Asszonyok főkötőjéből áll a vallás?

Micsoda?! Talán az asszonyok főkötőjéből áll a vallás, merthogy nem szabad fedetlen fővel járniuk? (…) A legkevésbé! Mert ha egy asszonynak oly sietséggel kell a felebarátja megsegítésére sietnie, hogy nincs ideje fejét betakarni, semmit nem vétkezik, ha fedetlen fejjel teszi a dolgát. Aztán van, amikor legalább annyira illik szólnia, mint máskor hallgatnia.
Institutio 4.10.31.

Ismerjük azt, amikor két órán keresztül írunk egy szöveget és végig érezzük, hogy nem jó? Újra és újra nekifutottam a kérdésnek, amiről már ezeregyszer írtam: hogyan tudnám elfogadtatni, hogy a nők szuverén emberek, akiknek helyét és szerepét nem lehet egy olyan társadalmi idea alapján meghatározni, amely valós társadalmi rendként legfeljebb talán a viktoriánus kor kulisszái között, magasabb társadalmi csoportokban létezett? Szóval hadakoztam, viaskodtam, aztán kimentem a konyhába, és megállapítottam, hogy a gyerekek vacsorára ismét megették a holnapi ebédre szánt ételt, úgyhogy még neki kell állnom főzni. Visszatértem a gép elé, ami azt kérdezte tőlem, akarom-e helyreállítani az előbbi dokumentumot? Hát persze, válaszoltam neki. Tudjuk, mi történt: a két órán keresztül írt szöveg kiment, maradt valami régi dokumentum. Rögtön megértettem, még a gép sem volt elégedett a korábbi szöveggel.