Miért féltjük a keresztyén Európát?

És mitől lenne a keresztény teokrácia jobb, mint a saria? Miért érezné jobban magát a többség, amelynek egyik isten sem létezőbb a másiknál, viszont mindegyik nevében hajmeresztő hülyeségeket próbálnak letolni a torkán? És ami még fontosabb: mit nyernénk azzal, ha kialakulna egy militáns kereszteslovag-réteg, amely már nem a szabadság nevében veszi fel a harcot a muszlim vallási tébollyal és valóban ijesztő beilleszkedési zavaraival, hanem csak úgy, ultraságból, meg azért, mert hangokat hall?

Nem vagyunk semmivel jobbak, amíg mindent elhiszünk, amit a Bibliából vezetnek le. Nem azt az Európát kell megvédeni, amely boszorkányt és tudósokat égetett vallási okokból. Nem is azt az Európát, ahol érinthetetlenek az egyház emberei, és gyerekeket gyalázhatnak halomra büntetlenül. Hanem azt, ahol egészséges, a világi törvényeknek alávetett kisebbséget alkotnak a földönkívüli lényekben hívők, és lehetőleg azt hallják ki a hangokból, hogy szeresd felebarátodat.

Tótawé: Kiktől kell megvédeni Európát? – hvg.hu

Nem csodálkozom, csak elgondolkozom azon, hogy miként tudnak olyan emberek holdudvart kialakítani maguk körül, akik a történelmet nem ismerik vagy szándékosan hamisítják. Tudom: fehér – feketében kell gondolkozni és írni. Mert úgy egyszerűbb és hatásosabb. Így tettek ebben a mostani európai válságban a nyugat-európai médiumok. Vannak a jó és vannak a rossz államok. Le is osztották a szerepeket: mi itt nyugaton vagyunk a jók, ti ott keletebbre a rosszak. Itt a demokrácia, ott a nacionalizmus. Itt a befogadás, ott a kirekesztés. És mindezt beszopja a polkorr média és adja is tovább. Mert egyszerű, mint a kétszerkettő.