Érdeklődés hiányában

- Hogy kerültetek akkor mégis az oroszok fogságába?
- Bejött apámhoz az Augusztin Feri, hogy adja át az oroszoknak a lányait: engem és húgomat, Ellát, meg bátyám lányát, Jolánt. Ugyanaz az Augusztin volt, aki korábban a zsidókat kergette ki a házaikból. Besúgta az oroszoknak, hogy gazdag magyarok vagyunk és németek laktak nálunk. Mintha a mi hibánk lett volna.

Rajcsányi Gellért: Ártatlan bűnhődők − mandiner.hu

 

Valahogy nem tudunk mit kezdeni ezekkel az emléknapokkal, akármelyikről is van szó. Mert az kétségtelenül szép dolog, hogy felvonják, majd félárbocra eresztik a nemzeti lobogót, az is, hogy koszorúznak és mécsest gyújtanak, és az is értékelhető, amikor fontos emberek mondanak ünnepi beszédeket jelképes helyeken. Ám ennyiben ki is fullad a nagy megemlékezés, aki pedig valamiért nem érzi ennek valódi súlyát, továbbra sem érti, mire fel ez az egész. 

Amiért nem fogunk olimpiát rendezni

 Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése 124 igen és egy ellenszavazattal pénteken úgy döntött, hogy javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

MOB: Budapest legyen Boston kihívója az olimpiáért - index.hu

 

Én mondjuk a pártolókat pártolom, vagyis nagyon szeretném, ha egyszer, valamikor, talán pontosan 2024-ben olimpiát rendezhetnénk. Ugyanakkor, ismerve magunkat, meglehetősen szkeptikus vagyok.

Elvi kérdés

Azután, hogy Lázár János a Figyelőnek adott interjújában nekiment a politikai veteránoknak, Szájer József fideszes uniós képviselő Kövér Lászlónak szólt be (…). Szájert arról kérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy a házelnök kitiltotta az uniós zászlókat a parlamentből.

Szájer nekiment Kövérnek - index.hu

 

Ezekkel a zászlókkal csak probléma van, már megint. Előbb ugye az árpád sávos lobogó, most az uniós okoz gondot, Románia szerte pedig a székely zászló eredményez álmatlan éjszakákat egyeseknek. Pedig elvi kérdésről van szó csupán, mégis, az elvi kérdések fontos üzenetet közvetítenek. Talán azért is kavarnak ekkora port.

Végre egy emberi hang

Teljesen mást gondoltunk a világról. Őszinte indulata, szókimondó igazságkeresése nagyon fog hiányozni azoknak is, akik sokszor nem értettek vele egyet,de nehezen viselik, ha a dolgok nem azok valójában, mint aminek látszanak.

Schiffer András: őszinte indulat, szókimondó igazságkeresés - mandiner.hu

 

Olvasom a mandineren Schiffer András facebook bejegyzését Seszták Ágnes halálával kapcsolatban, megmondom őszintén, hálás vagyok érte. Végre egy emberi hang ebben a nagy zűrzavarban.

Előre mind, "pesti srácok"!

Katonai tiszteletadás mellett felvonták az ország nemzeti lobogóját az 1956-os forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján, csütörtök reggel, Budapesten a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót a Kossuth téren - mandiner.hu

 

Olyan zűrzavaros volt ez a hét, alig tudtunk odafigyelni ezerkilencszázötvenhat évfordulójára. Volt itt szakadó eső, amerikai beutazási tilalom, értelmetlen internetadó, és persze mindezek hozadéka, hír, álhír, találgatás, vélemény. Az időjárás miatt elmaradt jó pár rendezvény, bár, ha nagyon őszinték vagyunk, ötvenhat nem igazán érdekli a mai magyarokat. Ez egyrészt természetes, másrészt elgondolkodtató.

Mégiscsak

Mint arról a Blikk beszámolt, Bárdos Andrást és családját július eleje óta nem látta senki idehaza. A Blikk kiderítette, hogy külföldre utaztak, a szerkesztőségünkbe eljutott hírek pedig arról is szóltak, hogy a sztárpár Amerikába ment, ahol a magyarországiaknál jobb lehetőségekre számíthatnak.


"A rendszerváltás óta lényegében egyetlen fontos problémát sem sikerült megoldanunk. Sem a szegénységet, sem a cigánykérdést, sem az egészségügy, sem az oktatás problémáit. Megértem azokat, akik máshol keresik a boldogságot."

Bárdos András: celofánembereket szerepeltet az RTL Klub - blikk.hu

 

Valamilyen félrekattintással sikerült megnyitnom ezt a Blikk nevű internetes formációt, és láss csodát, a végtelenül bugyuta és primitív híradások mellett beleütközöm egy önmagában elgondolkodtató kérdésbe, nyilvánvalóan bulváros köntösbe bújtatva: valóban nem sikerült semmit sem megoldanunk az elmúlt huszonöt évben? Akkor mégis, mit csináltunk?

Ne csak halat, hálót is

A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. Az arány Magyarországon igencsak elkeserítő: a gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak. A helyzet ráadásul 2007 óta rendkívüli mértékben romlott hazánkban a kutatás szerint.

megdöbbentő: éhezik a magyar gyerekek fele - hvg.hu

 

Az első kérdésem a címet olvasva ezzel kapcsolatban rögtön az volt: mit csinál a szülő, hogy éhezik a gyermeke? Mire költ? Miért engedi, hogy éhezzen? Megtesz-e mindent, hogy ne így legyen? Különösen egy olyan országban, ahol rengeteg segélyszervezet, alapítvány, egyház foglalkozik az éhezők megsegítésével. Különösen egy olyan országban, ahol évtizedek óta meglévő, kiterjedt hálózat gondoskodik arról, hogy a bajban lévők segítségre találjanak. 

Budapest-Koppenhága

Megkezdődött a Bilderberg-találkozó Koppenhágában, amelyen bankárok, brókerek, cégvezetők, illetve politikusok vesznek részt. A résztvevők - közöttük egyedüli magyarként Bajnai Gordon is - a külvilágtól hermetikusan elzárva tanácskoznak egy luxusszállodában, amely köré kordont vontak. A tanácskozás miatt tüntetők is érkeztek a dán fővárosba.

megkezdődött a Bilderberg találkozó Koppenhágában - hvg.hu

 

Vasárnap éjjel alig győztem kivárni, hogy végre-valahára jöjjön valaki a szocialistáktól, és bejelentse a bukást. Nem, mintha nem lett volna világos és egyértelmű már az országgyűlési választások után, hogy az eddig kétségtelenül meghatározó szerepet betöltő párt ideje végérvényesen lejárt, mégis, a politikai élet iránt érdeklődő, bizonyos értékek mellett elköteleződő emberként meglehetős (kár)örömmel és némi megelégedéssel szemléltem a korántsem dicső véget. Nem szép és nem keresztényi, tudom, de mégiscsak feldereng előttem az elmúlt huszonöt év (nekem mondjuk tizennyolc, ennyire emlékszem) összes szocialista ballépése, árulása, cinikussága, a horn gyulai naéstől a Medgyessy-féle „útelágazódáson” át az őszödi hazugságokig. Őszintén örülök, hogy végre a helyükre kerülnek, mint ahogyan minden politikai formáció előbb-utóbb jobb létre szenderül, a megújulás és a politikai feltámadás reménysége nélkül. És bár való igaz, hogy sokan ugyanígy fognak majd örülni a jelenlegi kormánypárt egyszer kétségtelenül bekövetkező kimúlásának, a magam részéről kíváncsian várom, hogy jelen esetben mi lesz a folytatás.

Gyere és szabadulj fel!

Itthon kultúrrasszizmus van, az emberek gettókba zárják magukat, amelyek között nincs átjárás. Magyarország egy fekete lyuk, szellemi "leostobásodás" van, az emberek pedig trollbarlangokban élnek. A pangás időszakában csak a humorérzékünkbe kapaszkodhatunk. Geszti Péter a szentimentális Magyarország-slágertől közel tíz év alatt jutott el addig, hogy a kivándorlásról írjon sírva vigadó dalt. Interjú.

Geszti Péter: Ebben az országban most jobb, ha befogod a szádat - hvg.hu

 

Kedves Péter, első indulatomban tényleg azt terveztem leírni, hogy persze, Geszti Péter szerint hosszú-hosszú évekig a pangás időszaka jön, nyilvánvalóan csak azért, mert most éppen egy többé-kevésbé keresztény-jobbközép kormány kormányoz, aztán persze rögtön lehiggadtam, mert végiggondoltam: a kérdés ennél jóval összetettebb. Annál is inkább, mert van, amiben mélységesen egyetértek veled. 

Keresztyénként, a választások előtt

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége – egyeztetve az egyházkerületek elnökségei alkotta Elnökségi Tanáccsal – a 2014. április 6-ra kiírt országgyűlési választásokon való részvételre buzdítja a református híveket. Mint minden választás alkalmával, úgy most is fontos, hogy az urnákhoz járulva, tevőlegesen is részt vegyünk Hazánk ügyeinek intézésében, és szavazatainkkal a ránk háruló módon befolyásoljuk az elkövetkező négy esztendő országos döntéseit.
Kérjük az egyházközségeket, azok vezetőit, hogy buzdítsák a választásokon való részvételre közösségük tagjait. Továbbá kérjük, hogy józanul és egyházunk jó rendjét megtartva éljük meg a kampányidőszakot!

reformatus.hu - választási közlemény

Még tizenhat nap van hátra a választásokig – hallottam ma egyik ismerősömtől, és valóban, a „nemzetközi helyzet egyre fokozódik”, mondaná Virág elvtárs jó Kállai Ferencünknek, ha látná a postaládánkba ömlő választási újságok, bemutatkozó szórólapok halmazát, vagy ha hallaná, hogy sok körzetben tizennyolc-húsz induló közül is lehet választani, szigorúan a demokrácia jegyében. A közélet iránt érdeklődő, blogírásra szakosodott egyszeri református ilyenkor rögtön megnézi egyháza hivatalos oldalát, vagy éppen belelapoz az iktatókönyvbe, lássuk, érkezett-e, történt-e valamiféle állásfoglalás a választások közeledtével a Magyarországi Református Egyház részéről? Nos, nem csigázom a közönséget: a választások közeledtével a Magyarországi Református Egyház semmit, azaz semmit nem volt képes kiizzadni magából. 

Oldalak