Nemzeti, összetartozás


A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu/

 


Mindjárt itt a nemzeti összetartozás, bocsánat, NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS Napja, június 4-e, én pedig már most kapkodom a fejem a felém száguldó nyilaskeresztek és árpádsávok özönétől, melyek hamarosan elsötétítik kicsiny hazánk derengő egét. Hiszen ha június 4-e. akkor Trianon, ha pedig Trianon, akkor Horthy, ha pedig Horthy, akkor természetesen fasizmus, horogkereszt és a többi szörnyűség, csak így szép sorjában. Mivel pedig a Nemzeti Összetartozás Napját a jelenlegi kormány vezette be, minden józanul gondolkodó ember tudja, érti, érzi, hogy itt a Horthy rendszer újraértelmezése, mi több, rehabilitációja zajlik. Ha ez valakinek mégsem lenne ennyire egyértelmű és logikus, majd egy kicsit segítenek neki.

Határhelyzet

Duray Miklós: Európában a magyar az a nemzet, amely elszakított részeinek megpróbáltatása a jelen történelme is.

Valami jó is kinőhet a trianoni tragédiából – mno.hu

„Bennünket nagyon tudatosan radíroztak. Koncentrációs tábor ez is, vagy ha így szebben hangzik neked: nemzetiségi lét, mint az aborigináloké, ahonnan csak fogyni lehet, ennek a tudatát szintén a génjeinkben hordozzuk, éppúgy, mint a tulajdonságainkat, a szorongásainkat, azokat is, amiket a nagyszüleink éltek át. Úgy öröklöd a félelmeiket, ahogy a szemed színét.”

Kontra Ferenc: Gimnazisták (részlet a regényből)

A kilencvenes évek elején vitt a szerelem Erdélybe. Utaztam koszos nemzetközi vonatokkal, rémálmokat visszaidéző éjszakai belső járatokkal, Budapestről induló buszokkal, amik vitték a csavargó nemzetet egy megalázó megélhetési hajszában, és utaztam fojtó füstbe burkolt buszokkal, amire a vásár melletti megállóban a felszálló öreg román ember a kecskéjét is felhozta. Beszélgettem fekete népviseletes román asszonyokkal, nagy szatyrokkal megpakolva vitték gyermekeinknek a hazait. Beszélgettem nyugaton dolgozó vendégmunkásokkal, a fülkében, lepedőhuzatban vitték a Németországban vásárolt tévét. Nagycsütörtökön várakoztunk az én szerelmesemmel Kocsárdon, „nyirkos éj volt, és hideg sötét volt”. A megérkező éjközepi csatlakozást munkáscsaládok hada rohamozta meg, gyilkolásig menő indulatokkal készült felszállni mindenki, szorongva álltunk a folyosón, a törött ablakokon besüvített a tél végi szél, a villanyok nem működtek, sötét nyomor szagában préselődtünk.