Itt ülök, másként nem tehetek

„A harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép, s megrendítő és csodálatos volt a felkelt nép emberséges, bölcs és megkülönböztetni kész magatartása, mellyel csupán a leigázó idegen hatalom és a honi hóhérkülönítményesek ellen fordult. A néhány napirenden volt utcai igazságtételt, valamint ókonzervatív erőknek minden fegyveres erőszak nélkül való jelentkezését a kormány rövid úton megszüntethette volna. Az az állítás, hogy evégből óriási idegen hadsereget kell az országba behívni, illetőleg visszahívni: komolytalan és cinikus. Éppen ellenkezőleg, e hadsereg jelenléte a nyugtalanság és a zavargások legfőbb forrása.”
Bibó István kiáltványa – 1956. november 4.

Október után a november is nemzeti gyásznappal nyitott ránk. A Parlamentet november 4-én elözönlő szovjet katonák egy embert találtak a kormány tagjai közül, Bibó István államminisztert. Az egyik kiskatona megkérdezte, hogy ki ő, és mégis mit keres ott, ő megmondta, és aztán, amikor végzett, kiengedték. Éppen a fent idézett kiáltványát fogalmazta. Tildy Zoltán már megegyezett a szovjet csapatok parancsnokával – hogy a Parlamentet megkímélje és a felesleges vérontást elkerülje. Miután Tildyék a többiekkel elhagyták az Országházat, Bibó még bennmaradt a dolgozószobájában, és megírta az utolsó dokumentumot, amit miniszterként jegyezhetett.