Nagy Károly Zsolt - „Watchdog” vagy kóbor eb?

Magyarországon lerombolták a média függetlenségét és sokszínűségét – ismerteti hat nemzetközi médiaszervezet véleményét a hazai sajtóviszonyokról az Index. Kovács Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkár már reagált is a megállapításokra. Álláspontja szerint az újságírók feladata nem a hatalom ellenőrzése, azok az újságírók pedig, akik mégis ezt teszik, politikai aktivisták.

Kovács Zoltán: az újságírók feladata nem a hatalom ellenőrzése - Magyar Hang, 2019. december 5.

Trágárokok

„A magyar sajtó jelentős része – benne a magát elitnek tartó – azonban a szennyterjesztés készséges kiszolgálójává vált. Mintha egészen eddig csak arra vártak volna, hogy egy szerencsétlen, erőszakos, nagy hatalmú ember bekattanjon, és trágár szózuhataggal borítsa be az őt kérdezőket. A médiumok kapcsoltak, azonnal nagy hangerővel, nagy példányszámban és folyamatosan ismételgetve a mocskos szavakat, beterítették Magyarországot.

Trágárocskák – magyarhirlap.hu

Nem tudom, hogy az indulat feljogosítja-e az embert a lelki környezetszennyezésre? Ami legalább olyan ártalmas, mintha a heti szemetet az erdő mellé rakná le valaki rendszeresen. Na, nem hetente, az erdő mellé ugyan, de csak két évente, mert bedurrant az agya, hogy azóta gyűlik. Ha nem vitték, hát lerakja, mert neki nagyon terhes az. Ő gyűjtötte, de ő meg is akart szabadulni tőle. Szemetet nem azért nem szór ki az ember, mert fél, hanem mert igényes önmagára és környezetére.