Gesztus dolga

„Szeretné, hogy mielőbb eljöjjön az az idő, amikor a magyarok teljesen egyenrangú tagjai lehetnek Szlovákiának - jegyezte meg a szlovák kormányfő.”

Kolek Zsolt, Pomichal Krisztián: Orbán-Matovič-találkozó: Lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk Trianonról. A magyaroknak együtt kell élni egy történelmi igazságtalansággal – ma7.sk, 2020. június 12.

 

„A gesztusok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek befolyásolni tudják a kommunikáció folyamatát.” – mondja a wiki. Elcsépelt, de annál keserűbb tapasztalat, hogy ennek ellenére egyre kevésbé élünk velük. Pontosabban a pozitív gesztusokkal. Pedig a legegyszerűbb eszközei annak, hogy a mindennapokat elviselhetőbbé, szebbé, jobbá tegyük. A wikipédia szócikk eleje természetesen nem viszi át az értelmet – a testbeszédről ír. Hétköznapi szóhasználatban viszont gesztus alatt a figyelmességet értjük. Apró gesztus = kedves figyelmesség. Ami megnyilvánulhat testbeszédben, egy mosolyban, vagy egy mondatba sűrítve is.

A történelem még történik

„Ahogy gondolataimban visszafelé kapaszkodom, családunk egyik ágán egy-, másikon kétgenerációs értelmiségi felmenők tekintenek rám. Az idő ködéből szigorú könyvtárszobák, gondosan vállfára helyezett papi palástok, élre vasalt háromrészes öltönyök és polgári jó ízléssel választott díszes selyemnyakkendők sejlenek fel, mégis, ott van mögöttük ő, a játszmák nélkül élő, gyakran bántóan őszinte beszédű és jó eszű falusi parasztasszony… Hangjában nyoma sem volt a történelemmel szembeni megbántottságnak, tanulatlanul is bölcsebb és okosabb volt annál, mintsem feleslegesen pörlekedjen. Helyette természetesen, tisztán adott utat a mesélésnek.”

Bödők Gergely: „Át kell adnom a fiamnak” – emlékek és program a 100. évfordulón – Válasz online, 2020. június 5.

 

Nem tudom, mi lehet az oka. Talán a megannyi lehetőséget elszalasztó rendszerváltásunk, talán az azt megelőző rezsim (ha Rákosit és Kádárt külön vesszük: rezsimek) hazugságai és tabusításai, de a közéleti témáink átpolitizáltsága olyan torz szemüveget erőltet ránk, hogy üdítőleg hat egy-egy meghatározó témában vagy évfordulón a kimondottan és örök emberi szót olvasni.

Együtt

Egyetlen módon lehet meghaladni Trianon sokkját, ha egy új közép-európai egységben „oldjuk fel ellentéteinket” – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken Nagykanizsán, a helyi református egyházközség által szervezett fórumon. Kövér László kiemelte, soha nem volt olyan reményteljes egy új közép-európai együttműködés indítása, mint most, 2020-ban. Ennek az a célja, hogy kölcsönösen „tekintettel legyünk egymás érdekeire, de segítsük is egymást” a nemzeti érdekek megvalósításában – tette hozzá.

Kövér László: Egy új közép-európai egységben „kell feloldanunk ellentéteinket” – mandiner.hu, 2020. február 28., (MTI)

 

Fontos gondolatot fogalmazott meg Kövér László házelnök egy pénteki, nagykanizsai gyülekezeti fórumbeszélgetésen. Év elején egyszer már reposztoltunk a trianoni békediktátum 100. évfordulójáról, akkor Ablonczy Balázs történész gondolatai szolgáltak dobbantóul. (Interjúreposzt). Valószínűleg fogunk is még.

Trianon múltja és jelene

Az éppen csak megkezdődött 2020-ban emlékezünk majd a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára. Ebből az alkalomból Jeszenszky Géza történész, volt külügyminiszter és nagykövet a Válasz Online-nak írt történelmi esszéjében eljátszik a gondolattal: milyen feltételek mellett maradhattak volna meg legalább a magyar többségű területek? „A történelmi ország ilyen módon, ilyen határokkal történő elvesztése elkerülhető lett volna” – szögezi le Jeszenszky Géza…


Jeszenszky Géza: Így kerülhettük volna el Trianont: idén 100 éves a katasztrófa – valaszonline.hu

Jeszenszky Géza, történész gondolatait olvashatjuk a Válasz Online oldalán. Témája nem más, mint a kerek évszámot elérő nemzeti tragédia: Trianon. Az elkövetkező évben valószínűleg sokan, sok helyen, fórumon fognak megemlékezni a történelmi eseményről, mely egy országot változtatott meg alapjaiban.

Minden veszteséget nehéz feldolgozni, elfogadni. Nemzetünknek 100 év alatt sem sikerült. Ezt támasztja alá, Jeszenszky Géza a Válasz Online-nak írt esszéjében, amelyben 5 pontba foglalja össze, hogy hogyan lett volna elkerülhető ill. kevésbé tragikus az I. világháború után a büntetés. 

Ez számomra nem elfogadható: Trianonról

"Ha továbbra sem leszünk képesek megértéssel és nyitottsággal fordulni egymás szenvedéstörténetei felé, a saját hazánkat tesszük tönkre. Persze Bauer azt is kijelenti, számára Európa a haza, Magyarország csak az otthon... .»Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország«(Radnóti)."

Schiffer András: a gyalázkodás gyalázkodást fog szülni - mandiner.hu

 

Schiffer Andrásban megint felfedeztem valamit, ami szimpatikus. Nem azért, mert rajongok érte, vagy az LMP-ért, hanem azért, mert megértette azt, amire Bauer Tamás és társai soha (?) nem lesznek képesek. A múltkor Seszták Ágnes halálával kapcsolatban ráztam vele képzeletben kezet, most pedig június 4-e az ok ugyanerre. Ám most nem is Schiffer Andrásról szeretnék írni, sokkal inkább arról, amit Bauer Tamás képvisel. 

Miért felelős Trianon?

A történelemtanár kijelentette: Trianonról néhány semmitmondó mondat van a tankönyvekben, így ma sem láthatják a diákok, hogy "ez a magyar történelem legnagyobb tragédiája". Pedig Trianon következményei itt élnek velünk akkor is, ha erről nem tudnak az emberek – folytatta. Hozzátette: "fontos lenne ismerni a Trianonhoz vezető utat, a diktátumhoz vezető okokat, mert csak ezek ismeretében lehetne újabb nemzeti katasztrófákat elkerülni".

A nemzet legnagyobb tragédiája – origo.hu

Trianon a nemzet legnagyobb tragédiája. Néhány tényadat. Elveszett a történelmi magyar királyság területének kétharmada, s benne a magyar népesség egyharmada, azaz harminc százaléka. Ami a gazdaságot illeti, a korábbi Magyar Királyságból a termőföld 61,4%-a, a faállomány 88%-a, a vasúthálózat 62,2%-a, a kiépített utak 64,5%-a, a nyersvas 83,1%-a, az ipartelepek 55,7%-a, a hitel- és bankintézetek 67%-a került a szomszédos országok birtokába. A történelmi emlékek, a magyar kultúra hagyományos bölcsője szimbolikus részeinek nem kevés hányada szintén idegen uralom alá került, közöttük az az Erdély, amelyik a Habsburg önkény és török hódoltság idején a nemzeti függetlenség letéteményese volt.

Nemzeti, összetartozás


A Magyar Országgyűlés 2010. évi XLV. törvénye a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről június 4-ét, az első világháborút magyar részről lezáró trianoni békediktátum aláírásának a napját a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította.

http://nemzetiosszetartozas.kormany.hu/

 


Mindjárt itt a nemzeti összetartozás, bocsánat, NEMZETI ÖSSZETARTOZÁS Napja, június 4-e, én pedig már most kapkodom a fejem a felém száguldó nyilaskeresztek és árpádsávok özönétől, melyek hamarosan elsötétítik kicsiny hazánk derengő egét. Hiszen ha június 4-e. akkor Trianon, ha pedig Trianon, akkor Horthy, ha pedig Horthy, akkor természetesen fasizmus, horogkereszt és a többi szörnyűség, csak így szép sorjában. Mivel pedig a Nemzeti Összetartozás Napját a jelenlegi kormány vezette be, minden józanul gondolkodó ember tudja, érti, érzi, hogy itt a Horthy rendszer újraértelmezése, mi több, rehabilitációja zajlik. Ha ez valakinek mégsem lenne ennyire egyértelmű és logikus, majd egy kicsit segítenek neki.

Slováci, prepáčte! Bocsánat, magyarok!

A török időkben a magyar ember Istenéhez fordulva, bűneit bánva kereste a kibontakozást. A XX. század világiasabb légkörében csupán az igazságtalanságot tartottuk szem előtt. Önsajnálat az önvizsgálat helyett. Pedig van mivel szembenézni. Például a kiegyezés utáni erőszakos magyarosítással. (A „magyarizáció“ ma is fáj Szlovákiában.) Magyarok és szlovákok viszonya persze jóval korábban megromlott. Az összetartozás érzése komolyan már a XVIII. században elkezdett foszladozni, hiszen – magunktól eltelve – nem vettük észre, hogy a nemzeti öntudatra ébredés a velünk élő népekben is megindult, akik nem akarják elfogadni, hogy a németesítő kísérlet helyét egy magyarosító folyamat vegye át.
De nemcsak Trianon előtt hibáztunk, hanem utána is. 1938 után, a Trianonra vezető okok ki nem tárgyalása miatt, erősebb volt bennünk az uralkodási, mint az együttműködési vágy. Harminc évvel később, 1968-ban ismét egy nagy hiba: nem lett volna szabad részt vennünk a Prágai Tavasz katonai felszámolásában.

Hríb és Surján magyarul a .týždeň legújabb számában - Felvidék.ma

Nehéz itt élni, Közép-Európában. Ugyan az van mindig, még akkor is, ha más hangnemben, mozgalmasan. Utáljuk egymást. Egymásnak feszülnek nemzetek, egymást szidva, gyűlölve. Gyerekesen. Én voltam itt előbb! Nekem nagyobb hadseregem van! Nekem régebbi a nyelvem! Nekem több az olimpiai aranyam! Én nyertem a világháborúban! - Nekem erősebb az apukám! Én voltam előbb a homokozóban! Menőbb, ahogy hintázom! (Ugyanez még szörnyűbb, amikor a másikat minősítjük/minket minősítenek. Plusz a közhelyek, hamis előítéletek.)
És közben nem jutunk semerre. És közben Trianon sebe nem gyógyul. És közben - magyar részről - a határon túliaknak ugyanolyan nehéz marad. És mindig ugyanaz van, egy sárdobás ide, egy oda - kampányidőszakban hatványozottan. Mindig ugyanaz van.
Vagy mégsem? Hríb és Surján felmutat valami mást, valami reménykeltőt. Végre. (Kérnék mindenkit, az idézett cikket megnyitva olvassuk el az egészet, ha nincs idő, inkább ezt hagyjuk, az sokkal fontosabb!)

És a temerini fiúk?

Múlt héten, másfél év után újra meglátogattam a temerini fiúkat szerbiai börtönükben. Mint ismeretes, nyolc éve töltik büntetésüket azok a vajdasági magyar fiúk, akik a vád szerint súlyosan bántalmaztak egy szerb drogkereskedőt. Máriás Istvánt 15, Illés Zsoltot 13, Szakáll Zoltánt és Uracs Józsefet 11 és fél, a 19 éves Horváth Árpádot pedig 10 év jogerős börtönbüntetésre ítélték. A súlyosan aránytalan büntetés érthetetlen, különösen annak fényében, hogy például Biljana Plavsics, háborús bűnök miatt elítélt volt boszniai szerb elnök 11 év börtönbüntetést kapott, majd 7 év után szabadlábra helyezték.

Horváth Árpád és Szakáll Zoltán Sremska Mitrovicába tölti büntetését, a másik három fiút azonban februárban áthelyezték egy vadonatúj, a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőinek fenntartott belgrádi börtönbe. Máriás István, Illés Zsolt és Uracs József nincsenek jól, és valószínűleg már sosem fogják tudni feldolgozni az őket ért traumát.

Az LMP tovább küzd a temerini fiúkért - lehetmas.hu

Felkavarodott valami, ezeken az oldalakon is ezt tapasztalom. Különös együttállása a Trianoni gyásznapnak / Nemzeti Összetartozás Napjának a romániai választásokkal, a fortyogón bővülve erőlködő irodalmi kánon, persze szekértáborok szerinti csomagolásban, harangzúgás tiltása (pontosabban nem elrendelése), az ehhez kapcsolódó jogos kérdőjelek, hogy miért is, ugyanitt kvázi legyurcsányozott egyházvezetők és a csakazért is harangzúgás stb. stb. stb. 

Nekem egyszerű volt a harangozás - missziói gyülekezetünknek még nincs temploma. Nyírő József temetését én székely belügynek tekintem, nincs okom, sem jogom beleszólni, én sem szeretném, ha göcseji sírjaim gondozását mondjuk Sepsiszentgyörgyről dirigálnák. A könyvei, Wass Albertével együtt elérhetők bárhonnan, ahogy másokéi még mindig felejtődnek. Trianonnal kapcsolatban pedig kapkodom a fejem, évtizedek tiltása, elfojtása az emlékművek, szimbolikus helyek, alkalmak, dalok, versek között. (A kivonulásokról, hallgatásról, bagatellizálásról most nem is beszélnék - az egy másik történet.)

Túl sok a szimbólum, és kevés a konkrét, megfogható, valóságos tett. Túl sok a mítosz, ami eltakarja a mai helyzetet. Ez a bajom.

Határhelyzet

Duray Miklós: Európában a magyar az a nemzet, amely elszakított részeinek megpróbáltatása a jelen történelme is.

Valami jó is kinőhet a trianoni tragédiából – mno.hu

„Bennünket nagyon tudatosan radíroztak. Koncentrációs tábor ez is, vagy ha így szebben hangzik neked: nemzetiségi lét, mint az aborigináloké, ahonnan csak fogyni lehet, ennek a tudatát szintén a génjeinkben hordozzuk, éppúgy, mint a tulajdonságainkat, a szorongásainkat, azokat is, amiket a nagyszüleink éltek át. Úgy öröklöd a félelmeiket, ahogy a szemed színét.”

Kontra Ferenc: Gimnazisták (részlet a regényből)

A kilencvenes évek elején vitt a szerelem Erdélybe. Utaztam koszos nemzetközi vonatokkal, rémálmokat visszaidéző éjszakai belső járatokkal, Budapestről induló buszokkal, amik vitték a csavargó nemzetet egy megalázó megélhetési hajszában, és utaztam fojtó füstbe burkolt buszokkal, amire a vásár melletti megállóban a felszálló öreg román ember a kecskéjét is felhozta. Beszélgettem fekete népviseletes román asszonyokkal, nagy szatyrokkal megpakolva vitték gyermekeinknek a hazait. Beszélgettem nyugaton dolgozó vendégmunkásokkal, a fülkében, lepedőhuzatban vitték a Németországban vásárolt tévét. Nagycsütörtökön várakoztunk az én szerelmesemmel Kocsárdon, „nyirkos éj volt, és hideg sötét volt”. A megérkező éjközepi csatlakozást munkáscsaládok hada rohamozta meg, gyilkolásig menő indulatokkal készült felszállni mindenki, szorongva álltunk a folyosón, a törött ablakokon besüvített a tél végi szél, a villanyok nem működtek, sötét nyomor szagában préselődtünk.