Egyszer hopp, máskor kopp

Szinte teljesen ellehetetlenedett anyagilag Nádas György humorista, akinek annyira megcsappantak a bevételi forrásai, hogy lassan a házat is elviszik a feje fölül. A legendás Markos-Nádas duó egykori tagja számára szinte mentőkötél az, hogy epizódszerepet kapott a Jóban Rosszban című sorozatban.

A házat is elvetik a feje fölül - Elszegényedett a legendás humorista - life.hu

 

Mint a legtöbbünknek, Bajor Imrének is szembe kell néznie a válság anyagi hatásaival. Az utóbbi időben hirtelen elfogytak a lehetőségei, alig van fix bevétele, a színészt pedig nagyon megviselte a változás - írja Bajor közeli ismerőseire hivatkozva a Blikk.

Csőd szélén vegetál a Heti hetes sztárja - life.hu

Sajnos nem újdonság, hogy elszegényedő társadalomban élünk. Gyakran hallunk arról, hogy az a bizonyos társadalmi olló igen szétnyílt. Egy vékony réteg van fenn, az ugyancsak vékonyka középréteg inkább lefelé csúszik, és sokan vannak lenn. Ezt a kedvezőtlen folyamatot a válság felgyorsította. Lám, már néhány közismert embert, művészt is elért a hopp után a kopp. De alkalmazhatok bibliai képet is, a hét bő esztendő után megérkezett a hét szűk esztendő. Ami természetesnek, magától értetődőnek tűnt, ami kijárt hosszú éveken keresztül, az hirtelen köddé vált. Eltűnnek a mesés gázsik, felszívódnak a valamikori barátok, megfogyatkoznak az ajánlatok, meghívások, felkérések. A könyörtelen sovány tehenek elkezdik befalni a kövér teheneket, a gazdag kalászokat nyelik el egymás után a soványak. Az eredmény siralmas, és sokaknak legalább annyira érthetetlen, mint amennyire a fáraó nem értette saját álmait.

Európa, a béranya

Gyors egymásutánban négy szlovákiai magyartól is megvonták szlovák állampolgárságát az utóbbi hetekben. A szlovákiai magyar sajtó Boldoghy Olivér, Gubík László és Dolník Erzsébet mellett a 99 éves Tamás Aladárné ügyétől is visszhangzott. A szlovák sajtó azonban többnyire hallgat.

Egyszerre léptek a szlovák hivatalok- bumm.sk

Míg a drága béranya, az unió így elfoglalja magát a bioélelmiszerekkel, meg a nagy művel, a gazdasági csoda-Eintopf-fal, addig nincs ideje hát a kisebb gyerekekkel törődni. Nem ér rá a szlovák államra sem odafigyelni. Kis gyerek amúgy is, nagy bajt nem tehet, gondolja a béranya. Megfosztja kettős állampolgárrá vált lakosait a szlovák állampolgárságtól? Ugyan kérem, mi ez a mohóság amúgy is? Kettős állampolgárság? Nem elég egy? 

"Válságkarácsony"

Tavaly óta jelentősen bővült a kifejezetten időseknek szánt mobilok kínálata, ráadásul az óriási gombokkal felszerelt, óriási betűkkel megjelenő menüket használó készülékek jellegükből adódóan sem kerülnek sokba, és töltést is alig igényelnek.

Válságkarácsony: fillérekért vehet mobilt a nagyinak

Minden hónapban egy számjegyű százalékkal csökken a tévék ára, a régi képcsöves készüléket jutányos áron lehet lapos képernyős típusra cserélni.

Válságkarácsony: egyre jobb tévék kaphatók egyre olcsóbban

Válság-témában csak úgy áradnak felénk a cikkek, elemzések, riogatások a médián, az internetes hírportálokon keresztül. A kereskedelem már nevet is adott a közeledő ünnepnek, jellemzően kereslet-kínálat szempontból…