Oké, nem oké

„Elnézést kérek minden tisztességes diáktól, aki mindenféle másolás, súgás vagy más trükközés nélkül képes volt elvégezni az egyetemet. Őszintén csodálom önöket.” – Igor Matovič szlovák miniszterelnök

Új Szó online: Ezúttal Matovič került a plágiumbotrány középpontjába – lemond, ha teljesítette ígéreteit, 2020. július 16.

Amikor a szlovák kormányfő utoljára a magyar hírekben szerepelt, olyan pozitív színben tűnt fel, ami ritkán fordul elő hazánkban szomszédos állam kormányfőivel. A trianoni békediktátum százéves évfordulója alkalmából száz felvidéki magyar közéleti szereplőt hívott a pozsonyi várba, elnézést kért és együttműködést ajánlott. S jóllehet, a máig érvényben lévő benesi dekrétumokról kitérő választ adott, az embernek az az érzése támadt, hogy még annál is jóval tovább ment, amit egy szlovák, szerb, pláne román vagy ukrán kollégájától elvárt volna az, akinek családjában komoly traumákat okoztak az elcsatolást követő atrocitások.

Gesztus dolga

„Szeretné, hogy mielőbb eljöjjön az az idő, amikor a magyarok teljesen egyenrangú tagjai lehetnek Szlovákiának - jegyezte meg a szlovák kormányfő.”

Kolek Zsolt, Pomichal Krisztián: Orbán-Matovič-találkozó: Lehetetlen, hogy ugyanazt gondoljuk Trianonról. A magyaroknak együtt kell élni egy történelmi igazságtalansággal – ma7.sk, 2020. június 12.

 

„A gesztusok lehetőséget adnak arra, hogy az emberek befolyásolni tudják a kommunikáció folyamatát.” – mondja a wiki. Elcsépelt, de annál keserűbb tapasztalat, hogy ennek ellenére egyre kevésbé élünk velük. Pontosabban a pozitív gesztusokkal. Pedig a legegyszerűbb eszközei annak, hogy a mindennapokat elviselhetőbbé, szebbé, jobbá tegyük. A wikipédia szócikk eleje természetesen nem viszi át az értelmet – a testbeszédről ír. Hétköznapi szóhasználatban viszont gesztus alatt a figyelmességet értjük. Apró gesztus = kedves figyelmesség. Ami megnyilvánulhat testbeszédben, egy mosolyban, vagy egy mondatba sűrítve is.

Cui prodest?

„Igor Matovič kormányfő megemlítette például a kettős állampolgárságot érintő enyhítést…”

Szlovákia enged a kettős állampolgárság ügyében – Tóth Balázs, index.hu, 2020. április 19.

 

„…csak azt szerethetjük igazán, azt a teret, azt a népet, amelyet átéltünk, amelynek a velünk való közösségét érezni tudjuk.” – írta Szerb Antal 1939-ben. Meddig tart ezeknek a szerethető közösségeinknek a határa? Ameddig empátiánk érzékeny idegszálaival még elérünk? Tudunk-e még egy közösség iránt úgy érezni, ahogy barát, példakép, tanítvány, vagy szeretett családtag iránt?

Hol húzódhatnak ezek a határok? Meddig kell őket komolyan komolyan venni, és hol kezdődik az, amit már csak szlogenek szintjén említhetünk? „Rövid fohász után igyunk a békére” – mondja Bill Murray az Idétlen időkig-ben (Groundhog day, 1993). No, nem azért, mert a világbéke a szívügye, hanem azért, hogy kolléganőjéhez végre közelebb férkőzhessen. Jól megfontolt számításból csupán.