűnek és sokmindenfélének kell egyszerre lenni, hiszen az internet is gyors, szemfüles, érzékeny, általános érvényű (?) és sokmindenféle. S persze, mindig aktuális. Egy blogger sem marad talpon (poszton), ha nem eszerint operál. Nagy művészet hát lényeget találni olyasmiben is, ami holnap már csak hír-archívumban kereshető, vagy már ott sem. (Minek a múlandót kommentelni?)