347 doboznyi tragédia

„A kommunista párt közigazgatása alá került” Zemplén, Ung, Bereg vármegyékben „a magyar községekben is megperdült a dob, amely az összes, 18-55 év közötti férfiakat és nőket” közmunkára parancsolta. Azt mondták, csak két óra, de máshogy alakult:
Ismételt 2-3 nap múlva a magyar falvak által munkába állított férfiakat katonai kordon vette körül
– tájékoztatta a miniszterelnököt Virágh Béla esperes.”

Kolozsi Ádám: Mi, magyar asszonyok, térden állva kérjük a világ leghíresebb Sztálinját (index.hu, 2018. V. 24.)

347 doboznyi forrásanyagból szerkesztette Stark Tamás (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa) közel 600 000 Szovjetunióba hurcolt magyarról szóló kiadványát. A megindítóan személyes hangú hozzátartozói levelek, a helyi párttitkárok közbenjárásért kapálózó beadványai egy mai fejjel elképzelhetetlenül kiszolgáltatott korról mesélnek.

Ez számomra nem elfogadható: Trianonról

"Ha továbbra sem leszünk képesek megértéssel és nyitottsággal fordulni egymás szenvedéstörténetei felé, a saját hazánkat tesszük tönkre. Persze Bauer azt is kijelenti, számára Európa a haza, Magyarország csak az otthon... .»Nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország«(Radnóti)."

Schiffer András: a gyalázkodás gyalázkodást fog szülni - mandiner.hu

 

Schiffer Andrásban megint felfedeztem valamit, ami szimpatikus. Nem azért, mert rajongok érte, vagy az LMP-ért, hanem azért, mert megértette azt, amire Bauer Tamás és társai soha (?) nem lesznek képesek. A múltkor Seszták Ágnes halálával kapcsolatban ráztam vele képzeletben kezet, most pedig június 4-e az ok ugyanerre. Ám most nem is Schiffer Andrásról szeretnék írni, sokkal inkább arról, amit Bauer Tamás képvisel.