Afféle kényszerképzet

Teljesen helyénvaló fölhozni a migránsozást az olimpiai arany apropóján, bárhogy is prüszkölnek egyesek.

Hont: A Liu-testvérek tudtukon kívül Őcsénybe is üzentek - hvg.hu

 

Ül szegény Hont András a hvg szerkesztőségében, és ellenállhatatlan vágyat érez, hogy Magyarország első téli olimpiai aranyával kapcsolatban „csakazértis” migránsozzon, és megvédje a történelmi sikert elérő sportolókon ironizáló (?) Majtényi Lászlót. Értem én, hogy az ember újságíró, ráadásul a hvg-nél, de hogy mindenről mindig ugyanaz jusson eszébe – na, ezt nem értem. 

Ez biztos afféle kényszerképzet.

Ha például a magyar labdarúgók kijutnak egy EB-re, és ott még szép eredményt is érnek el, rögeszmésen ellenük kell szurkolni, hiszen ez Orbán csapata. Ha a magyar válogatott leég az andorrai pékek ellen, akkor az a legjobb, hiszen lehet annak kapcsán felesleges stadionrekonstrukcióról, rohadó kórházi ágyakról, éhező százezrekről cikkezni. 

Ha határon túli magyarok és kettős állampolgárság, akkor nyilvánvalóan elveszik a magyarok nyugdíját és persze mind megvett, lekenyerezett fideszes szavazók. 

Ki menti meg Európát?

A tüntetők elmondásuk szerint nem hisznek a kormánynak. Szerintük nem ideiglenes, hanem állandó központ létesül. A helyiek felháborodását tetézte, hogy a befogadóállomás építését egy kedvelt túrázó és rekreációs területre tervezik. A város lakói figyelmeztették a kormányt, ha nem változtat döntésén, további tüntetéseket szerveznek, és eltorlaszolják az utakat is.

Szlovéniában is tiltakoznak a migránsok miatt – origo.hu

Lefutott a magyar népszavazás árja, mint Dunán a tavaszi áradás. Hullámverései Brüsszelig jutottak, sőt átcsaptak az Atlanti óceán túlsó partjára is. De mint minden különlegesség lecseng ez is lassan, csak a probléma marad, amit a kérdés felvetett: Európa és a migránsok. Egy globalizálódó világ embermozgása, amelynek végét nem látni, s amelyről a politikusok alig hajlandók gondolkozni.

Alkonyat

„A legtöbb menekült fiatal, jól képzett és rendkívül motivált, pont ilyen munkatársakra van szükségünk” – jelentette ki a minap Dieter Zetsche, a Daimler-konszern elnöke. Az egyik legnagyobb német iparvállalat első embere ezzel elárulta, hogy Németország a magasabb erkölcsi szempontok mellett saját társadalmi problémáinak megoldását is várja a bevándorlóktól. A munkaerő elöregedése miatt évente 400 ezer képzett bevándorlót kellene befogadni ahhoz, hogy a gazdaság ne induljon hanyatlásnak. Jöjjenek tehát szegény szírek és afgánok, ezt parancsolja a szív és az ész, gondolhatja a német nagyvállalati és a politikai elit. Mindez azonban csak akkor működik, ha a menekültek nagy része jól képzett. Márpedig ez nincs így (…).Ha pedig megnézzük, milyen nézeteket, kulturális beidegződéseket hozhatnak magukkal a bevándorlók, attól minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie.

Ettől minden bevándorláspárti liberálisnak meg kellene rémülnie - valasz.hu

 

Szép lassan azért lehull a lepel az európai politikusokról, bár eddig is sejtettük, hogy a humánum és a felebaráti szeretet mögött kőkemény üzleti érdek és pénzügyi megfontolás rejtőzik: a migránsválság, a közel-keleti, afgán, afrikai bevándorlók özöne egyáltalán nincs ellenükre, sőt, kifejezetten kívánják a fiatal, életerős férfiak és nők Nyugat-Európába érkezését. Európa öregszik és fogy, ahhoz pedig, hogy az életszínvonal és a gazdaság teljesítőképessége ne omoljon össze, szükség van a dolgos kezekre. Értem, értjük mindannyian. A kényelmes Mercedes, a tengerparti nyaralás, de legalább a reménybeli nyugdíj érdekében megfontolandó a zömmel muszlim bevándorlók érkezése. 

Csakhogy.