Rémület és erkölcs

Nemes Nagy Ágnessel együtt vallhatjuk, hogy „hiteles élet nélkül hiteles művészet sem lehetséges”.
Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején

„Erkölcs és rémület között, vagy erkölcstelen rémületben, mesterségem, mégis te vagy…” vallja Nemes Nagy Ágnes Mesterségemhez című ars poeticájában. Előző hétfőn néhány reflexiót megosztottam olvasóimmal Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején című könyve kapcsán, most folytatom, ugyanakkor az előző heti címben rejtett két fogalom megfordult. Erkölcs és rémület között helyett Rémület és erkölcs áll mottóul, mintegy jelezve, hogy a tárgyalt írógeneráció, nagyjából az Újholdasoknak nevezett kör tagjai között megfordult a hangsúly, és az erkölcsi alapállás helyett a félelem vált alapélménnyé.

Erkölcs és rémület között

Egy író- és költőnemzedék legjelesebb személyiségei – főleg az újholdasok – nem vállaltak gyermeket. Utódok helyett műveket adtak az örökkévalóságnak.
Arday Géza: Gyermektelen írók a diktatúra idején

Különleges jellegzeteségre hívta fel Polcz Alaine, Mészöly Miklós felesége a fiatal irodalomtörténész, Arday Géza figyelmét: a ’45 utáni irodalom, elsősorban a Kádár-rendszer alatt alkotó irodalmárok, akik magukat polgári írónak tekintették, nagyrészt gyermektelenek voltak. Gyermektelen írók a diktatúra idején című könyvében Arday Géza e jelenséggel foglalkozik. Egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy ezen írók többsége nagyszerű gyermekirodalmi művekkel gazdagította a magyar kultúrát, hiszen más megszólalási lehetőséget alig kaptak. Másrészt ismerteti azokat az írói, irodalmári életutakat, amelyek érintettek a kérdésfelvetés révén. Felsorolásában az Újholdasok szűk köre mellett megjelennek más jelentős, illetve kevésbé ismert írók is.

Szabó Magda és a zsinat

 

Híres magyar íróink, költőink közül sokan reformátusok voltak, közelebbi-távolabbi kötelékük az egyházhoz gyakran műveiken is nyomott hagyott. 

Írónő a zsinat élén - Parókia

A Parókia Portál református magyar írókat és költőket mutat be a kultúra napja alkalmából. A szándék méltánylandó, hiszen kezd kikopni a köztudatból egykori szellemi óriásaink vallási hovatartozása. Ugyan némely irodalomtudósok állítják, hogy a szerzőről való bármifajta ismeret nélkül szabad csak a műveket interpretálni, azért a szerző vallási, hitbéli háttéranyaga már egyáltalán nem mellékes kérdés, művek megértésének kulcsát adhatja, összefüggéseket, szimbólumokat tesz megközelíthetővé. Aztán meg református önbecsülésünk számára sem érdektelen, vajon hányan vállalták fel előttünk hitüket, tradíciójukat, lelki és szellemi bölcsőjüket.