347 doboznyi tragédia

„A kommunista párt közigazgatása alá került” Zemplén, Ung, Bereg vármegyékben „a magyar községekben is megperdült a dob, amely az összes, 18-55 év közötti férfiakat és nőket” közmunkára parancsolta. Azt mondták, csak két óra, de máshogy alakult:
Ismételt 2-3 nap múlva a magyar falvak által munkába állított férfiakat katonai kordon vette körül
– tájékoztatta a miniszterelnököt Virágh Béla esperes.”

Kolozsi Ádám: Mi, magyar asszonyok, térden állva kérjük a világ leghíresebb Sztálinját (index.hu, 2018. V. 24.)

347 doboznyi forrásanyagból szerkesztette Stark Tamás (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa) közel 600 000 Szovjetunióba hurcolt magyarról szóló kiadványát. A megindítóan személyes hangú hozzátartozói levelek, a helyi párttitkárok közbenjárásért kapálózó beadványai egy mai fejjel elképzelhetetlenül kiszolgáltatott korról mesélnek.

Nem a büntetés ideje, hanem a formálódásé

„Hazugság volt az újjáépítés, valójában el akarták pusztítani az embereket. Az ördög munkája volt ez, de Isten valami különös kegyelemmel mégis megáldotta Kárpátalját. Abban a nagy fájdalomban az emberek nem káromkodtak, hanem imádkoztak. A nehéz időket tudták nem büntetésnek, hanem formálódásnak felfogni. Ez volt az ő erőforrásuk." 

A 90 éves Gulácsy Lajos püspök Budapesten – református.hu

Mint mesékből járnak vissza régi emberek. Régiek, de eleven emlékezettel. Híradói és tanúi egy kornak, amely volt, történelmünkben meghatározóan nemzedékek életét. Nemcsak abban, hogy éltek, élni akartak minden embertelenség ellenére, ahogy vállalták a közösségi tudat ápolását és továbbadását, hanem ahogy vállalták a vállalás képtelenségét, a világ bolondságát, Isten országának képviseletét, a református lelkipásztori szolgálatot, emberileg nézve egy biztosan vesztes állapotot. Beállni bolondnak világos tudattal, valahogy megrendít mindig. Tudni, hogy ütni fognak és üldözni egy életen át, s nemcsak személyesen, hanem utódaidban is, ez a vállalás.