Zöldebb kék bolygót!

A felmelegedés a norvég és svéd gazdaságot harmadával növelte, a szudáni vagy indiai gazdaság méretét viszont épp ennyivel csökkentette – miközben az üvegházhatású gázok kibocsátói jelentős részben a fejlett országok voltak.

makronóm.mandiner, 2019. május 29.

Hacsak lehet, kerülöm a konfliktusokat. Ez szerintem nem egy kimondottan szerencsés lelkészi attitűd. Tessék: már a megfogalmazás is árulkodó. Szóval ez egyszerűen egy elég komoly kockázati tényező. Lásd az egyszeri rabbi/bíró történetét a két haragossal és a saját feleségével. Sok emberi konfliktust nem értek azok közül, amik körülvesznek, és természetüknél fogva ezeknek jó részét nem is akarom megérteni. És sok olyan közéleti téma is van, aminek egyszerűen nem értem az átpolitizáltságát.

A tegnapi poszt nem az első volt abban a sorban, ami egy keresztyén közéleti blog politikamentességének lehetetlenségéről látott napvilágot itt, a reposzton. Meggyőződésem, hogy ügyek és események vannak, aminek a politikai kontextusától el lehet, vagy éppen, hogy el kell vonatkoztatni – még azzal együtt is, hogy egy konkrét esetben képviselt nézőpont akarva-akaratlanul a pártpolitikai lövészárkok egyikébe vagy másikába hajítják a megszólalót.