Veni creator Facebook?

A régi egyházi közösségek mintája lebeg Mark Zuckerberg Facebook-alapító előtt: szerinte Facebook-közösségeknek kellene alakulniuk, akik önkéntes alapon végeznének tevékenységet a világban. A Facebook mesterséges intelligencia segítségével javasol egyre több lehetséges csoportot a felhasználóknak. Zuckerberg szerint a közösségépítés lesz a Facebook új küldetése.

Az egyházak a minták a Facebook-vezér számára - mandiner.hu

 

Pont jókor jött Mr. Zuckerberg ötlete a facebook küldetéséről, már éppen azon gondolkodtam, hogy kilépek, megszüntetetem közel tíz éve tartó tagságomat. Egyre fárasztóbb követni ugyanis azokat a mindenre ráérő ismerőseimet, akik mind szépek és okosak, műveltek, intelligensek, és még véletlenül sem posztolnak kamuoldalakat, az élet nagy igazságait kimondó röhejes idézeteket és még véletlenül sem követnek végtelenül egyszerű percembereket. Mondom, még jó, hogy Mark barátunk kinyilatkoztatott, így van okom átgondolni megpattanási szándékomat a közösségformáló hálóról, ellenkező esetben a mesterséges intelligencia koppint a fejemre.  Jövel teremtő fészbúk – vagy mégse? 

Tanácsok templomépítőknek

Az itt élők egy része szeretett volna gyülekezetet alkotni a megsegítő Istennek, olyan helyet, ahová bárki bekopogtathat. Nagy dolog, ha egy keresztyén gyülekezet kinyitja kapuit, és befogadja a testvéreket. Amikor majd átköltöznek az átmeneti, lapostetős otthonukból, egy sokkal szebb sátorba, kívánom, hogy vigyék magukkal a nyitott szívüket, legyen majd templomuk – a szó valódi értelmében – gyűjtőhely – fogalmazott az egyházvezető.

Panelek között - parokia.hu

 

Már írtam egyszer az újpalotai templomépítésről, a gyülekezetről, amelyet nem ismerek, de teljes szívemből imádkozom értük, hogy templomépítésük falakat bontó, befogadó, köveket-lelkeket építő vállalás lehessen. Kapva az alkalmon és a parókia cikkén, most néhány pontban azokhoz a gyülekezetekhez, lelkészekhez szólnék, akiknek még nincsenek kész terveik, nincs látványterv, különösen nincs eldöntött, megszavazott, „betonba öntött” elképzelés, de van álom, reménység, hogy egyszer majd ők is templomépítőkké válhatnak. Jelen állás szerint én azoknak a lelkipásztoroknak a sorát gyarapítom, akik nem is álmodhatnak új templomról: mi a templomot renoválók, a kiüresedett, óriási, korszerűtlen épület terhét cipelő lelkészek sorát gyarapítjuk, éppen ezért irigykedve nézem mindig azokat, akiknek van lehetőségük új templomot, ezzel együtt új közösséget is építeni. Talán elfogadnak néhány tanácsot tőlem – nem az építőanyagra, a látványra vonatkozóan, inkább arra nézve, amely valójában meghatározza a hely, a közösség jövőjét. 

Mellékhatás, és ami abból következik

Az iskolai hitoktatás „elvonzotta” a gyerekeket az egyházi hittanóráktól; ez több felekezetnél is gond, szemlézi az MTI a hétfői Magyar Nemzetet.
A lap által megkérdezett felekezetek szerint felemás eredményt hozott a kötelező hittan bevezetése; az iskolákban ugyanis több gyermekhez érnek el, de a plébániai hittanórákra egyre kevesebb gyerek jár.

Az iskolai hittanórák nem várt mellékhatása - index.hu 

Hidat kell építenünk a kötelezően választható hit- és erkölcstan és a nem kötelezően választható templom között. Ez talán az egyik módja annak, hogy a két népszámlálás között tegyünk valamit azért, hogy ne olyan eredménnyel szembesüljünk 2021-ben, mint 2011-ben.

Hittanórák után - parokia.hu

 

Nagyon szépen köszönöm Kodácsi Tamásnak a parókián megjelent írását. Bocsánatot kérek előre is: a sok panaszkodás és a „miért nem jó nekünk a kötelezően választható hittan” kezdetű mondatok után felüdít ez a megközelítés. Bármennyire lehet egyházi nézőpontból is kritikával illetni a kötelezően választható hit és erkölcstan rendszerét, inkább kellene missziói lehetőségként tekinteni rá, csakúgy, mint arra a tényre, hogy egyre több gyermek lesz egyházi iskola diákja. Persze a kritikák egy része jogos, ám ami még ennél is fontosabb: az újfajta hittanoktatás felszínre hozta gyülekezeteink állapotát. 

Épüljetek fel!

Templomépítésbe kezdett az újpalotai református missziói gyülekezet. Bár a lakótelepi református közösség számára sosem a létszám növelése volt az első, néhány év alatt kinőtte a bázisául szolgáló bérelt helyiséget. 

Épülni és építeni - parokia.hu

 

Olvasom a parókia portál beszámolóját az újpalotai református közösség templomépítéséről, a szívem pedig tele van örömmel és reménységgel. Pedig egyáltalán nem ismerem az újpalotai reformátusokat - mégis, együtt örülök velük és reménykedem, hogy mindaz, ami épül, egyben falakat is bont. 

Keresztényietlen kérdésfelvetés

Migrációról, menekülésről csak abban az összefüggésben lehet beszélni, hogy a népi közösségeknek vannak határai…A migráció minden esetben kilépést jelent ebből a közegből, és belépést egy másik közösségi identitás életébe.

A migráció teológiai megközelítése – confessio.reformatus.hu

Van tehát egy probléma, jelen esetben a migráció kérdése, ami teljesen a politikum érdekkörébe került. Az a tehetetlenség feszíti a migráció teológiai megközelítését, hogy egyszerre kellene gyorsnak és örökérvényűnek lennie. Merthogy a kérdést már felvetette az élet, a válasz pedig az általánosítások szintjén várat magára. A szeretet vallásától egyértelműen a szeretet megközelítésében.

A tömött templom titka

Vasárnap este nyolckor már igen nehéz bejutni a Lőrinc pap téren a jezsuita templomba a jezsuita nyolcas misére. Ezzel jezsuiták felzárkóztak a ciszterek, a ferencesek és a Magyar Szentek temploma mellé: ez a négy hely tömve van a vasárnap az egyetemistáknak szánt miséken.

tömve a templom fiatalokkal - kereszteny.mandiner.hu

 

Érdeklődéssel és hálaadással olvastam a mandiner cikkét a Lőrinc pap téri jezsuita templom vasárnap esti miséjéről – milyen nagyszerű, milyen szuper, és így tovább. Ciszterek, ferencesek, Magyar Szentek temploma – itt is sokan vannak. Hurrá. Hála Istennek, nálunk, reformátusoknál is vannak tömött templomok. Hogy mi a tömött templom titka? Leginkább az, ha odafigyelünk azokra, akik között élünk. 

Pár beszéd

Mint ismeretes, az EJB, egyházunk jövőképének megfogalmazása érdekében országos párbeszédet kezdeményezett. A zsinati felhatalmazással meghirdetett országos párbeszédben 207 gyülekezet érezte magát megszólítottnak, ami csak 15,91%-a egyházunknak. A megszólított 32 ágazatból pedig 13 küldött be választ. Többféle magyarázata is lehet a lesújtó eredménynek. Lehetséges, hogy ezt a jelenséget az egyházfegyelem hiányaként, vagy épp ellenkezőleg a hierarchikus működés bizonyítékaként is értékelni.

Ez történt a Zsinat csütörtöki ülésén - reformatus.hu

 

Tegnap ülést tartott a Zsinat. Az ülésszak első, hosszúra nyúlt tárgyalási napján nemcsak törvénytervezetek és törvények elfogadására került sor, hanem az Egyházi Jövőkép Bizottság igazgatójának, Harmathy András beszámolóját is meghallgatták misszióról, missziói tudatról. A református gyülekezetet 15,91%-a érezte magát megszólítva, hogy a nyár és ősz során választ adjon a kis zöld füzet témafelvetéseire. A részvétel valóban siralmas. Érdektelenséget, közönyt, az egyházszervezeti szintek közötti elidegenedést, vagy szereptévesztést kell felfedezni az okok között?

A mustármag módszer - KözösPont sátor a VOLT fesztiválon

Fülöp Zoltán, a Volt fesztivál egyik alapítója a tavalyi 102 ezer után idén 100 ezer résztvevőre számított, de végül csak 95 ezren buliztak szombatig Sopronban. Az idei Volton fellépett többek között a Faith No More, a Skrillex, a Snow Patrol, az Iggy&The Stooges, a Lostprophets, a Röyksopp, az Enter Shikari, Chase & Status, a Simple Plan, a Hadouken!, Katy B, Mac Miller, a hazai sztárok közül például a Quimby, a Tankcsapda, a Csík Zenekar, a Kiscsillag, a Brains, a Vad Fruttik, a Carbonfools, a 30Y, az Irie Maffia, a Péterfy Bori & Love Band, a ColorStar, a Compact Disco, a Heaven Street Seven és a Magashegyi Underground. Az exkluzív fellépők között nem kisebb nevek fordultak meg Sopronban, mint a magyar Sting, azaz Ákos, Yonderboi és a nyolcvanas évek legendás underground csapata, a Sexepil. Az első, 1993-as fesztiválon egyébként még csak öt zenekar és egy 800 fős közönség vett részt, idén viszont már kétszáznál is több produkciót, köztük másfél tucat világsztárt vártak a Lővér kempingbe és a harkai platóra.

95 ezren tomboltak a 20. Volt fesztiválon - Index

A 95 ezer emberhez képest a húsz kevésnek tűnik, töredék. Pedig ennyien voltunk, közel huszan a KözösPont sátorban, ott a fesztiválon. Mustármagnyi csapat, hogy a hegynyi fesztiválra hasson - szép újszövetségi feladat, vállalható, tiszta, evangéliumi kihívás.

A misszió 22-es csapdája és egyéb egzotikumok


Világimanapi rendezvényeket tart a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) női bizottsága pénteken országszerte, az imaórákon külön is hangsúlyt helyeznek egy adott ország híveiért szóló imádságra - közölte a MEÖT főtitkára csütörtökön az MTI-vel.

Világimanapi rendezvényeket tartanak pénteken országszerte - minap-online

Kérem, tegye fel a kezét, aki már hallott a világimanapról! Aki feltette a kezét, fogadja virtuális jókívánságomat. Tudom, hogy még mindig kevesen vannak, de talán egyre többen és többen lesznek, akik ismerik, sőt be is kapcsolódnak majd a világimanapi mozgalomban. Merthogy az MTI-hírt így egészíthetnénk ki: messze nem egy bizottság országos megjelenéseiről van szó. Ez egy mozgalom, amely egyre több embert – nemcsak nőket – ragad magával.

A maga képmására...

A Calendario Romano nevű naptársorozatot 2004 óta adja ki a Vatikán, hogy ezzel is népszerűvé és vonzóvá tegye a katolikus egyházat. A naptárba évről évre 12 szexis, fiatal papot fotóznak le. Már az első kiadás után a New Statesman nevű brit lap ezzel a címmel írt a naptárról: Papok, akikért érdemes meghalni.

12 szexi pap, "akikért érdemes meghalni" - hvg.hu

 

Isten megteretemtette az embert a maga képmására és hasonlatosságára - tanítja a Biblia. Ezt szeretjük teológiai magasságokba emelni és azonosítjuk a képmást, hasonlatosságot a kreativitással, alkotókézséggel, szeretetre való képességgel, életadással, stb. De maradjunk egy kicsit a szó szerinti értelmezésnél.